A Jog, 1899 (18. évfolyam, 1-53. szám)

1899 / 46. szám - A rendhagyó haszonélvezet óvadéka (cautio quasiusufructuaria) a római és a hazai jogban

A JOG 337 szabály, hogy addig mig a haszonélvezet meg nem szűnik nem tartozik a jogosított a haszonélvezet tárgyairól számot adni Ha mar most összevetjük a másodbiróság Ítéletét a rh haszonélvezet és ennek óvadékáról felállított elméletünkkel első pillanatban fel fog tűnni a nagy különbség, mely egyrészt gondolkodóba ejt az Ítélet helyes volta felől, másrészt felveti a kérdést, vájjon a fenforgó esetben tényleg rh. haszonélvezettel van e dolgunk, vagy sem. A felmerült kérdéseket boncolás alá véve állapítsuk meg mindenek előtt, hogy a haszonélvezett és eladott javak elhasználhatok voltak s igy rajtuk csak rh. haszonélvezet állhatott fönn. A dolgok elhasználható voltát általában három momentum állapítja meg és pedig, hogy vagy l. állaguk megsemmisülésével, 2. lényeges változásával, vagy 3. elidegenítésükkel lehet csak hasznukat venni. Ez utóbbi szempont alá esik a mi haszonélvezetünk tárgya is. A jogosított fél az igásmarhák nyújtotta hasznot többé nem élvezhette, mivel az általuk müveit telkek haszonélvezeti jogát, mely ugyancsak őt illette, másnak bérbeadta. Az elhasználhaíóság kérdésénél egyébiránt nem kell soká időznünk. Általánosan elfogadott nézet, nemcsak a római, hanem a képzett hazai jogászok közt is, hogy a dolgok elhasználhatóságának critériumait ugy kell megállapítani, hogy a felek külön ügyleti intézkedései hiányában is a rh. haszonélvezet fennforgása legyen megállapítható mindannyiszor, valahányszor a gyakorlati élet szükségessé teszi. Konstatáltnak véljük,hogy a jelen esetben elhasználható dolgokról s mivel ezek haszonélvezet tárgyát képezik rh. haszonélvezettől szólhatunk. Itt azonban még meg nem állapodhatunk. Tagadni akarjuk fenti ítélet helyes voltát és bizonyítani ellenkezőjét. Hajlandók vagyunk mindazonáltal belőle valamit elfogadni, de csakis annyit, a mi kifejtett elméletünkkel megegyezik s ez az, hogy a haszonélvező a rh. haszonélvezet megszűntével, annak tárgyát in genere visszaszolgáltatni, vagy ítéletünk lapidaris kifejezésével élve. arról «számot adni» tartozik. Az ítélet egyéb elvi kijelentéseinek megcáfolása végett, kutatnunk kell, vájjon a tulajdonosnak a rh. haszonélvező ellen nincs-e igénye óvadékra a haszonélvezet folyamán is ? Hazai jogforrás hiányában kénytel-nek vagyunk a kérdés tisztázása végett nálunkénál tökéletesebb jogrendszerekhez fordulni s mindenekelőtt a római jog és a nyomába lépett irodalom lesz az. mely e kérdésben tájékoztatással fog szolgálni. Ha egyedül a római jog irodalmából kellene döntenünk, aligha arra a helytelen nézetre nem jutnánk, melyen az incriminált ítélet alapult. Mert ha fellapozzuk Elvers-nek a szolgalmakról irt kitűnő művét*, csakhamar meg fogunk győződni arról, hogy a különben oly alapos tudóst épp e kérdés megvitatásában hagyja el szokott gondossága és mélyrelátása, midőn arra az eredményre jut, hogy az óvadékadás iránti kereset csak akkor illeti meg a tulajdonost, ha a felek a jogviszony létesítésekor arra nézve szerződést, innominát contractust kötöttek. Ez innominát contractust azonban a Digesták négy helyébe (L. 5. §. 1 de usufru. ear. 7. 5; 1. 10. de praescr. verbis 19. 5; 1. 1. §. 17. ut leg. 36. 3; 1. 9. §. 4. ad exh. 10 4.) egészen önkényesen magyarázza bele. A felvetett kérdés helyes megítélésére s annak bebizonyítására, hogy a haszonélvező a rh. haszonélvezet tartama alatt is köteles a tulajdonos jogos kívánságára óvadékot adni, (tekintet nélkül arra, vájjon a rh. haszonélvezet constituálásánál volt-e szó óvadékról) nézetünk szerint egyedül alkalmas a Digesták 1. 5. §. 1. de usufr. earum rerum 7. 6. helye : Ulpianus libro XVIII. ad Sabinum. Si pecuniae sit ususfructus legátus vei aliarum rerum, quae in abusu consistunt, nec cautio interveniat, videndum finito usufructu an pecunia quae data sit vei ceterae res quae in absumtione sunt, condici possint; sed s i quidem ad huc constante usufructu cautionemquis velit condicere, dici potest omissam cautionem potest condici, incerti condictione: sed si finito usufructu ipsam quantitatem Sabinus putat condici posse: quam sententiam et Celsus libro octavo Digestorum probat: quae mihi non inarguta videtur. E helyben élesen van megkülönböztetve a tulajdonos viszonya a haszonélvezőhöz constante és finito usufructu ; az első esetben'a rh. haszonélvezet fennállása folyamán határozottan megadatik a tulajdonosnak az óvadékadást célzó condictio incerti; a második t. i. a finito usufructu esetében a tulajdonosnak visszakövetelési joga van. Megcáfolja egyébiránt e hely azok nézetét is, kik constante usufructu is engednek visszakövetelési keresetet a tulajdonosnak. Ha most