A Jog, 1899 (18. évfolyam, 1-53. szám)

1899 / 48. szám - A budapesti kir. m. Tudományegyetem jog- és állam-tudományi karának véleményes jelentése az államvizsgálat reformja tárgyában. (Vége.)

354 A JOG a birói és ügyészi szervezet módosításáról szóló törvény készült s a törvényjavaslatba azt is belefoglalták, hogy a jogtudományi doktorátus a gyakorlati birói vizsgának is előfeltéle legyen. Azóta, ugy látjuk, sok minden változott. De ha a kötelező doktorátus a birák és ügyészek tekintetében nem is tudott a töt vénybe belekerülni, végzetes hanyatlás volna, ha az igazságügyi kormány azt még az ügyvédség tekintetében is elejtené Megsinylené ezt hazánk ügyvédségének tudása és tudományos tekintélye, mely épen a kötelező doktorátus behozatala óta szemlátomást emelkedett. Megsinylené az ügyvédi pálya máskülönben is. Az ügyvédi túltermelés, mely a mai nehéz vizsgák mellett is társadalmi bajjá lett. valóságos nemzeti katasztró'ává fajulna, ha a szigorlatok jótékony gátja is megszűnnék. Majd nem mindjárt az 1874: 34. t.-c. életbelépte után észlelhető volt az ügyvédjelöltek számának csökkenése, mit az ügyvédi kamarák és ügyvédvizsgáló bizottságok jelentései és a szaklapok akkoriban hálásan konstatáltak is. És bár az ügyvédi tulprodukció a legkülönbözőbb okok sajnos összemüködése folytán még jelenben is egyre tart, semmi kétség, hogy a hívatlan elemek versengése még sokkal nagyobb mérvet öltött volna és fog ölteni jövendőben, ha a doktori fokozat követelménye az e pályára vágyóknak salakját vissza nem riasztja. De meg fogná sinyleni e reformot maga a doktorátus is, melynek pedig a törvénytervezet — a megokolása szerint — épen emelését célozza. A tapasztalás mutatja, hogy a doktori vizsgát szigorúan csak ott kezelik, hol valamely minősítő hatás jár vele. Ezért Németországban csakis az államvizsga a szigorú vizsga, a doktorátus súlypontja az írásbeli disszertáció, mely akárhányszor idegen segítséggel készül mihez egyetlen kollokvium járul, melyet sok helyütt el is engednek. Egyes egyetemek a doktorátust még in absentia is osztogatják. A doktori vizsga valóságos luxusvizsga, nagy taksával és kicsi cenzúrával, melynek, mert kevés a gyakorlati kihatása, kevés a követelménye i . A míg a szigorlat kötelező vizsga, melyen mindenkinek, ki az ügyvédi diploma után vágyik, át kell esnie, a vizsgáló tanár teljes szigort fejthet ki és kímélet nélkül visszavethet mindenkit, ki meg nem felel. De ha a szigorlatra csak az fog jelentkezni, kinek épen kedve van a doktori címre, melyeim többé senkit sem kötelez, semmire nem képesít, akkor nem félő-e, hogy egyik-másik,tanár enyhébbé fogja tenni a szigorlatot, nehogy ritkábbá váljék. Nem fogja-e ebben segíteni az a tudat, hogy hiszen a doktorátus már úgyis csak puszta cím, mely a jelöltnek a gyakorlatban sem nem használ, sem nem árt. Nem lesz-e hajlandó már a doktorságra való ambíciót magát is érdemszámba venni, mely elnézőbbé fogja tenni a jelölt készültsége iránt. Valójában az a tanár, ki nem elég szigorú most, midőn a szigorlat kötelező, bizonyára még enyhébben fogja a vizsgát kezelni, midőn csak a jóakarat dolga lesz. És igy a doktorátus minősítő erejének elejtése nemcsak a gyakorlati jogászságot fogja megsilányitani, de magát a jog- és államtudományi doktorságot is. Bátran állithatjuk, hogy a dokto rátus igazságügyi nagy alkotásainkkal szorosan összefügg. Nem hiában ezekkel egyidőben lett az ügyvédi vizsga előfeltétele. 