A Jog, 1900 (19. évfolyam, 1-52. szám)

1900 / 17. szám - Tervezet a tisztességtelen eljárásnak a kereskedelemben való megakadályozására vonatkozó intézkedésekre nézve. [1. r.]

A JOG 133 lombahozás jellegzetes módját hosszú fáradságos tevékenység s esetleg nagy áldozatok árán tette közismertté, kedveltté, azon okból használtatik, hogy a közönség megtévesztésével s az eredeti forgalombahozó kárára, más valaki saját áruinak kelendőségét, értékét biztosítsa, előmozdítsa. Oltalmat azonban csakis azon csomagolási vagy kiállítási mód nyerhet, mely a tisztességes forgalomban különösen képes megjelölni azon forrást, mely az ily kiállítási árukkal már kétségtelenül elismerésre tett szert. Csakis ezen esetben sérti a tisztességes kereskedelem és gyártás érdekeit azon körülmény, hogy az ily vagy hasonló kiállítási módokat más, mint az eredeti tulajdonos használja. Megjegyzendő azonban, hogy az ily kiállítási vagy csomagolási módoknak oltalma nem függ az egyesek akaratától s igy annak semmiféle előzetes nyilatkozata nem, hanem csakis a fogyasztóközönség felfogása lehet mérvadó. III. Bármennyire is tartalmazzanak öndicséretet a hirdetések, azok jogossága ellen felszólalásnak helye r.em lehet,még azon esetben sem, ha a hirdetésekkel a hirdető áruinak minden más áruk fölé való helyezése céloztatik. Az ipari és kereskedelmi forgalom tisztessége azonban megköveteli, hogy minden oly híresztelés, mely valamely versenytárs üzleti érdekeinek jogtalan megsértésére és a vevőközönség tévedésbe ejtésére alkalmas, megakadályoztassék. Felveendő volna tehát jelen törvény keretébe egy oly értelmű rendelkezés, mely szerint : az ipari és kereskedelmi forgalomban tilos más hírnevének, működésének, vagy áruinak jogtalan kisebbítése. Mig a németországi törvény vonatkozó rendelkezése csakis a termelőt, iparost vagy kereskedőt védi, addig a fenti rendelkezés nem sorolja fel taxatíve ezeket, hanem általában a kereskedelmi és ipari forgalomban hivatásos elemeket felöleli s igy természetszerűleg a termelőn, iparoson és kereskedőn kivül az ipari és kereskedelmi munkásokat, alkalmazottakat is megvédi a tisztességtelen verseny eme neme ellen. Ezen rendelkezések alól azonban kivételt kell statuálni. Nevezetesen a kereskedelmi forgalomban szokásos ugy egyes u. n. tudakozó-irodák, mint a versenytársak utján egyes kereskedőkről, alkalmazottakról stb. informátiót kérni, hogy ennek alapján irányítsák aztán azt az üzleti összekötetést, mely a kereskedő anyagi s egyéb különösen üzleti viszonyainak ismerete alapján célszerűnek mutatkozik. Akár a hivatásos tudakozó-irodák, akár a versenytársak nyújtják az ily értesítéseket, szükséges, hogy az erre vonatkozó jóhiszemű cselekedetek, tekintettel azon nagy fontosságra, melylyel az ily értesítések üzleti körökben bírnak, a törvény rendelkezései alól kivétessenek. Ennélfogva kimondható az is, hogy a fenti szabály nem alkalmazható azon esetben, ha a termelő iparos vagy kereskedő üzleti vagy vagyoni, illetőleg ipari alkalmazottak alkalmazási viszonyaira vonatkozó bizalmas közlés, az érdekelt felek jogos érdekéből történik. De a versenytárs kisebbítésére vonatkozó cselekedetek megakadályozását célzó fenti meghatározás csakis azon esetben elégíti ki a tisztességes kereskedelemhez fűzött igényeket, ha olykép terjesztetik ki, hogy felölelje ama rendelkezéseket is, mely szerint tilos a saját áruinak, működésének, stb. valamely versenytárs áruival, működésével stb. azon célból való összehasonlítása, hogy a saját áruk, szolgáltatások stb. kelendősége vagy értéke a versenytárs rovására emeltessék. Gyakori ugyanis a panasz, hogy egyes iparos vagy kereskedő hirdetésekben u. n. összehasonlításokat tesz saját árui és versenytársának árui között. Mig az áruk összehasonlítása általános s nem direct valamely versenytárs áruja ellen irányul, azt egyszerű s ártalmatlan reklámnak kell tekinteni, mely nem éppen szolid módon tartalmaz ugyan öndicséretet, de a mely eljárást tisztességtelennek mégsem lehet minősíteni. Mihelyt azonban valaki a saját áruit más áruinak rovására igyekszik kiemelni, ezen eljárás ellen a sértettnek oltalomra van igénye. Ugyanily elbírálást igényel a leszállított áron való árusítás (vente au rabais). Semmi kétség sem fér ahhoz, miszerint a kereskedő az árukat bárminő tetszés szerinti áron, még kárral is árusíthatja, ez természetes következménye a kereskedelmi szabadságnak. Azonban ezen szabály a'ól is van kivétel. A leszállított áron való árusítás