A Jog, 1899 (18. évfolyam, 1-53. szám)

1899 / 31. szám - A volt úrbéresek, nádas, erdő és legelő illetősége hová tartozik? (1871. évi 53. t.-c.)

A JOG ségbe elköltözvén, a »/« telek után járó erdő és legelő illetőség után őt megillető jogokat gyakorolnia módjában nem állott s mivel ez az illetőség akár helyesen, akár nem, le is foglaltatott arra kesobb szabadkézből vevő, vagy bérlő a községben nem akadott. 1884 évi december 5-én kiállított községi bizonyitványban pedig Káta község elöljárósága azt bizonyítja, tehát a megtartott árverés után évek múlva is, hogy Cz. A.nénak a szőlő birtokain kivül «a kátai 4-tí. sz. tjkvben A I. 2—7 orsz. alatt foglalt »/« telke és a 127. sz. tjkvben A I. 2—7. srsz. alatt volt >/< telke adatott el birói árverésen, s így van még a nevezettnek a kátai 14 s z t j k vben Káta község nevén foglalt s még felosztatlan állapotban levő 1092. hisz. legelő és erdőből, — mely a község által közösen legelőül használtatik — 8'/6-ad, nyolc egész és egy nyolcad hold feltétlen tulajdonjoga s illetősége.. (Folyt köv.) Nyilt kérdések és feleletek. Adalék a biroi anyagi felelősség kérdéséhez. X. aladó eladja Y-nak ingatlanait 800 frt vételárért. Y. vevő a vételárból 500 frtot azonnal lefizetett és eladó kívánságára megengedte, hogy a hátralékos 300 frt vételártőke az egy példányban készített és szerződő felek által aláirt szerződés alapján a megvett ingatlanokra eladó javára jelzálogilag biztosittassék. A szerződés ügyvédi irodában készíttetvén, az ügyvéd valószínűleg az eladó és vevő együttes megbízása folytán ezen szerződés alapján egyszerű blanquetlás kérvényt kitöltve és ezen kérvényen vevő nevét egyszerűen aláírva, vevő javára a megvett ingatlanok tulajdonjogának bekebelezéseért folyamodott, a mely kérvényben azonban nem kérte azt, hogy a tulajdonjog bekebelezésével egyidejűleg a zálogjog 300 frt hátralékos vételártőke erejéig eladó , javára a megvett ingatlanokra bekebeleztessék, A tkvi hatóság a tulajdonjog bekebelezését elrendelte, az foganatosíttatott is, az előadó biró azonban ugyancsak elfelejtett intézkedni az iránt (\ásd tkvi rndtst. 130. §-át), hogy a zálogjog a 300 frt vételár tőke erejéig a tulajdonjog bekebelezésével egyidejűleg eladó javára biztosittassék. A szerződés eredetije, mert csak egy példányban készült és nyújtatott be, a kérelemhez képest a folyamodó vevőnek kézbesittetett. Ennek megtörténte után vevő értesülvén a tulajdonjog beke )elezéséről, még idejében észrevette, hogy az ő hátralékos vételár tőkéje zálogjogilag biztosítva nem lett, ugyan azért a tkvi végzés ellen törvényes határidőben felfolyamodással élt, minek folytán a tkvi hatóság a felfolyamodás felterjesztése előtt Y. vevőtől az eredeti szerződést bekivánta, azonban Y. vevő e közben ismeretlen helyre elköltözvén, a szerződés eredetije tőle bekövetelhető és az iratokhoz csatolandó nem volt, minélfogva a beérkezett felfolyamodás következtében az összes iratok mégis az irattár számára visszatartott szerződés hivatalból hitelesített másolatával együtt ímert ez megvolt) illetékes felülbírálás céljából a kir. ítélőtáblához felterjesztettek. A kir. itélő tábla azonban X. eladó azon kérelmének, hogy a zálogjog 300 frt hátralékos vételár tőke erejéig X. javára pótlólag bekebeleztessék, helyt nem adott, mert ugy mond a tkvi rndts. 