A Jog, 1898 (17. évfolyam, 1-52. szám)

1898 / 31. szám - A haszonélvezeti és egyéb eféle jogok telekkönyvi törlése [2. r.]

JOGESETEK TÁRA FELSŐBIRÓSÁGI HATÁROZATOK ÉS DONTVÉNYEK. Melléklet a «Jog» .*U. számához. Budapest, 1898. július hó 3L Köztörvényi ügyekben. A győri kir. ítélőtábla 23. szánni polgári határozata. Polg. 1800/98. számához. A dr. Gyöngyösy Tivadar által Liehtenstein Jenő ellen 1,465 frt 94 kr. töke s járulékai iránt, a szombathelyi kir. törvényszék, mint váltóbiróság előtt folyamatba tett ennek a biztosítási végrehajtási ügynek 1800/98. p. kir. Ítélőtáblai szám alatt történt telülvizsgálása alkalmából a győri kir. ítélőtábla kimondotta a határozattárba felveendő következő Határozatot: A váltóeljarást szabályozó 1881. évi 2,851. S. M. E. szám alatt kibocsátott igazságügyministeri rendelet 42. £ának 2-ik kikezdése alapján a biztosítási végrehajtás csak akkor rendel hetö el, ha a biroság elmarasztaló ítéletet már tényleg hozott. Indokolás : A váltóeljárás 42. §-ának második kikezdése ekként intézkedik: «Ha a tárgyalási határnap elmulasztása miatti igazolási kérvény beadásakor ügydöntő határozat még nem hozatott: ennek hozatala, ha pedig a határozat már meghozatott, de még nem kézbesittetett: ennek kézbesítése az igazolási kérvény jogérvényes eldöntéséig telfüggesztetik ugyan, azonban az ellenfél kérelmére a biztosítási végrehajtás elrendelendő.> Ennek a szövegnek utolsó mondata helyesen értelmezve csak a megelőző mondatban szabályozott arra az esetre vonatkoztatható, ha a bíró az ügydöntő határozatot és pedig elmarasztaló ítélet alakjában már meghozta és csak ennek kézbesítését függesztette fel. Nincs ugyanis alap annak feltételezésére, hogy a rendeletalkotó a váltóperbeli eljárásban el akart volna térni azoktól a főelvektől, a melyek szerint a biztosítási végrehajtás elrendelésének előfeltételeit a törvényhozó hasonló viszonylatokra szabályozta. A főelv t. i. az, hogy a biztosítási végrehajtás elrendelésének csak akkor lehet helye, ha a biztosítást kérő követelésének jogos voltát teljesen bizonyító okirat igazolja. (1881: LX. t.-c. 223., 224., 225. §§.) és főelv az, hogy ha a kérelmező igényét javára szóló feltétlenül elmarasztaló bírói határozat igazolja, a melyet az ellenfél felebbezéssel, vagy igazolási kérelemmel, vagy váltóperben kifogással támadott meg, a biztosítást kérő a veszély valószínűségét nem tartozik kimutatni (1881: LX. t.-c. 224. §.). Minthogy e szerint a törvényhozó világosan kifejezte, hogy a váltóeljárás 42. §-ában szabályozott esettel analóg esetekben a biztosítási végrehajtás elrendelésének egyik előfeltételéül feltétlenül elmarasztaló birói határozatok, másik előfeltételéül a határozatnak felebbezéssel, igazolási kérelemmel, vagy kifogással megtámadását állapítja meg: nyilvánvaló, hogy a váltóeljárás 42. §-ának idézttt rendelkezése is csak ebben az értelemben állhat összhangzásban a biztosítási jog általános szabályaival. Ezektől az általános szabályoktól eltérő rendezését a váltó eljárás természete sem igényel s nem tenne indokolttá. Ha csupán a váltóperről volna szó és a meg nem jelenés alapján alperes ellen Ítéletet kérő felperesről: erre az esetre még fel lehetne tételezni, hogy a váltóeljárás 42. §-ának idézett rendelkezése felperes igényének jogosságát már a nem kifogásolt váltóval elegendően igazoltnak tekintette, s a váltóhitelezőt, a váltó hitelének emelése céljából a veszélyeztetés külön igazolásának terhétől kivételesen fel akarta menteni. De eltekintve attól, hogy az a váltó, melyre nézve a biró a sommás végzés kibocsátását megtagadandónak tartja vagy a melyre maga felperes sem mer sommás végzést kérni (váltóelj. 14., 17. §§.), annyira hiányos, hogy felperes igényének jogos voltát teljesen nem bizonyíthatja, s a váltó hitelező ilyen váltóra az 1881: LX. t.-c. 223. §. alapján sem nyerhetné meg a biztosítási végrehajtás elrendelését: figyelembe veendő különösen az, hogy a váltóeljárás 42. §-ának rendelkezése nem csak a 2. §. 1. pontjában emiitett váltóperekre, hanem a 2. §. 3—6. pontjában szintén^ váltóeljárásra utasított másnemű perekre, nevezetesen kártérítési keresetekre, megtartási jog érvényesítésére irányzott ügyvédi munkadíj és költség iránti keresetekre, sőt mivel a törvénykezési gyakorlat részben váltóeljárásra utalta a csődökből kifolyó s az 1881. évi XVII. t.-c. 27. s következő szakaszaira alapított megtámadási pereket, ezekre is kiterjed; már pedig mindezeknél az utóbb felsorolt pereknél felperes kereseti igényének valóságát az alperest elmarasztaló birói hatá- ! rozat meghozataláig rendszerint kellően bizonyító okirat sem támogatja. Ha tehát a váltóeljárás 42. §. 