A Jog, 1899 (18. évfolyam, 1-53. szám)

1899 / 11. szám - A kir. ügyészségek működése

86 A JOG szolgálat után (mint ügyészségek vezetői) a főügyészi helyettesi ranggal és jelleggel felruháztassanak. O piurn desidenum! Különben ki tudja, vájjon egynéhány év leforgása után mi következik be? Eszembe jut ez alkalomból, hogy kilenc évvel ezelőtt a birói és ügyészi szervezet módosításának előadói tervezetére a budapest kir. ügyészség tagjai egy memorandumot n\ujtottak be a: igazságügyi ministerhez, melyben azt kérték, hogy a budapesti ügyészség vezetője ex offo főügyészi helyettesi, az összes aiügyészek pedig kir. ügyészi ranggal és fizetéssel felruháztassanak. Ezt a memorandumot, melyet jeles collegánk dr. B a u m g a r t e n Izidor, jelenlegi igazságügyi ministeri osztálytanácsos oly gyönyörű indokolással szerkesztett, reménykedve nyújtottuk be. Volt is némi foganatja, mert a budapesti ügyészség vezetője csakhamar főügyészi helyettessé lett s valamivel később az alügyészek közül kettő ügyészszé lépett elő. Miért ne hozhatnák be ezt a viszonyokhoz mérten némi módosítással a vidéken is? Ránk férne, mert hiszen a kir, ügyészeknek az előrehaladás a hivatalos pályán szerfelett meg van nehezítve A másodfokú bíróságokhoz az ut majdnem teljesen elvan zárva, a curiához tanácsjegyzőnek be nem hívhatják stb. Erről sokat lehetne írni, érezzük a helyzet sanyarú voltát valamennyien 3. Lelkem mélyéből beszél a t. cikkíró ur, a midőn azt mondja, hogy számottevő ok, a mely a kir. ügyészek működésére bénitólag hat az, hogy a hivatásuk körébe tulajdonképen nem is tartozó teendőkkel tul vannak terhelve; érti ez alatt az átalányok kezelését, a fogházak s a járásbíróságok btő. administrativ teendőinek vizsgálatát, a rabok élelmezésének biztosítását, stbbi. Igaz. hogy ezzel — mi között sok a napszámos munka — nagy teher gördül a kir. ügyészek vállaira, de engedelmet kérek, ennek dacára nem igen lesz található egy oly collegám, a ki a közvád képviseletéből folyó teendőket csaknem kizrólag az alügyészre bízná s e tekintetben némi felületes ellenőrzéssel beérné. Nincs felhatalmazásom az ügyészi gárdától, hogy cikkíró ur ezen véleményét megcáfoljam, de felhatalmazás nélkül is collegáim jóváhagyásának biztos reményében kijelentem : hogy cikkíró ur téved. A magam részéről — s meg vagyok győződve, példám it ha kell, misjk is követni fogják — sz'vesen ad oculos győzöm meg itt a helyszínén, hivatalomban, cikkíró urat arról: hogy bizony mi ügyészek a napszámos munkán kívül sok, de igen sok közvádlói teendőt is végzünk s helyetteseink munkájának ellenőrzésénél is kifejtjük azt a buzgalmat, a melyhez a «felületes* ség epithetonját illeszteni igazságtalanság. Természetes dolog, hogy ebbeli kötelességünket csak ugy teljesíthetjük, ha a hivatalos órákon tul görnyedezünk Íróasztalunk mellett. Ez idegölő munka, ki hosszabb, ki rövidebb ideig győzi, d-i meg vagyok győződve, hogy az ügyészi kar minden buzgó tagja teszi és húzza az igát addig, a mig csak bírja. Sajnos, hogy csak lopva lehet megszereznünk azt az időt, melyre az önképzés, a tudományos haladás, s a judicatura színvonalának emelése indokából szükségünk van. Szíves örömest engedem át a sok administratiót s elfogadom a cikkíró abbeli nézetét: éljen a kir. ügyész tulajdonképeni hivatásának s legyen módja és kellő ideje erejét és képességét annak is szentelni. Igen legyen, commentározhasson, érvényesüljön, dolgozzék. Sokan teszik ezt, tudásuk szaporodik de sajnos, az eredmény az. hogy 25 -30. évi szolgálat után legtöbbjének az üde szelleme ideges beteges testben lakozik. 4. A kir. ügyészségeknél számtiszteknek az alkalmazását — kikre cikkíró ur a bűnügyi átalányt bizni véli — már az 1890. évi, a kir ügyészi administratió egyszerűsítése tárgyában kiadott 5,608. I M. számú körrendelet is kilátásba helyezte. Ez a körrendelet máig sem lépett hatályba, a minek igazán csak örvendek, mert köszönöm azt a könnyítést, ha minden utalvány, pénzküldemény az ügyész kezén megy keresztül s ő felelős a köteles ellenőrzés elmulasztásából eredő hiányokért, köszönöm, ha havonként kötelességemmé teszik a számtiszt számadását a vonatkozó okmányok és segédkönyvek alapján behatólag megvizsgálni stb. Hiszen ez oly teher, mely felér azzal, ha az átalányokat magam kezelem, mert így naponként maximum órát szentelek ennek a munkának, imígy pedig havonként 1—2 napot bújnom kell a számadó okmányait és számadásait, a ki pláne kezdetben sok hibát is követ el s igen gyakran útbaigazításaimra szorul. Tessék csak az imént hivatkoztam körrendeletnek 31—38. §-ait egybevetni, bizony ezek vajmi keveset lendítenek a bajon ; igen. azt hogy az utalványokat, számlákat stb. az adóhivatal fizesse ki és számolja el, hogy az árlejtéseket a finánc dir»ctio tartsa meg stb, — ezt értem ; ezzel a napszámos munka nagy részét csakugyan le lehetne venni vállainkról, de a számadók felelősségét a miénkével megosztani, nem volna helyes. 