A Jog, 1898 (17. évfolyam, 1-52. szám)

1898 / 38. szám - Lajstromrendszer

204 A JOG igazán, olyan nemtelen foglalkozás lenne az a biróra nézve, hogyha egy az eddiginél magasabb functióra képes kezelői kart nevelne a magyar igazságügy és első sorban a maga hasznára ? Vagy azt hiszi járásbiró úr, hogy a mi jóravaló kezelőink intelligenciája nem bir el különb foglalkozást, mint hogy a munkamegosztásnak ez esetben kétségkívül túlbecsült élőin eiéit holtig iktató-számokat irjon ? Az nem lehet. Mindnyájan ! jól tudjuk, hogy a jóravaló kezelő szorgalommal és ügyességgel a birónak még szellemi munkájában is segítőjévé válhat. Az bizonyos, hogy az uj rendszer életbeléptetése avval a számítással történt, hogy a kezelőt különösen az átmenet nehézségein maga a biró fogja átsegíteni, és a szabályok helyes alkalmazásával gondos felügyelettel és útbaigazítással továbbra is segítségére lesz. Persze, a hol ez a számítás a bírák «komót»-ságán hajótörést szenved, ott semmiféle, még ily egyszerű kezelési rendszer sem válhat be. Az a közvetlen és állandó érintkezés, mely a biró és kezelő közt az uj rendszer szellemében kell hogy fennálljon, kizárja azt, hogy ha egy ügyben egyidejűleg több beadvány elintézése lesz kiadandó, ezek közül egy elmaradjon (Lásd a I. M. Sz. 9. és 51. §-át). vagy hogy egyáltalán nagyobb kezelési hiba történjék. Mert addig, mig a kezelő a kellő gyakorlatot meg nem szerezte, egyedül a biró utasításai szerint fog eljárni, ha pedig egyszer a rendszerbe általánosságban beletanult, bár önállóan végzi teendőit, netáni kétségeivel ismét csak a bíróhoz kell fordulnia. De idővel erre sem lesz szükség. Az a kezelő azonban, a ki a lefolyt öt hónap alatt nem volt magára hagyatva, ma megkönnyíti a biró dolgát; már alig fordul felvilágosításért a bíróhoz, sőt külön megbízás nélkül is előre kitölti a határnap kitűző végzés-űrlapokat, melyekbe a birónak csak a napot kell már beirni; megfogalmazza a nyilvántartási jegyzék szerint megsürgetendő darabokhoz az átiratokat ; rendezi az irodába érkezett iratokat s a birónak csak rendezve, jóváhagyás végett mutatja be: megteszi minden kérdezősködés nélkül a bejegyzéseket a lajstromokba és jegyzékekbe, mert a biró az utóbb hozzákerült darab ügyszámából és feljegyzéseiből győződik meg, hogy kezelője helyesen járt el, ha értesítést kívánnak tőle, legtöbb esetben azt nem is az iratokból, hanem magából a lajstromból adja meg az oda tett feljegyzések alapján, ha pedig az iratokat kell elő adnia, minden gondolkodás nélkül felnyitja a lajstrom illető ügyszámát, a melynek utolsó rovatába feljegyzett betű nyomán (a— f. I. Ü. Sz. 32. §.) rögtön tudja, hogy a hét (és nem 33, sem 5(5) rekesz közül melyikben kell az ügydarabot a maga folyószám szerinti helyéről előadni. Ha pedig felterjesztett ügyhöz érkezik beadvány, a furfangos kezelő itt sem akad meg. mert volt gondja rá. hogy a felterjesztéskor az utolsó sorszámot a felebbvitelek jegyzékében az ügyszámrovatban bejegyezze, ugy hogy az ügydarab távolléte alatt érkező beadványokról minden nehézség nélkül vezethet egy ideiglenes iratboritékot, melynek adatait utóbb átvezeti az eredeti iratboritékba. Egy szóval, annak a kezelőnek, a ki immár — köszönet az uj rendszernek — érzi, hogy többé nem gép, hanem ember, a kinek gondolkoznia is szabad, annak nem kell minden aprócseprő nehézség elhárítására utasítást adni, a gyakorlat ráviszi őt a nélkül is egyes fogásokra, a melyekkel munkáját megkönnyítheti és a kezelést gyorsabbá teheti. Még egyet. Járásbiró ur minutiozus számitások alapján kifejti, hogy az uj rendszer egyes nyomtatványok szaporítása folytán drágább az előbbinél, és habár cikkében kifejezést is ad annak az érzésének, hogy ez gyenge érv, ebből is le kell vonnunk valamit. Csak ugy találomra említem, hogy a szaporított nyomtatványokkal szemben elesik az uj rendszerben a polgári, büntető és elnöki iktatókönyv, az irattári sorkönyv, az irományjegyzékek, a perjegyzék stb. Ezek értéke is már felér a rendszer drágaságának feltüntetésére fá adságosan összehordott hétezer egynéhány forinttal. Végül járásbiró urnák a budapesti V. ker. járásbíróságra való hivatkozása sem szerencsés. Igaz, hogy ha valahol, ugy itt, az ország ezen legnagyobb járásbifóságánál nagy nehézségekkel kellett megküzdeni (a kezelők panasza ebből