A Jog, 1900 (19. évfolyam, 1-52. szám)

1900 / 16. szám - Birói hatáskör. Birói illetőség

A JOG Í25 Í38., 457. és 462. ^-aiból és azonkívül a törvény egész irányából. A 428. §. 3. bekezdésének önálló, ugy az előző min1 következő bekezdésektől független voltát megvilágítottam. Ugyanezen szakasznak 1. és 2. bekezdésének különállóságát bővebben taglalni felesleges, mert első pillanatra kiderül, hogy az első bekezdés útmutatást nyújt arra. hogy a kir. Ítélőtábla mikép járhat el, ha a felebbezés alaki semiségi okok. a másik bekezdés pedig arra. ha anyagi semmiségi okok miatt lesz használva. Hogy pedig az 5. bekezdés «ha a kir. Ítélőtábla azt találja, hogy az elsőfokú ítélet az elmaradt vádlott terhére volna megváltoztatandó, köteles azt előbb kihallgatni és e végett a felébb vitelt főtárgyalás félbeszakítása vayy elnapolása mellett megidéztetni, esetleg elővezettetni» teljesen különálló rendelkezés és az előbbinek n e m folyománya, az kitűnik a törvény szövegezéséből is. — Mert. ha a törvény ezen bekezdést az előzőnek folyományakép akarta volna feltüntetni, akkor ezen kifejezés «elsőfokú ítélet» elé, feltétlenül, miután különben az öszszefüggés sem volna kiolvasható, ezen szót kellett volna használnia ftfelmentő)) holott az 5. bekezdés csak általánosságban elsőfokú ítélet ről minden mellékjelzés nélkül szól. Kitűnik továbbá abból, hogy a következő, a 6. bekezdés szintén önálló, az előzőktől teljesen független rendelkezést tartalmaz, mig az erre következő 7. bekezdésnek az előzőtől való függése és a ti. bekezdés tételének quasi alfaja-kénti szereplése ezen szóval a mindazáltal» van jele:ve, a mivel a törvény ezen két bekezdésnek szoros összefüggését akarta kinyilvánítani és mintegy azt kidomborítani, hogy ezen két utolsó bekezdés elválaszthatlan értelemmel bir, míg az előzők egymásra utaló és irányító, de független alkotások. De egyébként a Bp-nek egész vonalán végighúzódik az a nemes elv, hogy a vádlott meghallgatása és védekezése minden irányban kifejezésre jusson és juthasson és hogy az ellene folyó büntető eljárás majdnem minden reá né/ve határozó vagy válságos stádiumában — egész a kir. Cuiiáig — emberi érzületét kitárhassa, cselekményének minden mozzanatát megvilágíthassa és törvényileg és lelkileg megtévedt eljárásának rugóit megismertethesse. Ha már most a vádló vádlott büntetését a felebbviteli főtárgyaláson súlyosbítani kéri és beszédjében — a mire az ügyiratokból kiolvasható és tán rosszul visszaadott tényállás esetleg alkalmat nyújthat — a cselekmény egyes ténykörülményeit, a vádlottnak ténybeli eljárását és lelki működését tévesen magyarázza és hamis színben tünteti fel. és a közvédő akármily okból, akaratán kivül. mert a legtöbb esetben a vádlottat nem ismeri, vele nem beszélhetett, teljesen tájékozva nincsen és így kellőleg a vádló állításait le nem ronthatja — akkor beállhat a vádlottra nézve az a következmény, hogy a kir. Ítélőtábla a vádló beszédjének hatása alatt, sine me de me, nem a törvény szellemének ül. az igazságnak megfelelőleg. a büntetést súlyosbítja, holott, ha a vádlott meghallgattatnék és védekezhetnék, tán még enyhébben is büntettetnék. És miután a kir. Curia a B. P. 437. £-a ért. a kir ítélőtábla ténymegállapításait tekinti valóknak és irányadóknak, jogorvoslat esetén sem lehetne a bajt helyrehozni, mert sem az alaki, sem az anyagi semmiségi okok e kérdésre nem terjeszkednek ki. De hogy a büntetés a vádlott meg nem hallgatása esetén, legyen az akár a törvényszéknél, akár a kir. ítélőtáblán, mindig csak a vádlott javára változtatható át, az kitűnik a B. P. 438. §-ától. mely szerint «ha a kir. Curia az ítéletet . . . hivatalból figyelembe vett semmiségi ok miatt semmisiti meg. az abban kimondott büntetésnél súlyosabbat nem állapithat meg». Kitűnik a B. T. 457. §-ának 3. bekezdéséből : «Főtárgyalás nélkül akkor is lehet ítéletet hozni, ha a beszerzett bizonyíték kellő alapot nyújt az elitéltnek felmentésére vagy büntetésének leszállítására, ezt a kir. ügyészség is kifejezetten elismeri és az elitélt a főtárgyalás megtartását nem kivánja» és végre a B. P. 462. § ának 3. bekezdéséből is: «Az elitélt javára elrendelt ujrafelvétel esetében az előbbi ítéletben meghatározott büntetésnél súlyosabb nem szabható ki». Én tehát az előadottak alapján azon nézetben vagyok, hogy a pozsonyi kir. ítélőtábla a B. P. 423. §-ának 4. és 5. bekezdését, mint a törvénynek eg/mist kiegészítő, összefüggő rendelkezéseit, tévesen magyarázta. A kir. Ítélőtábla