A Jog, 1900 (19. évfolyam, 1-52. szám)
1900 / 15. szám - A birtok jogállása a német birodalmi polgári törvénykönyv rendszerében. 4. [r.]
A J ményeivel és a forgalom szabadságával ép ugy ellenkezik, mint megengedni, hogy az tiltott jogügyletek kötésére és ezek elpalástolására felhasználtassék. Áttérve a birtok megszűnését felölelő rendelkezésekre, a német birodalmi polgári törvénykönyv, ugyancsak objecüv elvi álláspontjához hiven és a gyakorlati élet követelményeinek megfelelőleg. általánosságban ugy rendelkezik, hogy a birtok az által szűnik meg, ér véget, bevégződik, hogy a birtokos a dolog fölött való tényleges hatalommal felhagy, azt önkényt feladja, elhagyja, vagy pedig azt más módon elveszíti (856. §.). A Savigny-féle subjectivitás elve, az uralkodó elmélet tanítása szerint, a birtok létéhez két lényeges elemet, alkatrészt követel : detentiot (corpus) és animus domini-t. Ennek okszerű folyományaként ezen elmélet azt tanítja, hogy a birtok ezen két alkatelem, vagy azok bármelyikének elvesztése által véget ér. Az objectivitas elve a birtok lényét a tényleges hatalomban concentralja és egyedül ebből épiti fel a birtokintézményt. Ebből kifolyólag a tényleges hatalom megszűnése a dolog fölritt egyenlő a birtok megszűnésével. A német polgári törvénykönyv az objectivitas eUét követi és azt az életbe átviszi, az által, hogy : valamint a birtok keletkezését, ugy annak megszűnését is egyedül a tényleges hatalomhoz köti. Nem bocsátkozik sem közelebbi meghatározásokba, sem részletezésekbe, melyeknek a gyakorlati életben nemcsak nem volna fontosságuk, hanem ellenkezőleg zavarólag és bénitólag hatnának ; mert hisz tudjuk, hogy az élet alakulatai oly változatosak és sokoldalúak, hogy azok bármily minutiosus részletezéssel ki nem menthetők, kivéve, ha a taxatiónak éppen az a célja, hogy minden egyéb, fel nem sorolt alakulatot tiltson. A dolog fölött való tényleges hatalom vagy szándékosan érhet véget, vagy pedig egyébként szünhetik meg. Ott, hol az egyén akarata a döntő, ismét vagy egyoldalú cselekmény, a birtokos egyoldalú, önkényes ténye, vagy pedig szerződéses akarat, consensualis cselekmény szünteti meg a birtokot. Az előbbi a derelictio, az elhagyás, midőn a birtokos elhagyja, eldobja magától a dolgot, a birtokot a dolog fölött; az utóbbi ellenben a tulajdonképeni átiuházás, a midőn a birtokos a birtokot másra ruházza át. Úgyde a dolog fölött való tényleges hatalom megszűnése nemcsak az akarat kifolyása lehet, hanem az egyéb módon is beállhat; igy : megsemmisülhet a dolog, elvész, ellopják, avagy abból a birtokost erőszakosan kiteszik, kiűzik ; a dolgot elfoglalják ; stb. — Mindezen és sok más esetekben a tényleges hatalom lehetetlenné válván, a birtok ez okból eo ipso megszűnik, véget ér. Ott, a hol a birtok megszűnése a birtokos akaratának kifejezett vagy kétségtelen tényekből okszerűen következtethetŐleg hallgatólagos folyománya : a kérdés tisztán áll és vitára alkalmat nem ad; rem ily tiszta azonban a kérdés ott, hol a birtoknak egyéb módon való megszűnése forog kérdésben. A német birodalmi polgári törvénykönyvnek objectivitasi elve azonban elegendő támpontot nyújt bárminő kétely eloszlatására, egyrészt az által, hogy a birtok megszűnéséhez a dolog fölött való tényleges hatalom elvesztését megköveteli, másrészt pedig az által, hogy teljes határozottsággal decretalja, hogy ha a birtokos a hatalom gyakorlásában gátolva van oly akadály által, mely természeténél fogva ideiglenes és muló természetű, ez által a birtok véget nem ér (856. §.). Ebből kifolyólag a más módon való megszűnés eldöntésénél mindig az figyelendő meg, hogy a tényleges hatalom véget ért-e. avagy csak akadályozva van annak gyakorlásában a birtokos. Nem azonosítható ezzel a hatalom szünetelése; mert szünetelés esetén a birtokos bármikor képes hatalmát gyakorolni, tényleg érvényesíteni. A szünetelés tehát a birtokot egyáltalában nem szünteti meg. mert a birtok lényege nem áll a hatalom gyakorlásának folytonosságában ; a távollevő birtokos nem szűnt meg birtokos lenni, éppen ugy a gazda nem veszti el birtokát azért, mert az őszi vetés után földeire nem jár ki, míg a tavasz be nem áll. mert ezen esetekben a tén> leges hatalom egyszerűen szünetel. Nem igy áll a kérdés akadály fenforgása esetén, mert ilyenkor a birtokos tényleges hatalmát nem képes gyakorolni, mint ezt szünetelés esetén tenni hatalmában van. Azért tehát akadály fenforgása esetén az a döntő, hogy az akadály állandó-e, vagy muló természetű. O G H5 Az állandó akadály állandóan akasztja meg a tényleges