A Jog, 1898 (17. évfolyam, 1-52. szám)

1898 / 28. szám - A váltótörvény 8o. §-ához

214 Á JÖG alig méltatják figyelemre. S valóban idegrázó eseményeknek kell lenni, hogy a bennünk szunnyadó humanizmust felköltsék s törvényes intézkedéseket követeljünk, amint ezt teszi most a kir. ügyész ur. Ha a közvélemény e része is napirenden tartaná a munkásvédelem és biztositás ügyét, ugy bizonyára erőteljesebb haladás érvényesülne nálunk is, ha mindjárt az ipari munkáslétszám, kereseti s társadalmi viszonyok nagyban eltérnek a nyugati államokétól. Hazánk a munkásbiztositás terén eddigelé egy lépést tett: megalkotta az 1891. évi XIV. t.-cikket a munkások kötelező betegsegélyezéséről, a mit már az 1884. évi XVII. t.-c. 142. §-a is kilátásba helyezett. Azóta nem történt semmi sem, bár az 1891. évi XIV. t.-c. 10. §-a munkásoknak balesetek esetére való biztosítására külön töi vényt igér. Azonban a betegsegélyezési törvény végrehajtása is annyi nehézséggel jár s az eredmények, melyeket a lefolyt 5—6 év gyümölcsözött, oly kevéssé biztatók, hogy a munkásoknak baleset ellen való védelmének törvényhozási rendezése sokáig fog magára váratni. Kétségtelen, hogy az ö n k é n t e s balesetbiztosítás szép fejlődésben van. Számos gyáros, vállalkozó maga is reá jut arra, miszerint a balesetbiztosítás hasznos és humánus. Igen sok helyt az üzleti számla terhére, de legtöbb helyt a munkás keresetéből fedeztetnek a járulékok. Ez utóbbi a nagy elvi különbség a kötelező és önkéntes biztositás között, eltekintve a jogi különbségtől, a mi fenforog közöttük. A baleset elleni biztositás végrehajtása Németországban is, de főként Ausztriában a legnagyobb nehézségekkel jár, ugy hogy a reformkérdés mindenütt napirenden van. Szerfelett nagy óvatosságot igényel tehát nálunk is s igy első sorban is társadalmi uton kell előmozdítani az önkéntes biztosítást. Ma nincs még kellően megbízható és részletes baleset-statisztikánk, a mi előfeltétele az intézkedésnek. Az általános jogelvek alapján követelt baleseti kártérítések körül eddig nincs határozott judikatura, kivéve a vasúti baleseteket. Pedig helyes és humánus birói gyakorlat — külföldi példák igazolják — külön munkásbiztositási törvény nélkül is üdvös eredményeket idézhetne elő. De bizony a baleset által keresetképességében egészben vagy részben tönkretett munkásnak drága a jogsegély, nehéz a paragrafusok súlyát viselni, hol méltányos és humánus szempontok volnának irányadók. Ezért került aránylag véve kevés baleseti kártérítés a bíróság elé, hisz a sértett fél csakugyan kénytelen a közmondás szavaival élni : jobb a sovány egyezség, a kövér pernél, melynél vajmi nehezen sikerül a szerencsétlen munkásnak igazolni azt, hogy a munkásvédelmi intézkedések betartattak-e, üzemképes állapotban volt a gép, az eszköz, a szerszám s alig bir védekezni azon elfogultság ellen, melylyel legtöbbször találkozik: ittas volt-e, felületes volt-e, könnyelmű volt-e stb. E téren tehát a judikatura sokat tehet s óvatosságra indíthatja a vállalkozókat, a vezetőket. Kétségtelen azonban, hogy ugy a felsorolt szempontokból, mint az utóbbi bizonytalan jogi helyzetre való tekintetből egy iparág terén már teljesen érettek a viszonyok a kötelező baleset megteremtésére: az építkezési iparág terén. S szerény nézetem szerint itt már többet kell követelni, mint E i s e r t h ügyész ur. Itt már nem elég a munkás védelmi intézkedés praeventivája, itt már a munkás biztositás kötelező s repressiv jogszabálya volna helyén. Azon, amit E i s e r t h kir. ügyész ur kíván, a kereskedelemügyi m. kir. minister már segített, a mennyiben az 1893. évi XXVIII. t.-c. 19. §-a alapján a kir. iparfelügyelők hatáskörét az építkezésekre is kiterjesztette, sőt a személyi részt is elrendezte azzal, hogy az építkezések felügyeletében való segédkezésre külön szakközegeket is rendelt ki. Az építkezések terén az állapot feltétlenül kedvezőtlen S nem kell eleve is arra gondolnunk, hogy a vállalkozó, pallér stbi könnyelmű, lelkiismeretlen. Az ipar technikája úgyis örökö6 baleseti eshetőség. S a baleset elleni biztositás behozatalának nagyon részleges indoka a munkaadó könnyelmű eljárása, mely ellen a büntetőtörvénykönyv nyújt valamelyes védelmet. A baleset elleni biztositás behozatalának főbb indoka az, hogy a munkás egész létét, családjának sorsát érintő keresetképességnek egészben vagy részben való megszűnésének anyagi hátrányai paralizáltassanak, mert teljesen igazsággal hivatkozik arra E i s e r t h kir. ügyész ur is, hogy a munkás testi-szellemi erején kivül más létért való küzdő erővel s eszközzel nem bir. Az építkezés terén tehát a kötelező