A Jog, 1900 (19. évfolyam, 1-52. szám)

1900 / 11. szám - A végrehajtási törvény reviziója - Az 1893: 18 t.-c 27. §. 3. pontja

A JOG 43 teljesítése miatt szenvedett kárait köztörvényi utón ne érvé­nyesíthesse. Az ügylet jogi természetének meghatározására az egyik felnek személyes helyzete vagy a másik fél előtt tudva nem levő szándéka befolyással nem lehet. Az 1883: XXV. t.-c.-nek rendelkezései csupán kölcsönök, illetve hitelezések iránt intézkednek. (A m. kir. Curia 1899. novem­ber 17. 1,726/99. sz. a.i Kereskedelmi szakbizottsági eljárásnak a kötvényekben való kikötése. — Akeresk. törvény 481. §-ának a birói gyakor­atban elfogadott helyes értelme az, hogy a kármegállapi tás módját a felek a biztosítási szerződésben kölcsönösen kötelező joghatálylyal előre meghatározhatják. Ebben a kérdésben tehát a törvény a szerződési szabadságnak tert engedvén, a létrejött megállapodás csak akkor támadható meg sikerrel, ha fenforog valamely ok, mely az általános jogelveknél fogva a szerződés kötelező erejét kizárja; a minő a szabad akarati elhatározás, vagy az akarategység hiánya, a tévedés, a csalás, az erőszak. Az az érv, hogy a birói szemlének, mint a perrendtartás által megengedett bizonyítási módnak alkalmazását a felek szerződé­süeg nem korlátolhatják, ellenkezik a keresk. törv. 481. i?-ával, mely szerint biztosítási ügyekben a kar megállapítására nézve birói szemlének csak egyéb megállapodás hiányában van helye. Az a körülmény, hogy a szerződésnek valamely feltétele az egyik felnek nagyrobb előny-t nyújt, mint a másiknak, a vonatkozó kikötésnek érvénytelenségét nem vonhatja maga után, mert a feleknek szerződést alkotó megegyezése a kedvező és kedvezőt­len feltételekre egyaránt kiterjed. — Általános jogelv, hogy az alak­szerűség, melyben a felek megállapodtak, rendszerint nem tekint­hető a jogcselekmény érvényességi kellékének, hanem bizonyí­ték, melyet más bizonyítékkal pótolni lehet és melyre szükség egyáltalán nincs, ha a tény, melyre a bizonyítás vonatkoznék viisn felül áll, Ekkép a szerződés írásba foglalásának kikötése eseteden is az okirat csak akkor képezi a jogügylet létrejötté­nek lényeges feltételét, ha a felek ez iránt kifejezetten meg­egveztek. vagy ebbeli szándékuk a körülményekből világosan kitűnik. (A bpesti kir. tábla 1899. év dec. 12-én 3,218. sz. a ) Bűnügyekben. A kir. ügyész vádjával szemben, mikor a cselekmény miat1 a bűnvádi eljárás a törvény szerint a sértett fél indítványa nél­kül volt megindítandó, nem lehet enyhítő körülmény az, hogy vádlott büntetése nem kívántatott. A büntetlen előélet és a végtargyaláson tanúsított beisme­rés szamuknál vagy nyomatékuknál fogva nem oly enyhítő körülmények, melyek a btk. 92. §-ának egészen kimerített alkal­mazását kellően indokolnák. A kaposvári kir. törvényszék Í1898 október 12. 6,729 sz. a) megfertöztetés bűntettével vádolt B. József elleni bűnügyben következőleg i t é 11 : A kir. törvényszék stb. vádlottat a btk. 236. §-ba ütköző s a 239. S pontja szerint hivatalból üldözendő megfertöztetés bűn­tettében bűnösnek mor.aja ki s ezért a btk. 236. és 250. §§-ai alapján, mégis a 92. alkalmazásával a foganatba vételtői számí­tandó 6 hat; hónapi börtönre s ennek kiálltát követöleg 3 (három) évi hivatalvesztésre ítéli stb. stb. Indokok : B. József vádlottnak és mostoha leányának a cser.dó'rök eló'it és a tárgyalás során tett őszinte beismerésük­kel bebizonyíttatott, hogy vádlott 1897. január havában az anya­könyvi kivonat tanúsága szerint 14-ik életévét még csak 1897. június havában betöltő mostoha leányával ennek beleegyezésével 4—5-ször nemileg közösült. Miután