2-ik bekezdésének utolsó mondatát arra az esetre is kellene vonatkoztatni, mikor a biró az ítélet hozatalát függeszti fel, a biztosítási végrehajtást felperesnek puszta, mivel sem igazolt, s alperes részéről az igazolási kérelem beadása által lényegben már kifogásolt állítására és esetleg oly helyzetben kellene elrendelni, a mikor a biró már előre látja és tudja, hogy alperes megnem jelenése alapján elmarasztaló Ítéletet a keresetnek, vagy a kereset kézbesítésének valamely hiánya miatt, az igazolási kérelem elutasítása után sem fog hozhatni. Perújítás esetén is nyilván visszás volna az, hogy a biró a pert ujitó javára elrendelje a biztosítási végrehajtást akkor, a midőn a pert ujitó fél mellett még nem szól az ellenfelét feltétlenül elmarasztaló Ítélet, ellenben a pert ujitó ellenfele igényének jogosságát az alapperben hozott jogerős és a perújítás s igazolási kérelem dacára végrehajtható itélet egyelőre teljesen igazolja. Győr 1898. évi július hó 6-ik napján. Hitelesítve Győrött, 1898. évi július hó 12. napján. Ternovszky Béla Rhorer Miklós t. elnök. előadó. Az ösztöndíj visszafizetés kötelezettsége nélkül, jótékonysági indulatból folyó tény lévén, ajándékozásnak tekintendő és vissza nem követelhető. A karánsebesi kir. törvényszék (1896 május 16-án 285. sz. a.) a fennállott román-bánáti 13. határőrezred vagyonközössége felperesnek J. Lázár alperes ellen 2,049 frt 95 kr. tőke és jár. iránti perében következőleg itélt: Alperes köteleztetik felperesnek 2,049 frt 95 kr. tőkét stb. megfizetni stb. Indokok: A felperes kereseti állítása szerint alperessel szolgálati szerződést kötött, a melylyel alperes kötelezte magát a felperestől erdészeti szaktanulmányai bevégezhetésére nyert ösztöndíj viszontszolgálata fejében a szakkiképeztetése után, rendszeresített fizetés mellett felperes részére tíz éven át erdészeti szakszolgálatot teljesíteni. Felperes ezen szerződésből kifolyólag alperesnek tanulmányi ösztöndíjban összesen 2,049 frt 95 krt fizetett ki; alperes azonban elvállalt kötelezettségének eleget nem tett, mert másfél évi szolgálat után után az 1897. évi okt. 4-én önkényesen abbahagyta és ekként az ő kiképeztetésére ösztöndíj címén kifizetett összeg ellenszolgáltatásául kikötött személyes szolgálat teljesítését lehetetlenné tette. Előrebocsátásával annak, hogy alperes a birói illetékesség ellen emelt kifogásaival elutasittatott, minthogy alperes a perfelvételre kitűzött határidőre törvényszerűen idézve lett és ennek dacára meg nem jelenvén, felperesnek eme saját bizonyítékaival meg nem cáfolt tényállításai az 1868: LIV. t.-c. 111, §-hoz képest valóknak tartandók, minthogy alperes a szerződés teljesítésére annak egyedül személyes szolgáltatásból álló mivoltát tekintve nem is kötelezhető, de viszont az annak ellenértéke gyanánt kapott összegek visszafizetésére irányult kereseti jog a félperest megilleti: a kereseti kérelemhez képest alperest a kereseti tőkeösszeg stb. megfizetésében marasztalni kellett stb. A temesvári kir. ítélőtábla (1897. nov. 9. 3,588. sz. a.) az elsőfokú bíróság ítéletét indokaiból helybenhagyja stb. A m. kir. Curia (1898. június 15. 591. sz. a.) mindkét alsó* bíróság ítélete megváltoztattatik,felperes keresetével elutasittatik stb. Indokok: Felperes keresetében nem állította azt, hogy a kereseti összeget alperesnek visszafizetés kötelezettsége mellett adta volna, hanem azt adta elő, hogy a kérdéses összeget alperesnek kisebb részletekben erdészeti szaktanulmányai bevégezhetése céljából ösztöndíj címén koronként szolgáltassa ki és hogy alperes viszonzásul kötelezte magát kiképeztetése után, rendszeres fizetés mellett felperesnél 10 éven át erdészi szolgálatokat teljesíteni, mely kötelezettségének azonban eleget nem tevén, felperes az ösztöndíj címen adott összeget követeli vissza. Minthogy pedig az ösztöndíj adományozás magában véve előre ki nem kötött visszafizetési kötelezettséggel nem jár, hanem mintegy jótékonysági indulatból folyó tény, ajándékozásnak tekintendő, de ha a felperes által bemutatott alperesi nyilatkozat joghatálylyal birna ís, tekintve, hogy a visszafizetési kötelezettségre vonatkozó felperesi kereset magával a felperes által bemutatott okirat tartalmával megcáfoltatott; az ösztöndíj címén adott összeg visszakövetelésére felperesnek kereseti joga nincs: mindezeknél fogva a mindkét alsóbiróság ítéletének megváltoztatásával felperest keresetével elutasítani kellett stb.