A Jog, 1899 (18. évfolyam, 1-53. szám)

1899 / 42. szám - A fórum prorogatum-ról

306 A JOG hatalmát, de hogy magát ki által képviselteti e hatalma gyakorlásában, azt kényszeritőleg állapítja meg. Más oldalról azonban a felek rendelkezési joga jön kérdésbe, nevezetesen az, hogy közös megegyezés mily méitékben képes az állam által megszabott munkarendben változásokat előidézni. Ily változás képzelhető valamely konkrét ügyre nézve ; 1. az arra megállapított eljárási nemet illetőleg; 2 azon bíróságot illetőleg, melynek hatáskörébe az az ügy tartozik; és 3. a bíróság helyi illetékességére vonatkozólag. Az 1. és 2 pont azonban, minthogy a bíróságok a számukra meg.íllapitott eljárási nemtől semmi szin alatt el nem térhetnek, összeesik, s marad csak két kérdés. De még sem egészen igy van a dolog: minthogy a törvényszékek és járásbíróságok kereskedelmi ügyekben a keresk. eljárás szerint «mint kereskedelmi biróságok», a törvényszékek váltóperekben mint váltóbiróságok járnak el, felmerül a kérdés, vájjon az illetékesség érintetlenül hagyásával megállapodhatnak-e a felek az eljárás eltérő nemében ? S érdekes jelenség, hogy gyakorlatunk nem különböztet a hatáskör ellen emelt és az eljárás neme ellen irányuló kifogás közt. Felmerült egy eset (Dtár uj f. 37. k. 71 sz.). amikor kereskedelmi per a járásbíróság prorogatiója alapján indíttatott, sa hatásköri kifogásnak helyt adott a bpesti tábla és a Curia, mert a sommás eljárás kikötése nem jelenti a kereskedelmi e'járás mellőzését. A keresetet tehát ujbói be kellett adni a toldattal : «mint kereskedelmi birósághozw. Arra az idézett határozat ki nem terjeszkedett, vájjon egyáltalán ama közpolgári eljárás kiköthető lett volna-e ? Alapelvünkből kifolyólag a válasz tagadó : a jogszabály (az 1881-iki min. rend.) kogens szabály, — attól eltérni nem lehet. Már pedig a hatás-körtől, bár kis mértékben (lásd alább), eltérés lehetséges; tehát a hatásköri kifogás elvethető anélkül, hogy az eljárás neme elleni kifogás is elvettessék, mit az idézett határozat tekintetbe nem vett. De most a tárgyhoz' Bizonyára abból, amit e tekintetben elmondani szándékozom, sok lesz az ismeretes és magától értetődő: nem is ujat kívánok felfedezni, hanem rendszert hozni a meglevő, sok tekintetben kuszált törvényes intézkedések komplexumába. Minden esetre szem előtt tartandó, hogy a fenti alapelvből kifolyólag a felek rendelkezési jogosultsága nem a szabály, hanem a kivétel jellegével bir; s e tekintetben sem épen helyeslendő a prtts 52—53. §§-nak szövegezése, mely e viszony iránt kétségben hagy, a mennyiben ugy azon eseteket, mely ekben az illetőségtől eltérésnek helye van. mint azokat, melyekben annak nincs helye, taxatíve sorolja fel. S ezt a kétséget még növeli az, hogy a felosztás alapja más az 52. és más az 53 §-ban, azaz az egymást kizáró jogkövetkezményeknek (eltérésnek vagy van helye, vagy nincs), nem felelnek meg egymást kizáró tényállások ; ugy hogy már ennélfogva is létrejön az esetek egy nagy tömege, melyek mindkét §, alá esnek, vagy egyikük alá sem: qu;d juris ilyenkor? Amikor nincs ugyan szó telekkönyvi, hitbizományi, stb. (53. §. a—d) ügyekről, de másrészt nem forog fenn az 52. §-a a) vagy b) pontjának esete sem; vagy pedig telekkönyvi, hitbizományi