7. Az uj doktorátus. A t. t. 13. §-a azt akarná, hogy arra hatalmaztassék fel a közoktatásügyi miniszter, hogy a majdani törvény hatályától számított két éven belől uj szigorlati rendszert léptessen életbe olyképen, hogy a dokiori fokozat a jogi, illetőleg az állami tudományok egyes kisebb köreire vonatkozó beható tudományos képzettségnek bizonyságául szolgáljon. A t. t. 13. § a bizonyára abból indul ki, hogy az általános jog- és állam-tudományi képzettség bizonyítékát jövőben az államvizsgálat sikeres letétele fogná nyújtani s ezen az alapon az államvizsgát tenné annak a doktorátusnak előfeltételévé, amely a jog- és állam-tudományok egy-egy kisebb körét ölelné fel. E ponton a szervezendő államvizsga az egyetemet a legközelebbről érinti. Ha egyébként nyugodtan szemlélhetnők is az államvizsgával való ujabb kísérletezést, ez kell hogy az egyetem legsajátosabb kérdésévé váljék, mihelyt arról van szó, hogy általa még a doktorátus is érintessék. Ekkor legkevésbbé bizhatunk az olyan elméleti vizsga értékében, melyet többnyire előttünk idegen elemek előtt tennének le, kiknek a tudománynyal való foglalkozás sem életök tartalmát, sem lelkiismeretük parancsát nem képezi. Az ilyen vizsgát mi a doktorátus alapjaként nem tekinthetnők s annyival kevésbé, mert szigorú voltához is szó férhetne. Lehet, hogy a törvény életének első idejében az uj államvizsgát, mint minden uionnan szervezett i vizsgát, szigorúbban fognák kezelni. Még nem volt vizsga a világon, melyet alkotói szigorúnak nem terveztek. De ez a vizsga is osztozni fog a vegyes-bizottságu vizsgák sorsában. Elsatnyitaná a megszokás s a tudomány iránti közöny. Nem hiában igaz az, hogy a gyakorlati vizsgák a gyakorlati, az elméleti vizsgák az elméleti tényezők kezeibe valók. Doktori vizsgarendszerünk elvi alapjainak dezorganizációja rejlik abban, mit a t. t. az államvizsgával a doktorátusra vonatkozólag akar. Az a vizsgarendszer a tételes jogok tekintetében sem ignorálhatja a történelmi és bölcsészeti alapokat, mik az államvizsga keretében egyáltalán hiányzanak. A doktorátus valójában dezorganizáltatnék. Az egyetem doktori bizonyítványt csak annak adhat, ki a jog- és állam-tudományokban való tájékozottságát kimutatta. Ha tehát az kívántatik, hogy az államvizsgálat bizonyítványát a szigorlatoknál az általános jog- és államtudományi képzettség bizonyítékául elfogadhassuk és szigorlataink tárgykörét a mostaninál szűkebbre szorítsuk, oly szervezetét kellene kérnünk az államvizsgának, mely e vizsga tudományos vezetését és az elméleti szakmákban való kérdezés jogát kizárólag tanférfiaink kezébe adja. Az ily vizsga csakis egyetemeinken és legfeljebb egynehány legjobb vidéki akadémián volna tartható és a kormány képviseletében megjelenő kültag részvétele csak az ellenőrzés és jelentéstétel céljaira szorítkozhatnék. Ily garanciák nélkül az államvizsgálatot a szigorlatoknak sem előfeltételéül el nem fogadhatnók, sem azok tárgykörét jobban meg nem szorithatnók. A míg a jog- és állam-tudományok szerves egységéről való meggyőződésünkben meg nem ingunk, nem fogunk kezet nyújtani ahhoz, hogy apró cseprő doktorátusok örve alatt veszendőbe menjen a