A Jog, 1900 (19. évfolyam, 1-52. szám)

1900 / 18. szám - Szabadságbüntetéseink reformjához. [2. r.]

138 A JOG hosszú időn át és lassan-lassan addig, mig a subjectiv elmélet Savigny tantételei nyomán egészen elfoglalta a terrénumot és főleg a bizonyítási teherre nézve retrográd fejlődést teremtett az által, hogy a birtokos bizonyitási kötelezettségét feleslegesen és túlzott mértékben állította fel. A subjectivitas elve az akarat tehetségének benső motívumait és rugóit az animus rem sibi habendi hangsúlyozása és elötérbetolása által visibilisekké óhajtotta tenni és ez által a birtokosra terhes bizonyitási kötelezettséget rótt, a mi rendszerint meghiúsította a célt, a védelmet, nemcsak, de sokszor idegen elemeket és különösen meg nem engedhető jogkérdéseket kevert bele a tiszta birtokvédelembe. Kétségtelen tény, hogy a subjectivitas elve a birtokvédelemre nemcsak nem nyitott ujabb kedvező aerát, hanem ellenkezőleg arra ezen elvnek elméleties és eszményies ethikai tanításai nem voltak kedvező hatással. Ez okból a practicus jogászok a gyakorlatban mindinkább eltértek ezen elv merev alkalmazásától és tisztán a tényleges birtoklásból, magából a ténylegességből indultak ki a védelem nyújtásánál. Ily hosszú fejlődés és viszafejlődés, sok stagnálás és vajúdás után került felszínre és Ihering «Besitzwille»-je nyomán teljes erővel terjedt és most rohamosan foglal tért az objectivitás elve, mely a birtokot a maga sajátszerűségében ismeri lel és azt különösen a birtokvédelem tekintetéből taglalja. Savigny a törvényhozónak kötelességévé tette, hogy pontosan határozza meg, hogy mely és minő viszonya és kapcsolata a személynek a dologhoz részesítendő a gyors lefolyású birtokvédelemben Elvi álláspontja e részben, hogy ily védelem csak a birtok érdekében szükséges. A birtok Savigny tantételei szerint vagy eredeti fursprünglicher Besitz), vagy levezetett, máskép származékos (abgeleiteter Besitz) birtok. Az eláő a tulajdoni, máskép állagbirtok, az utóbbi pedig Savigny szerint: az emphiteuta, a superficiarius, a zálogos és a praecarista birtoka (Savigny nak szenvedélyesen megtámadott és agyoncáfolt u. n. négy esete.) Savigny birtokvédelemben csak ezeket a birtokokat részesiti. A birlalót, tehát a bérlőt, haszonbérlőt, haszonélvezőt, letéteményest és haszonkölcsönvevőt Savigny kizárja a birtokvédelemből, mert a jubjectivitás elve csak ott lát birtokot fenforogni és engedélyez birtokvédelmet, a hol a joggyakorlás ismérvei feltűnők, ugy de a fentebb felsorolt birlalók pusztán mint haszon- és kezelési, vagy mint szolgalmi birtokosok jelentkeznek; ezért fictió utján őket is jogbirtokosokká kellett tenni, hogy védelemben részesíthetők legyenek. így állíttatott fel az ő érdekükben a juris possesssio (Rechtsbesitz) fictiója, melynek lényege abban összpontosul, hogy a felek közötti jogviszonynál fogva jut a dolog a tulajdoni birtokostól a birlaló, mint jogbirtokos tényleges uralma alá; következőleg a birlalók a jogviszony tartalmának a tényleges gyakorlását nyerik és ezért ők jogbirtokosok. íme, hova vezet a jubjectivitás elve és ennek merev keresztülvitele! És ennek oka egyesegyedül a subjectivitas elvének az akarat bensőségére való alapítása. Hogy mindez nem kedvez a birtokvédelemnek, sőt azt nagyon complicalja és jogkérdésekkel keveri, azonkívül a bizonyítást roppant megnehezíti: oly evidens, hogy felesleges bővebben taglalnom. Az élet, a gyakorlat, mindezt belátta és ezért. — bár a gyakorlati jogászok, birák, a subjectivitás elvének hivei voltak - azt a gyakorlatban mellőzni voltak kénytelenek a complicatiok elkerülése végett. Szóval az elmélet és gyakorlat közt ellentét keletkezett és ezen ellentét nemcsak nem enyészett el, hanem ellenkezőleg megállandósult és uralgóvá lett. Az objectivitás elve ezt az ellentétet elenyészteti, mert a ténylegességből indul ki; abból mindent kizár, a mi nem oda való ; mindenkit birtokosnak tekint, a ki tényleges hatalmat gyakorol a dolog fölött s ekként birlalót nem ismer, csak birtokost. Az elmélet és gyakorlat közt létező ellentétet a német birodalmi polgári törvénykönyv van hivatva tételes rendelkezéseinél fogva köztekintély erejével egészen elenyésztetni; mert e törvénykönyv tisztán objectiv elvi állásponton áll és rendelkezései teljesen alkalmasak arra, hogy az uj iránynak hatályt és érvényt szerezzen. A német birodalmi polgári törvénykönyvnek a birtokvédelemre vonatkozó