A Jog, 1900 (19. évfolyam, 1-52. szám)

1900 / 20. szám - Felebbezési rendszerünk és a járásbirák mai helyzete. [Hozzászólás Paulus: Felebbezési rendszerünk és a járásbírák mai helyzete című cikkéhez. A Jog, 1900. 16. sz. 121-22. p.] - Szabadságbüntetéseink reformjához. [3. r.]

154 J O jr Felebbezési rendszerünk és a járásbirák mai helyzete. Irta: POGÁNY VIRGIL, kir. járásbiró, Léván. A fenti cimű cikkemnek a «J o g» Ki. számában nU^L;jelent bírálatára vonatkozó rövid válaszom a következő : a) A felebbezési szóbeli tárgyalás és nyilvános előadás technikai menetét Paulus hűen kiírta a fennálló törvényekből és ügyviteli szabályokból; én ellenben ezen eljárásnak gyakorlati menetét ismertettem-. A gyakorlat pedig az, hogy egy kis tanácsban a döntő szerepet az viszi, a kinek az ügyet ítélettel kell ellátnia ; nevezzük azután azt tanács vezetőnek, előadónak, vagy rangsor szerint idősebb bírónak, ez mindegy. És habár ezt a tapasztalatot nem ugy szereztem, mint törvényszéki tanácsban működő bíró, tapasztalatom ezért csupán nem vonható kétségbe, mert hiszen a tapasztalatoknak nem csak közvetlen, hanem közvetett módjai is vannak s utóbbiak épp oly jók vagy még jobbak lehetnek, mint az előbbeniek. A közvetett tapasztalat, mint ezt másoktól is hallottam, pedig az, hogy a felebbezési tanácsok ítéletei mindenkor egy és ugyanazon törvényszéki biró jogi felfogását s annak conceptióját tükröztetik vissza s hogy ezen tanácsokban a többi birák rendszerint olyanok, a kik más ügyszakokban szoktak dolgozni. Azt sem hallgatom el különben most már. hogy mint tanácsjegyző az ország első törvényszékénél: a főváiO:i polg. törvényszéknél részt vettem ily tanácskozásoknál s ott is a legtekintélyesebb tanácstag dominálta a helyzetet mindenkor. Ismétlem tehát, hogy felette szükséges, miszerint a törvényszékek felebbezési tanácsainak ezen vezetői jól kiválasztassanak és külsőleg is nagyobb tekintélylyel ruháztassanak fel, mint az elsőfokú egyes birák, s tehát a táblabírói címmel és jelleggel neveztessenek ki. b) Felebbezési rendszerünknek különben nem az a főhibája, hogy a perek másodfokon a törvényszékekhez vitetnek fel a járásbiróságokiól. hanem az, hogy a pereknek 7ö°/0-a a törvényszékeknél nyer végleges elintézést, akár hagyassák helyben az első bíróság ítélete, akár nem. Ez a megszokott régi felebbezési rendszernek egy másik és sokkal merészebb ugrása, a melyet még Paulus sem tud menteni, s azért azt hallgatással mellőzte is. Itt kell az áthidalást keresnünk a régi és uj módszer között. Ezt pedig csak ugy érjük el, ha a harmadfokú felebbvitelnek helyt engedünk legalább is akkor, a mikor az első és másodfokú ítélet lényegében eltér egymástól. c) A törvényszékek felebbezési tanácsai elleni panasz az ügyvédi kamarák mult évi jelentéseiből kitűnik; a mely jelentések vagy helytelenítik a mostani felebbezési rendszert és kritizálják a törvényszéki felebbezési tanácsokat, vagy még egyelőre hallgatnak e kérdésben ; de nem akad egy sem, a melyik dicshimnuszt zengene a törvényszékek felebbezési tanácsainak. d) Paulus nagy súlyt fektet az ügyvédi kvalifikációra és tudori oklevélre. A tudori oklevéllel már leszámolt a közvélemény s tisztában van vele mindenki. Senki sincs, a ki azt merné állítani, hogy a tudori oklevéllel biró ujabbkori ügyvédek kiválóbbak lennének, mint voltak régibb ügyvédeink, kik a tudori kényszeroklevelet meg nem szerezték. Ezt bizonyitja leginkább az általános törekvés a jelenlegi kényszertudorság eltörlése és egy igazán tudományos magasságú tudorságnak sistemizálása iránt. Hogy a birói vizsga és az ügyvédi vizsga között egyébként pedig nincs különbség, sőt az előbbeni ez idő szerint szigorúbban vétetik, azt Paulus sem vonhatja kétségbe. e) A törvénykezés súlypontja a járásbíróságokon nyugszik és én nem mondottam azt, hogy a polgári és fenyitő perek 750/0-a nyer a törvényszékeknél végső elintézést; ezt tévesen fogta fel Paulus cikkemből. Én a felebbezett perekről mondottam, hogy 75%-kal a törvényszékeknél akadnak fel. Már pedig nem minden per felebbeztetik meg, szomorú is volna, ha igy lenne. A pereknek, sokat mondok, ha 5—10 °/<ra lesz megfelebbezve. Ezen csekély °/o"a' tehát a törvénykezés súlypontja nem plántáltatik át a törvényszékekre. í) Kissé messzire hajított Paulus, a mikor azt állítja, hogy a törvényszéki birák létszáma háromszorosan haladja meg a járásbirósági birák számát ; az összlétszám kimutatás első betekintése után meggyőződhetik, hogy a törvényszéki birák létszáma nem sokkal nagyobb a járásbirák létszámánál. Szinte