A Jog, 1898 (17. évfolyam, 1-52. szám)

1898 / 22. szám - Közszerzemény 4. [r.]

172 foglalkozni óhajtok még a m. kir. Curia azon nagy horderejű elvi kijelentésével, mely a 41. számú polgári döntvényben jutott kifejezésre. Hosszabb időn át tartott ellentétes és bizonytalan gyakorlat után a m. kir. C uria 1889. évi március 1-én tartott polgári teljes ülésében hozott 41. számú döntvényében kimondotta, hogy : «A házasság tartama alatt egyik házastársnak sincs joga a másik házastárs ellenében a közszerzemény megosztását, avagy biztositását követelni.» (Döntvénytár uj folyam XXIII. köt. 30. lap.) Ezen elvi kijelentés indoka abban rejlik, hogy a közszerzemcny nem vonatkozhatik egyes tárgyakra, hanem a meghatározott időtartam alatt közös tevékenységből előállott összvagyonra vagy ennek hányadára ; miután pedig ama meghatározott időtartam a házassági kötelék által van praecisirozva : «ebből következik, hogy csak a házassági kötelék megszűntével áll be azon időpont, a midőn meghatározható az, van-e a házasfelek saját külön vagyonát, esetleg azok tartozásait meghaladó felesleg ; azaz : van-e közszerzemény ; ebből ismét az következik, hogy a közszerzeményhez való jog csak az egyik házastárs halála, vagy a házassági kötelék felbontása után érvényesíthető, mert ezen időpont előtt a vagyon szaporodása vagy apadása tekintetében a végeredmény bizonytalan lévén, közszerzemény jogilag nem létezik; jogilag nem létező dolgokra pedig jogokat érvényesíteni nem lehet». «De a közszerzemény biztosítása sem követelhető a házasság tartama alatt és pedig sem az ingókra, sem az ingatlanokra nézve; az utóbbiakra nézve pedig sem perfeljegyzés, sem a közszerzemény telekkönyvi kitüntetése által; a perteljegyzéssel azért nem, mert a házasság tartama alatt a közszerzemény megosztása perrel nem követelhető és mert a per. feljegyzésnek nincs helye a Curia 11. számú polgári döntvénye szerint sem ; a közszerzemény kitüntetésével pedig azért nem. mert a házasság megszűnte előtt nem lehet meghatározni, van-e közszerzemény». (L. ugyanott.) A m. kir. Curia, miként a döntvény idézett indokolása mondja, azért nem engedi a házasság tartama alatt a közszer zemény megosztását, sőt biztositását sem, mert a házassági kötelék felbontása előtt közszerzemény jogilag nem létezik, jogilag nem létező dolgokra pedig jogokat érvényesíteni nem lehet. Ezen érvelés hallatára ugy tűnik fel a gyakorlati jogász előtt, mintha nem a nagytapasztalatu és practicus Curia, hanem egy elméleti szobatudós nyilatkoznék és azt próbálná, hogy az életet elméleti szabványokba beleszorítsa! A közszerzemény megosztása, vagy legalább biztosítása annak tényleges létét tételezi fel, a mi pedig tényleg megvan, azt tényleg, vagyis a gyakorlatban megosztani és biztosítani is lehet és ezzel szemben a jogi nemlétezés elegendő érv nem lehet. De menjünk tovább. A házastársaknak, miként tudjuk, feltétlenül joguk van a közszerzemény iránt bármikor, akár előzőleg, akár utólag, tetszésük szerint szerződni; és a gya«A közszerzeménynek házassági jutalomként való szerkesztését feleslegesnek tartja; a közszerzői igény elvesztését pedig az öröklési érdemetlenség eseteire korlátozná. A közszerzeményt házassági vagyonjogi intézményből örökjogi intézménynyé, még pedig hitvestársi szerzeményi örökléssé convertálná, és