A Jog, 1899 (18. évfolyam, 1-53. szám)

1899 / 12. szám - Hézag a végrendelkezési törvényben - Hogy szabályoztassanak a követelések harmadik személyhez való viszonyukban?

A JOG elleni kárkövetelést substituálni f1) Dolgokra vonatkozólag N a g y F. is nyomban elismeri, hogy a megbízó tulajdonát képezik, hogy tehát azok átruházása csak jóhiszemű harmadikkal szemben érvényes, nemjóhiszemüvel szemben semmis: követelések átruházására a jóhiszemű harmadik védelme eddigelé még kiterjesztve nincs — hogy lehet azt még a nemjóhiszemünek is megadni?! Sőt ellenkezőleg : «a bizományos nincs jogosítva azokat elidegeníteni)) : ha a harmadik az adóst perli, én mint bizományos beavatkozhatom ; mielőtt neki az adós teljesít ettől adósomat eltilthatom ; a harmadikkal szemben praejudiciumot követelhetek (stb. lásd fent) persze a létező jog a legszükségesebb eszközt, a harmadikkal szemben való marasztaló ítéletet, megtagadja. Pedig a törvény idézett §-a, ugyancsak «a bizományos és ennek hitelezői irányábar.», a-követelést a megbízóénak jelenti ki. S ez a korlátozás nem is áll. Ezek a követelések mindenkivel szemben a megbízóéi, egynek, az adósnak, kivételével. Első tekintetre is már furcsa, hogy a bizományos hitelezői, kiknek a megbízóhoz legtávolabbi vonatkozásuk sincs, más helyzetbe jussanak, mint bármely harmadik ; a törvény csak a potiori emeli ki őket, mint olyanokat, akiknek leginkább van érdekükben a követelést a megbízottéinak tekinteni (csődben, igényperben stb. lásd Nagy F. id. h. folytatólag a 4. j. után). Láttuk, hogy az ügyletnek a megteremtése milyen sokszor ítélendő meg más *hitelező» személyéből, mint az a kérdés: kié a követelés? Az ügylet létrejött bizományos ás adós közt; a törvény megállapítja, hogy 1. míg abba a megbízó be nem lépett megfelelő jogügylet folytán, addig hitelező a bizományos; 2. ha ez megtörtént, akkor hitelező a megbízó, de a bizományos jogán. Nehogy a megbízó és bizományos közti viszony bármikép hát rányára váljék egy harmadiknak, az adósnak, ki ama viszonyra befolyást nem gyakorolhat: nihil de me, sine me. De lehet e kételkedni abban, hogy az a követelés oly más személyekkel szemben, a kiket ily gyöngéden oltalmazni a törvénynek oka nincs, a megbízó vagyonkörébe való, a megbizó kizár ól a g o s rendelkezése alá esik és a megbízónak jutott darabja a földi javaknak ? S lehet-e kételkedni abban, hogy ily harmadik személy nemcsak a bizományos a maga hitelezőivel, hanem épugy a megbizó neje és ennek hitelezői, épugy a közkereseti vagy egyéb társaság, melynek a megbizó a tagja s ennek hitelezői, épugy a megbizó csődtömege, ha felmerül a kérdés, vájjon az a követelés a tömeg vagyona-e vagy sem stb. stb. íme, a törvény eclatans módon állítja fel a hitelező és a jogosult positiója közti különbséget s a magánjog csak igen hiányosan nyújt eszközöket arra, hogy a jogosult törvénybiztositotta positióját érvényre emelje, mert éppen azok ellen tagadja meg a védelmet, akikkel szembenézi a positiót megteremtette. Igyekeztem az eddigiekben a magyar jog szellemét felfedni éppen abban az irányban, a melyben magyarja melyben az osztr. polg. tkv. szellemétől érintetlen maradt. Az őszempontjából a mego'dás könnyű: a követelés testetlen dolog. Meg fogjuk mindjárt látni, hogy e fictio nélkül is boldogulunk ; s e célból azon