A Jog, 1900 (19. évfolyam, 1-52. szám)

1900 / 15. szám - A fokozatos illeték kiszámítása táblázat segélye nélkül

A JOG 59, a melynek részére vagy rendeletére a fizetés teljesítendő volna; minthogy továbbá az utóbbi meghatározás az idegen váltónak a v. t. 3. §-ának 3. pontjában megkövetelt lényeges kelléke, az ezen lényeges kellék hiányában szenvedő okiratra alapított jelen kereset a váltóeljárás 4. §-a alapján hivatalból visszautasittatik. A pécsi kir. Ítélőtábla (1900 január 4-én 2,9-15. sz. a.) a kir. törvényszék végzését indokainál fogva helybenhagyja stb. A m. kir. Curia (1900 március 13-án 194. sz. a.) mindkét alsóbiróságnak végzése megváltoztattatik, a kereset a váltó lényeges kellékének hiánya miatt hivatalból visszautasithatónak nem találtatik és az elsőfokú bíróság további törvényszerű eljárásra utasittatik; mert a rendelvényes nevének a keresethez A. alatt csatolt váltóban előforduló az a — bár nem szabatos megjelölése : «an die Ordre fizetendő Nagy-Kanizsán a nagykanizsai takarékpénztár részvénytársaságnál*, nem hagyván fenn kétséget az iránt, hogy a rendelvényes a nevezett takarékpénztár, a váltó e részben nem kellékhiányos és az egyébként is az idegen váltó lényeges kellékével el van látva ; mihez képest a váltókereset elfogadandó és az elsőfokú bíróság további megfelelő eljárásra utasítandó volt stb' A csödnyitast kérő hitelező által a csődeljárási költség fedezésére a csödtörv. 87. §-a alapján előzetesen letett összeg az összes csődeljárási költségnek, tehát a tömeggondnok dijának biztosítására is szolgál ; az tehát a csödnyitást kérő hitelezőnek abban az esetben, ha a tömeggondnok dijának fedezésére elégséges csödvagyon nem létezik, vissza nem adható és a bírói gyakorlat szerint a csődnek vagyonhiány miatt megszüntetése esetében csupán akkor és annyiban nem kötelezhető a csődnyitást kérő hitelező a tömeggondnok dijának fizetésére, ha a bíróság öt előlegesen az eljárási költség letételére nem utasította, illetve a mennyiben a készkiadasokcn felül a tömeggondnok dija a költség biztosítására előlegesen letett összegből nem fedezhető. Az aranyos-maróthi kir. törvényszék (1899. aug. 23. 3,422. sz. a.) G. Lipót elleni csődügyben a tömeggondnoki dijak és kiadások kielégítése tárgyában a következő végzést hozta: A csődbíróság a csődiratok alapján megállapítja a vagyonhiányt és ennek következtében a csődtörvény 165. §-a alapján 1 ^98. január 24-én G. Lipót körmöczbányai kereskedő ellen 326. sz. a. elrendelt csődöt megszünteti, egyúttal utasítja a tömeggondnokot, hogy az erre vonatkozó hirdetményt a hivatalos lapban egyszer tegye közzé, stb. A tömeggondnok készkiadását a csődbíróság 36 frt 90 krban, munkadiját 72 frt 70 krban, a helyettes tömeggondnokét 13 frtban állapítja meg. A tömeggondnoki dijak fedezésére szolgál a csődöt kérő 326. sz. a. biztosítékul befizetett és a tömeggondnoknak 326. sz. a. kiadott 100 frt és a K. József-féle 24 frt 61 kr, összesen 124 trt 61 kr, levonatván ebből a 122 frt 60 kr, különbözetként jelentkezett 2 frt 01 kr. mely a biztosítékot nyújtó felet illeti, stb. A pozsonyi kir. ítélőtábla (1899. nov. 2. 