A Jog, 1899 (18. évfolyam, 1-53. szám)

1899 / 46. szám - A rendhagyó haszonélvezet óvadéka (cautio quasiusufructuaria) a római és a hazai jogban

1S2 A JÜG peres felek között kötött házassági kötelék, mert a kir. törvényszék a per összes adataival bizonyítva látja azt, hogy felperes más I növel szerelmi viszonyban, vadházasságban él és hogy peres felek között a házasélet annyira fel van dúlva, hogy a békés együttélhetésre a legcsekélyebb remény se lehet. Alperes édes atyja és testvére vallomásával ugyanis fizó nyitva van az, hogy felperes háztartásában egy nő van, a kinek gyermekei vannak, a kiket felperes fogadott gyermekeinek kiván tekintetni; ugyanezen tanuk vallomásával bizonyítva van, hogy felperes kijelentette a kisebbik gyermekró'l azt, hogy az az övé, sőt azt is, hogy még harmadik is lesz. G. János tanú vallomásával bizonyítva van, hogy felperes ama bizonyos nö'vel közös lakást tartott, a kisebb gyermeket a sajátjuknak mondották, bizonyítva van, hogy a lakásból mintegy szökve, felmondás nélkül hurcolkodtak el másnap azután, hogy alperes a lakásban megjelent; figyelemmel ezek után még arra is, hogy peres felek már 10 éve élnek állandóan és folytonosan külön s hogy e kötelék felbontása ellen a házasságvédó'nek sincs kifogása, a házassági köteléket alperes viszonkeresete folytán felperes vétkessége miatt felbontani kellett. Felperes az utolsó tárgyalás alkalmával beösmervén azt, hogy fizetése 700 írt s hogy ezenkívül keresete havonkint 50—70 frt közt változik, a kir. törvényszék a havi tartásdíj összegét az alperes által keresetbe vett 25 frtban, évente tehát 300 frtban találta megítélendőnek, mert felperesnek ez összegen felül ha a mellékkeresményt a legkisebb összegben a havi 50 frtban számítjuk is, még mindég marad a saját szükségletére évenkint , 1,000 frtja. A per és védői költség s dij fizetésére mint pervesztes, felperes volt az 1868. évi 84. t.-c. 25. §-a értelmében kötelezendő, a házasságvédői dij megállapítására vonatkozó intézkedést a mindkét fél és a köz érdekében tett működése indokolja. Az ügyvédi dij iránti intézkedés a prts. 252. §-án alapszik. (Szolnoki kir. törvényszék, 1898. okt. 14-én 14,192. sz.) A bpesti kir. ítélőtábla következő Ítéletet hozott. A királyi Ítélőtábla az elsőfokú bíróság Ítéletének a házasság felbontására vonatkozó hivatalból is megvizsgált részét, valamint a felperes által felebbezett részét az abban felhozott indokai alapján helyben hagyja (Bpesten, 1899. évi január hó 25-én. 6,012/899.) A m. kir. Curia következő Ítéletet hozott: a másodbiróság Ítélete abban a részében, mely szerint a felek között fennálló házassági kötelék az alperes viszonkeresete folytán felbontatott, mellőzve az 1894. évi 31. t.-c. 80. §. a) pontjára alapított bontó okot, helybenhagyatik. Amennyiben azonban felperes keresetével elutasittatott, nőtartásban és perköltségben marasztaltatott, e tekintetben mindkét alsó bíróság ítélete megváltuztatik, a házasság telperes keresete folytán is az 1894. évi 31. t.-c. 80. §. a) pontja alapján felbontatik és alperes is vétkesnek nyilvánittatik, a nőtartás iránt támasztott viszonkeresetével pedig alperes elutasittatik és a perköltség a felek között kölcsönösen megszüntetik. A házasságvédő és az alperes dijaira vonatkozó rendelkezés érintetlenül marad. Indokok: Felperesnek az a ténye, hogy több évvel a különválás után egy idegen nőt vett magához és azzal él, az 1894. évi 81. t.