A Jog, 1899 (18. évfolyam, 1-53. szám)

1899 / 6. szám - Hogy szabályoztassanak a követelések harmadik személyhez való viszonyukban?

téssel is szorítható ; s mit sem változtat — mert arra be sem folyhat — a meghatalmazó és meghatalmazott egymásközti viszonyán. A magánjogi szabály tehát, hogy a megbízottnak megbizása korlátain belül e minőségben tett cselekvényei a megbizó saját lényeinek tekintendők, kivételt nem tür s n e mcsak a megbízott utján kötött ügyletekre, de egyáltalán a megbízott minden e minőségében tett nyilatkozata és tényére feltétlenül vonatkozik. Midőn tehát a perben eljáró ügyvéd ténykörülményeket állit s annak igazolására tanukra hivatkozik, nem az ügyvéd, hanem jogilag az ügyvéd által képviselt ügyfél állit és hivja fel és kéri a tanukat, a kik nem az ügyvéd, hanem ismét csak az ügyfél saját tanúi lesznek, kihallgattalni. megidéztetni. Teljesen egyetértek V é g h Imre biró úrral abban, hogy a prdts. 208. §-a és a som. elj. törv. 83. §-ainak a tanuk járandóságairól szóló rendelkezése nem az ügyvéd és fele, hanem a két perfél közötti viszonyt szabályozza, s ebbeli nézetemet már előbbi cikkemben is kifejeztem, s ennek folyományaként állítottam fel a tételt, hogy e kérdésről tételes törvény egyáltalán nem intézkedik. Nem áll azonban már az, hogy — mert perjogi szabály a vitatott kérdésről nem intézkedik — a gyakorlat helyességét meg nem döntené. De igenis megdönti az anyagi magánjogi szabály, s megdönti ama körülmény, hogy sem a prdts. sem az ügyv. rdts. erre támpontot nem nyújt. S tovább megyek, valahányszor a prdts. az ügyvédet — mmt fele nevében eljáró megbízottat — valamire saját személyében akarja és rendeli kötelezni, ezt mindig világosan kimondja, holott ezt tennie a rendes eljárásra vonatkozva s egyáltalán ott. hol kötelező ügyvédi képviselet van, mint pl. a felülvizsgálati eljárásnál tennie nem kellett volna, ha már maga a kötelező ügyvédi képviselet elvéből ily folyományokat joggal levonni lehetne. Támadtam és támadom Nagy Zoltán biró ur álláspontját, mint egyszersmind a túlnyomóan követett gyakoilat álláspontját azért is. mert következetlen. Ha helyes és törvényes az az elv, alkalmaznunk kell azt hasonló köiülmény és viszonyokban mindig és kivétel nélkül. Ha alkalmazandó ez az elv a rendes eljárásban csak azért, mert ott az ügyvédi képviselet kötelező s igy a felek mindig ügyvéd által képviselve vannak, alkalmazhatónak kell lennie ugyanily feltétel mellett, vagyis ügyvédi képviselet mellett a sommás eljárásban is kivétel nélkül. S magában a rendes eljárásban nemcsak a tanuk dijánál, de a szakértők járandóságánál is (pedig itt már inkább ellenkező a gyakorlat), sőt az ügygondnok dijánál is (pedig ez még soha nem történt). Ha pedig ezekre nézve amaz elvnek alkalmazása igaztalan, helytelen : igaztalan, jogtalan lesz az a tanuk járandóságára s a rendes eljárásban is. Erre vonatkozva mondottam én Nagy Zoltán biró ur ama téves állításával szemben, mintha a prdts. 208. £-a csak a rendes, s a som. elj. 83. $-a csak a sommás eljárásra volna irányadó, hogy a két eljárás között különbség nincs, mert a 83 §.a2Í5. §. rendelkezése alapján a rendes eljárásra is irányadó, hogy tehát e tekintetben egy és ugyanazon §§-ok intézkednek mindkét eljárásra. Csak elficamitása tehát tételemnek, mit Végh Endre biró ur ide vonatkozóan mond, hogy annyiban a két eljárás különbözik, hogy az ügyvédi képviselet itt kötelező, amott nem. Bocsánatot kérek, különbözik a két eljárás másban is, nagyon sokban, de a tanuk dijáról rendelkező részében nem. Azt megengedem Végh Imre biró urnák, hogy a gyakorlat e tekintetben ma már inkább megállapodottnak, mint ingadozónak mutatkozik és pedig az általa vallott irányban ; de azért számtalan első és felsőbb fokú határozatot tudok felmutatni ellenkező állásfoglalással. Azon kartársamnak pedig, kit a szegedi tábla konok felfolyamodás cimén megbírságolt, szolgáljon — noha sovány — vigaszul az a tudat, hogy nem ő volt az első, s nem ő lesz az utolsó, kire alaptalanul szabtak bírságot s hogy eddigelé még a táblák egyáltalán nem mutatkoztak csalhatatlanoknak, a mi! ez a magam részéről még azt teszem hozzá, hogy legalább is különös, doktrinális kérdésekben — bírságokkal felelni! Végül felhívnom kell Nagy Zoltán biró ur figyelmét arra, hogy ha ő Végh Imre biró ur fejtegetését mindenben magáévá tette, az az ö álláspontjára nagy hiba, mert Végh Endre biró ur csakugyan azon ponthoz, de egészen más uton ér, a mi pedig egy tétel helyességére nem örvendetes momentum. Hogy szabályo2tass-nak a követelések harmadik személyhez való viszonyukban? Irta: Dr. MESSER ARTHUR, Berlin. (Második közlemény.) Hogy a lefoglalt követelésnek a zár alól való feloldása