67. §-a alapján tkvi jogok csak eredeti magán vagy közokiratok alapján szerezhetők, ilyen pedig hozzá i fel nem terjesztetett ; a hivatalból hitelesített másolatot pedig elegendőnek nem tartotta, igy tehát nem is intézkedhetik. A kir. itélő tábla ezen végzését a nméltóságu kir. Curia is helyben hagyta. E közben, a mig az iratok ekképen fel és alá sétáltak, az ismeretlen tartózkodásu Y. eladván X.-től megszerzett ingatlanait Z.-nek, ez utóbbi folyamodására ennek tulajdonjoga is véglegesen bekebeleztetett. Már most miután Y. az X.-től megvett ingatlanát Z.-nek eladta, a vételárt Z.-től felvette, Z.-nek tulajdonjoga pedig természetesen tehermentesen bekebeleztetett, X.-nek adósa Y. pedig vagyon hátrahagyása nélkül ismeretlen helyre költözött, de X. a 300 frtját keresi, az a kérdés merült fel, váljon X.-nek 300 írtjáért: tekintettel arra, hogy a tkvi hatóság az erre vonatkozó kére- ; lem előterjesztése nélkül is a tkvi rndts értelmében Y. ellen annak ingatlanaira 300 frt hátralékos vételártőke erejéig a zálogjogot X. javára tulajdonjog bekebelezésével Y. ellen egyidejűleg tkvileg biztosítani tartozott volna, de nem biztosította és ez a hiba jogorvoslatokkal sem volt helyre állitható, váljon kérdem ki felel X.-nek az ő 300 írtjáért? Váljon X. a tkvi hatóság előadó birája ellen, ki a tkvi rndts ellenére mulasztást követett el, egyedül fordulhat-e fegyelmi uton a kártérítési kötelezettség megállapításáért és egyedül ez a biró-e avagy pedig vele együtt a kir. tábla és Curiai bírák is — kik végzéseik meghozatalánál látszólag törvényesen jártak el, — felelnek ? Avagy az illető ügyvéd 1 ellen fordulhat-e mint a kiről feltehető, hogy meghatalmazás alapján munkálkodván és munkálataiért magát dijjaztatván, köteles- I sége lett volna hasonló esetben, midőn hátralékos vételár biztosításáról van szó, a szerződést vagy két példányban készíteni, j hogy az egyik az eladónak és a másik a vevőnek jusson, vagy pedig signaturával ellátott és általa benyújtott kérvényben leg- • alább is azzal az óvatossággal élni, hogy meghatalmazását csu- J pán, a szerződést eladó javára kérje kézbesittetni ? Minthogy a vélemények igen eltérők, a kereset megindítása pedig küszöbön áll, ennélfogva felkérem a tek. jogtudós és kartárs urakat, hogy véleményeket ezen lap hasábjain mihamarébb közzétenni szíveskedjenek, a melyekért már előre is köszönetei mondok. Dr. R. B. ügyvéd. Irodalom. Hajnik Imre M. Tudom. Akadémiai rendes tag. A magyar bírósági szervezet és perjog, az Árpád- és a Vegyes Házi királyok alatt Budapest. Kiadja a Magyar Tudományos Akadémia 1899. Ára 4 frt 50 kr.*j Hazánkban is mint mindenütt a bizonyítás legfontosabb és legbiztosabb eszközeivé az okiratok lettek, de csak lassú fejlődés folytán. A régiek bizalmatlansággal viseltettek az okiratok iránt, mert maguk se írni se olvasni nem tudván, az okirat tartalma tekintetében egészen az iróra voltak utalva, a ki nem volt közhiteleségü személy. Szerző nagy részletezéssel ismerteti az okiratok történetét azok fajait, bizonyító erejét, a notitiák és carták, a hiteles és nem hiteles pecsét alatt kiadott oklevelek közötti különbséget. Szembe állítja a kiváltsági kiadványokat (privilégia) a szoros értelemben vett levelekkel (litterae memoriales) és ismerteti az eredeti, illetve az átirt okiratok bizonyító hatályát. Régi perjogunk fejlettségéről tanúskodik ama felfogás, a mely már akkoriban az okiratok valódiságáról és érvényességéről el volt fogadva. A további fejezetekben részletesen ismerteti szerző a perhez