A Jog, 1900 (19. évfolyam, 1-52. szám)

1900 / 11. szám - A B. P. 80., 81. és 262. §-ainak alkalmazása körüli vitás kérdések

NI; A JOG ennek az eljárásnak követése egyszersmind a 80. §• szerinti kifüggesztés tekintetében egyöntetű eljárást van hivatva beállítani, a mi ellen annál kevésbé tehető kifogás, mert az iratnak az érdekelt féllel különböző uton és módon teljesítésbe vett közlése mellett, az illető által emelhető jogorvoslat, vagy a bűnvádi eljárási szabályok értelmében gyakorolható jog igénybe vételét illetőleg, a mennyiben az határidőhöz van kötve, perjogi elvek szerint ugy is a különböző uton esetleg későbben bekövetkező értesítés, illetve közlés idejét kell számba venni. Perjogi érdek tehát nem szól a mellett, hogy az egymással kapcsolatban leendő közlés iránti intézkedés különböző időkben tétessék meg. Az igaz, hogy a vélelmezett eljárás némileg ellentétben látszik állani a többször felhívott kézbesítési utasítással, mert a szerini a kézbesítő a kifüggesztés teljesítése után, már erről való jelentés tételre van utalva és ez az utasítás, a mellyel szemben én sem akarok merev ellentétes álláspontra helyezkedni, némileg meg is felel a 80 § szószerinti értelmezésének, de még sem lehet annak szükségképen való folyományául venni, mert habár a 80. §. második tétele szerinti esetben a kézbesítendő iratra az van előírva, hogy az kifüggesztendő, nincs egyszersmind a törvény által ennek teljesítése közvetlenül előírva, vagyis nincs a kézbesítőre bizva annak eldöntése, hogy a kifüggesztés helyén van és alkalmazható-e vagy nem ? E részben az intézkedést a kézbesittető hatóságra bízni, — a bünper külön természete és azon előző eljárás után, hogy a kézbesítőnek ismételten kell különben is a kifüggesztés előtt az ott lakással biró távollevő érdekelt fél hazaérkezése után tudakozódni, — annál indokoltabbnak mutatkozik az én felfogásom szerint, mert habár az illetőnek a keresett helyen lakása van, meglehet, hogy azt már elhagyta, a mely esetben a kifüggesztés iránt ugy is a 81. szakasz szerint kell intézkedni; vagy meglehet, hogy huzamosabb ideig fog más helyen tartózkodni, a mely esetben a kézbesítést tartózkodási helyén kell megkiséreltetni, a mi iránt ismét a kézbesittető hatóság intézkedhetik jogszerűbben. De a kifüggesztésnek csak is a kézbesittető hatóság által való megrendelésével kapcsolatban hajtható végre célszerűen a 80. §-nak az a rendelkezése is, hogy a kifüggesztést az elöljáróságnak, a már érintett felhívással, tudomására kell hozni ; már pedig az illető helyhatósághoz, illetékesen, valamely meghagyást magában foglaló fel hívást, nem az alantas kézbesítő közeg, hanem a kézbesittető hatóság intézhet. Ezeknél a tekinteteknél fogva tartómén a 80. és81.§-ok szerinti kifüggesztés körüli eljárást a felhozottak szerint a gyakorlatba átviendőnek, a mely szakaszokhoz fűzhető kérdések, habár alárendeltebb jelentőségűek is, de nem alárendelt jelentőségű : B. P.-unk minden rendelkezésének a gyakorlatba lehető legokszeiübb bevezetése kérdése. j\ 80. és 81. szakaszokkal együtt csak esetlegesen felhozott 2(i2. tekintetében azokat a kérdéseket hallottam vitatni, hogy a mennyiben a hivatott szakasz ugy szól. miszerint a vádtanács az ügy bővebb felvilágosítása végett elrendelheti a nyomozást és ebből a rendelkezésből nem olvashntó az ki, ami a vizsgálatot illetőleg abban foglaltatik, t. i. hogy a mennyiben már vizsgálat volt tartva, akkor a vizsgálat kiegészítése rendelhető el : váljon ha már nyomozat volt tartva, a vádtanács annak kiegészítése hánt is intézkedhetik e ? a mint ez a «Bűnvádi Perrendtartás magyarázata* cimü munka III. k. 189. lapján a magyarázatban igen is helyt foghatónak mondatik ki, vagy a vádtanács azon kivételes esetekben, ha még nyomozat nem tartatott, a törvény szerint csak a nyomozást, ha pedig már nyomozat volt tartva, de nem volt még vizsgálat ugy csakis ezt rendeli, va^y rtndelheti-e el törvényszerűen. Kérdésül hallottam felvetni ezzel kapcsolatban eyyik vidéki kir ügyészség részéről még azt is, hogy a mennyiben a vádtanács rendel el nyomozást vagy annak kiegészítését, ezekben az esetekben a tanácsba" iratokat a kir. ügyészséghez teheti-e át és ez lesz e hivatva foganatosíttatni a vádtanács által elrendelt kiegészítést vagy nyomozást, avagy az iratokat a nyomozás vagy annak kiegészítésére illetékes hatóságokhoz köteles áttenni ? Megjegyzem, hogy egyik kir. ügyészség az utóbbi irányban foglalt állást. Az utolsó vitássá tett kérdésen kezdve feleletemet, minden bővebb kommentálás nélkül annak a véleményemnek adok kifejezést, hogy akár nyomozást, akár annak kiegészítését rendelte, vagy rendeli el a vádtanács, az iraiok «eo ipso» a kir. ügyészséghez teendők át és ez köteles a nyomozást, vagy annak kiegészíttetését