mert leszármazók hiányában a tervezet szerint hitvestársi öröklés cimén úgyis minden szerzemény a túlélő hitvestársra száll, leszármazók mellett a szerzeményi vagyon felét juttatná a túlélő házastársnak hitvestársi (szerzeményi) öröklés cimén. Ha azonban a bizottság e megoldást el nem fogadná,ugy a szóló a közszerzemény alapgondolatát annak mai alakjában tartaná fenn, s a technikai keresztülvihetőség szempontjából az előadó javasolta reálszerzeményi rendszerrel szemben a részletekben amannál talán kevésbbé igazságos, de könnyebben kezelhető és mai joggyakorlatunk által is vallott értékelmélethez csatlakozik.)) (91 lap.) Dr. Sipőcz László szerkesztő tag: «a közszerzeményben főleg a női érdemek jutalmazását látja ; a nő ezen tevékenységétől megkülönböztetni kívánja a férj és nő együttes szerzését, a mikor a szerzett vagyon illető része nem jutalmul, hanem az együttszerzés tényéből folyólag illeti a nőt; különválasztaná a nő saját iparszerü vagy más önálló gazdasági tevékenységével szerzett vagyont, mint a nő külön vagyonát s a férjet e vagyonban közszerzői cimen nem iészeltetné.» (95. lap.) Dr. I m 1 i n g Konrád szerkesztő tag : «a közszerzemény intézményét elejtené s a helyett a hitvestársi öröklést a jelenlegi állapottal szemben kiterjesztené olykép, hogy a túlélő hitvestárs örökösödnék a másik hitvestárs vagyonában — a vagyon eredetére való tekintet nélkül — és hogy örökrészének nagysága attól függne: hány gyermekkel, illetőleg minő más rokonnal concurrál. Annak eldöntésénél, melyik hitvestárs vagyonához tartozónak tekintessék valamely dolog, ingatlanok tekintetében irányadó volna a telekkönyvi bejegyzés, mig ingók tekintetében vélelmekkel (praesumptio Muciana) lehetne és kellene segíteni.)) 1100. lap.) Dr. T h i r r i n g Lajos szerkesztő [tag Z s ö g ö d indítványához hozzájárul azzal, hogy a közszerzemény kiszámításának alapjául az értékelméletet fogadja el. (104. lap.) korlatban tapasztaljuk is, hogy ingatlanokra a férj és feleség neve rendszerint közösen van a telekkönyv tulajdonlapjára bejegyezve. Vájjon a Curia elvi álláspontja szerint a telekkönyvileg közöseknek kitüntetett ily közszerzeményekre sem érvényesíthető a házasság tartama alatt a megosztás, helyesen a telekkönyvi közösség megszüntetése ? Megjegyzendő, hogy nem a férj, mint családfő kezelési és rendelkezési jogának elvonásáról,' hanem tisztán a telekkönyvi közösség megszüntetéséről van szó. Az ily esetekben a házastársak kétségtelenül közös akarattal határozták meg, hogy az illető ingatlan közszerzemény és ez okból is lett mindkettőjük nevére átirva ; tehát a Curia elvi álláspontja szerint meg van határozva a felek által nemcsak jogilag a szerződés által, hanem a telekkönyvi bejegyzés által tényleg, de facto is, hogy van közszerzemény ; mindehhez még hozzájárul, hogy a telekkönyvi kitüntetés által minden telelckönyvi tulajdonos, kitüntetett korlátozás hiányában feltétlenül jogosított vagyonával rendelkezni. Mindezeknek dacára az állandó joggyakorlat szerint a Curia merev és hajthatatlan és elvi álláspontjánál fogva — sőt inkább azzal ellenkezőleg — még az ily esetekben is következetesen visszautasítja a telekkönyvi közösség megszüntetésére irányuló kereseteket. Ez által pedig tág tért nyújt arra nézve, hogy a felek kibúvóhoz folyamodjanak, a mi abból