A Jog, 1898 (17. évfolyam, 1-52. szám)

1898 / 3. szám - Az igényperbeli felebbezési költségekről - A magyar általános polgári törvénykönyv tervezetét elökészitö állandó bizottság jegyzökönyvei

A JOG 11 más végzés hatályának fentartása mellett köteles alperes M. János Miskolcon 1897. február 11-én 3 frt 44 krról kiállított váltó alapján mint elfogadó a kereseti 3 frt 44 kr. tökét, ennek az 1896. évi szeptember hó 11. napjától járó 6% kamatát 3 nap alatt különbeni végrehajtás terhével felperesnek megfizetni. Indokok: A kereseti váltó a V. t. 3. §-ában elöszabott minden váltói kellékekkel el lévén látva s erre nézve alperes részéről váltójogi kifogás nem emeltetvén, az ezen kir. törvényszék hatásköre ellen emelt kifogás törvényes alappal nem bir, ugy ekként az el is vetendő. Az érdemi kifogásokat illetőleg pedig a felek egyező előadásaiból megállapított tényállás szerint a kereseti váltó a peres felek között a 3 '. alatt csatolt dijkötelezvény értelmében 12 évre megkötött kárbiztositási ügyletből kifolyóan az első évi biztosítási díj összegének a fedezetére állíttatott ki, a mint egyébként az a körülmény az alperesek által 4 7. alatt csatolt levél tartalmából is nyilvánvaló, ugy kétségtelen, hogy ama biztosítási ügyletből kifolyólag az alperest az első évi díjrészlet fedezetére kiállított váltó alapján fizetési kötelezettség terheli, a mennyiben ki nem mutatja, hogy a biztosítási szerződés jogérvényesen létre nem jött, avagy a K. T. 485. §-a értelmében időközileg hatályát nem vesztette. Alperes azonban azt a körülményt nem mutatta ki, az a kifogása pedig, hogy biztosított ingatlanait az 1895. évi július 8-án tulajdonilag másra ruházta s ez által a biztosítás hatályát vesztette, figyelembe nem vehető, mert ha az előadás ténye valónak is fogadtatik el, ez az alperesnek az első évi és a felperes bizositási feltételeinek 4. §-a értelmében a biztosítási okmány kiszolgáltatásával, illetve az ügylet megkötésével beállott fizetési kötelezettségére befolyással nem bir; minthogy a V. T. 484. §-a meghatározásához képest a biztosított tárgy tulajdonának átruházása az ezen tárgyakra vonatkozóan érvényesen létrejött biztosítási szerződést nem szünteti meg, hanem az emiitett feltételek 7. §-a értelmében a társaság kártérítési kötelezettsége szűnik meg, a mig ezen, a biztosító társaság részére kikötött jog azonban a biztosító félnek a váltó elfogadásával feltétlenül elvállalt váltói kötelezettségének a megszüntetésére nem alkalmas, mert a felperes biztosítótársaság a biztosítás megszüntetni kívánásának be nem jelentése általi kockázatot tovább is viselvén és az ügylet fenállása következtében a viszontbiztosítási százalékokat is fizetvén, az ezen időre a biztosító társaság által a dijváltó ellenértéke kiszolgáltatottnak tekintendő és a biztosító fél a biztosított tárgy tulajdoni átruházása esetén is, a mig a változás az idézett feltételek 7. §-a értelmében be nem ielentetett, az ezen időre s főleg az első évre eső biztositüsi dij öszszegét a K. T. 486. §. 2-ik bekezdése értelmében is megfizetni tartozik. A miből folyóan a sommás végzés hatályának fentartása mellett alperes a kereset értelmében volt marasztalandó. A kassai kir. ítélőtábla 11897. június 28-án 2,026. sz. a.) következően itélt:Akir. Ítélőtábla az elsőbiróság ítéletét indokainál fogva helybenhagyja stb. A m. kir. Curia (1897. évi október hó 12-ik napján 785. sz. a.) a következő ítéletet hozta: Mindkét alsóbirósági Ítélet megváltoztattatik és a 13,427/896. sz. sommás végzés hatályon kívül helyezésével felperes keresetével elutasittatik stb. Indokok: A peres felek egyező előadása szerint a kereseti váltó a felek között 12 évre létrejött ingatlan iránti tüzkárbiztositási ügylet első évi dijának fedezetére állíttatott ki. Tekintve, hogy a biztosítási ügylet a perhez 3'/. alatt eredetben csatolt kötvény szerint 1895. évi március 29-én jött létre, ugyanezen kötvény tartalma értelmében azonban a biztosítás és ezzel kapcsolatban a biztositónak kockázata 1896. évi február 11-én volt kezdetét veendő; tekintve, hogy felperes határozottan nem tagadta és így a trdts. 