stb. ügyekről van szó, de pl. választott bíróság köttetett ki. Ilyenkor válik fontossá az alapelv, hogy, mint magunkat kifejeztük, a munkamegosztást az állam maga számára kényszeritőleg szabja meg : azaz e szabályoktól eltérni csak kifejezett törvényes rendelkezés alapján lehet, s minthogy ily rendelkezés csakis az 52. §. a), b) pontjaiban foglaltaik, mely alól azonban az 53. §. kivételeket statuál: nincs eltérésnek helye az illetőségtől sem akkor, amikor alávetés vagy választott b'rósági szerződés fenn nem forog — még az 53. §. esetein kivül sem, — sem pedig akkor, amikor az 53. §. eseteiben ily alávetés vagy választott bírósági szerződés (compromissum) történt. Nem szenved a törvény és a bírói gyakorlat alapján kétséget, hogy az illetékességet meg lehet változtatni ugy nyilt, mint hallgatag megegyezés utján. Mindazonáltal ez alávetésnek korlátai vannak: a bíróságnak, mely elé ügyükkel a felek járulni kívánnak, hazai bíróságnak kell lennie (Semmtőszék 4,192/1872 Márkus: Elvi határozatok III. k. 3,644. sz. ; Debreceni Tábla 105 1M. u. ott 3,(545. sz.); nem lehet kivételes, hanem csakis rendes polgári bíróság (Semmitőszék 13,011/1870. u. ott 3.6Í-3. sz.); nem lehet végre felfolyamodásu, hanem csak elsőfokú bíróság, ami egyedül helyes értelme a prtts 54. íj-ának, mely szerint az illetőségtől eltérésnek akkor sincs helye, ha a felek valamely felsőfokú biróságra ruházták az ügy elsőfolyamodásu eldöntését )igy vallja ezt az a táblai határozat is. melynek taglalásából kiindultunk). A prtts 52. §-a a) pontjának szövegezése azt látszik mutatni, mintha ily alávetés csak kifejezetten volna lehetséges («szerződésileg)): v. ö. Zsögöd, Feje?etek I. k. 2. §.) ; az 51. §-ból kell kiolvasni, hogy az alávetés hallgatag is lehet. Aki ugyanis illetőségi kifogást kellő időben tenni elmulasztott, az azt később már meg nem 'teheti, ezt rendeli (ennyi belőle világos) az 51 § A törvény a passivitásra, a hallgatásra kötelező magyarázati szabálvt állit azt a bíróságnak való alávetéskép fogván fel. Ez következik ugyanezen §. első bekezdéséből: mert az illetéktelen bíróság a keresetet visszautasítani tartozik; minthogy azonban akkor ha kifogás nem tétetett, az 52. §. a) pontjának esete _ a halkatag alávetés — forog fenn: azilletéktelenség ténye ez esetben be nem állt. Erőltetett és természetellenes rendelkezés: mert ha a bíróság az 1. bekezdésben adott jo^át gyakorolja és «a limine», perfelvétel tűzése nélkül visszautasítja a keresetet, nincs is alkalma alperesnek arra, hogy ezt a hallgatag alávetést foganatosítsa. Csak a leghathatósabb restrictiv interpretatio képes az említett magyarázati szabály érintetlenül hagyásával gyakorlatilag is helyes eredményt kisütni, ilyenformán : a biró köteles hivatalból megállapítani, vájjon a törvény alapján a hozzá beadott kereset elbírálására illetékes-e; ha magát illetéktelennek találja (a másik esetről nem is szólunk), azt is hivatalból kell másodsorban megállapítania, vájjon a konkrét esetben a törvény a felek piorogatiójának tért hagy-e. vulgo: vájjon eltérésnek az illetőségtől helye van-e?1) Ha helye van-) be kell várnia alperes kifogását, s addig hivatalból az illetéktelenségét figyelembe nem veheti; csak ha eltérésnek különben sincs helye, észlelheti