A Jog, 1899 (18. évfolyam, 1-53. szám)

1899 / 28. szám - Még egyszer az örökösödés- eljárásban felszámitható közjegyzői dijakról

110 A JOG kisajátítása és kártalanítása iránt a most idézett törvénycikk rendelkezik s ennek a törvénynek IV-ik fejezete a kártalanítása külön eljárásra utasítja, ennek az eljárásnak folyamatba tétele azonban az alpereseknek képezi külön jogát mely eljárás megindítására felperesek nem jogosultak. Tekintve, hogy a per adatai szerint alperesek a kisajátítási eljárást a kereset megindításáig folyamatba nem tették és igy nyilvánvaló, hogy alperesek amennyiben a kérdéses vasút még 189.Ö. évben kiépíttetett és üzembe vétetett a kártalanítandó ingatlanokat az 1881. évi XL1. t.-c. IV-ik fejezetében szabályozott eljárás mellőzésével vették el a tulajdonosoktól; tekintettel továbbá arra, hogy amennyiben alperesek az idézett törvényben részökre biztosított külön eljárást a törvényben előirt módon a kereset beadásáig igénybe nem vették, felpereseknek joguk nyilt arra, hogy az alperesek részéről a kisajátítási eljárás mellőzésével elfoglalt ingatlanok kártalanítása iránti igényüket a per rendes utján érvényesítsék és az alperesek részéről észrevételeik során a per ut ellen tett kifogás az adott esetben annál kevésbé jöhet figyelembe, mert alperesek viszonválasziratukban kifejezetten is kijelentették, mikép a felperesek által választott perut ellen mi ellenvetésük sincs: ezekhez képest a másodbiróság végzését megváltoztatni és a rendelkező rész értelmében határozni kellett. Az elsőbiróság az ítéletének rendelkező részében alperest perujitási keresetével elutasította és a felebbezési bíróság ezt az ítéletet alperes fellebbezése következtében ítéletének rendelkező részében egyszerűen helybenhagyta, de a felebbezési bíróság ítéletének indokaiban sem adott kifejezést annak, hogy a perujitási kérelmet mint ilyent utasítja el, sőt ítéletének indokaiból nyilván az tűnik ki, hogy a felebbezési bíróság az ügy érdemét bírálta meg. Ezek szerint a felebbezési bíróság az 1868. évi 54. t.-c. 320. §. rendelkezése ellenére, magában a perújítás kérdésében nem határozott és az 1881. évi 5g. t.-c 7o. §. rendelkezése ellenére alperes alapperbeli ügyvédjének alperesként megidézése iránt nem is intézkedett, a mely szabálytalanságok okából a perújítás megengedhetöségének kérdése alperes panasza következtében a felülvizsgálati eljárásban el sem dönthető és ennek az előzetes kérdésnek eldöntése nélkül az ügy érdeme felülvizsgálat alá sem vonható, épen ezért a S. E. 14. §-ához képest a felebbezési bíróság ítéletét fel kellett oldani és a felebbezési bíróságot szabályszerű eljárásra utasítani. (A m. kir. Curia felülvizsg. tan. 1899. ápril 17. 1. G. 108 sz. a.) Az, hogy valamely ügyvédi munkadíj értékének mily pénzösszeg felel meg és hogy a kiadás mennyit tesz, ténykérdésre vonatkozik és ez a ténybeli megállapítás a S. E. T. 197. t<-a szerint sikerrel csak akkor támadható meg, ha ez a megállapítás valamely jogszabály megsértésével történt (A m. kir. Curia felülvizsg. tan. 1899 évi áprl. 15 I. G. 21. sz. a.) A mennyiben a végrehajtási eljárás folyamán indított igénypereknek tárgyát az 1881. 60. t.