A Jog, 1898 (17. évfolyam, 1-52. szám)

1898 / 37. szám - A büntetötörvénykönyv 408. §-ához

A JOG 255 Ezt a kérdést azonban máskor tesszük megbeszélés tárgyává, most csak azért hoztuk fel, mert ezen véleményünk kijelentése cikkünk keretét kiegészíti. Des mihi factum, dabo tibi jus; ezt mondták hajdan a római jogászok. A törvényszéki, a fogházorvosok s általában a bíróságok által szakértői minőségben igénybe vett orvosok mostoha sorsa nyilvánvaló s igy csak a kormányon múlik, hogy az orvosszakértők tudományos működését kellőkép honorálja s existentiájukról gondoskodjék. . A büntetötörvénykönyv 4.08. §-ához.» Irta: dr. BÁTTASZÉKI LAJOS, budapesti ügyvéd. A fent cim alatt dr. Makucz Arthur, büntetőtörvényszéki albiró úr, e lap legutóbbi számába cikket irt, melyre néhány észrevételem van. A cikk veleje, hogy az idézett szakasz az orvost csak akkor rendelvén büntetni egy hamis orvosi bizonyítvány kiállítása miatt, ha az orvos tudja, hogy azt hatóság előtt vagy biztosító társaságnál fogják használni és ha tudja a tartalomnak is valótlanságát, tehát csak akkor, ha ezen vétség szándékos;, ennek folytán sok esetben — habár az orvosi bizonyítvány tartalma máskép valótlan, de mert nem lehetett bizonyítani a szándékot, illetve azt, hogy az orvos tudomásával használták hatóság vagy biztosító társulat előtt. — e visszaélés büntetlen marad. Es mivel cikkíró urnák az nagyon táj, hogy bármely esetben is büntetlen maradjon az ily visszaélés: azt javasolja, hogy a btkv. illető fejezetében fölsorolt esetek közé még egy szakasz illesztessék be, mely azon orvost is sújtaná, a ki gondatlanságból, vagy hivatásában való járatlanságából ad ki, ha nem is szándékosan valótlan tartalmú bizonyítványt. Ezen szakasz, cikkíró ur szerint, legalább addig volna felveendő a btkvbe, mig az orvosi kamarákat fölállítják, a mig tehát oly közeg lesz, mely fegyelmileg bünteti az ily eseteket. Eddig a cikk rövid tartalma. A mi még ezen kivül körülötte és mellette van. azt lentebb leszek bátor fölemlíteni. A ci';k itt viszaadott lényeges tartalmával szemben, abban a szerény, de határozott nézetben vagyok, hogy a btkv 408. íj ának javasolt kiegészítése sem nem szükséges, sem nem jogos, sőt. hogy ily uj szakasz fölvétele homlokegyenest ellenkeznék a büntető jogtudomány általánosan elfogadott elveivel. Csemegi és az akkori igazságügyminiszter nagyon jól tudták miért nem vettek föl ide semmi egyebet és miért szövegezték ugy ezt a szakaszt, a hogy épen szövegezték s ennek a ministeri indokolásban kifejezést is adtak a következőkben : «A cselekménynek szándékosnak kell lennie s az orvosnak tudnia kell azon felül, hogy a bizonyítvány hatósági (vagy biztosító társaságnál való) használatra foi dittatik. . . Ugyanis igen messze vezetne, ha a családi vagy társadalmi viszonyokban előforduló mentségek erősítésére szolgáló, habár valótlanságot tartalmazó orvosi bizonyítványok miatt is, büntetőeljárás indíttatnék.» Ha tehát az orvosi bizonyítvány tartalma máskép valótlan is. de abból senkire sem anyagi, sem erkölcsi, sem testi kár nem háramlik, ha nem alkalmas jogok vagy kötelezettségek bizonyítására, vagy a hatóságok félrevezetésére, akkor az a bizonyítvány olyan, mint a társadalmi életben az u. n. «Nothlöge», akkor legfeljebb erkölcsileg kárhoztatható hazugságot tartalmaz, de semmiféle büntetésnek nincs helye. De különben is az általános szabály az, hogy büntettet vagy vétséget is. csakis szándékosan lehet elkövetni és csak kivételes esetekben és csak ott, a hol a törvény specialiter annak nyilvánítja, lehet gondatlanságból eredő vétségnek helye. Az okirathamisitás - - melynek a hamis orvosi bizonyítvány csak egy sui generis esete — különben is oly büntetésre méltó cselekmény, melyet csakis szándékosan, tudva lehet elkövetni, melynél gondatlanságból elkövetett eset alig képzelhető. Én legalább nem képzelhetek magamnak esetet, melyben valaki gondatlanságból hamis okiratot kiállíthatna, melyben az orvos gondatlanságból adhatna ki valótlan bizonyítványt, mert vagy tudja, hogy a tartalom valótlan, vagy nem tudja. Ha tudja, akkor a szándékosság már meg van, ha nem tudja, akkor jóhiszemüleg cselekszik, legfeljebb téved, a jóhiszemű tévedés pedig büntetőjogilag nem sújtható. Lopni, rabolni, csalni, okmányt hamisítani nem lehet gondatlanságból. Képtelenség volna tehát oly szakaszt fölvenni a törvénybe, mely egy «gondatlanságból» elkövetett hamisításra büntetést rendelne. És miután a hamisítás mindig tudatos, szándékos cselekményt föltételez : az sem fér