A Jog, 1899 (18. évfolyam, 1-53. szám)

1899 / 12. szám - Hézag a végrendelkezési törvényben - Hogy szabályoztassanak a követelések harmadik személyhez való viszonyukban?

A JOG 07 artozéka. nem szorosan vett követelés ; de a törvény sem tévén különbséget a közt, vájjon valamely jog követelés-e vagy nem, fel kell tennünk, hogy ha megengedi a felhívási pert a gyakorlat oly jogra nézve, melynél szintén megvan a hitelező és adós közti viszony is, melynél tehát a felhívási pert szintén erre szoríthatná : akkor azt a követelésektől sém tagadja meg, melyeknek a rendes eljárásban — mint láttuk — ez az egyetlen oltalmuk. Különben ez feltétlenül bizonyos, két okból. Először is gyakorlatunk a kérkedés miatti felhívási pert kivételes jogeszköznek tekinti, mely csak akkor vehető igénybe, ha minden egyéb cserben hagy (Dtár ujf. 20. k. 81. sz.); már pedig dologi jog azon kérdésben, hogy az kit illet, a petitorius keresettel is mindig érvényesíthető ; a mint hogy felhivók elutasittatásának ez a felfogás az alapja a már idézett Dtár ujf. 27. k. 25. és 20. 81. sz. esetekben, sőt kissé átvitt értelemben (jogbirtok?) 31. k. 61-ben is. Ugy, hogy ez a kereset úgyszólván csakis követelésekre nézve válik practikussá. A mint hogy az egyetlen eset, melyben a felhívási pernek helyt adtak a bíróságok, az egész ujfolyamban a 16. k. 19. sz. esete, hol közigazgatási hatóság «kérkedett» azzal, hogy valakitől számadást követelni joga van. Hogy azonban nemcsak az adóssal szemben lehet kérkedni, hanem mindenkivel szemben, (s ez mutatja másodszor fenti tételünk kétségtelen voltát) hogy tehát az is kérkedés, ha oly jogot tulajdonitok magamnak, melyet más a magáénak tart (a felhívott per dönti el, vájjon jogosan-e\ bizonyítja az, hogy a gyakorlat túltette magát a prts. szük szövegezésén s nem kívánja meg, hogy a kérkedés éppen a felhivóval szemben történt legyen. így pl. a már idézett 31. k. 61. sz. jogesetben a «dr. C.. . . utódán elnevezés használata ugyan nem tekintetett kérkedésnek, de a felhivóval szemben való kérkedés sem kívántatott meg. Ezt a felhívási pert az actio praejudicialisnál hathatósabbá sanaiója teszi («örökre érvénytelennek nyilvánittatik»). A felhívási, legrosszabb esetben a felhívott per azon kérdés fölött, vájjon a vitás követelés enyém-e vagy tied, végérvényes, végrehajtható feleletet ad. Nem csoda, ha a németek a cserével nincsenek megelégedve (v. ö. Dernburg Pandekten I. k. 302. 1.5.j.) s visszakívánják a provocatio-t a praejudicialis kereset m e 1 lé. Tényleg az eljárás ezen neme az egyetlen, melynek közvetlen célja a személyes jogot is harmadik személyek ellen is óvni. S ezt mi a rendes eljárásra szorítjuk! Meg vannak óva végre a követelések a maguk absolut irányában, mint futólag már érintettük a c s ő d keretén belül. Természetes; a csőd a csődvagyon tekintetében1) eltörli a közadóst mint személyt, s helyébe lépteti a tömeget; a tömeg pedig universitas juris : dolgok és jogok összesége, mely jogoknak sokszor nagy része követelésekből áll. Sőt oly jog is elég a csődnyitáshoz, mely joga csak a tömegnek van meg, s nem volt meg a közadósnak, melyet tehát a tömeg eredeti, originaer módon szerzett; elég ugyanis ahhoz, hogy a csődnyitási kérvény sikeres legyen, annak valószínűsítése, hogy megtámadási igény áll fenn: Curiai Dtár ujf. 23. k. 57. sz. 7. k. 128. sz. A hol tehát csődvagyonról van szó, az az abban foglalt követelésekre nézve is sine diserimine alkalmazandó (csődtörv. 