történhetik oly körülmények között s oly módon, hogy kétségtelenül megállapítható, miszerint csakis az céloztatik, hogy az áru értékének csökkenését érjék el, vagy hogy a vetélytárs tönkretétessék. Mindenkor figyelembe veendő tehát az u. n. piacra dobás célzata. A versenytársaknak ily uton való tönkretétele, ugy egyesek által, mint többeknek egyesülése utján történhetik. Ide sorozandók tehát az oly kartellszerü egyesülések által elkövet ítt cselekedetek is, melyek a tisztességes verseny mozzanatait érintik s mely egyesülések által különösen a kisebb terjedésű üzlettel biró versenytárs megrontását célozzák azon okból, hogy azt tönkrejuttatván, monopolizálhassák a piacot. A kartellek ezen műveleteiben két phasis különböztetendő meg. Az egyik az, midőn a kartellbe egyesültek, a kartellen kivül maradt versenytársak ellen küzdenek. A másik az, midőn a versenytársak tönkrementek s a kartell, monopolistikus helyzetében a körülmények, nevezetesen a vámok magassága, továbbá egyes speciális viszonylatok : mint a közszükséglet stb. — által megengedett határig tetszés szerinti árakat szab a közönség elé. A létező kartelitörvények mindegyike a kartellnek ezen utóbbi nemeit tartja szem előtt. A közrendbe, a jó erkölcsökbe ütköző cselekménynek nem az árak leszállítását, hanem annak mesterséges felcsigázását tekintik, pedig a versenytársak tönkrejuttatása is csakis a fogyasztó közönség kizsákmányolhatása végett történik, vagyis azon célzatból, hogy az árak emeltessenek. A külföldi törvényhozások mutatják, hogy bármily nehéz ezen kérdésben a jogos és jogtalan megkülönböztetése, mégis több-kevesebb eredményt értek el máris. Mert ha célszerű a közönség érdekeinek általános szempontból való megvédése a kartellekkel szemben, ugy még inkább mutatkozik szükségesnek, hogy szabályoztassanak azon eljárások, melyek egyúttal a kereskedelmi tisztességet is veszélyeztetik. Az erre vonatkozólag hozandó szabály azonban természetesen csakis azon esetekben alkalmazható, midőn a viszonyokból nyilvánvalóan megállapítható a kartell, illetve egyes nagykereskedők jogtalan célzata. De nemcsak árleszállítás, hanem más cselekedetekben is feltalálhatók a tisztességtelen verseny ezen nemének kritériumai. Ismeretes, hogy a székesfővárosban a szódavizgyárak némelyike kartellbe lépett s a versenytársakat olykép akarták tönkre tenni, hogy üvegjeiket kicserélték és megsemmisítették. A kicserélt üvegekben a megtámadottak egy, már fennállott ministeri rendelet tiltó intézkedése értelmében, vizet nem árusíthattak s igy a kicserélt üvegek rájuk nézve semmit sem értek, ily üvegek készítésére pedig tőkével nem rendelkeztek. Ezen cselekedet jogosulatlansága tehát magukból a viszonyokból megállapítható. Kiszámolhatlanok a tisztességtelen eljárások manőverei: azok felsorolása ezen keretben sem lehetséges, általános rendelkezés szükséges tehát, mely azok mindegyikét érheti. A külföldi törvényhozások által is leginkább elfogadott oly értelmű szabály mutatkozik alkalmasnak az ily és hasonnemü cselekedetek megakadályozására, mely szerint tilos a jó erkölcsökbe vagy a kereskedelmi tisztességbe ütköző minden oly cselekedet, mely a versenytárs jogos üzleti érdekeit sértheti. Ezen rendelkezéssel egyúttal megakadályozhatók azon e'járások, melyek a versenytárs alkalmazottainak, munkásainak stb. e'csalásában nyilvánulnak, az üzlettulajdonos megrontása vagy azon célból, hogy az üzleti viszonyok ily uton kitapasztaltassanak. Franciaországban az ily eljárás ellen is, mint a tisztességtelen versenyek egyik faja ellen, oltalmát adnak. (L'embauchage des ouvriers.) A németországi törvény ezen kérdést nem érinti. Azonban miként a versenytárs megrontására irányzott jogos cselekedetek ugy ezek is megakadályozandók, mert a versenytárs alkalmazottainak, munkásainak elcsalása által annak jogos érdeke van megsértve. Természetes azonban, hogy magában véve még azon körülmény, miszerint valaki valamely alkalmazottnak, munkásnak vagy tanoncnak alkalmaztatási helyén levő fizetésénél nagyobbat igér azon célból, hogy ez által önmaga megbízhatóbb vagy jobb munkaerőhöz jusson, még nem tilos. Ez tehát csakis akkor minősíthető tilos cselekedetnek, ha bebizonyítható, hogy valaki a más alkalmazottjait consequenter elcsalja, vagy a versenytársnál való ottmaradásról lebeszéli. Vonatkozik továbbá ez azon esetekre is, midőn a versenytárs alkalmazottait az üzleti viszonyok megtudása végett hívják el a versenytárs szolgálatából, oly üzleti viszonyok