a fejembe, mi módon állithatna ki egy orvos hivatásában való járatlanságból hamis bizonyítványt? Expediálhat valakit a más világra tudatlanságból, de hamis bizonyítványt tudatlanságból nem állithat ki. Az előbbenire van is külön szakasz a btkvben (a 291 §.) az utóbbira nincsen, mert nem is lehet. Ha gondatlanságból vagy tudatlanságból ezt a vétséget el lehet követni és erre külön szakaszt kellene beilleszteni a törvénybe : akkor méltán azt lehetne követelni, hogy vegyenek föl olyan szakaszt is. mely azt a büntető birót sújtja, ki gondatlanságból vagy tudatlanságból valakit elmarasztal, sőt vizsgálati fogsággal is sanyargat, kit a felső bíróságok teljesen ártatlannak nyilvánítanak, pedig ily eset nem csak lehetséges, .de tényleg elő is fordul, holott hamisítani tudatlanságból, vagy gondatlanságból egyáltalában nem is lehet. Azután az is furcsának tetszik nekem, midőn a cikkíró ur azt irja, hogy az általa javasolt uj szakasz legalább addig vétessék föl a törvénybe, mig az orvosi kamarák életbe fognak lépni, (melyeknek felállítása szerinte elkerülhetlen szükségesnek mutatkozik), mert eltekintve attól, hogy ha már egyszer oly novelláris szakaszt beillesztenek szerves törvénykönyvbe, azt onnét nem lehet csak ugy «mir-nix dir-nix» belőle ismét kieszkamotirozni, ha egy hamis tartalmú orvosi bizonyítvány kiállítása csakugyan vétség, mely büntető uton megtorlandó, akkor az fogna maradni akkor is, ha orvosi kamarák lesznek s az által, hogy ily kamarák léteznének, nem fogna tüstént fegyelmi esetté devalválódni. A cikkíró ur azzal is indokolja az általa javasolt uj szakasz beillesztésének szükségéi, mert sajnálattal konstatálja, hogy sok esetben alig bizonyíthatók az orvos ellen a 408. §. tényálladéki ismérvei. Hát bizon, az nem egyszer fordul elő, hogy akár a lopás, a csalás, vagy akár a gyilkosság tényálladéki ismérvei sem bizonyíthatók. De azért, mert egyik-másik ily cselekmény nem bizonyítható, uj kisegítő szakaszokat illeszteni a törvénybe, uj bűncselekményeket konstatálni, talán még sem lehet, de nem is szabad. Azt is állítja cikkíró ur, hogy az orvosi bizonyítványokkal való visszaélések napirenden vannak és annál inkább harapódznak el, mert rendszerint teljesen büntetlenül maradnak. Erre nézve először is az a megjegyzésem, hogy az orvosok oly cselekményei, melyek egyáltalában a kriminalitás ismérveivel birnak, épp ugy sújtatnak a büntetőtörvény által, mint más hivatásbeliekéi, ha bebizonyíthatók. Ha be nem bizonyíthatók, az privátmalőrje a vádnak, de más hivatásbelieket sem lehet büntetni, ha nem bizonyul be ellenük semmi. Másodszor, bátor vagyok megemlíteni, hogy, legalább mi tngem illet, huszonnyolc esztendei kriminális gyakorlatomban azt tapasztaltam, hogy tekintetbe véve az orvosoknak nagy számát és ennek folytán nehéz megélhetési viszonyaikat, éppen az orvosok azok, kik a büntetőtörvényekben velük szemben csakugyan büntetésre méltóknak nyilvánított cselekményeket a legritkább esetekben követik el, hacsak valaki túlbuzgóságból azt is büntetésre méltó cselekménynek nem akarná qualifikálni, ha például a rendes háziorvos a család gyermekének bizonyítványt ad, hogy ma gyöngélkedés miatt nem mehetett iskolába, holott talán mehetett volna, és midőn azt rendszerint azért teszi, hogy a gyermek ne veszítsen esetleg egy fél iskolaévet, holott egy napi elmaradása által senkire, legfeljebb csak önönmagára háramlik hátrány. Megengedem, hogy ez sem korrekt eljárás az orvos részéről, de semmi esetre sem büntetésre méltó cselekmény, sőt nem is lehetne még fegyelmi eset sem. Különben, ugy hiszem, hogy egyáltalában nagy különbség van visszaélés és büntetésre méltó cselekm ény között. A btkv. csak az utóbbiakkal foglalkozhat, a visszaéléseket hadd sújtsa a társadalom. A saját ellenkező tapasztalásom dacára azonban, kötelességen elhinni, hogy cikkíró ur a maga hatáskörében egyénileg az ily ((visszaéléseknek') napirenden való lételét tapasztalta, a minek az lehet az oka, hogy esetleg minden ily ügy az ő referadája alá kerül. Mi végül az orvosi kamarák felállításának szükségét illeti, erről lehet sokat pro és kontra érvelni. Egyéni meggyőződésem az, hogy az orvosi kamarák fölállításának nincsen értelme, de gyakorlatilag teljesen keresztül sem vihető. Nincs értelme, mert az orvos általánosságban véve, nem teljesit közbizalmi functiót. nem manipulál pénzzel, nem igazságügyi vagy közigazgatási közeg, hanem hivatásában inkább humanitárius feladatokat teljesit, nincs szükség tehát okvetlenül arra, hogy testületi %*