A Jog, 1898 (17. évfolyam, 1-52. szám)

1898 / 2. szám - Az illeték-egyenérték bevallásáról

van. Viszont azonban a tolvaj a tudat kizárása érdekében nem hivatkozhatik arra, hogy ő tudta ugyan, hogy nála bizonyos eszköz, pl. vasvilla van, de nem tudta, hogy a törvény az eszközt fegyvernek minősiti. Mert ennek nem tudása, mint a büntető törvénykönyvnek nem tudása a beszámítást nem zárja ki (btkv. 81. §.) Ez a kérdés jelentőséget nyerhet ott, hol nem műszaki értelemben vett fegyverről van szó. Vitás továbbá az, vájjon a fegyverviselés azt tételezi-e fel, hogy a fegyver a tolvaj testén legyen, vagy elegendő-e az, ha a fegyvert keze ügyében tartja. Az első nézet tarthatatlan következményekre vezet, mert eltekintve attól az esettől, midőn oly fegyverről van szó, melyet a tettes zsebre dughat, vagy vállára akaszthat, a minősitésnek fennforgását számos esetben az a körülmény zárná ki, hogy a tolvaj, a kinek a tárgy megfogásához esetleg mindkét kezére szüksége van, az elvétel eszközölhetése végett maga mellé tehette. Magától értetik ellenben, hogy nem állapítja meg a minősítést pusztán az a tény, hogy a lopás színhelyén a tolvaj keze ügyébe eső fegyver van, melyet azonban a tolvaj sem magával nem hozott, sem a lopás színhelyén magához nem vett. Mert ily esetben a fegyver ugyanott van, a hol a tolvaj lop, de nincs a tolvajnál. d) A tolvajnak a lopás elkövetésekor kell fegyvert viselnie. Nem szükséges tehát, hogy az elkövetés megkezdése előtt, tehát az esetleges előkészítő cselekmények alatt nála fegyver legyen s elég ha elkövetés közben, de az elkövetés bevégezte előtt vett magához fegyvert, melyet pl. a helyszínén talált. A lopás elkövetése után, habár a helyszínéről való távozás előtt magához vett fegyver, ha mindjárt a .felfegyverkezés a lopott tárgy megtartása biztosításának céljából történt, a törvény szövegezése szerint a minősítést meg nem állapítja. e) A törvény határozott rendelkezésénél fogva a minősités fennforog akkor is, ha a tolvaj a fegyvert se nem használta, se nem mutatta. A tettnek tárgyi veszélyességét ebben az esetben a fegyver használhatásának lehetősége állapítja meg. f) A fegyverviselés minősítő körülménye a társtetteseknek és a részeseknek az osztható körülmények beszámítására vonatkozó általános szabálynál fogva mindannyiszor volna beszámítandó, valahányszor ők annak tudata mellett működtek közre, hogy társuknál fegyver van, tekintet nélkül arra, hogy e tényről mikor szereztek tudomást. A törvény azonban az általános szabálytól eltérőleg a minősítő körülményt a társtetteseknek s a részeseknek csak akkor engedi beszámítani, ha e körülménytől a cselekmény elkövetése előtt tudomással birtak. Itt az a kérdés támadhat, mi értendő a «cselekmény» alatt: a lopás-e vagy pedig az a cselekmény, a melyben az illető társtettes vagy részes közreműködése áll ? Hogy ez két külömböző dolog, mely egyes esetekben külömböző eredményekre vezethet, azt bizonyítani felesleges. Ugyanazért a pongyola szövegezés vádját a törvényhozótól nem is kímélhetjük meg. Kétség esetében az az értelem lévén elfogadandó, mely helyes eredményre vezet (quae vitio caret) s mely a törvény ratiojánál fenforog, a cselekmény szót a közreműködő tevékenység értelmében kell venni. Ellenkezőleg az következnék, hogy ha a részes akkor jő a helyszínére, a midőn a tolvaj a lopás véghezvitelét már megkezdette s csak akkor szerez egyáltalán tudomást a lopásról és ekkor határozta el magát a közreműködésre, ellene, dacára annak, hogy látja hogy a tolvajnál fegyver van — a minősités még sem alkalmazható, mert a lopásnak a tolvaj által történt megkezdésekor (a midőn az sem tudta, hogy a tolvaj lop s a lopást megkezdette) a minősítő körülményről tudomása nem volt. A törvény pedig kétségkívül abban látja a minősítő körülmény oszthatóságának indokát, hogy a részes (e szó tágabb, a társtettest is átfoglaló értelmében) annak tudatában határozza el magát a közreműködésre, hogy a tolvajnál fegyver van. Ezt kétségtelenné teszi az, hogy a törvény szavai szerint a minősités nem alkalmazható arra a részesre, a ki a minősítő körülményről bár közreműködése alatt, de közreműködésének megkezdése után nyert tudomást. Az illeték-egyenérték bevallásáról. Irta: ZÁDOR MÓR, m. kir. p. s. titkár Rimaszombaton. Az 1887. évi XLV. törvénycikk alapján az illeték-egyenérték 1888. évtől kezdve tiz évre szabatott meg, és az illeték egyenérték érvényessége tekintetében az 1888. évi január 1 ével megkezdett első évtizednek leteltétől számított 90 nap alatt, szabadságában áll az ílletékkötelezett félnek uj bevallást nyújtani be, és annak alapján a terhére előírásban levő egyenérték helyesbítését kérelmezni. Viszont a