hatalom gyakorlását ; a birtokos physice képtelen lesz hatalmát gyakorolni ; a biitok physikailag elvész ; ellenben a muló természetű akadály elhárításával, vagy önmagától való megszűntével a tényleges hatalom ismét beáll és a birtok létezik. Ebből kifolyólag elvül szolgál, hogy állandó akadály esetén a tényleges hatalom véget ér és ez által a birtok is megszűnik; ellenben muló akadály esetén a tényleges hatalom csak időlegesen fel van függesztve, vagyis nem ért véget, s igy a birtok sem szűnik meg.2) A 856. §. rendelkezéséből okszerűen folyományozó ezen elvi álláspont alól kivételt állapit meg a 857. §-nak azon positiv rendelkezése, hogy a birtok átmegy az örökösökre. A halál ténye fontos jogkövetkezményekkel jár. Fejtegetésünket érdeklőleg a halál ténye birtokvesztést és birtokszerzést egyesit magában. Ez tehát a legpraegnansabb tény, mely szüntet és éleszt birtokot, tényleges hatalmat dolgok fölött, a nélkül, hogy a főbb elméleti álláspontok egyezőleg elismernék a birtok folytonosságát, illetve megszakítását. Előbb elvül állítottam fel a 856. §. rendelkezésének okszerű értelmezéséből, hogy akadály fenforgása esetén a birtok megszűnésének vagy meg nem szünésének kérdését az akadály állandó vagy muló természetű milyensége dönti el. A 85(5. §. minden közelebbi fejtegetés és részletezés nélkül csak azt decretálja, hogy a tényleges hatalom gyakorlásában való muló akadályozás a birtokot nem szünteti meg; ebből okszerűen következik, hogy az állandó akadályozás a birtokot megszünteti. A halál ténye kétségtelenül állandó akadályozás, s igy elhalálozás esetén a birtokot az előbbi okszerű következtetéssel megszűntnek kellene tekintenünk. Ezért decretálja a törvénykönyv a közvetlenül következő 857. § ban teljes rövidséggel csak azt, hogy a birtok átmegy az örökösre, vagyis a halál ténye a birtokot jogilag nem szünteti meg. A subjectivitás elvének egyik gyenge pontját képezte és képezi, egyebek közt a birtoknak a jogutódra és főleg halál esetén az örökösökre való átszállásának a levezetése és igazolása, azért, mert a halál beállta pillanatában az ember megszűnik létezni, nincs tehát sem akarat, sem animus domini (rem sibi habendi). Az objectivitás elve mellett ez a gyenge oldal is eltűnik, mert ezen elv a birtokhoz nem kiván semmiféle különleges akaratot; ekként a tényleges hatalom tisztán, mint ilyen jelentkezik külsőleg és annak nincs valamely benső, láthatatlan alkateleme; a külső tény pedig egyszerűen folytatódik az utódban, legyen az az utód akár jogügyleti utód, akár örökös jogutód. Bár e szerint a birtoknak az örökösökre való átszállása az objectivitás elve mellett különös enunciatióra nem szorul, ! ezt a törvénykönyv a 857. §-ban mégis megteszi; és ha figyelemre méltatjuk a dispositiót, azonnal látjuk, hogy a kijelentés határozott tendentiával történt; ugyanis a törvénykönyv a 856. §-ban a birtok megszűnését határozza meg, kiemelvén, hogy az ideiglenes akadályozás a tényleges hatalom gyakorlásában a birtokot nem szünteti meg. Erre a meghatározásra közvetlenül következő 857. §-ban decretalja a törvénykönyv, hogy a birtok átszáll az örökösökre, elejét akarván ezzel venni a netaláni kételyeknek, mert hisz a halál ténye nem ideiglenes, hanem végleges akadályozás a tényleges hatalom gyakorlásában. A két szakasz közt a szervi kapocs kétségtelen. De egyéb oka is volt a törvényhozónak a 857. tj-beli kijelentésre; nevezetesen: tudjuk, hogy a birtoknak fontos jogi következményei is vannak a termények és egyéb gyümölcsökhöz tartozó alkatrészek tulajdonjogának, valamint az elbirtoklás utján beálló tulajdonjognak megszerzése szempontjából. Igen fontos gyakorlati kijelentés foglaltatik tehát a 857. § ban; az t. i., hogy a jogelőd birtoka számit a jogutódnak ; ez a kijelentés tehát a birtok folytonosságát állapítja meg és abban hézagot és megszakítást nem ismer el. Sőt a kételyeknek minden kétségen felül való eloszlatása végett ugyanezen kijelentés ismétlődik a 943. §-ban, mely 2) Azt hiszem, hogy szükségtelen fejtegetnem és elég megemlítenem, hogy ha a birtok megszűnése nem az akarat kifolyása, hanem állandó akadály következménye: az akadály kútfeje nem a birtokos személyében, hanem azon kivül keresendő, mert a személyi sajátságok, mint például : nehéz betegség, kiskorúság, őrültség, hosszabb, idejű szabadságvesztés, annak dacára, hogy a tényleges, személyes és közvetlen birtoklást lehetetlenítik: még sem képeznek birtok szüntető akadályokat, mert a személy cselekvési képessége a gyámság és gondnokság intézményében nyer külkinyomatot.