ítélete ellen különben a B. P. 3Hő. § ának 2. pontja alapján semmiségi panaszszal éltem és most méltán leheL kíváncsi a hazai jogászság, mily álláspontot fog a nmélt. m. kir. Curia ezen elvi jelentőségű kérdésben elfoglalni. Végre nem hagyhatom megemlítés nélkül azon előkelő módot és azon imponáló méltóságot, melylyel az itteni felebbviteli főtárgyaiások lefolynak. Egyik-másik törvényszék igen jól tenné, ha erről magának példát venne. Birói hatáskör. Birói illetőség. Irta : DÓMJÁN L. kir. aljárásbiró, Sajó-Szentpéteren. Míg a polgári peres eljárást egészben felölelő szerves nagy munkálat el nem készül, addig hézagos perjogi intézményeink gyakran fognak félremagyarázatra okot szolgáltatni, s addig az alsó bíróságok tévedése annál inkább menthető, mert a hiányos törvényszerkezet mellett felső bíróságaink ellentétes felfogásával is gyakran találkozunk. íme a legközelebbi eset, mely élénken foglalkoztatja a jogászvilág érdeklődését. Két királyi tábla felállította az elvet, hogy a sommás útra tartozó per (első fokon) lendes eljárásra át nem vihető. Ezzel szemben áll az ellentétes kúriai határozat. Ki világit nekünk, ha fent is köd borong ? íme alulról dereng némi világosság ? Megszólal a J o g m. é. 45. számában S c h i c k F. kartársam, s megbeszélés tárgyává teszi az esetet. Egy vidéki kartársunk másik szaklapban szinte foglalkozik a kérdéssel. Legyen szabad nekem is hozzá szólanom. Hatáskör és illetőség, két külön jogi fogalom. Külön érdek jelöli ki mindkettőnek területkörét. A birói hatáskör kijelölésénél irányadó a jogpolitikai érdek. Az illetőségnél a felek egyéni érdeke. A jogpolitikai érdek az állam részéről irányoztatik. Az egyéni érdeket a felek irányozhatják. Midőn az állam a perjogi szervezet intézményét kiépíti, bíráinak létszámát, képességét veszi számba, szóval számot vet a maga erejével, s akként osztja be a munkaköröket. Ez a szervezeti rész, a perjogi intézmény legfontosabbik részre. Itt tehát tisztán jogpolitikai érdekek dominálnak. A másik alárendeltebb rész a felek egyéni érdekeinek biztosítása. Itt a perjogban korlátozó intézkedéseket alig lehet tenni, mindenesetre fenn kell hagyni a felek akaratának szabad érvényesülését. A hatáskörök megállapításánál a jogpolitikai érdeknek az a kívánalma, hogy az állam költségesebb szervezettel csak azon ügyek bíróságait lássa el, a melyek értékök vagy egyéb jelentőségüknél fogva gondosabb ellátást igényelhetnek. Ezen ügyek ellátását bizza a törvényszékekre, mig a kisebb értékű és jelentőségű ügyek ellátására egyes bírákat jelöl ki. Az államnak ezen jogpolitikai érdeke szenvedne csorbát az által, ha a felek a magok akaratából a kevésbé jelentékeny és csekély értékű ügyeket is a társas bíróság elé vihetnék. Nem áll azon érv, hogy ezt a törvényhozó meg nem tiltotta. A tilalmat felállítja az 1868. évi LIV. t. c. 92. §-nak intézkedése. Egyébként perjogi intézményeknél nem lehet tételül felállítani, hogy a mit a törvény nem tilt, mind az megengedhető, mert itt a törvény szabályoz, rendelkezik, s ezen rendelő és szabályozó intézkedések a peres eljárásban betartandók, s kivételnek is csak ott van helye, hol azt a törvény maga megengedi. Ily kivételt tett az 1868. évi LIV. t. c. két esetben t. i. ha alperes szavatosra hivatkozott, s a biró a panaszos perbe hívásának helyét látta, s ha alperes a kereset alapjául felhozott okirat valódiságát kétségbe vonta, s az okirat valódisága nem igazoltatott (95. §.) Ezen kivételes intézkedéseknek hatályát már az 1881. évi törvényhozás megszüntette, a perrend novellában ki van mondva, hogy sommás perek rendes per útra át nem tehetők Az 1868. évi LIV. t. cikknek 51. és 52 paragrafusai az illetőségről szóló fejezetben tárgyaltatnak, azok csupán az illetőségről való eltérésre vonatkoznak, de a hatásköri kérdéseket fel nem ölelik. A két jogi fogalomnak tiszta megkülönböztetésére ismerhető fel az uj sommás eljárásról alkotott törvény egész rendszerében. Ott az első szakasz bevezetésként a hatáskört megvonja, a 27. §. b) pont után való bekezdésben azt is rendeli, hogy a hatásköri hiány hivatalból megvizsgáltassék. Hatásköri hiány az eljárás bármely szakában pergátló kifogást képez, mig az illetőségi kifogást a fél el is engedheti. Van tehát perjogunknak kötelező szabálya arra. hogy a hatásköri területek barázdái össze ne szántassanak. A sommás bírót köti az 1893. évi XVIII. t. c. 27 §-a. A törvényszék köteles az 1868. évi LIV. t. c. 92. szakaszának rendelkezését betartani.