A Jog, 1898 (17. évfolyam, 1-52. szám)

1898 / 22. szám - A hagyatékbirói záradékolásról

173 Miért volna feltétlenül szükség a m. kir. Curia azon merev elméleti kijelentésére, hogy a házassági kötelék felbontása előtt jogilag r.em létezik közszerzemény, midőn ennek ellenkezőjét a mindennapi élet tényleg és kétségtelenü bizonyítja?! Ha a férj a közösen szerzett ingatlant egyedül a maga nevére irattá telekkönyvileg, akkor nincs közszerzemény ; ha pedig amaz ingatlanra nézve a közös tulajdonjog mindkét házastárs nevére lett telekkönyvileg bejegyezve, akkor tényleg van közszerzemény a házassági kötelék felbontása előtt: és ezek dacára a legfőbb Ítélőszék döntvénye szerint jogilag még sincs közszerzemény ! A m. kir. Curia döntvénye kétségtelenül többet jelent ki. mint a mennyire szükség lett volna a döntvény rendelkező részének indokolása végett nemcsak, de sőt maga a rendelkező rész is oly merevséget állapit meg, mely a gyakorlati életnek a felállított alakban nem válik előnyére. (Vége következik.) A hagyatékbirói záradékolásról. Irta: Dr WRANOVICS BÉLA ügyvéd Trencsén-Baán. Régen hallani a panaszt, hogy az igazságügyi törvényhozás ujabban és nagyjában a főváros és nagyobb városok számára dolgozik, s a vidéki jogélet követelményeinek csak sovány falatokat juttat. A hagyatékbirói beleegyező záradékolás kérdését körvonalozó 1894: XVI. t.-cikkbeli 70. és 94. §^-okról legalább bizvást elmondhatjuk, hogy az ingatlan javak jogi forgalma biztonságának követelményeit a vidéki jogélet kivánalmai szempontjából ki nem elégítették. x A hagyatékbirói záradékolás jogintézményét a fenthivatkozott törvényszakaszok szabályozták ugyan, s azt szemben az 1868. évi öröklési eljárással vívmánynak tekinthetjük az ott körvonalozott alakban azonban különösen a vidéki telekkönyvi jogélet szempontjából igen fogyatékosnak bizonyult, pedig a mezőgazdasági alapokra fektetett állami létünk és hivatásunk alapját képező telekkönyvi intézményeink keretében igen-igen lényeges szerepre volna hivatva. Az ingatlanok jogi forgalmában előforduló bonyodalmaknak ugyanis kettős fő kútforrása van: 1. Az, hogy vagy az ingatlan nincs az örökhagyó tulajdonául telekkönyvileg bejegyezve, vagy hogy esetleg oly ingatlan van az örökhagyó nevén, mely őt tényleg nem illeti. 2. Az ingatlan javak jogi forgalmának második rákfenéje az, hogy a különösen a vidéki telekkönyvekben hemzsegnek az oly jelzálogos terhek, melyek egyrészt még az örökhagyó életében kifizetést nyertek, de a telekkönyvi kitörlés a vidéki fogyatékos jogismeret, hanyagság, esetleg aránytalan törlési költségek miatt s talán az okból is, mert a vidéki telekkönyvi jogsegély nincs szakértő kezekben összpontosulva (jegyzők, zugirászok) örökhagyó életében elmulasztatott. másrészt a vidéki telekkönyv oly apró cseprő jelzálogos terhekben is bővelkedik, melyek fennállanak ugyan, de az öröklési eljárás során technikus nehézségek, kényelemszeretet, feledékenység s ezer apró okokból felemlítve s bíróilag átadva nem lettek, s igy az örökösök nevére való telekkönyvi átruházás is elmaradt. S most nézzük az öröklési eljárás 70. és 94. §§-ait. Ezek, kapcsolatosan a telekkönyvi rendelet 73. §-ával pusztán csak a telekkönyvi tulajdonjogot érdeklő bonyodalmak megoldására állítják fel a hagyatékbirói záradékolás intézményét, azonban ezt is csak a hagyatéki eljárás keretében, teljesen megfeledkezve arról, hogy ha a tényleg vagyontalan örökhagyó után öröklési eljárás nem indul meg, miként szerezhető meg a névleg mégis az ő nevén vezetett ingatlan tulajdonjoga ? S nem terjed ki a hagyatékbirói beleegyező záradékolás intézménye oly esetekre midőn pl. — a többi eseteket nem is említve, a teljesen vagyontalan örökhagyónak nyilvánkönyvileg mégis bejegyzett (ámbár tényleg megszűnt) követelései és a tulajdonjogon felül egyéb jogai, különösen zálogjogoktelekkönyvikitörlésénekszükségesség'e fenforog. Nemde ez utóbbi esetben a hagyatéki eljárás teljesen céltalan, időt és pénzt rabló munka volna r. s ha hagyatéki vagyon hiányában szó is lehet örökösödési eljárásról, nem alkalmas-e ezen hosszadalmas eljárás a telekkönyvi jogi forgalom megbénítására. Nem egyszerűbb intézmény-e ily esetekben is a hagyatékbirói beleegyező záradékolás ? Említsük azonban azon eseteket, midőn a hagyaték tényleg beszavatoltatott, de az örökhagyó nevén bejegyzett telekkönyvi jogoknak az örökösökre való átíratása tárgyában a hagyatékbiróság nem intézkedett. Ez esetben — mondjuk a jelzálogos adós vagy fizet az örökösnek gyanútlanul, mert a jelzálogos tartozás alapját képező okmány birtokának meg. szerzése, tartozás megszűntére kellő jogi biztosítékot nyújt, s fizető a jelzálogi bekebelezés törlésének