A Jog, 1898 (17. évfolyam, 1-52. szám)

1898 / 37. szám - A magyar alkotmány biztosítékai

JOGESETEK TARA FELSŐBIRÓSÁGI HATÁROZATOK ÉS DÖNTVÉNYEK. Melléklet a «Jog» 37. számához. Budapest, 1898. szeptember hó 11. Köztörvényi ügyekben. A perrendtartás 34. §-a alapján az alperes mint külföldi egyén ellenében a magyar birosag illetékessége, a mennyiben Magyarországon haszonbérlettel bír, csak az esetben volna megállapítható, ha a kereset tárgyat az itteni haszonbérletből eredő, erre vonatkozó, avagy más egyéb olyan személyes kötelezettség képezné, a mely Magyarországon keletkezett, vagy itt volna teljesítendő; csupán annál a körülménynél fogva azonban, hogy a külföldi alperes Magyarországon haszonbérlettel bir, nem a haszonbérleti viszonyból eredő, nem Magyarországon keletkezett és nem is itt teljesítendő tisztán személyes kötelezettségre nézve, vele szemben, a magyar birösag illetékessége a 34. §. alapján meg nem állapítható. A perbeli képviselő dijainak s költségeinek saját fele irányában csekély összegben történt megállapítása miatt jogorvoslattal csak akkor élhet, ha a határozat, melyben azok megallapittatnak. jogorvoslattal megtámadható. A pozsonyi kir. törvényszék, mint kereskedelmi bíróság; Alperes által emelt illetékességi kifogásnak hely adatik, ezen kir. törvényszék illetékessége leszállittatik. Indokok: A 2. '. alatt csatolt közokirattal beigazolást nyert, hogy alperes 1894. év óta, ugy még 1897. év október havában is, a kereset beadásakor mindig Bécsben rendes lakással birt, tehát külföldi lakosnak, azaz idegennek tekintendő, még a C. és D. alatti okirattal beigazolt azon esetben is, hogy Pozsony megye Dubrava pusztáján szokott tartózkodni. A perrendtartásnak felperes által hivatkozott 31. §-a jelen esetben a külföldi (idegent alperessel szemben nem alkalmazható, mert ezen §. csupán a magyar honosokra és különben is csak a2on esetre vonatkozik, mikor alperes különböző belföldi helyeken lakik vagy tartóztcodik, ezt pedig alperesről felperes maga sem állítja. Az illetékesség kérdésében a perrendtartás 34. §-a az idegenekre nézve külön intézkedést tartalmaz; a rendelkezés az, hogy idegenek, a mennyiben az országban perelhetők, rendes szállásuk vagy netáni birtokuk illetősége alá tartoznak, feltételezi tehát, hogy az idegen vagy személyes, vagy dologi kötelezettségénél fogva a hazai bíróság előtt perelhető legyen, ennek pedig csak akkor van helye, ha az idegen a perrendtartás 30., 35. vagy 42. §-ai alapján hazai bíróság elé idézhető. Már most, miután a peres felek nem magyar honosok, miután a kereset tárgyát csupán személyes kötelezettség képezi, miután felek között a kereseti követelés alapjául szolgáló ügylet nem Magyarországon jött létre és az nem is Magyarországon teljesítendő és miután C. és D. alatti okmányokkal igazolt azon körülmények, hogy az idegen alperesnek Dubraván bérlete van és bogv ott tartózkodni szokott, egymagában az illetékesség megállapítására annál kevésbé elegendők, mert alperesnek ezen tartózkodása sem rendesnek, sem állandónak nem tekinthető; tehát alperes mint idegennel szemben a jelen ügyben az illetékesség a perrendtartás 34. §-a alapján csupán akkor volna megállapítható, ha a perrendtartás 30. §-a értelmében hazai bíróság elé idézhető volna. Mivel azonban az idegen alperes rendes lakhelye Bécs s igy a perrendtartás 30. §-a értelmében hazai biróság elé nem idézhető, ezek alapján alperes kifogásának hely adandó s ahhoz képest ezen kir. törvényszék illetékessége leszállítandó volt. A pozsonyi kir. ítélőtábla: Az elsőbiróságnak végzését azzal a változtatással, hagyja helyben, hogy a felperes ügyvédének munkadiját és kiadását 74 frt 95 krra, alperesi ügyvédét pedig 41 írt 15 krra hivatalból leszállítja. Indokok: Az elsőbiróság a peres felek képviselőinek munkadiját és kiadását tulmagas összegben állapította meg, azért azt a per tárgyával és a perben teljesített munka és felmerült kiadással aránjban álló összegre leszállítva kellett megállapítani. Ezzel a változtatással azonban az elsőbiróságnak végzése helvben volt hagyandó, mert az 18fi8. évi LIV. t.