-c. 96. §-a rendelkezése szerint egyedül az igényelt vagyonnak a perbe vont foglaltató hitelezővel szemben a foglalás alól való felmentése képezi annak értéke meghatározásánál, ha az kevesebb mint a lefoglalt ingóság értéke és csak az a vagyoni érdek lehet irányadó, a mely az alperesként perben álló hitelezőt az igényelt tárgyakra foglalás utján szerzett zálogjogának fennállásához köti. (A m. kir. Curia felülvizsg. tan. 1899. ápril 13. I. G. 112/99. sz. a.) Általánosan elfogadott jogszabály, hogy a mennyiben a házastársak között az együtélés megszakad és a házastársi együttélés megszakítása a férj indokolatlan viselkedésére vezethető vissza, az a válóperbeli intézkedésig nejét külön is eltartani köteles. Annak megállapítása, hogy a természetbeni tartásnak minő pénzbeli egyenérték felel meg és hogy a tartásra köteles férj mit képes a tartás egyenértékeként fizetni, a ténykérdés keretébe tartozik és e tekintetben sikeres felülvizsgálatnak csak jogszabály megsértésekor van helye (A m, kir. Curia felülvizsg. tan. 1899 ápril 15. I. G. 28. sz. a.) Az örökhagyó és az utána öröklésre hivatott közt létre jött vagyonátruházás az átruházó özvegyet törvényen alapuló özvegyi jogától meg nem foszthatja. Az özvegy nőt, tekintet nélkül arra, hogy elhalt férjének, előbbi házasságából származó gyermekei is maradtak, a férj lakóházának és ahhoz tartozó belsőségének haszonélvezete özvegysége tartamára természetszerűleg feltétlenül és egészben megilleti. (M. kir. Curia 899. május 12. 7203 sz. a.) Kereskedelmi, csöd- és váltó-ügyekben. Az a körülmény, hogy peres felek házastársak felperest váltói jogainak érvényesítésében nem gátolja. Az 1886. évi VII. t.-c. 24. §-a értelmében a házastársak közötti váltóügyletek érvényességéhez külön alakszerűségek nem kívántatnak meg. A szegedi kir. törvényszék (1898. évi június hó 16-án 77ii7. sz. a.) Dr. O. Jenő ügyvéd által képviselt P. József felperesnek dr. W. Arnold ügyvéd által képviselt ifj. P. Józsefné szül. T. Maria alperes ellen 6000 frt tőke és jár. iránti perében következő Ítéletet hozta: A kifogások elutasittatnak, az 1898. évi január 27-én 1450. sz. a. kelt sommás végzés hatályának fentartása mellett köteleztetik alperesnő a Marosvásárhelyen 1896. július 2. napján .1000 és 3000 frtról kiállított két rendbeli váltó alapján mint elfogadó, hogy a kereseti 6000 frt tőkét stb. felperesnek fizesse meg stb. Indoklás: A felperes által érvényesített váltókövetelések ellen alperes azon kifogásokkal élt, hogy felperesnek házastársa, a váltók házasságuk tartama alatt állíttattak ki, azoknsk erteket felperes vette fel, azt saját céljaira használta fel, a házastársak között a házasság felbontása előtt vagyonjogkeresetnek hely nincsen, a váltót szívességből irta alá. Nem vitás felek között azon tény, hogy házastársak s hogy házasságuk felbontása iránt válóper van folyamatban. Felperes alperes kifogásait fogadván, a váltókkal szemben a bizonyítás terhe szabály szerint alperest terheli, azon tények bizonyítása, melyekre kifogásait alapítja. Felperesnek tulajdonosi mirfősége a hátiratoknak összefüggő egész ő hozzá lenyúló láncolata által a v. t. 36. § értelmében igazolva lévén, miután a forgatmány alapján képezett jogviszonyból, mint nem váltó ügyből eredő kifogás a forgatmányos által a váltó elfogadója ellen indított perben figyelembe nem vehető, dekülönben is alperes a kifogásokban világosan és határozottan nem tagadta, hogy a váltókat a hódmezővásárhelyi takarékpénztárnak felperes fizette ki, a forgatmány által a váltóból eredő összes jog felperesre átruháztatott, a ki irányában tehát a felperes a váltó elfogadása által váltójogilag kötelezve van (v. t. 23. §.). Az 1886 :VII. t.