sértett mostoha apjával közös háztartásban élt s igy vádlott felügyeletére volt bizva, s miután vádlott azon állítása, hogy az igen erős s jól kifejlett leányt 17-ik évében levőnek nézte, nem szolgálhat mentségére, mert neki könnyen módjában állott volna tényleges életkoráról meg­győződést szerezni, s miután a vádlott és sértett közt fenforgó felügyeleti viszony mellett azon, a tárgyalás során B. József tanú által B. Józsefnéval egyezőleg bizonyított tény, mely szerint se sértett, se B. Józsefné komolyan s határozottan büntetési indítványt elő nem terjesztettek, figyelembe szintén nem jöhet: ezeknél fogva vádlott cselekménye által a btk. 236. §-ba ütköző s a 239. §. 3. p. és 235. §. 3. pontja szerint minősülő megfertöztetés bűntettét képezi, miért is ebben bűnösnek kimondatván, büntetéssel sújtatott. Büntetése kiszabásánál nyomatékos enyhitő körülményül vétetett büntetlen előélete, beismerése s az, hogy megbüntetése nem kívántatott. Ezek méltatásával a btk. 92. §-a alkalmaztatott, stb. stb. A pécsi kir. ítélőtábla Í1899. február hó 6-án 321. sz. a.) az elsőbirósági Ítéletet indokainál fogva helybenhagyja. A m. kir. Curia f 1900. február 1-én 5,146. sz. a.) követke­zőleg ítélt: B. József börtönbüntetése 1 (egy) évre felemeltetik. Mindkét alsóbiróság ítéletére kiterjedő ezzel arészbeli vál­toztatással a kir. it. tábla Ítélete helybenhagyatik. Indokolás: A kir. ügyész vádjával szemben, mikor a cselekmény miatt a bűnvádi eljárás a törvény szerint a sértett fél indítványa nélkül volt megindítandó, nem lehet enyhitő körül­mény az, hogy vádlott megbüntetése nem kívántatott. A büntetlen előélet és a végtárgyaláson tanúsított beisme­rés pedig, a nemi közösülés több izben ismételt voltának figye­lembe vétele mellett, számuknál vagy nyomatékuknál fogva nem oly enyhitő körülmények, melyek a btk. 92. §-ának egészen ki­merített alkalmazását kellően indokolnák. A főbüntetés tehát a jelen ítélet szerint határoztatott meg; egyebekre nézve azonban a kir. ítélőtábla ítélete helybenhagya­tott a fönnebbiekben nem érintett elsőbirósági indokoknak e helyütt is elfogadásával, de azoknak azzal a helyesbítésével, hogy A. Zsuzsánna 14. életévét 1897. évnek nem június havában, hanem a 11. a. levő anyakönyvi kivonat szerint 1897. július 14-én töl­tötte be. Sértett és vádlott egyezően azt adták elő, hogy előbbinek az eperfához való megkötése csak tréfa volt, vádlott e tettében a btkv. 323, §-ában körülirt büntetendő cselekmény tényálladéka: a személyes szabadságtóli megfosztás, arra való figyelemmel, hogy ez házastársak között történt és rövid ideig tartott, nem ismer­hető fel. A nagyváradi kir. törvényszék (1898. december 23-án 14,581. sz. a.) személyes szabadság megsértésének vétségével vádolt V. Lajos elleni bűnügyben következő ítéletet hozott: Vádlott a felesége P. Juliánná sérelmére elkövetett, a btkv. 320. §-ba ütköző és annak utolsó bekezdése szerint minősülő személyes szabadság megsértésének vétsége miatt bűnösnek mon­datik ki és ezért a hivatkozott §. és a 326. §. alapján a foganatba vételtől egy havi fogház büntetésre és szabadságvesztés büntetésé­nek kiállása után kezdődő egy évi hivatalvesztésre ítéltetik, stb. Indokok: A végtárgyalás során beismerte panaszos, hogy azon feljelentést, melynek tartalma szerint 1897. augusztus 28-án öt iérje az eperfához vonszolta és a fához kötéllel kikötötte s mintegy 2 óra hosszáig kikötve tartotta és csak akkor bocsátotta el, midőn férjének kezét megcsókolta, ő irattá a községi jegyző­vel, most azonban azt adja elő, hogy férje csak tréfált vele, az igaz ugyan, hogy tréfából oda kötötte, de