-c. 80. §. c) pontjában megjelölt bontó okot képezi, a másodbiróság Ítéletét ennélfogva abban a részében, mely szerint a házasság az alperes viszonkeresete folytán felbontatott, a 80. §. a) pontjára alapított bontó ok mellőzésével egyedül az idézett c) pont alapján kellett helybenhagyni. Minthogy azonban alperes maga is beismerte, de egyébként is bizonyítva van, hogy alig egy évi együttélés után felperest elhagyta, azt pedig, hogy előadása szerint felperes vele durván bánt, s hogy ekként az elhagyásra jogos oka lett volna, be nem bizonyította, de még csak meg sem jelölte, hogy miből állott; az állítólagos durva bánásmód. Minthogy továbbá alperes nem is állította, hogy a különválástól a felperesi kereset beadásáig lefolyt 9 év alatt megkísérelte volna felpereshez közeledni, sőt ennek ellenkezőjét a keresethez D. a. mellékelt lelkészi bizonyítvány is tanúsítja. Tekintve végre, hogy az alperes által az 5,207/97. sz. tárgyalási jzőkönyvhöz mellékelt felperesi levél is nem alperes, de felperes mellett szolgáltatott bizonyítékot arra nézve, hogy a házas együttélést megbontó alperes felpereshez visszatérni vonakodott, minek következtében felperes az alperes atyjával tudatta, hogy miután hivatalosan elutazik, s a lakáson hagyott alperesi bútorokért felelősséget nem vállalhat, vitesse azokat el. Ehhez képest tekintve, hogy az életközösségnek ily állandó megszakítása a házastársi kötelességeknek az alperes részéről való szándékos súlyos megsértését foglalja magában s ekként az 1894. évi 31. t.-c. 80. §. a) pontjában megjelölt bontó okot állapítja meg: mindezeknél fogva a felek között fennálló házassági köteléket a felperes keresete folytán is felbontani s alperest is a 80. §. alapján vétkesnek nyilvánítani kellett. Minthogy pedig a 90. §. szerint nötartás csak a nem vétkes nőt illeti meg, alperest nőtartás iránt támasztott viszonkeresetével el kellett utasítani. A házasság mindkét fél hibájából bontatván fel, ez okból a perköltség kölcsönösen meg volt szüntetendő. (Budapesten 1899. évi szeptember 19-én 1,964. sz.) Az állandóan követett törvényes joggyakorlat szerint az, a kit a vele szerződő fél akár a szerződés tárgyára, akár a szerződéssel kapcsolatos egyéb körülményekre nézve akként téveszt meg hogy a tévedés a szerződésnek, avagy erre indító okul szolgált akarat elhatározásnak lényegét érinti, a maga részéről a megtévesztővel szemben a szerződést teljesiteni nem tartozó és a nem teljesítés okából kártérítésre illetve elvont haszon megtérítésére sem kötelezhető. (A m. kir. Curia felülvizsg. tan. 1F99. június 1(>. G. 14. sz. a.) A mennyiben nem az 1886. VII. t.-c. 28. §-ban felsorolt jogügyletek valamelyikének megkötéséről, hanem női hozomány átadásáról és visszaköveteléséről van szó, okirattal való bizonyítás esetében az idézett törvény 21. §-a alkalmazandó, a mely pedig a hozomány átadása és átvételére nézve csak azt állapítja meg, hogy eme tényekre nézve az okirat által való bizonyítás csak közjegyzői okirattal történhetik ugyan, de ily közjegyzői okirat nem létében a nő, vagy ennek örökösei a hozomány visszakövetelése iránt támasztott perben nincsenek elzárva attól, hogy a hozománynak a férjhez vitelét, annak értékét és a férjnek történt átadását tanukkal vagy egyéb alkalmas bizonyitékokkal támogathassák. (1899. évi aug. hó 29-én I. G. 210/1899. sz a.j Haszonbérleti szerződésnél a haszonbér a bérlemény használatának és viszont ez a használat a haszonbérnek a felek között egymást kiegyenlítő szerződési ellenértékéül szolgál; és ha több évre létesült haszonbérleti szerződésben is a haszonbér egy évi összegben van meghatározva,a haszonbérlet tárgya olyan ingatlan, a minek szerződésszerű rendeltetése a mezőgazdászati megmivelés utján való hasznosítás, ez a hasznosítás a dolog természeténél fogva a mezőgazdászati megmivelés utján csak egy egész gazdasági év alatt egységesen érhető el és így ama haszonbérleti szerződés szempontjából meg sem osztható.Minthogy pedig a haszonbérleti szerződés mellett a haszonbérlöt az ilyen hasznosítás illeti meg, ama