kincstár is jogosítva van minden évtized kezdetével, akár egyes illetékkötelezett jogi személyekre nézve, akár általánosságban uj bevallást rendelni el. Tekintve, hogy az évtized kezdete 1898 évi január 1-én beáll, és az illeték-egyenérték akár ujonnani bejelentésének elrendelése, akár a további tiz évig folytatólag érvényben hagyása rendeltessék is el a pénzügyministenum által fontossággal és érdekkel bir az államkincstárra nézve, hogy a hatóságok és hivatalok által eddig tapasztalt és észlelt hiányokon, most a midőn még az ügymenet iránt intézkedés nem történt, idejekorán segítve legyen és a bevallások felvétele helyesebb alapon módosíttassák, valamint a felekre nézve is az, hogy miután a felfolyamodásnak ujabbi tiz évig helye nem lévén, a felvételi adatok és a kiszabási összegek helyességéről az illeték-egyenértéki fizetési iveknek kézbesítésétől számított 90 nap alatt alaposan meggyőződhessenek, hogy az esetleges sérelmek ellen felfolyamodással élhessenek, mert a 90 napon tul beadottak tiz évi időköz alatt, ha csak tárgyváltozás vagy ismételt kiszabás esete nem forog fönn, figyelembe véve nem lesz Tapasztaltatott ugyanis, hogy az egyes egyházak, pénzintézetek és részvénytársaságok sok olyan ingatlan és ingó után fizetik az egyenértéket, a mi rég tulajdonukat nem képezi, sőt olyanok után is, .a mi sohasem képezte, de sokkal többre megy még azoknak a száma, a hol azok soha bevallva és utánok illeték-egyenérték fizetve nem lett, mert ezekre egyrészt a telekkönyvi állapot folytán az ingatlanok tulajdonjogilag bekebelezve nem lettek, és azoknak pótlólagos bejelentésére magukat kötelezve nem hitték, másrészt sok helyt máig is kiigazitatlan rossz katasteri birtokivek alapján, az ingatlanok tiszta jövedelme és egyéb adó adatai hibásan mutattatnak ki, a miről is, ha csak az más szorosan összefüggő és a hatóságokhoz beérkező kapcsolatos ügyből kifolyólag a pénzügyigazgatóságok tudomást nem szereznek maguknak, az értékek egyenérték alá vonva nem lesznek és a megadóztatást büntetlenül elkerülik. A legnagyobb mulasztások az 1888. január I-ével felvett bevallások katasteri tiszta jövedelme és egyéb adóadatainak kimutatásánál csak akkor tűnik ki, a midőn t. i. a testületek egyes ingatlanokat adnak vagy vesznek, a hol is az 1888. évben kimutatott és jelenleg is illeték-egyenérték tárgyátképező ingatlanok katasteri tiszta jövedelme és adóadatai soha vagy legalább is igen ritkán egyeznek meg az esetleg most beszolgált adóadatokkal, és a mi a leggyanúsabb, hogy többnyire az eddigi megadóztatás alapjául vett tiszta jövedelem kevesebb és igy az érték is kisebb annál, a mit véletlenül most mutatnak ki. Igazolásra való felhívás esetében a hiba a jegyzők által a rossz katasterre hárittatik, az egyenértékű illetékek pedig nagyobbrészt az azelőtti évekre már elévültek. Hogy ezeken a miseriákon alaposan segítve legyen, nézetem szerint semmi sem felelne meg ugy, mintha a pénzügyministenum által, tekintve hogy az illeték-egyenérték utáni jövedelem évente másfél millió körül variál, tehát eléggé fontos hogy annak tiz évre való kiszabása kellő gond és körültekintéssel ugy eszközöltetnék és ejtetnék meg, miszerint bizassék meg minden pénzügyigazgatóság, hogy saját kebeléből avagy a kir. adóhivatal személyzetéből arra való alkalmas tisztviselőt küldjön ki minden községbe, hogy az illeték-egyenérték alá eső községek, testületek összes ingó és ingatlan vagyonának összeírását előleges értesítés mellett a helyszinén a községi elöljáróság egy megbízott tisztviselője, és az érdekeltek közbenjöttével foganatosítsa. Ez alkalommal egyrészt a tévedések azonnal felderíthetők volnának a nyert felvilágosítás és útbaigazítások megadása által és elkerültetnék a sok időt és munkát igénybe vevő levelezés, és a mellett hogy a kincstárnak az okozott költségek tetemesen megtérülnének, mert a kiküldött a katasteri tiszta jövedelemnek azonnali helyes kimutatása fölött éber figyelemmel őrködni tartoznék, sok oly ingó és ingatlan vagyon kerülne egyenérték alá, a mi eddig a bejelentést és megadóztatást elkerülte és alapos utánjárás nélkül az soha felvéve nem lenne. De másrészt a pénzügyministerium az I. és H. katasteri sorkönyvek részére olyan megbízható adatokat nyerne a következő tiz évre, a melyek alaposságát jó lélekkel nemcsak a kincstár, de maguk az egyenértékkötelesek is ellentmondás nélkül elfogadnák, és ezáltal az egyenértéki rekursusok is tetemesen apadnának, sőt azok statistikai adatokra is felhasználhatók volnának. Azáltal, hogy a nagyméltóságú pénzügyministerium az illeték egyenértéknek a régi alapon ujabb 10 évre való bejetési felhívás mellett a munkálatok megkezdésére és kiszabására