megfoghatatlan, hogy lehet ennyire tévedni. Paulus kiindulási alapja eszerint téves lévén, következtetése, hogy tehát a helyi táblabirc'i kinevezéseknél a törvényszéki birák panaszkodhatnak mellőztetésről, szintén tévés. De a járásbirák nem is a helyi táblabírói, hanem a királyi táblai táblabírói kinevezéseknél panaszkodnak mellőztetésükről. g) Mi járásbirák nem fizetésemelést kivánunk, hanem szélesebb körű felelősségünk, állásunk zaklatottabb volta miatt az egyéb szolgálati ágaknál is divó hivatalfönöki működési pótlékot igényeljük, a mit épp ugy kiérdemlünk, mint a királyi ügyészek s jobban, mint az alügyészek és vizsgálóbirák. E^y ilyen mozgalommal szemben a törvényszéki birák jogos ellenmozgal nat absolute nem indíthatnak. Szabadságbüntetéseink reformjához. Irta: Dr. KINKEY FERENC, sárospataki jogtanár. (Folytatás.) Végre a szabadságbüntetések azok. melyek által, ha a javítást is a büntetés céljának vettük fel, a javítás egyedül eszközölhető. A halál-, pénz vagy becsületbüntetéseknek már fogalmuknál és végrehajtási módjuknál fogva javító hatásuk egyáltalán n m lehet, még kevésbbé a testi büntetéseknek, ha ugyan ezen ősi, elavult büntetési nemet szóra érdemesítjük. A szabadságbüntetések ellenben s főleg a szabadságvesztő büntetések mindenesetre berendezhetők ugy, hogy a tettesnek, ha nem is teljes erkölcsi megjavítása, a mi nem is lehet cél, d e emberi értelemben kisebb-nagyobb megjavítása tényleg elérhető, mert a fegyházakban, fogházakban, javító intézetekben ki lehet képezni bárkit a neki megfelelő munkára, szorítani lehet a pontos, tiszta életmódra s ezeknek az emberre lehetetlenség, hogy hatásuk ne legyen s ha egyes kivételes esetekben ezt nem állapíthatnék is meg, de miután minden bűnös kénytelen kitanulni, vagy megszokni valami munkát, megszokni a rendes életet: a társadalmi javítás mint cél mindenesetre el lesz érve. Ez a classicus iskola felfogása a szabadságbüntetésekről s habár el kell ismernünk, hogy a szabadságbüntetések sem képeznek absolut tökélyü büntetési eszközt s azoknak is több hibájuk lehet és van is, kivált ha azok végrehajtása rosszul történik, mindazáltal a szabadságbüntetéseket elvileg ma is a leghelyesebb büntetési eszközöknek tekintjük, melyeket az államok nem nélkülözhetnek, sőt éppen arra kell törekedniük, hogy azok minél helyesebb, célszerűbb berendezés által tökéletesittessenek. Azonban éppen a szabadságbüntetések azok, a miket á modern célszerűségi iskola a leghevesebben megtámadott, ezek azok, a miket gyökeresen reformálni, sőt sokan egyenesen kiirtani akarnak s ezeknek állítólagos hatástalansága miatt hirdetik a büntetési rendszer s némelyek az egész büntetőjog «csődjét». Vizsgáljuk meg tehát röviden, van-e alapjuk ezeknek az elvi kifogásoknak. Mittelstadt indítja meg a harcot a mai szabadságbüntetések ellen. Kiindulási pontja az, hogy az időleges (határozott idejű) szabadságbüntetések a régebbi időkben egyáltalán ismeretlenek voltak, a mai szabadságbüntetési rendszer tehát csak a büntetőjogi elméletek teremtvénye s különösen a századunkban uralkodóvá lett javítási elmélet szüleménye. Miután pedig századunk második felében constatálni lehet, hogy a bűnösök száma mindenütt emelkedett s különösen, hogy a visszaesők a nyugateurópai államokban ijesztő mérvben szaporodtak és állandóan szaporodnak, s miután ennek egyik legfőbb okát a modern börtönrendszer sikertelenségében látja, mint a mely se el rettenti, se meg nem javítja a bűnösöket : «ez nyilvánvaló csődjét jelenti a kizárólag szabadságbüntetésekre épített modern büntetési rendszernek.))1) M i 11 e 1 s t a d t tehát egyenesen a mai szabságbüntetési rendszer ellen fordul s absolute elvileg elitéli azt. miután szerinte a büntetésnek, mint kényszereszköznek lényegével ellenkezik, hogy azt egy merőben erkölcsi célra, a javításra vagy nevelésre használjuk fel s absolute megtagadja a lehetőségét is annak, hogy a szabadságbüntetések által javítani lehessen, a kényszermunka nem fog senkit a munkaszeretetre nevelni, csak a szabad munkának van áldásos hatása.2) A szabadságbüntetések reformjául tehát, ha e büntetés egyes alakjait, igy a fegyházat, deportatiót, dologházakat fentartjuk is, legelsőbben is azt tekinti, hogy a javítási elmélettel s a javítással, mint a büntetés céljával teljesen hagyjunk tel. A beteges álhumanismus helyett igyekezzünk a büntetéseket humánusan, de reálisan berendezni, ugy hogy az egyedüli célt, az elrettentést valóban 1) Mittelstadt: Gegen die Freiheitstrafen. 1879 57 lap 2j Mittelstadt: id. h. 60 1.