azt mindig hivatalból Mert hiszen . «eltérésnek helye van» az épen azt jelenti, hogy a felek disponálhatnak; minthogy pedig a dispositio abban is rejlhetik, hogy alperes hallgat: hivatalból a biró csak ott rendelkezhetik, a hol alperes hallgatása is irreleváns. Különben az alávetésnek nem kell egy meghatározott biróságra szólni; felperes szabad választására is bizható: ez benn Van a törvényben (prtts 52. §. a) pont). Ilyenkor a felek közti viszony teljesen a generikus obligatio alakját ölti magára : felperes választása által beáll a concentratió, s ezzel, valamint a választási jognak a magánjog szerinti egyéb megszűnési okai valamelyikének beálltával a választási jog consumálva van. Egyáltalán az ily szerződés a magánjoggal szemben semmi sajátosságot nem mutat. Mindezek korlátlanul állanak mindaddig,míg ugyanoly hatáskörű bíróságnak vetették magukat a felek alá, amilyenhez az ügy amúgy is tartoznék. A kérdés nehezebb része ott kezdődik, amikor az alávetés folytán oly bíróság ítéletét akarják a fe'ek provokálni, amely törvény szerint arra hatáskörrrel nem bir. Tudvalevőleg törvényeink szavaira e kérdésekben nem támaszkodhatunk: szóhasználatuk laza és következetlen épen a «hatáskör» és ((illetékesség)) elválasztása tekintetében. Mérvadó és kétségtelen, hogy a járásbíróságok törvényes hatásköréből (sommás törv. 1. §.) semmit kivonni nem lehet, mert ezt a törvény kifejezetten megtiltja (nov. 14. §.) s ellentétben állna a fejtegetésünk élére helyezett alapelvvel. Az is kétségtelen másrészről, hogy a járásbíróságok elé lehet vinni minden ügyet, mely más ügybirósághoz utasítva nincs (sommás törv. 1. §. 5. a) pont) és bizonyos kellékeknek megfelel (u. ott). Minthogy pedig a törvényszékeken kivül még csak a kisebb polgári perek bíróságainak hatásköre van tisztán az érték alapul vételével, nem pedig ügybiróságilag szabályozva, ezeknek hatásköre pedig kétségkívül' (Dtár uj f. 10. k. 160. sz.) cogenter van meghatározva: a hatáskör megváltoztatása csak egyfélekép, t. i. ugy lehetséges, hogy a törvényszékek elé utalt ügyek a járásbíróságok elé vihetők. Helytelen tehát a (Dtár uj f. 30. k. 81. sz.) alatti döntés, valamint a «J o g» 38/99 számában a melléklet 150 lapján közölt curiai határozat (519/99,), mely sommás eljárás alá és járásbírósághoz t?rtozo ügyben a törvényszéket a prtts 51. §. 2. bek. alapján utólag illetékessé váltnak jelenti ki: e szabály a hatásköri kérdéseket nem is érinti. Nem érinti azért, mert mint láttuk, csak azon esetekre szól, melyekben eltérésnek az illetőségtől helye van; már pedig a nov. 14. §-a értelmében a sommás eljárástól eltérni nem lehet. Nem is volna abban ratio. hogy a sommás eljárás a'á hozni valamely ügyet csak kifejezett akaratny.lvamtassal, perrendszerü okirattal lehessen (s. t. 1. §. 0. a) pont), a rendes eljárásnak való alávetés pedig hallgatag 122?6SSér- A T- U- §-ának történeti előzményei pedig nkáhh i egUtÓbb Ídéz6tt Curiai határ^at támaszkodik, T J\L 7 GZ- ,ntézkedés korlátlan érvénye mellett, mint az ellen (v. o. a rég, prtts 95. és 96. §-ait) /) Az 51. §. 2. bek. tehát a hatáskor szempontjából fölös! hatáskörre nem vonatkozik: eges a restrictiv magyarázat ; hogy miért, csík akként ^^^^ ) tz az, a m, a törvény szövegéből kimaradt.