159. §-a szerint beismerte alperesnek azon előadását, hogy ő (alperes) a biztosított ingatlant, mely után az első évi dij követeltetik a kereseti váltóval, 1895. évi július 8-án másnak eladta, és tulajdonába átbocsátotta és tekintve, hogy a biztosított ingatlan tulajdonának másra történt átruházása folytán 1895. évi július 8-án vagyis a biztosítás kezdete előtt alperesnek mint biztosítottnak megszűnt azon érdeke, mely miatt a biztosítási ügylet köttetett és igy a biztosítási szerződés a K. T. 485. §. ő. pontja értelmében hatályát vesztette, felperes a biztosítás kezdete és a kockázat viselése előtt hatálytvesztett szerződésnek ellenértékét képező kereseti követelést nem érvényesítheti. Felperesnek a kt. 484. §-ára alapított érvelése figyelembe vehető nem volt, mert ezen törvényszakasz a jelen esetre alkalmazást nem nyerhet. A 484. §. ugyanis a biztosított tárgy tulajdonának a szerződés tartama alatti átruházásáról és az ezzel kapcsolatos következményekről rendelkezik, a jelen esetben a szerződés érvényesen létrejött ugyan és a biztosítási idő a szerződés megkötésével kezdetét is vette, de a szerződés még hatályba nem lépett és igy a szerződés tartama, mely csak a biztosítási kockázat viselésének időpontjában kezdődik, még kezdetét sem vette. De nem bir alappal felperesnek a Kt. 486. §-ának második kikezdésére fektetett érvelése sem, mert ezen törvényszakasz a letelt biztosítási tartamnak megfelelő dij megfizetéséről rendelkezik, a peres biztosítás azonban meg sem kezdődvén, lejárt díjról szó sem lehet. Mindezek alapján mindkét alsóbirósági Ítélet megváltoztatásával, a sommás végzés hatályon kívül helyezése mellett, felperes keresetével elutasítandó volt. A csődtörvény 145. §-ában megjelölt külön perekre nézve csak az eljárás szabályoztatván, a kereskedelmi eljárás szerint tárgyalandó ezekben a perekben azok az anyagi jogszabályok az irányadók, a melyek alá az ügy jogi mivolta és igy ha a kereseti követelés váltó-ügyletből ered, elbirálásánál a váltótörvény intézkedései a mérvadok. A váltó-törvényszék illetősége alá tartozó valamely valódinak elismert váltó beperlése esetében tömeggondnokot terheli annak a bizonyítása, hogy a peresített váltó megállapodásellenesen töltetett ki; hogy az értékleolvasás a váltóadás kikötött feltételét képezte. A kereset elutasítására nem alkalmas az az állítás, hogy a tartozás a közadós üzleti könyveiben szabályellenesen, a felperes könyvében pedig egyáltalán nincs elkönyvelve; minthogy egyrészt az a körülmény, hogy a váltóadós mint kereskedő könyveit nem helyesen vezeti, a váltóhitelező jogaira befolyással nincs, másrészt felperes a birtokában levő váltón alapuló követelése valódiságát könyvkivonattal támogatni nem tartozik. Habár a csődtörvény 28. §-ának 2. pontja esetében a másik szerződő fél tartozik bizonyítani azt, hogy a közadósnak a hitelezők megkárosítására irányuló szándékáról tudomással nem bírt: ennek a bizonyításnak szüksége mégis csak akkor áll elő, ha a hitelezők megkárosítása a támadó fél részéről már is bebizonyíttatott; az előfeltétel, vagyis a károsítás igazolása nélkül azonban annak a