az időből származott), azonban ma, mikor ennek a bíróságnak derék kezelői az átmenet ideiét vállvetett munkájukkal átküzdötték, ma ők is a járásbíróság érdemes vezetőjével együtt elismerik, hogy a rendszer nem csak hogy bevált, hanem a régi ügyek fokozatos lebonyolításával a korábbi iktatói rendszert messze fölül fogja múlni. Dr. Mcirschalkó János, Budapest. II. Az érdeklődő jogászközönség számára nem kis meglepetést szerzett P o r u t i u kir. járásbiró ur, ki a lajstromrenaszer fölött kárhoztató Ítéletet hangoztat, és sorakozásra buzdítja a feledésbe ment iktató könyvek védőit. A cikkíró ur heves kezdeményezését helyén valónak nem találom, s támadásaival szemben nyíltan ki merem mondani, hogy én híve vagyok a rendszernek, nem vakbuzgóságból hanem elv szerinti tiszta meggyőződésből, melyet bennem az eddigi tapasztalat keltett. A cikkíró ur itt ott előforduló aprólékos gáncsolódásait kritika tárgyává nem tehetem, mert egy intézmény életre valósága ily aprólékos gáncsokkal meg nem támadható, foglalkozni fogok azon főbb elvekkel, melyek már a rendszer alapvonásaira vetnének árnyékot, ha azokat beigazolva látnánk a mit cikkíró ur állit. Hangzatos érvelését én két irányban látom kidomborodva, állítja nevezetesen, hogy nagyobb számú könyvek vezetése folytán nő a munkateher, s hogy a mai rendszer mellett a munka teljesítése nehezebb. Cikkíró urnák álokoskodása a számtani igazságokat sarkaiból forgatja ki. Ő ugyanis ugy állítja fel a tételt, hogy : sok a könyv, tehát sok a munka is. Micsoda oki összefüggésben van a könyv a munkával? Álokoskodás az, hogy ha husz lajstromba irunk, több munkát végzünk, mintha csupán egy könyvbe irunk. Mert a munka lényege az irás. A tételt tehát így állithatjuk fel helyesen : A mennyiszer többet írunk, annyiszor több munkát vég zünk. vagy megfordítva. íme ez a tétel más eredményt fog kitüntetni. X. járásbíróságnál az iktató és mutatókönyvekbe 1S97. évben 20,000 számot kellett bevezetni. Az 1899. évben a lajstromokba és névmutatókba be kell vezetni 4,000 számot, kétségtelen, hogy az 1899. évben ötszörte kevesebbbet kell irni, ötszörte kevesebb fáradsággal. Szemben állok azonban cikkíró ur ama kérdésével, hogy a 16,000 drb iktatását miért mellőzöm? Nem térek ki a felelet előtt. Ezen 1 í),000 szám a lajstromokban nem fordul elő, tehát nem kell 10 lajstromot és ugyanannyi névmutatót 10.000szer elővenni, ezen 16,000 darab csak az iratboritékokon lesz jelezve s azoknak jelzése, nem fog annyi időt igénybe venni mint a régi felszerelés, midőn 20.000 darab közül kellett elő keresni az ügycsomót, az uj iktatószámot be kellett irni a kiadó irattári sorkónyvbe, a sorkönyvi számot reá kellett irni a darabra, azután a számot jelezni kellett az ii atboritékon s csak azután juthatott a darab az ügycsomóhoz. A számtani igazságok nyomán eredményként azt vonhat juk le, hogy a lajstromozás munkatakaritást eredményez. A kezelési nehézségek a kezelők tájékozatlanságára ügyetlenkedéseire vezethetők vissza. Buzdítás, és útmutatás, íme ezek az eszközök, melyek segítségével e nehézségek elháríthatok. Soha se vonja el a biró a maga okos támogatását, sőt a kezelő félelmét és aggodalmait oszlassa el útbaigazítás és a fáradság megosztása által. Az első nehézségek leküzdésénél a birónak ís váll etve segíteni kell. De ez a kisegítő munka éleszti a biró tettvágyát, hiszen saját irányzatát itt sikerrel juttathatja érvényre. Nyugodtan beszélek a sikerekről, mert a tapasztalat állításaimnak igazságát támogatja. íme a példát hozom fel bizonyságul: A sajó-szentpéteri kir. járásbíróságnál az egyik irnok azelőtt a polgári osztálynál kiadói és irattárnoki teendőkön kívül egyebet mit sem végzett. Most kevesebb fáradsággal ellátja az I sz. jegyzői iroda összes teendőit - - kivéve a másolásokat — igy az összes polgári ügyek kezelését, tehát az iktatást is. Összegezhetem a munkát, melyet eddig teljesített : A polgári ügyek lajstromaiban előfordul 1,730 bevezetés (Sp. 480, V. 500, O és Öb. 320, Pv. 380, M. 50.) Átlagosan tehát máshol sem végez egy kezelő több munkát. Meglepetéssel olvastam, hogy Dettán a darabok keresése sok bajt okoz. Itt fél óra alatt 50 darabot vagy többet elő ad a kezelő minden fen akadás nélkül, de egyik napról a más napra nem szabad egy darabnak, egy rét Ívnek sem künn maradnia, a