A Jog, 1899 (18. évfolyam, 1-53. szám)

1899 / 17. szám - Az elhaltak hamvai felett való rendelkezési jog

A JOG 139 örökösödési jog szerint, a mit az egyik hitvestárs szerez, — a mi vagyona nem szülőitől, vagy azok ágától eredt, — az gyermek nem létében a hitvestársra száll, nem másra; — az állami tisztisvelőK stb. nyugdíjazásáról szóló 1885. é. 11. t.-c. 34. §-a szerint az elhalt állami tisztviselő után állandó ellátásra (a gyermekektől eltekintve) csak a hitvestársnak lehet igénye, senki másnak; — ugyan e törvény 53. és 54. §-aiszerint a temetkezési járulék is a volt hitvcstársnak, az özvegynek adatik ki, mert ez a törvény is magától értetődőnek vette azt a tényleges állapotot, a melyet a természet törvénye alkotott, hogy az elhalt hitvestárs eltemetésére!, — szeretetből, — kötelességből, — a hátramaradt hitvestárs gondoskodik. Ez igy van az életben, s ezt a kapcsot a kegyelet őrzi és tartja fenn a halál után is. A mi most már az e viszonyból származó jogot illeti, mindenek előtt azzal kell tisztában lennünk, hogy a hamvak tekintetében tulajdonjogról szó sem lehet; azok közforgalom, jogügyletek, elidegenítés, átháramlás, öröklés tárgyát nem képezhetik, tehát jogi tekintetben mindvégig megmaradnak abban a helyzetben, a mely fennállott az eltemetéskor, vagyis annak rendelkezése alatt, a ki az elhalthoz legközelebb állván, az eltemetésre kötelezett és jogosult volt, vagyis a felvetett esetben a hátramaradt hitvestárs rendelkezése alatt. S ezen nem változtathat még az sem, ha esetleg az eltemetést bármi okból más eszközölte volna, mert magával ezzel a puszta ténynyel a hamvakhoz külön jogszerzés együtt nem jár. Maga ez a rendelkezési jog a fentebb kifejtettek alapján a hamvak átruházhatatlan voltánál fogva nem terjedhet másra, mint hamvak kegyeletes őrzésére, azoknak minden jogtalan, vagy illetéktelen beavatkozástól megóvására, s a hamvakat magában foglaló temetkezési hely (sir vagy sírbolt) fentartása és gondozására. A hamvak tehát valamint uj ügyleteknek, uj jogszerzésnek nem, ugy visszaháram lásnak sem képezhetik tárgyát, miként az ági vagyon, különösen a hátramaradt hitvestárs életében nem. A rendelkezésre a családi állásnál fogva egyszer már jogosulttól, vagyis a felvetett esetben a hitvestárstól, tehát a rendelkezési jog rendszerint sem vérrokonság, sem más viszony révén el nem vonható; a jogosított személyében a hamvak átruházhatatlan voltánál fogva többé változás rendszerint be nem állhat, s igy az életben maradt hitvestársnak ez a rendelkezési joga azzal sem szűnhet meg, ha uj házasságra lép. De nem is lehet elfogadható alapot találni arra, hogy a szülőkre ez a rendelkezési jog, — mely rájuk nézve akkor, a , mikor gyermekük és ennek hitvestársa külön családot alapított, — létezni megszűnt, — újra visszaszálljon csupán csak azért, mert gyermekük magtalanul halt el. Még az is nagyon kérdéses lehet, vájjon törvényes okul elfogadható lenne- e erre az, ha a hitvestárs a rendelkezési joggal egybekapcsolt kötelességeket hanyagul teljesiti, vagy egyáltalán nem teljesiti; mert egymagában az a körülmény, hogy valaki valamely kötelességet pontosan, vagy egyáltalán nem teljesít, nem szolgálhat alapul arra, hogy másvalaki feljogosítva érezze magát ennek a kötelességnek teljesítésére, s egyszersmind az azzal járó jogoknak, mint valami uratlan vagyonnak birtokba vételére. Például X. kegyúr pusztulni hagyja a paplakot. Időközben meghal a plébános. Nem állhat elő