A Jog, 1900 (19. évfolyam, 1-52. szám)

1900 / 18. szám - Szabadságbüntetéseink reformjához. [2. r.]

A J ban mint F e r r i állítja, hanem a modern célszerűség bajnokai mennek vissza nem is a közép, de az ókorba s a vadnépek közé. Ne hagyjuk el az igazságot, mert igen könnyen eltévelyedünk ! Legérdekesebb a nemzetközi büntetőjogi egylet elnökének Lisztnek az álláspontja. Liszt nyíltan a célszerűségi elmélet híve s mintegy vindicálja is magának, hogy a mai büntetőjogba ő hozta be a modern célgondolatot. 0 az. a ki a müncheni psychologiai congreszuson kifejtette, hogy bűncselekmény és őrültség közt nincs különbség, tehát a büntetőjogi beszámítási képesség fogalmát el kell vetni ; ő az, a ki legújabb felolvasásaiban a sociológiai szempontokat helyezi előtérbe. Azonban ő az, a ki mégsem mer szakítani a classicus iskolával és a megtorló büntetéssel s habár elitéli az igazságot és a megtorlást, mint a büntetés alapját és célját, mégis a célszsrü büntetést igazságosnak nevezi s a büntetést praeventio általi repressiónak.1 E vajúdás legjobb bizonyíték arra, hogy az igazság csakugyan a középen van és se nem az absolut, se nem a relatív theoria, hanem csak'^az összetett elmélet képes kielégítően megoldani a büntetés alapját és célját. Tökéletesen igaza van L i s z t n e k. midőn a Kant és Hegel-féle absolut elméleteket elitéli. de túloz, midőn az igazságot nem akarja másnak, mint absolut igazságnak elismerni. Az igazságnak van emberi fogalma is, mely a különböző emberi érdekek összhangba hozatalában, kiegyeztetésében s kölcsönös korlátolásában áll. ez a részleges, relatív igazság él minden józan ember lelkében s ez az emberi igazság az, a mit az összetett elmélet a büntetés egyik alapelvének tart. A ma élő civilizált népek mind igazságosnak tartják a büntetést, mert az ember eszes és erkölcsös természete diktálja, hogy a jogtalan cselekmény büntetést, vagyis megtorlást igényel s a valódi bűnös rendszerint maga is érzi s ha őszinte, be is vallja, hogy a büntetést megérdemelte. Ezzel a közfelfogással, a mai emberiség ezen meggyőződésével jön ellenkezésbe a modern célszerűségi iskola, midőn az igazságot nem ismeri el a büntetés alapjának. Liszt téved továbbá abban, midőn az összetett elméletet ugy igyekszik feltüntetni, mintha az a célszerűségi szempontokat, helyesen a büntetés hasznos és célszerű voltát nem ismerné el s pusztán a megtorlást tekintené a büntetés céljának. Az összetett elmélet világosan a társadalmi rend, a jogrend fentartásának egyik eszközéül is tekinti a büntetést s egyenesen a célszerűséget és a hasznosságot tekinti a büntetés másik alapelvének. A céltalan büntetést az összetett elmélet is elitéli, mert éppen az emberiség eszes természete s a művelődés mai állapota mellett képtelenség lenne csupán a fájdalom okozásért büntetnünk, Az összetett elmélet éppen ugy, képzeli a büntetés létrejöttét, a mint azt Liszt kifejti, t. i. hogy az ösztönszerű reactio, mely a kezdetleges embert az embertársától szenvedett sérelem megbosszulására indította, a műveltség és az erkölcs terjedésével céltuda tos eszközzé, a büntetéssé alakult át. S midőn az állam veszi kezébe a büntetést, az sohasem gyakorolja azt cél nélkül, hanem abban a tudatban, hogy a büntetés által a megtorláson felül a bűncselekmények számát jövendőre csökkenti. S ennyiben a büntetés mindenesetre praeventiv a represzió által. Csak ne legyünk túlzók és elfogultak e másik alapelv, a célszerűség, a hasznosság iránt sem. Nem a célszerűség az első, hanem az igazság, tehát nem a célszerűség szab határt és korlátot az igazságnak, hanem az igazság engedi meg, illetőleg annak fogalma hozza magával, hogy az igazságos büntetés által bizonyos helyes célokat is elérhetünk. Liszt éppen e tekintetben megy túlságba, midőn a célszerűséget helyezi az igazság fölébe s azt mondja, hogy csak a célszerű büntetés az igazságos és igazságos büntetés csak az, a mi célszerű. Éppen ez az, amit nem fogadhatunk el ily mereven, mert a büntetés célja szerintünk első sorban mindig a megtorlás s csak azután a megelőzés: lehet tehát, hogy valamely büntetés a concrét esetben épen nem a legcélszerűbb, azért az mégis lehet igazságos. Vagyis az igazságos büntetés rendszerint célszerű is, mert valami helyes célt érünk el vele, t. i. a javítást, a megelőzést, vagy ha ezeket nem, de a megtorlást mindenesetre. A megtorlás az, a mit a modern célszerűségi iskola semmiképen nem hajlandó a büntetés céljául elfogadni s ami miatt gúnyolják, avagy nézik le rendszerint a classicus iskolát és az összetett elméletet. Pedig ha nem akarunk álszenteskedők, vagy kegyetlenek lenni, a megtorlást mint a büntetés