1., 2., 3., sk.,6., 8., 112— 117. stb. §§.). Nem lehet feladatunk, mindezt végigkísérni. Közvetlenül kérdésünkre vonatkozik azonban a csődtörv. 39. §. 3. bek. és annak 159. §-a. Előbbi igy szól: (•(Beszámításnak a csődeljárásban nincs helye) 3. ha valaki a közadósnak a csődnyitás előtt adósa volt, és a közadós ellen az ezzel kötött jogügylet vagy jogátruházás, vagy valamelyik hitelező kielégítése által követelést szerzett, feltéve, hogy a szerzés idejekor tudta...» A beszámítási kifogásnak tehát a csődperben (milyennek példái: Dtár ujf. 15, k. 81. sz.; 6. k. 65. sz.; 3. k. 24. sz.) a szerint lesz vagy nem lesz foganatja, a mint az adós a beszámítani kivánt követelést közadóstól jóhiszemüleg szerezte, vagy nem; s ha a szerzés jóhiszemű, az oltalmaztatik a hitelezők ellenkező érdeke dacára. Nem tesz különbséget, vájjon a beszámítandó követelést a kifogásoló fél (a csődperben alperes) bejelentette-e vagy nem (1. a legutóbb idézett határozatokat). A mi a 159. §-t illeti, ezt csak azért kívánjuk kiemelni, mert határozott rendelkezést tartalmaz arra az esetre «ha a tömeghez. . . követelések is tartoznak.)) Ugyanezen okból kell megemlékeznünk a 12. §-ról, mely «jogokon» tulajdon, zálog és megtartási jogot látszik elismerni; mely rendelkezés azonban követelésekre nézve csak annyit jelent, hogy azokat a csődnyitás után a csődtömegtől sem elvonni (tulajdon), sem megterhelni (zálogjog) nem lehet. A «megtartási jog» kitétel követelésekre nem vonatkozhatik. E szakasznak azonban egyéb jelentősége is van; ez a §. az, mely a csődvagyon integritását követelésekre nézve harmadik személyek ellen megóvja, a mely azt a követe') Különben a közadós személyisége megmarad (állandó gyakorlat) lést, mely a tömegé, oltalmazza harmadik személyek irányában. A ki a csődnyitás után ilyen követelést vagy arra zálogjogot szerzett, az azt nem szerezte meg. A csődnyitás előtti ily vagyonelvonásokat a megtámadási kereset védi. melynek követelésekre való alkalmazhatóságát mutatja a Dtár ujf. 23. k. 55. sz. eset. A mint azonban a csődmegtámadás egyáltalán nem megtámadás (azaz érvénytelenítés : v. ö. Schwarcz Gusztáv: Magánjogi fejtegetések I. k.), ugy a követelésekre vonatkozólag is csak az a hatálya, melyet a csődtörv. 33. § a ír körül; a condemnatio gondolatmenete itt sem ez: «alperes érvénytelenül szerezte meg a vitás követelést, tehát az a tömegé s ezért tűrni köteles, hogy abból a hitelezők magukat kielégítsék ; hanem, hogy «a csődtömegnek csak az térítendő vissza, a mi a hatálytalannak kimondott jogcselekvény által a közadós vagyonából elidegenittetett» (legutóbb idézett curiai hat.) tiszta személyes igény, s nem actio in rem alapján. A csődtömeg tehát nem áll jobban, mint a magánember, s mindaz, amit eddig és ezentúl amaz absolut védelem szükséges volta mellett felhozunk és felhoztunk, a csődtömegre is talál. Mert. hogy egyebet ne említsünk, hogy állitható össze megbízható módon a törvény 112—117. §§. követelte leltár, ha abban követelések szerepelnek, melyek nem a tömegéi, s melyeket legjobb esetben egy többé-kevésbbé biztos surrogatum (a megtámadási per eredménye) helyettesit ? S kivált: miért kell ennek folytán illuzónussá válnia a törvény 2. § ának, amely