-c. 30. § ának azon áltálános kötelező erejű rendelkezésével szemben, hogy személyes keresetekben a birói illetékességet rendszerint az alperesnek rendes lakhelye vagy állandó szállása szabályozza, a 31. §-nak ama kivételes rendelkezése, hogy az alperes felváltva különböző helyeken lakik vagy tartózkodik, ezen helyek bíróságai közt a felperes szabadon választhat, mint egyedül az abban jelzett esetre alkalmazható kivételes intézkedés, kiterjeszthető magyarázatot nem tür es a birói illetékesség megállapítására alapul, nem szolgálhat akkor, a midőn, mint a jelen esetben, az alperes beigazolta, hogy rendes lakhelylyel Bécsben bir s ennek elleneben a C. és D a. községi bizonyítványok pedig csak azt támogatják, hogy az alperes ideiglenesen szokott a Magasíalu községhez tartozó Dubravai pusztán tartózkodni, továbbá, mert a 34. §. alapján az alperes, mint külföldi egyén ellenében a magyar biróság illetékessége, amennyiben Magyarországon haszonbérlettel bir, csak az esetben volna megállapítható, ha a kereset tárgyát az itteni haszonbérletből eredő, erre vonatkozó, avagy más egyéb olyan személyes kötelezettség képezné, a mely Magyarországon keletkezett vagy itt volna teljesítendő; csupán annál a körülménynél togva azonban, hogy a külföldi alperes Magyarországon haszonbérlettel bir, nem a haszonbérleti viszonyból eredő, nem Magyarországon keletkezett és nem is itt teljesítendő tisztán személyes kötelezettségére nézve, vele szemben a magyar biróság illetékessége a 34. §. alapján meg nem állapitható. A m. kir. Curia: Dr. R. L. ügyvédnek mint a felperes képviselőjének saját személyében beadott felfolyamodása hivatalból visszautasittatik; mert a perbeli képviselő dijainak s költségeinek saját fele irányában csekély összegben történt megállapítása miatt jogorvoslattal csak akkor élhet, ha a határozat, melyben azok megállapittattak, jogorvoslattal megtámadható; minhogy pedig a kir. ítélőtáblának a birói illetékesség tárgyában hozott határozata ellen az 1881: LIX. t.-c. 59. §-ának 4. pontja értelmében, tekintve, hogy oly eset, a melyben a rendes birói illetékességtől eltérésnek helye nem lehet, ezúttal nem forog fenn, további jogorvoslatnak helye nincs, a felfolyamodás hivatalból vissza volt utasítandó. (1898. május 5. 354. sz. a.) Habár az 1868: LIV. t.-c. 522. §. a) pontjának az a rendelkezése, hogy a házastárs a holttányilvánítási a házassági kötelék feloldása végett kérheti, az 1894: XXXI. t.-c. 132. §-a szerint hatályon kivül helyeztetett, ez alapon nem vonható meg a házastársnak a holttányilvánitásnak más okból való kérelmezhetési joga, minthogy az utóbb hivatkozott törvényszakasz 2-ik és 3-ik bekezdése a holttányilvánítási eljárásnak a házastárs által való megindítását nem zárja ki. Valamely egyénnek hüdéses elmezavara az 1868: LIV. t.-c. 523 §-ában felemiitett halálveszélynek nem minösithető. A budapesti kir. törvényszék: Sz. F. dunapenteli születésű, róm. kath. vallású, nős, fővárosi III. ker. elöljárósági kézbesítő holttá nyilvánittatik. Az elhalálozás napjául 1891. évi július hó első napja állapittatik meg. Indokok: A C.j alatti bizonyítvány és a per során kihallgatott szakértőnek véleményével bizonyítva van, hogy Sz. F. eltűnése napján halálos veszedelemben volt. Minthogy pedig ezen idő óta bárom évnél több idő folyt le: Sz. F.-et a perdts. 523. §-ának c) pontja alapján holtnak nyilvánítani kellett. A halál napjául 1891. évi július hó elseje volt megállapítandó, mert bár felperes azt állítja, hogy Sz. F. már 1888. évi július hó 9-én távozott el hazulról és azóta tünt el nyomtalanul, nem ezen naptól, hanem a B) alatti bizonyítványban kitüntetett naptól, vagyis 1888. évi július hó 1-től, a mikor nyomtalanul eltűnt, Sz. F. köröztetése elrendeltetett, volt a törvényben előirt három év számítandó, mert azon körülmény, hogy Sz. F. ezen napot megelőzőleg mikor tünt el, kétségtelen módon bizonyítva nincs. Felperes kereseti joga megállapítandó volt a prdts. 522. §-nak a pontja alapján, mert keresetét az 1894. évi XXXI. t.-c. életbeléptetése előtt indította meg és ezen törvénynek a hivatkozott szakaszt hatályon kivül helyező 132. §-a visszaható erővel nem bir. A budapesti kir. ítélőtábla: a kir. Ítélőtábla az elsőbiróság ítéletét érdemben megváltoztatja, felhivót Sz. F. holttányilvánitása iránti kérelmével elutasítja. Indokok: Felhívó kereseti joga ugyan megállapítandó volt, mert habár az 18B8: LIV. t.-c. 522. §. a) pontjának az a rendelkezése, hogy a házastárs a holttányilvánítási a házassági kötelék feloldása végett kérheti, az 1894: XXXI. t.-c. 132. §-a szerint hatályon kivül helyeztetett, ez alapon nem vonható meg a házastársnak a holttányilvánitásnak más okból való kérelmezhetési joga, minthogy az utóbb hivatkozott törvényszakasz 2-ik és 3-ik bekezdése a holttányilvánítási eljárásnak a házastárs által való megindítását nem zárja ki. Érdemben azonban felhívó a Sz. F. holttányilvánitása iránti keresetével el volt utasítandó, mert azt az 1868: LIV. t.-c. 523. íj-nak a) pontjára alapította, vagyis az alapon kéri nevezettnek holttányilvánitását, mert ez a C) alatti orvosi bizonyítvány szerint eltűnése idejében halálveszélyben volt, a mennyiben rajta a hüdéses elmezavar tünetei konstatáltattak és ekkép azóta folyton életveszélyben forgottnak tekinthető.