haszonbérleti szerződés mellett ennek a hasznosításnak ellenértéke, vagyis a haszonbér is hasonló természetű és igy maga a szerződés szempontjából szintén meg nem osztható, hanem csak egységesen és mindenkor egy egész gazdasági éven át való hasznositás ellenében bir jogszerű alappal; következésképen, ha a haszonbérleti szerződés a mindenkori gazdasági év letelte előtt bármi okbó megszűnik,a arra gazdasági évre többé a haszonbérbe adó a haszon bér fizetését jogszerűen nem, hanem csak a netán szenvedett vagyoni hátrány megtérítését követelheti ; habár tehát a haszonbérlő a haszonbérleti viszony fennállásának tartama alatt a szerződésben kikötött haszonbér összeget megfizetni köteles, ezzel a szabálylyal a fent kifejtettek nem ellenkeznek. (1899. aug. hd 30-án G. 216. sz. a.) Az 1881. LX. t.-c-nek azok a rendelkezései, melyek a végrehajtási eljárás során Ítélettel eldöntendő kérdésekben a másodbiróság Ítélete elleni felebbezés kizárásáról intézkednek, a sommás eljárás szerint tárgyalandó ily ügyekben is az 1893. XVIII. t.-c. 229. §. értelmében az ezen törvényben szabályozott felülvizsgálati kérelemre megfelelően alkalmazandók. A S. E. t. 197. §. értelmében a felülvizsgálatnál a felebbezési bíróság ítéletében megállapított tényállás lévén irányadó, az esetleges bizonyítékok a felebbezési eljárásban érvényesitendök, a per érdemére vonatkozó uj bizonyítékok tehát a felülvizsgálati eljárásban tekintetbe nem vehetők és ezek alkalmazása iránt rendelkezés nem tehető. Ha a szerződések szinlettek; akkor azok mint ilyenek létre nem jöttek, ha pedig a szerződések létre jöttek és mégis joghatálytalannak tekintettek a felebbezési bíróság által, az esetben meg kellett volna állapítani azokat a körülményeket, melyekből következik, hogy azok a hitelezőkkel szemben nem hatályosak. (1899. máj. hó 19. I. G. 96/P. 1899. sz. a.) Jogszabály az, hogy abban az esetben, ha a házastársi együttélés megszakítása az által következik be, hogy a férj nejét a közösháztartás elhagyására felhívta és eme felhívás következtében a nő tényleg eltávozott, a férj a külön élő nejét rendszerint eltartani köteles, ha csak oly tényeket nem bizonyíthat, melyekből következtethetni lehet, hogy a nő oly tűrhetetlen viselkedést tanúsított, a mely a férjet feljogosítja arra, hogy a nejét a házasélet megszakítására felhivja. (1899. július hó 2.1. G. 8.612./P. 1899. sz.a.) Kereskedelmi, csöd- és váltó-ügyekben A szövetkezeti tagság és felvétel az alapszabályok értelmében csupán az igazgatóság e részbeni határozata és az ajánlat elfogadásáról történt értesítés által szereztetvén meg, ennek e két körülménynek bizonyítása nélkül közömbös az, hogy alperes teljesített-e fizetést, vagy sem, mert a tagsággal jaró jogok gyakorlására nem az esetleg teljesített fizetés, hanem egyedül az alapszabályok értelmében történt felvétel jogosít ; míg tehát a felvétel meg nem történt, a belépésre ajánlkozó jogokat sem gyakorolhat s igy a netalán teljesitett fizetés a vitás tagsági minőség bizonyítására s a további kötelezettségek megállapítására nem alkalmas. A m. kir. Curia : Az orsz. önsegélyző és fogyasztási szövetkezetnek G. Gottlib elleni 272 frt iránti kereskedelmi perében ítélt : A kir. tábla ítélete helybenhagyatik. Indokok: Alperes elsősorban azon az alapon kérte felperes keresetének elutasítását, mert ő a felperes szövetkezetbe tagul az alapszabályoknak megfelelő módon fel nem vétetett. Alperesnek ez a kifogása alapos. Felperes ugyanis az alperes tagadásával szemben nem bizonyította, hogy alperesnek a szövetkezetbe való belépés tekintetében tett ajánlata a szövetkezet igazgatósága által elfogadtatott, vagyis hogy alperes a szövetkezeti alapszabályok 6. és 66. §-ai értelmében tagul szabályszerűen fel-