A Jog, 1898 (17. évfolyam, 1-52. szám)

1898 / 38. szám - A közjegyzői végrendeletek szerkesztése

26£ A JOG már egy emberöltő óta az illető népek igazságszolgáltatási igényeinek eleget tesz, és meg fogja nálunk is teremteni azt az eredményt, melynek elérése egyedüli eélja ezen törvényhozási alkotásnak. Az igazságügyminister pedig jogosult önérzettel fog rámutathatni ezen alkotására, melylyel a magyar igazságszolgáltatás fejlődésében maradandó emléket emelt magának. Dr. Stillcr Mór. A közjegyzői végrendeletek szerkesztése. Irta: SZILÁGYI GYULA kir. közjegyző Hmvásárhelyen. A perenkivüli törvénykezés és a közjegyzői gyakorlat számára szerkesztett folyóirat 1895-ik évi 1-ső száma 42-ik lapján, a közjegyzői végrendeletek szerkesztésére, tekintve mikénti felvételére nézve bizonyos kérdések vettettek fel, melyekre vonatkozólag később több kartársak véleményeiket, tekintve meggyőződéseiket, különböző módon nyilvánították. Ezek közül az egyik vélemény az volt, hogy a közjegyzői okirat záradékába felveendő az 1874-ik évi XXXV. t.-c. 82. §-a, azon hozzáadással, hogy ezen törvénynek elég tétetet; Másik vélemény az volt, hogy a végrendeletek mentől nagyobb ünnepélyességgel szerkesztessenek. Majd egy harmadik vélemény szerint a 79. és 82. §-ban emiitett kellékek egy nagyobb része a végrendelet záradékába veendő fel. Én azon időben nem tartottam szükségesnek, hogy a fenti kérdésre nézve akár véleményemet, akár meggyőződésemet nyilyánitsam és pedig azon oknál fogva, mivel azt hittem, hogy a dolog majd ki fogja magát forrni és a kérdések tisztázva lesznek. Azonban, miután ez nemcsak hogy nem történt, de sőt ama bizonyos «tengeri kigyó» — hogy t. i. a kellékek miként helyezendők el s mely szókkal Írassanak azok — mind a mai napig meg-megjelenik a láthatáron, mint ötven év óta folyton gyakorló jogász és pedig 28 éven keresztül mint ügyvéd, 1875 éta mint királyi közjegyző — nem tartom célszerűtlennek, hogy szerény véleményemet én is ne nyilvánitsam. Őszintén megvallom, hogy általánosságban a fenti vélemények egyikét sem fogadhatom el, és pedig az elsőt, t. i. hogy a 82. §-ra való hivatkozás, a végrendelet záradékában bennfoglaltassék, azért nem, mert nagyon sajátságosan hangzik a bizonyításnak ilyenforma neme : «én bizonyítom, hogy a 82. §-nak eleget tettem». Hátha a törvény minden pontja nem tartatott be kellőleg, mi történik akkor? a mennyiben azt, hogy betartatott-e vagy sem, más fogja megitélni. De nem fogadhatom el azt sem, hogy a végrendeletek valami nagy ünnepélyességgel, hogy ugy mondjam ceremóniával vétessenek fel, mert akkor az ünnepélyességhez a gyertyagyújtás is odatartoznék. Szerintem a végrendeletek szerkesztésénél a közjegyzőnek a törvényes kellékek betartása mellett a legnagyobb egyszevüséggel kell eljárni, meit mi vidéki közjegyzők legtöbbnyire a szegényebb sorsú, értelmes, de egyszerű néppel foglalkozunk, a kiknek a magas és virágos stylusról fogalmuk sincs, azt nem értik. S annyival inkább nem lehet hosszadalmas a végrendelet felvétele, mert gyakran megtörténik, hogy a közjegyző oly helyre van híva, a hol a betegnek nem napjai, csak percei vannak, s egy hosszadalmas, ünnepélyes, virágos stylü végrendelet felvétele esetén könnyen megtörténhetnék, hogy mielőtt a közjegyző a végrendelet irását elvégezhette volna, a végrendelkezni akaró vagy meghalt, vagy elméje összezavatodott és s igy a végrendelet létre nem jöhetett ; holott ha röviden, egyszeiüen, tisztán a törvényes kellékek betartása mellett, de mitdcnesetie folyékony stylussal vette volna fel a végrendeletet s aláirva meg is pecsételheti, mielőtt a végrendelkezőnél a veszély bekövetkezett, a családra nézve ezzel egy igen nagy jótétet követett volna el. De nem fogadhatom el a fenti vélemények harmadikát sem, mintha a 82. §-ban emiitett kellékek egy nagyobb része s különösen a két tanúnak az ügymenet egész folyama alatti együttes jelenléte az okirat záradékában bizonyittassék. mert ezt semmiféle törvény még csak egy betűvel sem mondja s ép azért nincs ember, a ki ilyent a törvényből kiolvasni képes legyen. A 79. £-ban ugyan ez áll: «a közjegyzői okirat bevezetésének illetőleg záradékának magában kell foglalnia)) stb. E szavak inkább ugy értelmezhetők hogy mindegy, akar a bevezetésben akár a záradékban említtessenek meg a kellékek csakhogy az okiratban bennfoglaltassanak. De azt, hogy hánv s mely kellék legyen elől a fejezetben, mik foglaltassanak