rendelkezései az önhatalom, a hatalmaskodási tény fogalmából indulnak ki; ugyanis: a birtokot, mint tényleges állapotot csakis egy másik ténylegesség, idegen személynek hatalma sértheti, a mely hatalom ellenkezik a birtokos tényleges hatalmával azért, mert a dolog fölött két vagy több ellentétes érdekű személy ellentétes tényleges hatalmat ép oly kevéssé gyakorolhat, mint a hogyan egy dolgon compossessio plurium in solidum nem létezhetik, mert mindez ellenkezik a birtok lényegével. A birtok csak addig birtok, csak addig létezik, a mig sértetlenül fennáll; a tényleges állapot megsértése egy tekintet alá esik a jogrend megsértésével; a birtokot tehát megsérteni : tilos. A birtok sérelmezése kétféie módon történhetik meg ; vagy olyképen, hogy a birtokos akadályoztatik, megzavartatik, megháborittatik a dolog fölött való tényleges hatalmának gyakorlásában, a nélkül azonban, hogy tőle a birtok, a dolog fölött való tényleges hatalom egészen elvonatnék, vagy pedig olyképen. hogy a birtok egészen elvonatik a birtokostól, a birtokos megfosztatik a birtoktól. A előbbi a birtokháboritás (Besitzstörung), az utóbbi a birtokelvonás vagy birtoktól való megfosztás (Besitzentziehung) esete. Az önhatalom kettős irányban jelentkezhetik ; nevezetesen : irányulhat vagy a birtokháboritás és megfosztás tényének előidézésére, vagy pedig ugyanazon tények elhárítására és ez által a birtok megvédelmezésére. Az önhatalom az előbbi esetben a jogrenddel ellenkezik, tehát jogellenes és mint ilyen tiltott ; az utóbbi esetben ellenben a jogrend érdekében lévén alkalmazva, az által a megállapított módon és határok közt meg van engedve. A német birodalmi polgári törvénykönyv a 858. fc?-ban a tilos önhatalmat következőleg határozza meg : a ki a birtokostól, akarata nélkül, a birtokot elvonja, vagyis a birtokost akarata nélkül birtokától megfosztja, avagy a birtokost a birtokban megháborítja, — kivéve, ha a törvény az elvonást (megfosztást), vagy a háboritást megengedi — jogellenesen cselekszik (tiltott önhatalom, tilos önhatalom). A törvénykönyv, mellőzve a grammatikai definitio felállítását, gyakolatilag ugyan, azonban igen praecis módon határozza meg a tilos önhatalom fogalmát, mely a birtoktól való megfosztásban vagy megháboritásban culminá! ugyan, de mégis a nélkül, hogy minden megfosztás és megháboritás eo ipso és feltétlenül tilos önhatalomnak volna tekinthető; mert van oly birtoktól való megfosztás és birtokban való megháboritás is, a melyet a törvény megenged és a mely ennélfogva nem esik a tilos, hanem a megengedett önhatalom fogalma alá. A törvénykönyv meghatározásában első tekintetre is feltűnik azon kitétel, melynél fogva kiemeltetik, hogy a megfosztásnak vagy megháboritásnak a birtokos «akarata nélkül» kell történnie, holott ez oly természetes, hogy annak külön hangsúlyozása feleslegesnek, pleonasmusnak látszik. A pleonasmus azonban csak látszólagos és a szövegbeli hangsúlyozásra szükség van azért, mert a törvénykönyv 858. §-beli enunciatiójában nem a birtokháboritás és a birtoktól való megfosztás fogalmait állítja fel, — a melyekre nézve a birtokosnak akaratára való hivatkozás csakugyan felesleges lenne, — hanem a tilos önhatalom fogalmát határozza meg ; szükséges volt tehát a birtokos akarata nélkül elkövetett cselekményt kiemelni, mert csak ez jogellenes és csak ez a criterium adja meg a tilos önhatalom jellegét, a mi kétségtelen ugyancsak a törvénykönyv szövegének azon kijelentéséből is. mely egyidejűleg a kivételt statuálja és melynek értelmében a birtokos akarata nélkül elkövetett birtokfosztó, vagy birtoksértő cselekmény még sem jogellenes és igy nem képez tilos önhatalmat akkor, ha a cselekményt a törvény megengedi (159., 860. §§.); szóval : a törvénykönyv szövegében nemcsak nincs pleonasmus és styldagály, hanem ellenkezőleg az grammatikáikig is a lehető legtökéletesebb, mert a birtoktól való megfosztás és birtokban való megháboritás jogellenessége feltétlenül megköveteli az akaratnélküliséget és e kettő csak együttesen alkotja a tilos önhatalom tartalmi körét. (Folytatása következik.) Szabadságbüntetéseink reformjához. Irta: Dr. FLNKEY FERENCZ sárospataki jogtanár. V(Folytatás.) íme, ide visz a célszerűség! Azt hiszem, az objectiv biráló igazat fog adni nekem, ha azt mondom, hogy nem az összetett elmélet, nem a classicus iskola, mely az igazságos szigort és a humanismust irta a zászlajára, maradt a középkor-