2,126. sz. a.) az elsőbiróság végzését a csődtömeggondnoki dijak és kiadások kielégilésére vonatkozó egyedül neheztelt részében akként változtatja meg, hogy a csődöt kérő cég által a csődeljárási költség fedezésére letett 100 frt biztosítéki összegből a csődtömeggondnok és a helyettes csődtömeggondnok részére csupán a 36 frt 90 krt kitevő készkiadásokat fedeztetni, ellenben a fennmaradó 62 frt 20 krt a csődöt kérő cégnek visszaadatni, végül a tömeget képező K. József-féle 24 frt 61 krt a csődtömeggondnok és helyettes csődtömeggondnok megállapított munkadijainak kielégítésére aránylag fordíttatni rendeli; mert a csődtörvény 103. §. értelmében a csődtömeggondnok dijait csak a csődtömeghez tartozó vagyonból követelheti; ily vagyont pedig a jelen esetben csupán az az összeg képez, mely a K. József ellen vezetett végrehajtásból folyóan a csődtömeget megilleti; továbbá mert ugyanezen törvényszakasz értelme szerint oly esetben, ha a csőd vagyonhiány miatt megszüntettetik, a csődnyitást kérő hitelezőt csupán a tömeggondnok készkiadásai, de nem egyszersmind annak munkadijai is terhelik. A m. kir. Curia (1900. március 13. 101. sz. a.) a másodbiróság végzése megváltoztattatik és a csődtömeggondnoki dijak és kiadások kielégítésére vonatkozó részében az elsőbiróság végzése hagyatik helyben; mert a csődnyitást kérő hitelező által a csődeljárási költség fedezésére a csődtörvény 87. §-a alapján előzetesen letett összeg az összes csődeljárási költségnek, tehát a tömeggondnok dijának biztosítására is szolgál, az tehát a csődnyitást kérő hitelezőnek abban az esetben, ha a tömeggondnok dijának fedezésére elégséges csödvagyon nem létezik, vissza nem adható és a birói gyakorlat szerint a csődnek vagyonhiány miatt megszüntetése esetében csupán akkor és annyiban nem kötelezhető a csődnyitást kérő hitelező a tömeggondnok dijának fizetésére, ha a bíróság őt előlegesen az eljárási költség letételére nem utasította, illetve a mennyiben a készkiadásokon fölül a tömeggondnok dija a költség biztosítására előlegesen letett összegből nem fedezhető; és mert a fenforgó esetben az elsőbiróság által e részben kifejtettek szerint a csödvagyon a tömeggondnoki dijak fedezésére nem elégséges, a tömeggondnok és helyettes tömeggondnok tehát jogosan igényelhetik azoknak a csődnyitást kérő hitelező által a csődeljárási költség fedezésére előlegesen letett összegből való kielégítését. Alperesnek az az érvelése, hogy miután részére felperes által váltó adatott, a részletfizetés a V. T. 33. g-a értelmében a fizetési napon déli 12 óráig lett volna teljesítendő jogos alappal nem bír, mert jóllehet felperes által alperes részére a kötelezett összeg biztositásáraváltó adatott, de maga a fizetési kötelezettség az egyezségen alapuló köztörvényi jellegű, mivel felperes által nem az adott váltó volt fizetéssel beváltandó, hanem az egyez ségben meghatározott részlet volt az egyezség szerinti időben fizetendő és a részlet törlesztése után megmaradó összeg biztosítására uj váltó adandó, itt tehát a váltó szigor nem alkalmazható. (A m. kir. Curia 1900. évi január 25-én I. G. 588. sz. a.) Bűnügyekben. Minthogy a btk. 247. §-a a csábítás büntette iránt intézkedve, kifejezetten 3 esetet sorol fel, a szerint különböztetvén meg az eme bűntett eseteit, a mint annak cselekvő alanya a szülő, vagy pedig nem szülő is lehet; s minthogy a btk. eme szakasza kifejezetten és csakis az annak i-ső pontjában felsorolt két esetben jelöli meg a csábítás bűntettének alkotó eleméül azt. hogy a csábítás «mással való nemi közösülés*, illetve «mással való nemi vagy természeti fajtalanság)) elkövetésére történjék, — ellenben eme szakasz 3-ik. nevezetesen eme szakasz 2-ik tétele alatt meghatározott esetre vonatkozó eszközlése már nem említi a «mással» való nemi közösülésre, vagy nemi és természetelleni fajtalanság elkövetésére való csábítást, hanem egyenesen csak azt rendeli, hogy az eme szakasz i-ső tétele alatt meghatározott büntetéssel büntetendő az is, a ki gyámságára, nevelésére, tanítására, vagy felügyeletére bizott