igényperrel érvényesíthető, az magából a végrehajtási törvényből minden kétséget kizárólag következtethető. Azt mondja ugyanis annak 123. ^-a a lefoglalt követelésnek a vegrehajtatóia való átruházásáról, hogy azt az igénykereset beadására szolgáló határidő eltelte, s ha ilyen már megindittatott, annak jogérvényes eldőlte előtt eszközölni nem lehet. Hasonlóan a következő, 124. §. «A lefoglalt követelés behajtása iránti intézkedés elrendelését a végrehajtató a halasztó hatálylyal biró igénykereset beadására szolgáló határidő eltelte, vagy az ilyen igénykereset eldöntése előtt is kérheti. Ha azonban halasztó hatálylyal biró igénykereset indíttatott: ennek jogérvényes eldöntéséig a behajtott összeget utalványozni vagy felosztani nem Iehet.» Említhető még a törvény 122. §-ának 2. pontja. Az igy indított és megnyert igényper, igaz, csak inter partes hatályos (végrehajtási törv. 96. §.). Vagyis felperesnek az az állítása: «ez a követelés az enyém.» az ítéletben csak ugy hangzik: «ez a követelés végrehajtást szenvedett tartozásáért le nem foglalható.» De hiszen a tulajdoni keresettel (pl. ingatlannál) elért ítélet is csak ugy hangzik : «alpcres köteles tűrni, hogy a tulajdonjog felperes javára bekebleztessék.» s a végrehajtási törvény (id. 96. §. 3. bek.) igen bölcsen az «inter partes»-t csak ugy fejezi ki : «az igénylő és a végrehajtást szenvedő között való jogviszonyra az igényperben hozott ítélet hatálylyal nem bir.» Az igényperben hozott ítélet tehát a jogviszonyt nem dönti el, de az annak eldöntéséből eredő consequentiát, t. i. a háborgatás tilalmát levonja (v. ö. Curia Jogt. Közi. 1896. évi 595. sz.). Egy lépéssel tehát kevesebbet tesz meg, mint a tulajdoni ítélet; mert utóbbi azt mondja : «kettőtök közt a tulajdonoss (harmadikkal szemben ez sem res iudicata); ezt az igényt megállapító ítélet nem mond|a. Ennyiben helytelen «tulajdoni igényper» ről beszélni. S tényleg az igényper nem is tulajdoni perrel állítandó párhuzamba, hanem azzal, mely harmadik személy általi megháboritás eltiltását célozza : a/, actio negatoriával. S a mennyire ez utóbbi «in rem» megy. annyira «dologb> kereset az igénykereset is, sőt egy árnyalattal dologibb: a ki jogtalanul szánt az én földemen, azt a biró ettől eltiltja; a ki jogtalanul foglalja le a dolgomat s ez által engem az azzal való rendelkezésemben (v. ö. végrehajtási törv. 74. §) akadályoz, ettől nem csak elliltatik, hanem a biró az akadályt proprio motu el is hárítja (végrehajtási törv. 96 §.: «a foglalás alól felmentetik»). Ezt az elhárítást alperes «köteles türni», ezért igen helytelen a bpesti keresk. tszék 1887. évi 9.210. sz. ítélete, mely szerint az ily ítélet alperesre semmi kötelezettséget nem ró s azért végrehajtás alapja nem lehet. Csak meg kell szabadulni attól a «tévnézet»-től, hogy azért, mert a negatoria a római jogban «in rem» actio, azért az csak «dolgok» tekintetében indítható. Ez még a római jog szempontjából sem áll (v. ö. W i n d s c h e i d, Pand. I. 45. §. 2. p. és 3. sz. j.). A mai jogban pedig azon az állásponton különben is már rég tul vagyunk, hogy 3 negatoria csak dologi jogokat véd : a cégjog védelme sem más (v. ö. N a g y Ferenc Keresk. jog. I. k. 29. §. 14. j.); továbbá (v. ö. Kohler, Archív für civ. Praxis 88. kötet) nem más a szabadalmi oltalom (1. az 1895. XXXVII. t.-c. VIII. fejezetét) és a concurrence déloyale elleni intézkedések zöme sem, melyek most már Németországban is a jelenkor színvonalán állnak (1896. évi máj. 27-iki törvény, de már az azt megelőző gyakorlat is : Reichsgericht Entscheidungen Bd. 40. S. 63.). Csak mi maradunk, more patrio. egyelőre még ott, a hol pl. a Curiának a Dtár legújabb folyam. I. k. 23. sz. a. közölt ítélete. .. Az actio negatoriának megfelelő védelemben — a végrehajtási zálogjoggal szemben — a követelés is, nemcsak a dologi jog. részesül. Vagyis a szabad rendelkezés csorbítását, mely a bírói lefoglalás lényege, a helytelenül lefoglalt k ö v et e 1 é s jogosultja sem tartozik tűrni, s ezért az igényperkövetelésekre nézve époly actio in rem, mint dolgok tekintetében. S gyakorlatunk ennek a deductiónak visszafelé is érvényt szerez. Ha ugyanis az igényper actio in rem, akkor az azzal érvényesített jognak minden harmadik ellen is hatályosnak kell lennie, a mint rendesen mondják : a jognak magára a jogtárgyra kell irányulnia. Ezért elutasítja igénylőt, ha joga csak annyi, hogy a takarékpénztári könyvet a tulajdonostól követelheti (Dtár legújabb f. 1 k. 67 sz.) A takarékkönyvben megtestesített követeles lelett a pactum de cedendo folytán még nem rendelkezhetett igénylő, s ezért a lefoglalás nem is jelentkezik oly behatásként, melylyel harmadik személy őt abban akadályozná