baleset elleni biztositásnak nem is kell oly élt adni. mintha a vállalkozó ellen irányulna, hanem, és ez nem is lehet másként, az üzem folyton fenyegető veszedelme ellen megnyugvást adni a munkásnak ; hogy ez a baleset ellen való praeventiv intézkedésekre nagy mérvben hatna, kétségtelen és természetes. Az építkezéseknél baleset elleni biztositás kötelező volta szükséges. És ez részleges törvényhozási intézkedés volna az általános baleset elleni biztositás mellett. Mindamellett nem kis gond. A kötelező balesetbiztosítás organizációja egyike a legfontosabbaknak. Külföldön a munkaadókat terheli; a munkásnak hivatalból van reá igénye; a baleset indokai nem, hanem csakis ténye az, aminek alapján igényelhető. E komplikációk és nehézségek közepette kérdés, hogy az ily részleges törvényhozási intézkedést mily alapra helyezzük. Szerény nézetem szerint nehézségbe ütköznék organikus intézkedés német vagy osztrák mintára. S addig, míg az általános baleset elleni biztositás törvényhozásilag bekövetkeznék, megoldható volna — ideiglenesen és átmenetileg — a baleset elleni biztositás olykép, hogy kiterjesztetné kelletve azonos rendelkezés hozatnék az 1874. évi XVIII. t.-cikk alkalmazható elveivel (vaspályák által okozott halál vagy testi sértés iránti felelősségről). Továbbá kötelezőleg megszabandó, hogy minden építkezési vállalat köteles munkásait valamely biztosító vállalatnál baleset ellen biztosítani. Ennek költségeit az ügy végleges rendelkezéséig - részben viselhetné a munkás is. Itt természetesen nem csak szakmunkás, hanem napszámos is értetnék. A biztosítandó összeg mérve a napibérhez mérten akár rendeleti uton is megvolna állapitható. Ez ügy fontossága bizonyára megérdemli, hogy azzal tüzetesebben foglalkozzanak. Hisz az itt előadottak csak szerény visszhangjai Eiserth kir. ügyész ur óhajainak, melyekben vele bizonyára minden tárgyilagos és a munkások sorsa iránt érdeklődő egyet ért. A váltótörvény 8o, §-ához. Irta: dr. ZIPSER ALBIN, Budapesten. A «Jog» mult heti számában hasonló cim alatt megjelent cikk ötletéből legyen szabad ennek az érdekes pontnak a megvitatásához nekem is néhány szóval hozzájárulnom. A váltótörvénynek 80. §-a a váltói tulajdoni kereset feltételeit határozza meg és ezeknek a váltójogi elvekhez képest sokkal szűkebb határt szab, mint az általános magánjog, melyben a tulajdon abszolút jogának védelme dominál. Az osztr. polg. törvénykönyv szerint a tulajdon bárkitől, tehát a jóhiszemű, jogszerű megszerzőtől is visszakövetelhető. Csak a 367. §-ban üt rést a forgalom biztonságának érdeke a tulajdon jogának bástyáján, a mikor megjelöli azon eseteket, melyekben a tulajdonos a jóhiszemű megszerző elől meghátrálni kénytelen. Ezek az esetek : 1. árverésen, 2. hasonló dolgok árusításával foglalkozótól való vétel, 3. attól való megszerzés, kinek a tulajdonos a kérdéses dolgot megőrzés végett átadta volt. Másképp a váltójog. Itt szabály, hogy a jóhiszemű szerzés megállapítja a tulajdont minden körülmények között. Hogy mikor nem lehet jóhiszemű megszerzésről, vagyis tulajdonjog keletkezéséről szó, azt mondja ki a törvény 80. §-a. Nem lehet szó tulajdonról, ha a váltó megszerzése rosszhiszeműség vagy vétkes gondatlanság utján következett be. Már most az elsőnek meghatározása nem ütközik nehézségekbe. A rosszhiszeműségnek két faja lehet: a delictum utján való szerzés, avagy az, a mely az előd tulajdonátruházási jogosulatlanságának tudatában történik. Mindkét eset közös sajátsága, hogy a megszerző tudatában, biztos meggyőződésében van cselekedete jogellenes, illetőleg jog-; szerütlen voltának. Ennek a felismerése tehát nagyon könnyű tudni csak egyféleképen lehet. Vagy meg van a jogszerűtlenség adata, vagy nem. Az előbbi esetben helyt adnak a tulajdoni keresetnek, mig a másodikban elutasítjuk azt. Egészen máskép, sokkal homályosabban áll azonban a másik: a vétkes gondatlanság esete, a mikor azt mondhatjuk, hogy a váltó megszerzőjét nem a rosszhiszeműség, hanem gondatlanság terheli. De a kivezető utat itt is megtalálhatjuk. A rosszhiszeműség az előd átruházási jogosulatlanságának tudatát tételezi fel. A tudattal szemben áll a puszta gyanitás, illetve gyanithatás, a mikor a körülmények azt mutatják, hogy a megszerzőnek minden körülményes vizsgálat nélkül kellett, hogy kételyei támadtak légyen az előző jogos tulajdonosi minősége iránt, de biztos tudomást magának nem szerzett, azaz: gondatlanságot követett el. Ugy- hogy a megszerzőnek hibája fokozatosan igy alakul: 1. delictum utján való szerzés; 2. tudása az előd átruházási jogosulatlanságának; 3. sejtése az előd átruházási jogosulatlanságának.