5. Azt javasolja továbbá az igen tiszteft cikkíró ur, hogy a kir. törvényszéki fogházak felügyelete a kir. ügyészek helyett, megfelelően javadalmazott s magasabb képzettségű felügyelőkre bizassék. Ezt lehetségesnek tartom, de a személyes szabadság kiváló fontosságára való tekintettel ezt a felügyeletet a magam részéről még is legjobban a kir. ügyészek kezeiben találom letéteményezve. Ott, a hol csak végérvényesen kiszabott szabadságvesztés büntetésnek a végrehajtásáról van szó <-a magasabban képzett felügyelők.) ellen noha ezek alkalmazása egy-egy alügyészi állásnak a crealásával felérne, nem volna észrevételem, de akkor, a midőn csendőnleg. de kivált rendőrileg bekísért egyének befogadásáról van szó — már aggályaim támadnak. Tegyük fel. vasár- vagy ünnepnapon délután bekísér a rendőrség egy kis jegyzőkönyv félével egy 13 éves gyermeket, ki 50 ki. értékű mezei terményeket lopott. Engem vagy helyettesemet 10 — 15 perc alatt felkeresnek, átnézem az iratokat s én nem hozom mozgásba a birói apparátust, (nehéz, de kár is azt ezért vasárnap délután vagy este bolygatni), de a mezőrendŐri kihágással terhelt fiút egyszerűen szabadlábra bocsátom s csak később provocálom megfelelő indítványom kapcsán az intézkedésemet határozattá emelő vizsgálóbírói végzést. Ehhez a felügyelőknek alig lesz kellő jogi érzékük. Több ihhez hasonló esetet hozhatnék fel, a mely nálam a praxisbin többször elő is fordult, de soraim szük keretében annál kevésbhé találom bemuta'andónak mert meg vagyok győződve, hogy az ilyen evidens dolgok bizonyításra nem szorulnak. 6. Arra nézve, a mit cikkíró ur vizsgálóbiráink rátermettségét és alkalmazhatóságán illetően felhozott, c.-ak annyit jegyzek meg, hogy kiszemeltetésüket illetően az illető kir. főügyész véleményének kikéré-e ellen alig lehet valakinek kifogása, csakhogy erre nézve maguk a törvényszéki elnökök, ki!; ez irányban a legtöbb esetben az illető kir. ügyészszel sem restéinek szóba állani, a legilletékesebbek, mert biráikat ők ismerik legjobban. Különben errare humánum est. s ha az elnök itt-ott nem a legjobban választott, a vizsgálóbírói mandátum lejártával, s van mód rá. hogy előbb is, nyélbe üsse ajánlatát. 7. Igaza van az igen tisztelt cikkíró urnák, hogy csendőreink néha túlbuzgók és hogy ezért a jelentéseikből kifolyóan folyamatba tett ügyek végleges eredményének felettes hatóságukkal esetről-esetre történendő közlése, magának az intézménynek csak előnyére válhatnék De mindezek dacára nem zátkózhatom el s ezt a véleményemet cikkíró ur is osztani fogja — annak kijelentésétől, hogy a «Tisza» idejéből származó ezen intézmény (a magy kir. csendőrség) a legszerencsésebbek egyike, kevés hibája mellett rendkívüli sok a jó oldala s ha most. a napilapokban oly sokszor hangoztatott névvel kapcsolatban minden lex ilyen áldásthozó lett volna, óh mily boldog volna ma a magyar. Ezzel annak reményében fejezem be soraimat, hogy felszólalásommal sine ira et odio sikerült kimutatnom azt: 1. Hogy kir. alügyészeink épenséggel a járatlanság és tapasztalatlanság vádjával (a mit tulajdonképen csak dr. R é v a i szerkesztő ur állított! *) nem vádolhatók, — és 2. Hogy a kir. ügyészek a közvád képviseletéből folyó *) Téved a cikkiió ur és tévedése ki is menthető, mert «cikkeim részleteire már nem emlékszik». Én sohasem vádoltam alügyészeinket (•tudatlanságai és tapasztalatlansággal.), csupán annyit mondtam (lásd <-Jog» 1898. évf. 17. sz.): «az ügyészi karnak systematikus alapnevelésben kellene részesülnie, hogy magasztos hivatását teljességében felfogja es gyakorolja ; ma pedig : «quot capita tot sensus... Nincs az ügyészkarnak elóiskolája. Ennek okszerű folyománya az a kapkodás, azaminden aron a terheltet bűnössé minősíteni törekvő irányzat, a végtárgyalasok sivár képe és a biróilag kiszabott büntetések "keveslése Feíleb bezm minden áron. ez az ügyészi jelszó; ezen indokolatlan mohóság szaporítja a felsőbíróságok tevékenvségét és ezeket is elvonja vagy legalább is korlátozza az intensivebb ítélkezés lehetőségében... Elégtételemui szolgai, hogy ezen nézetemet számos jeles fővárosi és vidéki ügvész osztotta, - sot meg vagyok győződve, hogy most cikkíró ur is vélem egy nézeten van, midőn cikkemet szó szerint ismeri. Ha valakitől, ugy tőlem áll távol az ügyészi kart tudatlansággal vagy tapasztalatlansággal vádolni. Különben nemsokára felveszem ujbrtl a tavalvi cikksorozatom tona at es akkor remélem, hogy az ügyészi kar is behatóbban fog majd azzal foglalkozni. n os • r • " JJr. I\e;iii Latos.