szükséges okiratok m e g s z e r z é s e k ö r ü 1 i eljárást. Különbözött ez a szerint, hogy hol volt az okmány letéve: egyházban, legidősebb testvérnél, családi levéltárban, és az okmány birtokosa'formált-e arra jogot vagy sem ? Felperes nyomban tartozott az általa hivatkozott okmányt felmutatni és a következő törvényszakra csak birság terhe mellett halaszthatta, alperes ellenben csak a következő oktáván volt köteles felmutatni és csak akkor, ha felperes kijelentette, hogy több felmutatandó okmánya nincs. Az úgynevezett okiratos pernek nyomaira is bukkanunk ezen korszakban, mert oly perekben, melyekben nem a birtok vagy használat, hanem maga a jog forgott kérdésben, csak okmánybizonyitásnak volt helye. Ezek az úgynevezett j u r i s perek. A « bizonyítás oda ítélése » cimü fejezetben szerző részletesen kifejti a bizonyítási Ítélet jogi jelentő égét, annak előfeltételeit, tartalmát és azt, hogy mennyiben változhatott ez a felek dispositiói folytán. A külföldi jogokban is a bizonyítási ítélet nagy szerepet játszott, a per széttagolásának alapját képezte és a pernek határozott jelleget kölcsönzött. A percaesura, habár ennek alapját nem a bizonyítási ítélet képezi, még a mai korban is a szóbeli per structurájának kiindulási pontja, a miért is ezen része a munkának nagyon fontos és becses. IV. Ezen utolsó részben szerző a pernek egyéb alkatrészeit tárgyalja t. i. az ítéletet és annak végrehajtását, a peregyezséget és a perorvoslatokat. Befejezésül ismerteti a perbeli vétségeket és perbeli bírságokat. Régi okmányaink az ítéleteket «j u d i c i u m»-nak «adjudicatio»-nak mondják. Ezen kifíjezés alatt később csupán a bizonyítási Ítéletek értendők, a végitéletek sententia névvel jelöltettek. Nagyob'b sententiáról szólottak akkor, ha azzal valakit fej-, jószág- vagy becsületvesztéssel sújtottak, kisebbről akkor ha az illetőre csakis vagyoni terhet róttík. Eleinte az Ítéletek csak élőszóval hirdetettek ki, írásba nem foglaltattak. Hogy az ítéletet maga a bíróság foglalja írásba, azt a királyi kúriában a király hozta ítéletekre nézve III. Béla rendelte el. A XIII. században már-már magasabb bírák is állítanak ki ítéletekről bizonyság levelet. Róbert Károly uralkodása második felétől fogva az itéletlevelek már az egész eljárásnak meglehetősen kimerítő képét adják, magukban foglalják a felmutatott okmányokat, közlik a bíróságon kivül eszközölt eljárásról való jelentéseket, sőt gyakran az itéletindokait is. A jogerős ítéletek végrehajtásának egy év alatt kellett megtörténnie. Későbbi végrehajtáshoz már királyi engedély volt szükséges. Az ítélet végrehajtására a pernek első birája volt illetékes, ki azt poroszlók illetve úgynevezett királyi emberek által eszközöltette. A végrehajtás nemcsak a vagyonra vonatkozhatott.de a személyre is. Az ingatlanokra vonatkozó végrehajtásnál megállapították mindenek előtt az elitéltnek birtokjutalékát s ennek két harmadát a bírónak, e gy h a r m ad á t a z e 11 e nt é 1 ne k adták zálog cimen való birtoklásra és használatra mindaddig, mig a kiváltás nem eszközöltetett. A per nemcsak ítélettel és végrehajtással, de peregyezséggel vagy fogott bírák Ítéletével is volt elintézhető. Már peressé vált ügyben egyezkedni csakis a per birájának engedélyével (obtenta licentia) lehetett. Az 1298. LXV. t.-c. már megáilapitotta az egyezkedésnek a perben sza*) Befejező közlemény. — Az előbbi közi. a 27 , 28. és 30. számban.