első célját feladnunk nem szabad. Amig a büntetés büntetés marad. ') Liszt: Zweckgedanke im Strafrecht 45 I. OG 139 t. i. valami bajjal sujtása annak, a ki embertársát és a jogrendet megsértette s a mig az állam gyakorolja a büntetést, addig azt nem lehet jogilag másként igazolni, mint hogy az állam a jogrend fentartása végett eltilt bizonyos cselekményeket s e tilalomhoz jogi következményül fűzi a büntetést. Midőn tehát az állam a büntetendő cselekmény elkövetőjét megbünteti, valójában nem tesz mást, mint az előre megállapított jogi következményt alkalmazza s a jogtalan cselekmény elkövetését megtorolja. Ezt meg kell tennie, különben a jogrend fentartása lehetetlen ; a midőn ezt megteszi, első sorban megtorolja a szerinte jogtalan és büntetendő cselekményt, másodsorban ugy igyekszik a büntetést berendezni és végrehajtani, hogy ezáltal a bűncselekmény tettesével éreztesse, hogy afféle cselekmények miatt büntetés éri, tehát óvakodjék jövőre ilyet elkövetni s amennyiben a tettes javításra szorul, igyekszik azt a büntetés célszerű helyes berendezése által meg is javítani.1) n.nnyiben tehát igaz az, hogy a büntetés praeventio is, de a praeventio. a megelőzés csak a megtorlás után és éppen annak célszerű foganatosítása által lesz elérve. Nem fogadható el tehát Liszt azon túlzása, hogy a büntetés első sorban praeventio s csak ezután és ezáltal lenne repressio. Sőt maga Liszt rombolja le elméletét, midőn a bü.itetés célját ugy tűzi ki, hogy az a javulásképesekre a javítás, illetőleg el rettent é s, a teljesen javíthatatlanokra pedig: az ártalmatlanná tevés. Elismeri tehát, hogy bizonyos esetekben sem a javítás, sem az ártatlanná tevés, hanem tisztán az elrettentés a célszerű büntetés, vagyis ilyenkor tisztán a megtorlásért büntetünk s az elérhető és elérendő cél csupán a törvénynek való elégtétel s a tettessel a törvény szigorának éreztetése, hogy ezáltal tanulja meg a törvényt tiszteletben tartani. Éppúgy az ártalmatlanná tétel, ha csak a Lombroso tanait nem akarja elfogadni, jogilag másként nem igazolható, mint a megtorlás által. S egyáltalán nincs mit restelkedni a megtorlásnak a büntetés első céljául való felvétele miatt. Csak ne gondoljunk mindig az absolut elmélet isteni, erkölcsi vagy jogi formalistikus megtorlására. Meggyőzően fejti ki Merkel, az összetett elmélet egyik legjelesebb képviselője, hogy a megtör lá s alatt az összetett elmélet nem valami isteni igazságszolgáltatást, nem a cselekmények absolut erkölcsi értékelését akarja kifejezni, hanem csak azt az emberi mértéket, melyet az állam, mint emberekből álló szerves testület a tagjaiban élő igazságérzet és jogi meggyőződés szerint igazságosnak és célszerűnek tart.2) Ilyen mértéket pedig fe\ lehet találni, mert amint meghatározható az az érték, amit a nép egy bizonyos időben és helyen bizonyos jogoknak, érdekeknek tulajdonit, éppúgy meghatározható az az érték is, melyet az egyes büntetési eszközöknek tulajdonit s igy emberileg megállapítható az a mértek is, amely szerint a súlyosabb jogtalan cselekmények büntetendők. Szerény véleményem szerint tehát az összetett elmélet az. mely a büntetés céljára is határozottan tájékoztathatja az államot s amely képes a különböző ellentétesnek látszó véleményeket összebékíteni, összeegyeztetni. S érdekes, hogy nemcsak Merkel tartja összeegyeztethetőnek a megtorlást a célszerűséggel, de maga Liszt is hajlandó azt megengedni, midőn kijelenti, hogy a repressio és praeventio nem ellentétesek.3) Mig azonban Merkel objektív marad és nem engedi tultengésbe sem egyik, sem másik elvet, addig Liszt a célszerűségi eszmétől elragadtatva, a megtorlást teljesen beleolvasztja a célszerűségbe s igy lesz valójában a relatív elmélet apostolává. A büntetés célja ezek szerint először: a megtorlás, másodszor: a megelőzés és pedig a javítás vagy az elrettentés által. Vagy másként: a közvetlen cél, a mit tehát mindig el kell és el is lehet érni: a megtorlás; közvetett cél pedig, amit tehát el kellene, de tényleg nem mindig lehet elérni: az a javítás vagy az elrettentés s ezek által a bűnözés elleni védelem s a jövendő bűnök megelőzése. A büntetés céljának ilyetén kitűzéséből látható, hogy az összetett elmélet nem ringatja magát illúziókban a büntetés csodatevő hatásáról s különösen a javítást nem tekinti a büntetés egyetlen és minden körülmények közt elérendő céljának. S e tekintetben is összetalálkozunk Liszttel s teljesen aláírjuk azon állítását, melyet *) Stooss: Der Geist der modernen Strafgesetzgebung. Wien. 1896. 4. lap. 2) Merkel: Vergeltungsidee und Zweckgedanke im Strafrecht. 1892. 16 lap. ») Liszt: Der Zweckgedanke im Strafrecht. 44. 1. r