nehézségeiről tudomással nem bir, vagy pedig nem fizet s illetőleg a fizetés előtt az örökhagyóra bejegyzett jog nyilvánkönyvi kitörlése eszközölhetésének szempontjából az örökösi minőség kellő igazolásán felül annak telekkönyvi kitüntetését is követeli. Ez utóbbi 'ebetekről az 1894. évi öröklési törvény rendelkezéseket nem tartalmazván - - az egyetlen jogsegély gyanánt annyiszor — a mennyiszer hagyatéki póteljárások és pótbeszavatolások jelentkeznek, a melyeknél.mint a gyakorlat mutatja, az elutasítás elég gyakori dolog, s kielégítő jogsegélyül nem szolgálnak Mert a zálogjogokon felül a vidéki telekkönyveknek sok egyéb specialitása van. a mely okból a telekkönyvi jogi forgalom az elavult s megderesedett telekkönyvi rendtartás béklyói alatt nyög. Szolgalom, utóöröklés, visszaváltási, elővásárlási jog és elidegenítési tilalom stb. talán ritkábban, de zálogjogelőjegyzések, tulajdoni igényészálog bejelentések különböző nemei, melyeknél hol jogosítottak, hol köttelezettek gyanánt örökhagyók szerepelnek s különösen j az osztrák jogéletből megmaradt «hagyatékok» nevére bejegyzett követelések, mely kérdések a hagyatéktárgyalásnál szóba sem jönnek, mert rendszerint az örökösre nézve tárgytalanok, esetleg figyelmen kívül maradnak, mert habár az örökl. elj. 45. §-a rendeli ugyan, hogy nemcsak az örökhagyónak ingatlanait, de követeléseit és jogait tárgyazó adatok is a leltározó közegnek kiadandók, de az adatokat, s azok helyes és kimerítő voltát miképen képes a vidéki leltározó közeg ezer más munkájának halmazában az örökösöktől kipuhatolni, avagy mondjuk csak a telekkönyv helyi távolsága miatt pontosan megállapítani ? És mikép képes a hagyatéktárgyalás egyszerű paraszt és gazdaemberek érdekeltsége mellett mindent felderíteni, avagy ilyen kérdésekre csak figyelemmel is lenni, midőn a közjegyzői székhelyen kívül levő helyeken rendszerint havonta egy napra kitűzött hagyatéktárgyaláson 40—60 hagyaték lesz gőzerővel letárgyalva és pedig a költségekre való tekintettel kétségkívül helyes ratióból ügyvédi közbenjárás nélkül ? Mert hagyatéktárgyalásnál az ügyvéd, legalább is a szegényebb vidékeken (a hol pedig legtöbb a telekkönyvi bonyodalom) nagy ritkán jár közbe, a mire az 1894. év óta hivatalból tárgyalt hagyatéki ügyekre való tekintettel lényegileg szükség sincsen. Ilyként a hagyatékbeszavatolásnál érintetlenül maradnak I a telekkönyv szerint örökhagyó nevére bevezetett különféle jogozatok, melyek telekkönyvi kitörlésénél rendszerint még az egyébként bíróilag igazolt általános örökös sem respektáltatik s nem marad más hátra, mint vagy el kell kezdeni a hagyatéki eljárást újból elölről vagy pedig a hagyatékbirói beleegyező záradékolás intézményéhez folyamodni. Könnyen elgondolható, hogy az ingatlan hagyatékok letárgyalására kimondott törvényes kényszer célját nemsokára el is fogja érni, s a telekkönyvi tulajdoni lapokat hova előbb nagyjában rendbe hozandja, s igy az 1894: XVI. t.-c. 70. és 94. §§-ai nemsokára kevés aktuális jelentőséggel fognak birni, iletőleg ez irányban a hagyatékbirói beleegyező záradékolás intézménye az ingatlan javak jogi forgalma emelésének munkáját bevégzendi. Az ország telekkönyveinek zöme azonban szomjúhozva várja a nem remélt novellaris intézkedést oly irányban, hogy a hagyatékbirói záradékolás intézménye a tulajdonjogra vonatkozó rendelkezésein felül oly intézkedésekre is kiterjesztessék, hogy a jogi forgalom az örökhagyók és hagyatékok neveire bejegyzett zálogjogok s egyéb dologi jogi alakzatok nyilvánkönyvi törlése szempontjából is megkönnyítessék, s ezen bajok is e réven gyorsan, olcsón és alaposan orvosoltassanak. S ezen a törvény által hagyott hézagot a joggyakorlat van hivatva kitölteni s hála birói karunknak, mely a telekkönyvi jogélet ez irányú fontos követelményeit is sietett felismerni, és a 94 §. analógiájára, pld. az örökhagyó nevére bejegyzett zálogjogok törlésére kiállított okiratokra vonatkozólag is megalkotta a hagyatékbirói beleegyező záradékolásintézményét. Törvényes intézkedés hiányában világosítsuk meg tehát ezen kérdést a birói gyakorlat oldaláról. A hány ház, annyi szokás — legtöbb az elutasítás, mert a sokféle jogi alakzat között egyöntetűség ez idő szerint még alig képzelhető, Legfontosabb kérdés talán az elhunytak nevére bejegyzett zálogjogok nyilvánkönyvi kitörlésénék kérdése, ez hamarosan a következő exemplifikativ esetekre csoportosítható. A kérdés az, miként érhető el a telekkönyvi kitörlés, a jelzálogos hitelező elhunyta után s illetőleg mily módon szerezhető az örököstől alkalmas törlési engedély ? I. Ha a követelés fennáll 1. s a hagyatékban leltárilag ki van ugyan mutatva, s az örökösnek cumulative a többi