kérdés felé fordulunk: minő legyen a követelések absolut védelme az uj kódexben ? III. Mindenesetre némi lámpalázzal fogjuk meg a kérdés e reánk nézve most legfontosabb oldalát; s ennek leküzdése céljából előrebocsátjuk annak vizsgálatát, hogy mely ponton kell a szabályozásnak mintegy az alapkövet letennie? Az ((általános)!) polgári töryénykönyvnek mindenesetre ott, a hol e kérdés legáltaláno s-abban lép fel. A fejtegetésünk elején mondottak figyelembevétele erre már megadta a választ: ha A 100 frtnak fizetését igéri B részére, s «ugyanazt» C részére, akkor még nem merült fel az a kérdés, hogy kié ez a követelés; hanem ez csak akkor merül fel, ha B követelése C-re ment át, illetve ha az átmenet iránt vita keletkezik. A sedes matériáé szóval a követelések átruházásánál van s innen kell a szabályozásnak kiindulnia. S még kettős elhatárolás eszközlendő itt is. Nincs közünk oly átruházáshoz, mely valamely dolog tulajdonának átmenetelével oly szoros kapcsolatba van hozva, hogy az uj tulajdonos már ennélfogva proprio jure hitelező is (forgatható, bemutatóra szóló papírok). S a másik oldalról nincs közünk oly jogutódláshoz, melynél az uj jogosult mindenben a régi jogosult helyzetébe lép; universalis successio. Az ily módon elhatárolt körben az átruházásnak kétféle hatása lehet: vagy csak a felek közti, vagy absolut. Sezutóbbi szabályozást követte a német kódex. Ezen hatás mellett az átruházási ügylet lehet causalis, azaz függhet az alapul fekvő >) Hát még. ha oly esetre gondolunk, a mikor pl. a bizományos a vett áruk iránti követelést a megbizó concuirensére ruházza, 3tb.. amikor az ebből eredő kár még megközelítőleg sem állapitható meg! okok ügyletlétesitő képességétől (negatíve érvénytelen pl. a tévedésen alapuló sine causa történt átruházás), vagy abst ract, azaz csak önmagából megítélendő. A « Mot ive»,igaz,ezt mint az átruházási ügylet dologi (azaz absolut) erejének kényszerű következményét állítják oda (v. ö. Motive II. k. a 290, 294., 829., 8B4..874. §§. indokolást). Hogy ez kardinalis tévedés, azt az első Entwurf bírálói egyhangúlag hirdették.1) S éppen az osztr. polg. tkvben a dologi ügylet (pl. traditio), bár causalis, mégis absolut hatályú, vagy jobban: bár absolut hatályú, mégis causalis. Azonban ez az absolut hatály a német törvényben sem jelent egyebet, mint azt, hogy az átruházással az eredeti hitelező megszűnt hitelező lenni, a másik pedig azzá lett. Emlegetik ugyan a «motive» «az adóssal és harmadik szeméiylyel szemben* való viszonyt (II. k. 118. 1. 2. bek. és 119.1.); de sem az Entwurfban, sem a törvénykönyvben ebből a szükségszerű következmények levonva nincsenek. Mert miben kulminál a dologi jogok absolut volta ? Miben áll tehát — minthogy a dologi jogok éppen csak annyiban dologiak, a menynyiben absolutak2) — az a ((harmadik személylyel szemben» való viszony ? Hogy mennyire gyakorlatiatlan. mennyire doctrinaer e viszonyt dologi és kötelmi jogoknál más és másként felfogni, arra legszembeötlőbb példa egy útszolgalom szembeállítása valamely ut használatának személyes (pl. bérleti viszonyból eredő) jogával: miért legyen az egyik érvényesíthető minden tulajdonos ellen, a másik nem? Ez az egy dilemma megoldódott — a német kódexben — a «Kauf bricht Miete» elejtésével ; de hiszen ez csak egyik alkalmazása annak az