bizonyítása, hogy a kárositási szándékról az ellenfél tudomással birt, ki van zárva. (M. kir. Curia 1897. nov. 16-án 562. sz. a.) Oly esetben, midőn a vevő a kereskedelmi törvény 348. szakasza alapján azért követel árleszállítást és kártérítést, mert az áru a kikötött kellékeknek meg nem felel, az árunak az eladó rendelkezésére való bocsátása nem szükséges, hanem annak, hogy a vevő az árut megtartotta, csak az a következménye, hogy az áru elleni kifogásokat a vevő tartozik bizonyítani, nem pedig az eladó azt, hogy az áru a kikötött kellékkel birt. Ez esetben nem nyer ugyan alkalmazást a kereskedelmi törvény 346. §-ának az azonnali értesítésre vonatkozó rendelkezése, de azért a vevő sokáig kétségben nem hagyhatja az eladót az áru elfogadása felöl, minélfogva az árunál tapasztalt hiányokról őt minden okadatolatlan hosszabb halogatás nélkül ilyenkor is értesíteni tartozik. (M, k. Curia I. G. 281,897.) Azt, hogy az óvást felvevő aljegyző az óvásban kitüntesse, hogy az erre vor átkozó megbízatását mily oknál fogva nyerte, a váltótörvény elő nem irja; de nem is szükséges az az óvás felvételének érvényességéhez. Arra, hogy a váltótörvény 101. §. első bekezdése értelmében felperesnek eredetben az óvás ki nem adatott, döntő suly nem helyezhető, mert ahhoz, hogy az óvás eredetben a félnek ki nem adatik, a törvény semmiféle jogkövetkezményt nemfüz; a fél részére kiadandó eredeti kiadmánynak hiánya tehát magának az óvásfelvétel tényének érvényességét nem érinti. ( A m. kir. Curia 1897. nov. 10-én 635. sz.) Bűnügyekben. A községi bizonyítvány szerint kifogástalan, példás életű, de indulatos és hirtelen haragú vádlott nejét szeretőjével együtt szemérmetlen és felháborító helyzetben találván, ezen reá nézve meglepő észlelet a közönséges tapasztalat szerint alkalmas volt vádlott öntudatát oly mértékben megzavarni, hogy tettének büntetőjogi következményeit mérlegelni nem volt képes; ezek szerint vádlottnak az a védekezése, hogy tettét a btk. 76. §-a szerinti beszámithatlan állapotban követte el, elfogadandó. Az aranyos-maróthi kir. törvényszék (1896. szeptember 15-én 2,141/B. sz. a.) súlyos testi sértés bűntettével vádolt Z. Péter elleni bűnügyben következőleg itélt: Z. Péter vádlottat az ifj. L. János sérelmére elkövetett, a btk. 301. §-ába ütköző és ugyanezen §. szerint minősülő, a btk. 92. §-nak alkalmazásával vétséget képező súlyos testi sértés vétségében bűnösnek mondja ki s ezért a Btk. 302. §-a alapján a jogerős Ítélet foganatba vételétől számítandó (1) egy havi fogházbüntetésre és az 1892. évi XXVII. t.-c. 3. §-ában körülirt célokra fordítandó és behajthatatlanság esetén a btkv. 53. §-a alapján további egy napi fogházra átváltoztatandó (5) öt forint pénzbüntetésre iteli stb. Indokok: Z. Péter nagysallói lakos m. év október 19-én estefelé a faluban teljesített disznóölésből haza jővén, hogy vállának, véleménye szerint ficamodásból eredő fájdalmát enyhítse, azt bekötözte s még 8 óra előtt az udvarban, az eresz alatt levő ágyába lefeküdt. Minthogy 11 óra tájban éjfél előtt felébredt s mert vállában megint érzett fájdalmat, azon szándékkal nyitott a szobába, hogy ott vállát újból bekötözze. Amint a szobaajtót kinyitotta, az ajtó mögött, hol felesége ágya áll, neszt hallott. A hirtelen meggyújtott gyufa világosságnál megismerte L. János ismerősét, a ki éppen abban a pillanatban szállt le Z. Péterné ágyáról s az ágy alá igyekezett bújni. Vádlott erre nagy haragra gerjedt, s saját beismerése és neje vallomása szerint legelőször a szoba ajtaját bezárta, majd lámpát gyújtott, azután pedig — mert az esett legközelebb keze ügyébe — egy hurkatöltő-