a záradékban, sehol a törvényben megírva mnes^ Ezt mutatják Dr. Grubiczy Laszlo, Dr. Darday Sándor és Zlinsky Imre 1875 ik évben kiadott közjegyzői iratmintatárai, a melyek közül az egyikben a yégrerdelet fejezete a másikban pedig a végrendelet záradéka foglalja magában a kellékek egy nagyobb részét. S határozottan merem mondani, hogy a magyarországi közjegyzők 1875-ik évben s az azutáni években, általában a fent emiitett minták közül annak formáját követték, a melyik épen a kezökbe került; de azzal semmi hibát vagy törvényséitést nem követtek el, mert a szükséges kellékek, elől vagy hátul de mindenesetre megvannak s abba csakis olyanok köthetnek, kapaszkodhatnak bele, a kik a kákán is csomót keresnek kik a zavarosban halászni szeretnek. A törvény a közjegyzői végrendeleteknél a magánvégrendeletek kellékei felvételét nem kívánja, hanem a 82. §. tekintve a 79. §-ban irja le a felveendő kellékeket; s ez jól van igy, mert a közjegyző az általa letett eskü szentsége alatt jár el s késziti az okiratot; s a mit abba foglalva leir, azt igaznak, valónak kell tekinteni mindaddig, a mig az ellenkező nem bizonyittatik. S ha valaki az ellenkezőt állítja s állítását bizonyítani nem képes s igy a kifogásokat csak azért tevé, hogy az ügyet húzhassa, magát megfizettethesse, vagy a némelyek által szokásba vett zár alá vételekkel az ellenfelet boszanthassa, vagy mintegy erőszakkal egyezségre kényszerithesse : arra a közjegyzői törvény 121. §-át kellene alkalmazni s az alaptalan kifogást tevő fél 1,000 frtig terjedhető pénzbirsággal lenne tüntetendő. Ekkor megszűnnék a sok furfangosság, a milyen a bosszantó — többnyire minden alapot nélkülöző - zár alá vételezés, a perek huzása-halasztása ; a jogos téren álló felek haszontalan költekeztetése. Nem lehetne uton-utfélen hallani : cdnkább az uraké — már tudniillik az ügyvédeké legyen a vagyon, m intse mj az ellenségemé.)) Csakhogy igazságos ügyvéd, a ki azt tanulta, hogy a jogi pálya «etiam nobile officium» — az ily igazságtalan pert soha sem vállalja el. Nagy szerencséje az emberiségnek, hogy azok a «Geld auf Alles»-féle emberek igen-igen kevesen vannak s a kiket emezek maguk is elitélnek. Nincs a közjegyzői törvényben sehol még csak egy szóval is említés téve vagy megírva, hogy a közjegyzők által felvett végrendeletek szerkesztésénél, összeállításánál bizonyos meghatározott szók s meghatározott kifejezések használtassanak s a törvény az okiratban csakis a meghatározott kellékeknek pontos felvételét kívánja; s az sincs sehol megírva, hogy mint emlitém — a kellékek hova helyeztessenek; szóval nem kívánja az úgynevezett kanapépert. A közjegyzőnek, a ki a fél szavait, nyilatkozatát figyelemmel kiséri, módjában áll tapasztalni, hogy az egyszerű észjárású végrendelkező paraszt ember, bái mennyire igyekezzék is a közjegyző betüről-betüre ily módon szájába rágni : «mondja hát, hogy a felolvasottakat akaratommal megegyezőnek találta m» ezer eset közül talán egy tudja s fogja azt utána mondani, a nagy beteg azonban soha. De az ily — hogy ugy mondjam — s ájbarágás. valósággal semmi egyéb nem volna, mint betanitás; ezt pedig a törvény szigorúan tiltja. A végrendelkező fél általában legfeljebb annyit mord: «jól van» vagy «elfogadom«, a mi igen természetesen nem tehet mást, mint azt, hogy a felolvasottakat helybenhagyta. S a ki ezen szókat «helybenhagyta)) vagy «jóváhagyta» nem ugy értelmezi, hogy az más szóval annyit tesz, miszerint akaratával egyezőnek találta, az a törvény betűihez igen, de nem ennek szelleméhez, a valóságnak megfelelő értelmezéséhez, de még csak a logikához sem ragaszkodik. Ha azt akarjuk, hogy az az egyszerű észjárású végrendelkező fél a végrendelet írója előtt határozottan kijelentse : hogy «az akaratommal megegyezőnek találtam ám!» vagy hogy «a mit mondtam, de bizon az én szóbeli végrendeletem)), ez esetben egy végrendelet szerkesztésére vonatkozó külön iskolát a nagyobbaknak külön kurzust kellene felállítani, a hol azok oly módon taníttatnának ki, hogy még a későbbi koiban is tisztán, határozottan, világosan, betűről betűre visszaemlékezhessenek arra, hogy micsoda szókat kellend majdanhasználniok midőn egykor végrendelkezni óhajtanak. Nem kívánja továbbá a törvény azt sem, hogy a hol egy szóval fejezhető ki valamely dolog vagy körülmény, ott több szavakból szószaporitásból álló mondat használtassak; mert vannak olyan egyes szók, melyek egymagukban többet