szerint a közadós vagyona, melyre a csőd kiterjed, azon hitelezők kielégítésére szolgál, akiknek követelései a csődnyitás idejekor fennállottak ? A csődtörvény kimerítő rendelkezéseket tartalmaz azon dolgok tulajdonosai védelmére, melyek a csődtömegben találtatnak (42-46., 115 , 129., 152., 169—172. §§.). E szakaszok mintegy tüntetnek azzal, hogy a visszakövetelés csak dolgokra terjed ki. A döntvénytárban nincs eset, a mikor a visszakövetelési jogot valaki követelésekre nézve kívánta volna érvényesíteni. De vájjon a visszakövetelés ily jogokra nézve elő nem fordulhat ? Vájjon az a vita, hogy valamely követelés a tömegé-e vagy egy harmadiké, ily alakban nem kerülhet napirendre ? Ha a harmadik perli az adóst, akkor létező jogunknak is vannak eszközei arra nézve, hogy ez a jogosulatlan beavatkozás ártalmatlanná tétessék. Az avatkozás intézményének kereken az a célja, a mint azt a sommás törvény igen szépen mondja : (22. §.) «A ki valamely dolgot vagy jogot, mely iránt más személyek között per van folyamatban, egészben vagy részben a maga részére igényel, igényét... beavatkozási perrel érvényesítheti.)) (V. ö. még 1868. évi LIV. t.-c. 72. és 73. §§.) Ehhez nincs nvt hozzáfűzni. A mint res in judicium deducta est, a követelésnek harmadik személyek elleni védelme teljes. Nem annyira teljes, de kielégítő e védelem, mint az az eddigiekből kitűnik, a peres és perenkivüli eljárás egyéb területein is; annak a magánjogban való elvi proklamálása az, a mi hiányzik. Meg kell még említenem egy törvényhelyet, a mely különböztet ugyan adós és harmadik közt, de hibásan, vagy legalább félreértésre alkalmas módon. Ez a keresk. törv. 374. §. 2. bek, mely szerint a bizományos által kötött ügyletből eredő követelések a bizományos és ennek hitelezői irányában... a megbízó követeléseinek tekintetnek. Nagy Ferenc (Keresk. jog. II k. 159. §.) hozzá teszi: «A bizományos tehát nincs jogosítva azokat elidegenitenb ; s a 4. jegyzetben : « Az elidegenítés mindazonáltal nem semmis, hanem csak kártérítésre kötelez)), Ez a döntés más szóval a követelés-átruházás abstract természetének az elismerése. S ha a traditiót abstrakt ügyletként fogjuk fel, tényleg oda visz a logika, hogy a «nomen" átruházása is abstracte menjen végbe. De «mitgefangen, mitgehangen» ennek az abstractttá tételnek a modern jogban nagy remediuma, állandó kisérőtársa a szerzés jóhiszeműségének kelléke ; s nincs jogunk az engedményt quasi-traditiókép kezelni a nélkül, hogy annak sokszor az igazi jogosult ellen forduló élét megfelelő szabályok által enyhitnők. Bár nem tartozik egészen ide, mégis jó lesz tán a dolgot kissé közelebbről megnézni. A traditio abstract-ügylet; ez szorosan véve csak azt jelenti, hogy a tulajdon átment, ha causája érvénytelen is. Az engedmény abstract-ügylet : ez eszerint szorosan csak azt jelentené, hogy a követelés át van ruházva, ha az átruházás causája érvénytelen is, De a tulajdon nem megy át, ha a különben érvényes causát oly személy állítja elő. a ki tulajdonátruházásra nem jogosult, kivéve ha szerző jóhiszemű ; miért menjen át a követelés ugyanily körülmények közt ? Miért legyen a megbízó oly mértékben kiszolgáltatva a bizományosnak, hogy az egész bizományi viszony tartama alatt utóbbi tetszésétől függjön, a megbízót X. elleni követelésétől megfosztani és annak helyébe a maag