csak nagyon kevés időre, az is igaz, hogy a kötél egy kissé meglátszott a kezén, azonban mert férjével kibékült, megbüntetését nem kívánta. Vádlott beismerte, hogy feleségével a miatt, mert kenyeret nem akart sütni, szóváltása volt és hogy tréfából rátette a köte­let a kezére és odacsavarta az eperfához, ez azonban nagyon kevés ideig, alig pár percig tartott, mert mindjárt kibékültek és összecsókoióztak. Tekintettel azonban arra, hogy vádlott a fel­jelentést önként tette és a vizsgálóbíró előtt is beismerte, hogy férje a fához kötötte, tekintettel arra, hogy a végtárgyalás során is azt adta elő, hogy férje bár nagyon kevés időre, de mégis oda­kötötte, tekintettel arra, hogy az orvosi látlelet megállapította, hogy a kötelek nyomai panaszos kezén meglátszottak, végül tekintettel arra, miszerint vádlott is beismerte, hogy kevés időre tréfából rátette a kötelet neje kezére és a fánál fogva tartotta, a kir. törvényszék megállapítja, miszerint vádlott panaszost szabad mozgásában, személyes szabadságában szándékosan korlátozta és őt testileg is sanyargatta, hogy pedig vádlott nem tréfából, hanem szándékosan cselekedett, igazolja az a körülmény, hogy beismerése szerint azon volt a szóváltás, mert panaszos a helyett, hogy kenye­ret sütött volna, el akart távozni, vádlott tehát az eltávozást akarta ily erőszakos módon megakadályozni. Ezen cselekménye pedig a btk. 323. §-ba ütköző, annak utolsó bekezdése szerint minősülő személyes szabadság megsértése vétségének tényálladé­kát teljesen kimerítvén, vádlott ezen vétségben bűnösnek volt kimondandó. Enyhitő körülményül vétetett, hogy felesége bünte­tést nem kivánt, ellenben súlyosítóul, hogy már testi sértésért büntetve volt és hogy a bűncselekményt feleségén, kit védeni, oltalmazni lett volna kötelessége, követte el, a büntetés tartama ezek figyelembe vétele mellett állapíttatott meg. stb. A nagyváradi kir. ítélőtábla (1899. március 6-án 251. sz. a.) következőleg itélt: Az a körülmény, hogy a sértett a vádlott megbüntetését nem kívánta, miután a cselekmény hivatalból üldözendő, enyhítő körülményt nem képez, az a körülmény pedig, hogy vádlott a bűncselekményt nejével szemben követte el, súlyosító okként azért nem tudható be, mert a cselekmény elkövetésére indító okul épen sértettnek, mint családtagnak ily minőségben való kötelessége teljesítésének megtagadása (kenyérsütés) szolgált, ezért a kir. ítélőtábla ezt a súlyosító illetve enyhitő körülményt mellőzi, ellenben azt, hogy felek egymással kibékültek és hogy a vádlott a cselekményt felingerült kedélyállapotban követte el és hogy nincsen megcáfolva vádlottnak azon védekezése, hogy a fához való kötés alig pár percig tartott, enyhitő körülményként véve figye­lembe és arra való tekintettel, hogy vádlott a vádbeli cselekményt oly erővel vagy fenyegetéssel, a mely a btk. 323. §-nak utolsó bekezdésében foglalt büntetési tétel alá esnék, nem követte el, a vádlottat a btk. 323. §-ának első bekezdése alapján a foganatba vételtől számított tizennégy (14) napi fogházra ítéli. Ezzel a rész­ben való változtatással egyebekben a kir. tszék Ítéletét indokai­nál fogva és még azért is helybenhagyja, mert a vizsgálat során kihallgatott id. K. Mihály és özv. id. K. Mihályné tanuk vallomá­sából kitűnik, hogy vádlott a sértettet oly módon kötötte az eperfához, a mely tréfának tekinthető nem volt és hogy vádlott­nak szándéka tényleg a sértett személyes szabadságának megsér­tésére irányult. A m. kir. Curia (1900. január 30. 4,930. sz. a.) következő­leg itélt: Mndkét alsóbb bíróság ítélete megváltoztattatik. s V. Lajos

Next

/
Oldalképek
Tartalom