már a klasszikus jogtól, mely -— mint láttuk * Römische Scrvitutcnlehre 587. Ireánk nézve kedvezően döntött, a modern jogokhoz fordulunk, azt találjuk, hogy az imént tárgyalt kérdés ezekben is nagyobbára ugyanazt a megoldást nyeri, a melyet a római ' jogban. Az osztr. polg. tvkv. általánosságban nem igen kedvez 1 sem a törvényes zálogjognak (tacita legális hypotheca), sem : az óvadékadási kötelezettségnek* mégis 520. §-ában kimondja, I hogy a tulajdonos a haszonélvezőtől az állag biztosítását követelheti, ha épségben maradását veszély fenyegeti. Biztositás végett óvadék adandó, máskülönben a dolog a tulajdonosnak méltányos kiegyenlítés mellett átengedendő, vagy a körülményekhez képest letétbe helyezendő. Igaz, hogy az osztrák törvényhozó e szakaszban pusztán haszonélvezetről szól. De megfigyelve a haszonélvezetet tárgyaló szakasz rendszerét, fel kell tennünk, hogy az idézett §. az 510. §-ban érintett rh. haszonélvezetre is vonatkozik. A biztositás módjára nézve a különbség az, hogy itt nem a dolog maga helyezendő birói letétbe, hanem csak annak értéke, mert az optkv. csak az értéken, nem pedig magán a dolgon ismer rh. haszonélvezetet. A polg. törvénykönyvek legmodernebbike, a január 1-én I életbe lépő német tvkv. egyetlen paragrafusában csodálatra ' méltó pontossággal állítja fel a rh. haszonélvezet és óvadékára | vonatkozó főbb szabályokat. Ha elhasználható dolog képezi haszonélvezet tárgyát, — igy szól az 1,067. §. — a haszon| élvező tulajdonosa lesz a haszonélvezetre neki átadott dolgoknak, ( de a haszonélvezet megszűntével vissza kell adnia azon értéket, melyet a dolgok a jogviszony létesítésekor képviseltek. Ugy a haszonélvezet rendelőjének, valamint a haszonélvezőnek jogábanjáll a dolgok értékét szakértők utján megállapittatni. A tulaj donos óvadékot követelhet, ha az érték visszaadására irányuló igénye veszélyeztetve van. A magyar ált. polg. tvkvet előkészítő bizottság terveze tének 262. §-át szenteli a rh. haszonélvezet tanának. Kételkedünk azonban, hogy ezen egy szakaszszal az egész théma ki lesz meríthető ugy, mint a német polg. tvkv. megfelelő szakaszával, mert a mi 262. §-unkba a szerkesztő bizottság ajánlatára az elhasználhatóság röviden ki nem fejthető theoriája is belekerül. A német polg. tvkv. ide vágó paragrafusa ellenben teljesen kielégítene bennünket is. Szó csak ahhoz férhet még, hogy a haszonélvezett dolgoknak, melyik időpontbeli értéke mérvadó a visszaadási kötelezettség szempontjából, az-e, melylyel azok a haszonélvezet keletkezésekor, vagy az, melylyel annak megszűntével birtak. Előbbi álláspont helyes voltát meggyőzően tárgyalja Z a c h a r i a e**, de érvelései csak a francia jogra illenek, a mely a Code Civile 587. §-ban a rh. haszonélvező vagylagos visszaadási kötelezettséget hirdeti. A mi törvénykönyvünk aligha fog a visszaadást illetőleg az alternativitás álláspontjára helyezkedni s ezért Proudhon nézetét kell elfogadnia, mely szerint a rh. haszonélvezet keletkezésekor megállapított értéke a dolgoknak mérvadó a visszaadásnál is. A tempus constituti ususf'ructus elméletét vallották e kérdésben a római jogászok s ez elméletet fogadta el — mint láttuk — a német polg. tvkv. is. Belföld A kodifikácionális osztály az igazságügyministerium kebelében. P lósz Sándor igazságügyminister f. hó 4-én a képviselőháznak benyújtotta az alábbi törvényjavaslatot az ügyészségek és bíróságok tagjainak az igazságügyministeriumba való berendeléséről. A javaslat voltaképen némi módosítással meghosszabbítása az 1894. évi XXXVII. t.-cikknek. Törvényj avaslat a kir. bíróságok és ügyészségek tagjainak az igazságügyministeriumban való ideiglenes alkalmazásáról. 1. §. Az igazságügyminister fölhatalmaztatik, hogy az igazságügyministerium hatáskörébe tartozó ama tennivalók ellátására, a melyek a kir. bíróságok és ügyészségek ügyvitelének megvizsgálására, a birói és ügyészi szervezetre, vélemények adására, törvényjavaslatok előkészítésére és törvények végrehajtásának szabályozására vonatkoznak vagy mindezekkel összefüggnek, az igazságügyministeriumban ideiglenesen alkalmazhassa azokat az itélöbirákat és ügyészeket (1891. évi XVII. t.-c. 64. §.), a kik fölhívásra ezt az alkalmazást elfogadni készeknek nyilatkoznak. 2. §. Az ily módon alkalmazottak alkalmaztatásuk idejében birói, illetőleg ügyészi tennivalókat nem végezhetnek és alkalmaztatásuk addig tart, mig ott az ig. minister igénybe veszi, vagy mig az alkalmazott azt a szándékát, hogy birói vagy ügyészi állását újra elfoglalni kívánja, az igazságügyministernek bejelenti. 3. §. Az 1. és 2. §. értelmében az igazságügyministeri alkal mazottakra az 1869. évi IV. í 11. az 1871. évi XXXIII. t.-c. ésezek* Stubenrauch: Commentar II. 511. ** Handbuch d. franz. Civilrechts. §. 225.