fiatalságban tudományunk egységének az a tudata, melynek egyetemünk jog- és állam-tudományi kara már neve szerint is képviselője. Volt idő, midőn az orvosi karok részminősitményekként kirurgiai, fogászati, szülészeti, szemészeti bizonyítványokat osztogattak, mi azonban már régen megszűnt. Ugy tudjuk, hogy az egyetemek filozófiai karain adatni szokott doktorátus sem nyert azzal, hogy elaprózódott. E példát egyáltalán nem kívánók követni. III. Az előadottakból látható, hogy az egyetemi jog-és államtudományi tanulmányi rendszert nem kellene megszüntetni s az ezzel összefüggő vizsgálati rendet sem kellene felforgatni, mert ezeknek a jog- és állam-tudományi oktatás adott viszonyai között nem kicsi a jelentőségük. Az állam túlsúlyát a felekezetekkel szemben biztosítják az oktatásnak abban az ágazatában, mely hozzá mégis csak legközelebb esik. A kérdés csak a történelmi fejlődés során ismerhető fel a maga nagy jelentősége szerint. Tudjuk, hogy a jog- és állam-tudományi oktatás eleinte egyházi kezekben volt, mint nálunk a hitújítás (reformatio) sem változtatott. Ellenkezőleg a felekezeti jog- és állam-tudományi oktatás még szélesebb alapokat nyert, midőn azt mint az oktatás kiegészítő részét az exercitium religionis liberum keretébe értették bele. Ennek a kornak maradványaként bújuk a felekezeti jogakadémiákat, melyek közül az egrit 1740-ben egyenesen azért alapították, hogy katolikus ügyvédek is kellő számmal legyenek. Csak Mária Terézia Ratio Educationisával (1777.) kezdik azt mindjobban felismerni, hogy a jog- és államtudományi oktatás főleg az állam dolga, mire nemsokára az ügyvédi cenzúra előfeltételképen elméletileg minősítő vizsgát (examen rigorosum) csak állami intézeten (coram facultate juridica) lehetett tenni, mi ezeknek az intézeteknek nagyobb látogatottságát biztosította. Idővel az examen rigorosum helyébe a jogtudományi doktorátus lépett annak következtében, hogy az egyetemi élet fejlődött. A kolozsvári egyetem létesítéséről szóló törvény (1872) már arról is intézkedik, hogy az egyetemi oktatást törvény szabályozza. Éz ezzel az is el lett döntve, hogy a felsőbb oktatás jóformán csak állami legyen. A fejlődés ebben az irányban csak lassú egymásutánban s nem egy visszaesésseKment végbe. Az examen rigorosum helyébe a doktorátus 1853-ban lépett, mely időtájt a külön egyetemi tanulmányi rendet is létesítették. Ezekhez alkotmányos törvényhozásunk csak a hetvenes évek első felében (1872—1874) járult hozzá. Kétségtelen, hogy olyan tartalmú törvény, mint a milyen a t. t„ ujabb visszaesést idézne elő. habár állami életünk sokkal konszolidáltabb mint előbb. Az állami jellegű jog- és államtudományi oktatás hátrányára a felekezeti oktatást etősitené meg. A katholikusok, sem fognának kevesebbel megelégedni mint a protestánsok, már azért sem, mert dogmatikai álláspontjuknál fogva közelebb esnek a joghoz mint a protestánsok, kikkel szemben találta épen a tridenti zsinat szükségesnek kimondani azt, hogy az isteni kinyilatkoztatásnak a jogi tartalma sem hiányzik. Minduntalan és méltán a paritásra hivatkozhatnának, mi felekezeti versengést idézne elő. Még majd azt is jobban találnák az emberek fürkészni, hogy a közalkalmazottak minő arányban ilyen vagy amolyan vallásúak. A paritás elvét régebben is a legkisebb részletekig menőleg