személyt. «ezen cselekményre». tehát nemi közösülésre, vagy természetelleni fajtalanság elkövetésére csábítja ; következetesen, minthogy az idézett szakasz 2-ik tétele alatt foglalt eme rendelkezése, az ott meghatározott büntetéssel büntetendő cselekmény tényálladékát a cmással» elkövetésre való csábításra nem szorítja, nyilvánvaló, hogy ezen rendelkezés az ott felsorolt, összrendelkezési joggal nem biró személyeknek nemi közösülés s illetve nemi vagy természetelleni fajtalanságnak magával a csábitóval való elkövetésére csábítást is felöleli és büntetni célozza. A budapesti kir. törvényszék (1898. november 29. 88,538. sz. a.) csábítás bűntettével vádolt N. Lidi elleni bűnügyben következőleg ítélt: Vádlott (17 éves) a btk. 247. §. II. bekezdésében meghatározott csábítás bűntettének vádja és következményeinek terhe alól felmentetik. Indokok: A vizsgálat és végtárgyalás során megállapított tényállás a következő: P. Antal 7 éves Sándor nevü fia 1897. november hó végén atyja előtt arról panaszkodott, hogy vizelni nem tud. P. Antal 1897. december 1-én dr. G. Marcel orvost hivatta, ez a gyermeket megvizsgálta és nemző részén heveny kankót konstatált, mely az orvosi vizsgálatot megelőzőleg mintegy hét nappal előbb keletkezhetett. Dr. G. Marcel azon véleményen lévén, hogy a betegséget a 7 éves P. Sándor a P.-éknál szolgálatban volt N. Lidi cselédtől kaphatta, ezt magához hivatta és megvizsgálván megállapította, hogy nevezett ugyanazon betegségben szenved. P. Sándor betegségének gyógytartama két hónapot vett igénybe. A 7 éves P. Sándor a betegség keletkezését ugy adta elő, hogy a náluk szolgálatban volt N. Lidi cseléd felhasználva azon alkalmat, a midőn a házból mindenki távol volt, őt a széken ülve magához húzta, a nemző részét kivette és azt a sajátjához értette. Vádlott ugy a vizsgálat, mint a végtárgyalás során tagadta, mintha a cselekményt elkövette volna. A rendőrségnél történt kihallgatása alkalmával azt adta elő, hogy a gyermek a mellét fogdosta, a vizsgálat és a végtárgyalás során már azzal védekezett, hogy a gyermek több ízben a szoknyája alá kapott és baját igy szerezhette. A kir. ügyész azon az alapon, mert a gyermekkel egyidejűleg megvizsgált vádlott hevenykankóban szenvedőnek találtatott, mert továbbá vádlott az őt megvizsgáló dr. G. Marcel orvosnak a cselekmény elkövetését beismerte, végre mert a gyermek a szülők távollétében vádlott felügyelete alatt állott, vádlott ellen a btk. 247. §. II. bekezdésében meghatározott csábítás büntette miatt vádat emelt. A jelen ügy elbírálásánál 2 kérdés döntendő el és pedig vájjon maga a cselekmény vádlott ellenében be van-e bizonyítva, továbbá, hogy a vádlott terhére rótt cselekmény a btk. 247. §. Il-ik bekezdésében meghatározott csábítás bűntettét képezi-e ? Az első kérdést illetőleg, minthogy vádlott az eskü alatt kihallgatott dr. G. Marcel vallomása szerint előtte, midőn ez őt a 7 éves P. Sándor betegségét illetőleg kérdezte, beismerte, hogy a gyermeket magára húzta; minthogy vádlotton megállapittatott, hogy a kérdéses időben hevenykankóban szenvedett és a 7 éves P. Sándor az orvosi vizsgálat alkalmával ugyanezen betegségben szenvedőnek találtatott; minthogy ezen adatok a 7 éves P. Sándornak ama vallomását, hogy vádlott őt magához hívta, a nemző részét kivéve, azt a sajátjával érintkezésbe hozta, támogatják; minthogy végre vádlottnak ama védekezése, hogy a 7 éves P. Sándor a szoknyája alá kapott és a bajt ekként szerezhette, eltekintve attól, hogy ez magában véve is mi valószínűséggel sem bír, figyelembe annál kevésbé volt vehető, mert vádlott védeke-