Y. vagy Z., hogy majd ő megcsináltatja a paplakot, s majd ő praesentál az üresedésbe jött helyre plébánost. Legfeljebb talán abban az egyetlen esetben, ha a hitvestárs a hamvakkal olyasmit mivelne, a mi törvény által tiltva van, avagy nyilván a kegyeletet sérti, lehetne az életben maradt hitvestársat a rendelkezési jogtól megfosztani, mint a hogy az atya megfosztható bizonyos esetekben az atyai hatalomtól. De még ez is kérdés; s azt hiszem, hogy egyes rendkívüli eseteket kivéve, a szülők beavatkozási joga még ily esetben sem terjedhetne tovább, mint arra, hogy az esetleges visszaélés meggátlása vagy megtorlására, s a hamvaknak kegyeletellenes elbánástól megóvására a közhatóság közbelépését kérhessék. A fent emiitett nápolyi esetben, — igaz, hogy kivételes körülmények között — már nagyon is belenyúlt a bíróság a hitvestárs jogaiba, s egyedül az teszi ezt az intézkedését megnyugtatóvá, hogy kegyeletes dolgot cselekedett. De menjünk tovább, ha a szülők követelhetnék maguknak a hamvak feletti rendelkezési jogot, akkor előállhatnának hasonló praetensióval még az oldalrokonok is; először a testvérek, a mi még nem is tűnnék fel valami furcsa dolognak, azután az unoka testvérek, stb. stb. akár hetediziglen, s a jövő században még megtörténhetnék, hogy kegyeletes oldalrokonaink pereskednének azon, hogy melyikük viselje gondját hamvainknak. Pedig ezeknek ugyan a külön családot alapított rokon felett természetadta rendelkezési joga nem volt utóbbinak életében sem, holta után tehát még kevésbbé lehet; örökölhetik ennek földi javait, de hamvaihoz, törvényes rendelkezés teljes hiányában, az életben maradt hitvestárssal szemben, habár az uj házasságra lépett is, semmi joguk nem lehet, mert a rokonsági kapocs sem az életben, sem a halál után szorosabbnak tekinthető, mint az a kapo cs, mely a hitvestársakat összekötötte. De vegyük a kérdést másik oldaláról. Ha a hamvakhoz a hitvestárson kivül még másoknak is lehetne joga, akkor viszont ezeket terhelő kötelességnek is kellene léteznie, melynek alapján az életben maradt hitvestárs az eltemetéstó'l kezdve minden gondot és terhet átháríthatna a szülőkre vagy egyéb rokonokra, s mely kötelességnél fogva ezek tartoznának is azt átvállalni. Ily kötelezettség azonban nem létezik; ha tehát minden gond, minden teher, ápolás, gyógyítás, eltemetés a hitvestársat terheli, és sem a szülők, sem egyéb rokonok ily kötelezettséget az életben maradt hitvestárs kívánatára átvállalni nem tartoznak: nem igényelhetik ennek akarata ellenére a hamvak teletti rendelkezési jogot sem a maguk részére. Kétségtelen tehát, hogy a felvetett esetben az elhalt hitvestárs hamvai felett a rendelkezési jog nem a szülőket, hanem kizárólag az életben maradt hitvestársat illeti, s a szülőknek csak abban az egyetlen esetben lehetne beleszólásuk, ha az életben maradt hitvestárs a hamvakkal olyasmit mivelne, a mi a törvénybe ütközik, vagy a kegyeletet sérti, mint ez a nápolyi esetben is kifejezést nyert ; de a mig ez nem történik, az életben maradt hitvestárstól a hamvak feletti rendelkezési jog még a szülők javára sem vonható el. Ebből következik az is, hogy a hitvestárs e jogának bármi oldalról megtámadása esetén a törvény oltalmát, a birói segélyt igénybe veheti, s ez tőle meg nem tagadható. Belföld Főügyészség Nagyváradon. A nagyváradi kir. Ítélőtábla területére tudvalevőleg külön főügyészséget is szerveznek. Ezt az állást legközelebb betöltik és az igazságügyi kormány — mint értesülünk— már gondoskodik is megfelelő egyéniségről. Plósz Sándor igazságügyminister szeme elsősorban Tassy Pál dr.