teljesíttetni, először már magából abból a bűnvádi eljárási törvényünkbe lefektetett elvi szempontból, mely szerint a kir. ügyészség tekintendő a nyomoztatás hatóságának; másodszor a B. I'. III. fejezetében foglalt félreösmerhetlen rendelkezésekből folyólag, a mely fejezetbe illesztett 35. szakasz a kir. ügyészségnek azt egyenesen kötelességévé teszi; a 39. §. pedig biztosítja e részben való intézkedéseinek, a nyomozás, vagy annak kiegészítésére utalt hatóságok és hatósági közegek részéről való foganatosítását. Kétségtelen tehát, hogy itt, mondjuk meg őszintén, bizonyos kényelmi szempont, vagy az a felfogás, hogy a kir. ügyészség e szerint il etékes felsőbbségén kivül álló s vele egyrangu hatóság utasítása szerinti eljárásra lenne utalva s azzal mintegy annak alárendelve — a kérdésnek másként eldöntésénél irányító nem lehet. Nem ily világos és magától értendő a 2Ó2.'§-hoz fűzhető az a másik kérdés, hogy a vádtanács nyomozáson kivül, illetve ha nyomozás már volt teljesítve, ennek kiegészítését is elrendelheti e, vagy ha a nyomozás utján beszerzett adatok kiegészítésének szüksége áll elő, azt nem e célszerűbb és a törvény rendelkezésének megfelelőbb az elrendelendő vizsgálat utján beszereztetni vagy például még netán szükségesnek mutatkozó kihallgatásokat ez uton ismételtetni? A bűnvádi eljárás szabályainak fejtegetésem során már idézett illustris kommentátorai, művökben, a kérdésnek mintegy vitán kívül állását tüntetve fel, a felhívott szakaszban egyszerűen benfoglaltnak veszik, hogy a vádtanács a nyomozás illetve vizsgálat kiegészítését egyformán elrendelheti vagy is ugy a nyomozás mint a vizsgálat kiegészítése helyt foghat! Én, minden reverentia mellett is. melylyel a bűnvádi eljárás magyarázatában foglalt ezen vélemény iránt viseltetem, célszerűbb és a törvény rendelkezésével megfelelőbbnek vélem a 262. §-nak a gyakorlatba akként való átvitelét, a mint e részben a törvény rendelkezik, t. í. hogy a vádtanács az ügy felderítése végett, ha már nyomozás volt tartva, nem ennek kiegészítését, hanem a vizsgálatot rendelje el s annak utján foganatosíthassa a nyomozásnak szükséges kiegészítését. Vagyis a 262. §. alapján nyomozás kiegészítését nem tartom helyén valónak. Véleményem indokolására felhozom, hogy a 262. §-ban ennek elrendelhetése nincs is a törvény szavai szerint előírva. Hogy a B. P. illustris magyarázói, a mikor jelzett magyarázatukban a 262. §-ra nézve megkülönböztetés nélkül azt adják elő, hogy a mennyiben a nyomozás vagy vizsgálás során az ügyre nézve fontos tanuk kihallgatva nem voltak, szakértői szemle nem, vagy hiányosan volt megtartva; lefoglalás vagy házkutatás mellőztetett, ezekre nézve a vádtanács a nyomozás, illetve vizsgálat kiterjesztését stb. rendeli,—a mennyiben a jelzett cselekmények végzése céljából a nyomozás kiegészítését is helyén valónak mondják, szerintem tévedésben lehetnek, mert a tanú kihallgatását kivéve, a többi cselekmények foganatosítását, halaszthatatlan szükség esetét kivéve, különben is a vizsgáló bírónál kell indítványozni, a jelzett célokból tehát perrendszerübb a vizsgálati eljárást igénybe venni. Hogy a B. P. 101. §-a értelmében a nyomozás megszüntetése vagy bef-jezése a nyomoztató hatóság, illetve a kir. ügyészség jogkörébe van utalva s a mennyiben a hivatok szakasz visszafelé számított harmadik bekezdésének utolsó tétele szerint a nyomozás megszüntetése vagy befejezése tárgyában hozott határozat ellen perorvoslatnak nincs helye, legalább is indokolatlan a 262. §-al kapcsolatban ezt mégis mintegy felülbirálat tárgyává tétetni és újra a nyomozás keretébe emelni vissza az ügyet. Hogy azoktól az ügyektől eltekintve, melyekben a főtárgyalást vizsgálatnak kell megelőznie, a most hivatok törvény szakasz 3. fő pont d) alpontja értelmében egyáltalán vizsgálat elrendelésének van helye, ha a vádtanács vatamely okból, a milyen lehet az ügy felderítésének szüksége, azt szükségesnek látja. Az ezen törvényszakasz szerint elrendelendő vizsgálatnak azokra az ügyekre alkalmazását pedig, melyekben már nyomozás volt, habár hiányosan tartva, nem akadályozza a bűnvádi perrendtartásnak az a rendelkezése, hogy a vizsgálat indítványra rendelhető el, mert az ez iránti indítványt pótolja a kir. ügyészség részéről előterjesztett, súlyosabb szempont alá veendő vádirat beadása, mely a 262. §. értelmében különben is alapul vétetik a vizsgálat elrendelésére. Hogy ha olyan tanúnak kihallgatása válik is szükségessé, a ki a nyomozás során még kihallgatva nem volt, csakugyan célszerűbb azt vizsgálati uton a vizsgáló biró által eszközöltetni, a mi szerintem még célszerűbbé, sőt a biztonság szempontjából szükségessé válik abban az esetben, ha valamely tanú kihallgatásának ismétlése kívántatik, mert a nyomozó közeg