áll ho^y a telekkönyvileg közös^tulajdonosnak kitüntetett közszerző (rendszerint a nő, ki már élkülönitve él férjétől) valamely rokonára fictive előbb átíratja hányadát és azután ezt lépteti fel felperesként a közösség megszüntetési perben, kivel szemben alperes (rendszerint a férj), a 41. számú döntvénynyel már nem védekezhetik. Ez pedig anomalicus állapot, annál inkább, mert a jelzett kibúvóval nemcsak a telekkönyvi közösség megszüntetése, hanem ama közszerzeményi vagyonnak tényleges megosztása és a férj kezéből való elvétele is a bíróság utján eszközöltetik, holott különben erre nézve a bírság segélyt nem nyújtana. Azon egyedül álló érv, hogy a közszerzemény megosztásának, vagy biztosításának azért nem lehet helye, mert a közszerzeményi jog nem vonatkozhatik egyes tárgyakra, hanem csak a házasság megszűntével állapitható meg, hogy a közös tevékenység eredményezett-e közszerzeményt, azért gyenge érv, mert a tulajdonjog telekkönyvi kitüntetése folytán a házastárs valódi telekkönyvi jogát, nem pedig vélt közszerzői jogát érvényesíti. Nagyon különös pedig, hogy a házasfél telekkönyvi tulajdonjogát kétségtelenül és feltétlenül elidegeníteni jogosult, azonban annak megosztását nem követelheti, sőt a közösség megszüntetését sem kérheti. Ha pedig a házasfél ily elméleti érveléssel ily nagy megszorításoknak van ok nélkül alávetve még akkor is. midőn közös tulajdonjoga, közszerzői joga, a szerződés folytán telekkönyvileg ki van tüntetve, mennyivel terhesebb, sőt határozottan jogtalan a döntvény szerinti megszorítás akkor, midőn a közszerző házasfél jogon kivüli állapotra van a házasság egész tartamára kárhoztatva, a mi annyit jelent, hogy ha a házasfelek tényleg különválva is élnek, de a házassági kötelék felbontva nincs, a házastársnak sem kérvényezési, sem kereseti joga nincs ! És mindez a döntvény szerint természetes folyománya azon merev és nemcsak tulelméleties. hanem túlzott elvnek is, hogy csak a házassági kötelék megszűnte után lehet annak megállapításáról szó, hogy van-e közszerzemény, azonban a férj egy szerencsétlen pillanatban, sőt mondjuk, hogy bűnös cselekmény közrejátszása folytán tönkreteheti a 30—40 év keservesen gyűjtött közös szerzeményét! Vagyis a gyakorlatban ugy áll a dolog, hogy a feleség összetett kézzel tartozik nézni és sirva tűrni, de panaszkodnia nem szabad, miként semmisül meg öreg napjaiban a hosszú együttélés és tevékenység közös keresménye, azért : mert elméletileg nem lehet megállapítani, hogy van-e jogilag közszerzemény, holott tényleg már meg is semmisült. Szomorú állapot a hibátlan és védtelen házastársra! Az ily elméleties érvelgetés helyén van az elméletben, a deductiv rendszerű tudományokban, de nincs helyén a gyakorlatban és még kevésbbé a magánjogi judicaturában, ott hol az enyém és tied közti meghatározásról van szó, főleg, ha ama érvelésre nemcsak szükség nincs, de határozottan nyomasztólag hat magára a közszerzemény jogintézményére. Hány meg hány esetet mutat fel a mindennapi élet, a melyekben a házasságkötéskor a házastársaknak vagy egyáltalában semmi, vagy pedig oly csekély értékű vagyonuk volt, hogy az alig jöhet figyelembe ; és mégis idővel azt látjuk, hogy ezek a házastársak meglehetős szép, sőt igen gyakran tekintélyes vagyonra tettek szert, mely kétségtelenül közszerzemény !