-c. 24. §-a szerint is a házastársak egymás irányában váltókötelezettséget vál lalhatnak a váltók kiállítása a rendes váltólevéltől eltérő alakszerűséghez kötve nincs. A házastársak a házasság tartama alatt csak a hozomány és a szerzeményi vagyonra vonatkozó igényeiket nem érvényesíthetik, a külön vagyonukra vonatkozólag kötött szerződés, vagy más jogügyletből eredő követeléseik érvényesítését azonban a házasság fenállása nem gátolja. Miután pedig a kihallgatott H. Antal tanú azt vallotta, hogy 2500 frt követelése, mely az alperes 1896. évi július 6. napján, tehát a váltó kiállítása után 2000 frt 41 kr. fizetett tulnyomólag az alperes állal saját szükségletére vásárolt női óra cikkek vételárát képezte, miután továbbá az alperes az általa hivatkozott többi tanút, kiknek az eljáró bíróságnál való kihallgatása a váltó eljárás 25. §-a értelmében elrendeltetett, a kitűzött határnapon e biróság elé nem állította. Miután végre a váltóeljárás 26. § szerint főeskü általi bizonyításnak csak a felek beleegyezésével van helye, felperes pedig ezen bizonyítási mód alkalmazását ellenezte és alperes felhozott kifogásait más módon nem bizonyította: ennélfogva őt mint a váltó elfogadóját a v. t. 23. § alapján a sommás végzés hatályának fentartása mellett a kereseti kérelemhez képest marasztalni kellett, stb. A szegedi kir. ítélőtábla (1899. január 11. 5753. sz. a.) az elsőbiróság Ítélete helybenhagyatik. stb. Indokolás: A kereset alapjául szolgáló két rendbeli váltót a felperes saját rendeletére bocsátotta ki s azokat mint ilyeneket fogadta el az alperes, a váltóügylet tehát maguk között a peres felek között jött létre és ezen a jogviszonyon nem változtat az, hogy a felperes a váltót forgatta és később ismét forgatmány utján szerezte vissza. Ezért az elsőbiróság ítéletének az az indoka hogy az alperes nem a váltójogból eredő magánjogi kifogást nem érvényesíthetne, mellőztetik s az elsőbiróság Ítélete az abban felhozott egyéb indokok alapján, mégis a H. Antal tanú vallomásából merített indokolásának azzal a helyesbítésével, hogy ez a tanú abban az irányban, hogy a nála vásárolt áruk túlnyomó részben női cikkek voltak, határozott vallomást nem tett, azért hagyatott helyben, mert az alperes nem bizonyította azt az állítását, hogy a kereseti váltók értékét a felperes vette fel és használta el saját külön céljaira stb. A m. kir. Curia (1899. március 27. 239 sz. a.) a másodbiróság ítélete helybenhagyatik stb. Indokok: Tekintve, hogy felperesnek kereseti előadása és a kereseti váltók tartalma szerint a felperes ezen váltókat kibocsátói minőségben váltotta be és igy felperest alperes mint váltóelfogadó ellen a váltótörvény 23- §-a alapján váltójogi kereset illeti meg, az a körülmény pedig, hogy peres felek házastársak, felperesek ezen váltó jogok érvényesítésében nem gátolja; tekintve, hogy az 1886. évi Vil. t.-c. 24. § értelmében a házastársak közötti váltóügyletek érvényességéhez külön alakszerűségek nem kívántatnak meg; tekintve, hogy alperes, kit e tekintetben a bizonyítási kötelezettség terhel, nem bizonyította, hogy felperes vette fel és fordította saját czéljaira a kereseti váltóösszegeket és hogy alperes a kereseti váltókat szívességből fogadta el, mert a kihallgatott H. Antal tanú e tekintetben mitsem bizonyított, a többi tanukat pedig alperes a váltóeljárás 25. § ellenére a biróság elé nem állította; & tekintve, hogy alperes nem bizonyította, hogy az értékadás a váltóügylet kikötött alapfeltételét képezte is; ,., . .te*ia\ye> h°gy Alperes az alperes által igénybe vétetni kívánt foesku általi bizonyítást ellenezte és igy a váltóeljárás 26 S értelmeben nem volt alkalmazható, mindezeknél fogva a másodbiróság ítelete a per főbbtárgyára nézve ezen indokokból helybenhagyandó stb. 3