elvnek, hogy a hitelezőnek is van ((harmadik személylyel szembeni való viszonya, s hogy a meddig ez a viszony nyúlik, addig e közt és a «dologi»-nak nevezett közt gyakorlatilag semmi különbség sincs ! Ez a harmadik személylyel szemben való viszony pedig, egy szóval kifejezve: a kizárólagosság. Az én jogom biztosságának kettős a fokmérője: 1. mennyiben kényszerithetem a nekem alávetett személyt arra, hogy nekem a kérdéses előnyt (bonum-ot)nyújtsa; 2. mennyiben kényszerithetek mindenki mást, hogy azt enyémnek elismerje és ne zavarja. Egyedül a tulajdonjog az a jogok egész birodalmában, mely a maga egészében a 2. pont alá esik. S ezért (inter parenthesim) a jogbiztonságnak semmikép sem válnék ugyan kárára, ha jus in re aliena-t el nem ismerne hanem e helyett Fuchs ajánlata szerint azt követelésnek tekintené, de felforgatná a társadalmat az a kódex, mely a tulajdont törölné. Ezakizárólagosságaz, melyet a jognak a követelésekre nézve is garantiroznia kell, s e kizárólagosság védelmének hiánya az. mely a római jogon épült kodexrendszerek egyoldalúságának következményekép sokszor életkérdést alkotó érdekeket kiván áldozatul. Ezt a kizárólagosságot a tulajdonjognál a rei vindicatio óvja meg ; már a zálogjog mint olyan (körülbelül az, amit «elsőbbség»-nek szoktak nevezni), épugy nélkülözi azt a harmadik személyek (nem a-zálogtulajdonos) elleni oltalmat, mint a szolgalmi jog a szolgáló telek tulajdonosán kivüli személyek elleni védelmet — mint általános elvet, bár a részletekben az sokszor kielégítő. Hogy meddig terjed a létező jogban ez a kielégítő védelem, azt e fejtegetés II. része igyekezett körvonalozni. Ezt a kizárólagosságot elvben a német törvény sem sanctionálja ; pedig alig van magánjogász, alig van iogbölcsész, a ki azt mint általában a jog lényegét oda ne állította volna (bár ez határozottan túlzás : láttuk, hogy át nem ruházott követeléseknél a kérdés fel sem merülhet). A mikor tehát a kódex ki fogja mondani, hogy a követelés átruházása harmadik személylyel szemben is hatályos, akkor, ha a német törvény hibájába esni nem akar, e hatályt körül is kell Írnia. E hatály, mint láttuk, személyes és dologi jogokra nézve egyenlő. Fel kell tehát a törvénykönyvnek állítania a következményeket, melyek valamely jog azon sajátságából, hogy harmadik személylyel szemben hatályos, folynak. Absolut kereseti jogot adni minden harmadik el'en, nyilván messze megy. A mai jog álláspontja láttuk, a célon innen Kivált: Gierke: Der Entwurf 188. 1. 1. •/.'- L ab and: Archív f. d. civ. R. 72. k. 206. 1.; Seuffert: Heitráge zur Erláuterung etc... eines burgerl. Gesetzbuchs. Heft 11. SS 10. u 11 Fuchs: Wesen der Dinglichkeit 88. 1. 1. j. „ - . "~}.Ezl az 'gazságot rég hangoztatja nálunk Z z i g ö d ; s éppen a nemet toivényre való tekintettel vette legújabban vizsgálat alá Fuchs, Wesen der Dinglichkeit.) cimü már idézett művében, ugyanarra az \, a „•",ed,l)enyre jutván. A gyakorlati kivitelt azonban a dologi jogok eltörlése utján kívánja, mi kétségkívül túlzás; s ennek ellenében A^nhL6 muvében) a testetlen dolgokat is fenn kívánja tartani, méo,tnJ °? ]°Tg0k cathegoriája fenmaradhat, a testetlen dolgokra még sincs szükség L. a szöveget. mai ;r,SL^1?te,enÜl érdekes volna, az elsőbbség jogvédelmének körét (Xffl&í^ ahí Venni ; de azt ejtegetés szük határa.