-ra, a nagyváradi kir. törvényszék jeles elnökére esett, a kit a minister föl is hivtott magához kihallgatásra, megkérdezendő, hajlandó-e állását a főügyészséggel fölcserélni. Az igazságügyi kormánynak azonkívül Paksy Lajos, a kassai kir. tábla főügyésze is jelöltje a nagyváradi főügyészi állásra. A helyettes főügyész értesülésünk szerint P e r j é s s y Mihály dr., a nagyváradi kir. ügyészség jelenlegi kitűnő vezetője lesz, a ki az előléptetést méltán megérdemli. A Magyar Jogászegyletben f. hó 15-én Márkus Dezsődr., az igazságügyministeriumba beosztott kir. törvényszéki biró, A Corpus Juris Hungarici és a magánjogi kodificatio címen beható jogtörténeti tanulmányt adott elő a régi magyar törvénytár magánjogi tartalmáról és ennek a polgári törvénykönyv megalkotásánál való felhasználásáról. Az előadó a szerkesztésében megjelenő milleniumi törvénytárban most adja ki, nagybecsű jegyzetek kíséretében, a mű befejezéseképen a régi magyarországi és erdélyi törvények gyűjteményét, melyeket fejlődésük és mai érvényességük szempontjából részletesen feldolgozott. E nagy munka eredményeit terjesztette elő mostani tanulmányában. A magánjogi rendszer szerint csoportosítva egyenkint ment végig magánjogi tartalmú összes régi törvényeinken — Verbőczy Hármaskönyvének kivételével, melyet ugyanily szempontból már Dell' A d a mi Rezső dolgozott fel «Magánjogi kodifikációnk és régi jogunk» című tanulmányaiban — behatóan vizsgálva azok jelenlegi hatályát és a mai jogrendszerben való jelentőségüket. Eredménykép az előadás oda konkludált, hogy a Corpus Juris kevés számú magánjogi törvénycikke ma már legnagyobb részben elavult vagy hatályon kivül helyeztetett; s az a kevés régi magánjogi törvényünk, a mely ma még érvényben van, oly hézagos és tökéletlen, hogy a jövő törvényhozás, nevezetesen az alkotandó magyar polgári törvénykönyv szempontjából önálló jelentősége egyáltalában nincsen. Az előadást élénk érdeklődéssel hallgatták, az elnöklő Vécsey Tamás dr. egyetemi tanár hoszszabb záróbeszédben mondott érte köszönetet az előadónak. Vegyesek. A budapesti ügyvédi kör magánjogi szakosztálya f. hó 17-én este fölolvasó estét rendezett, melyen B erényi Sándor dr. és Gráber Károly dr. ügyvédek mutatták be javaslatukat a fővárosi lakbérleti statútum ujjá alakításáról. A fölolvasók tervezete 40 szakaszból áll és 4 fejezetben igyekszik azokat az ellentéteket kiegyenlíteni, melyeket az érvényben lévő szabályzat a bérbeadók és a bérlők érdekeinek összeütközése körül előidézni szokott. A rendszeres jogászi munkát és megokolását a birákból és ügyvédekből álló hallgatóság nagy figyelemben részesítette. Mint gyökeres újításait a tervezetnek kiemeljük, hogy a társszerzők a házbérkrajcároknak csak különös kikötés esetén való fizetését teszik kötelezővé, hogy a bérlemény hiányait nem kellene a jövőben birói szemle utján megállapítani. A fölmondás kérdésében a főváros budai és pesti része ezentúl egységes elbírálás alá esnék, a mennyiben az eddigi 400 frtos és 1,000 forintos bérleti összeg mint a negyed és féléves fölmondás határvo| nála helyett az egész fővárosra nézve 800 forint volna irányadó, melyen alul negyedévi s a melyen felül félévi fölmondásnak volna | helye lakásoknál, mig bolthelyiségekre nézve Berényi és Gráber ügyvédek külön kikötés hiányában mindig félévi fölmondást