A Jog, 1898 (17. évfolyam, 1-52. szám)

1898 / 20. szám - A kőszénbányászat jogi szabályozásának reformja 4. [r.]

A JO 157 De továbbá a mai kizárólagos kutatási jogintézmény mellett, a bizonytalanság, a jogosítványok érvénytelenítésének esélye még más okoknál fogva is Damokles kardjaként lebeg a zártkutatmányosok feje felett. Ennek igazolásául elég lesz itten a bányatörvény 23; ^-ára utalnom, mely a zártkutat­mányu bejelentések lényeges alaki kellékeit, következésképen tehát a zártkutatmányok megerősítésének, illetve jogérvényes fennállásának föltételeit határozza meg. Ezen szakasz leglénye­gesebb és szigorúan értelmezendő közjogi jellegű rendefkezése az, hogy minden zártkutatmány jogérvényes fennállásának «conditio sine qua non»-ja, miszerint az illető zártkutatmány a természetben minden kétséget kizáró módon kijelöl­hető legyen. A bányahatóság, — minthogy a kutató a zártkutatmány helyi fekvésének megjelölésére és rögzítésére szolgáló termé­szetbeli vezérlőpontok megválasztásában korlátozva, illetve csak bizonyos vezérpontokra szorítva nincsen, - a zártkutat­mányi bejelentéseket a helyi fekvésre vonatkozó adatok valódi­sága és kétségtelen volta tekintetében természetszerűleg vizsgálat alá nem veszi s a zártkutatmányt, ha a bejelentés törvényes formában történt, mindenkor megerősíti; de ha utóbb a szom­széd kutatók között netalán keletkező határvillongás alkalmával a zárt kutatmányok jogérvényes fennállása vizsgálat tárgyává tétetik s ekkor valamelyik bejelentett vezérlőpont határozat­lannak tűnik fel (pl. a zártkutatmány A. birtokosnak X. község­ben fekvő háza valamelyik szögletétől, vagy J. réten létező fonástól van fixirozva, a helyszíni szemle alkalmával azonban az derült ki. hogy A-nak X. községben három háza is van, vagy pedig, hogy J. réten három egymáshoz hasonló forrás is létezik) ugy. hogy ennélfogva az illető zárkutatmány a termé­szetben minden kétségét kizáró módon ki nem jelölhető : a bányahatóság az illető jogosítványnak, mint az ált. bányatör­vény 23. §-a szerint kezdettől fogva érvénytelennek törlését fogja elrendelni, minek következtében az illető zártkutatmányos az ő kutató vájását az azon a területen időközben bejelentett s jogérvényesnek elismert zártkutatmány tulajdonosának minden kárpótlás nélkül átengedni köteles. A zártkutatmányoknak ilyetén érvénytelenítése és komoly kutatási munkálatok értékes eredményének elvesztése a gyakorlatban nem ismeretlen. Ha a zártkutatmányra nézve eddig elmondottakon kivül figyelembe vesszük még, hogy a záitkutatmánynak az ado­mányozás stádiumában való mikénti érvényesülése is a szomszéd zártkutatmányokkal való kollizió esetében a kizárólagos ku­tatás jogintézményének egyrészt a bányászati viszonyokban bekövetkezett lényeges változások, másrészt a törvény alkal­mazásánál meghonosult s az eredeti intenciókkal össze nem egyeztethető irányzatnál fogva kontroversziak s jogi bonyo­dalmak előidézésére alkalmassá tett komplikált szerkezete, különösen pedig a kutatásra és az adományozásra fentartott tér kübnbözése következtében egész pozitivitással előre meg nem á'lapitható s a bányaügyi administratió terén szerzett tapasztalás szerint gyakorta váratlan akadályokba ütközik ; ha meggondoljuk továbbá, hogy az osztr. ált. bányatörvény szerinti, visszaélésekre alkalmas zártkutatmányi rendszernek elfajulása mily nagymérvű szédelgésekre, nagy területeknek tisztán üzérkedési célzattal való lekötésére vezetett; ha meg­gondoljuk másrészt, hogy a földbirtok tirtozékát képező kőszén bányászatánál, ha egyszer a vállalkozó a kőszénjog iránt a földbirtokossal szerződésre lépett, a bánya adomány megszerzése, illetve a kőszénjognak kőszénbányajogositványnyá való átváltoztatása, kiváltképen mióta a földbirtokos kő­szénjogának átruházása a polgári telekkönyvekben is fel­jegyeztetik, minden idegen befolyástól függetlenül s minden aka­dály nélkül könnyű szerrel eszközölhető, az ide vonatkozó bánya­járás- és adományozási tárgyalásoknál a legtöbb esetben semmi­nemű jogvita sem keletkezik, s a kőszénbánya felkérőjének olyatén váratlan esélyek kekövetkezésétől, melyek a mai zárt­kutatmányi rendszer mellett a kizárólagos kutatási jog érvé­nyesülését adott esetben lényegesen alterálják, nem kell tar­tania ; ha mindezt fontolóra vesszük s nem feledjük e mellett, hogy — miként fennebb már emiitettem, — tapasztalás szerint a földbirtokos osztály általán véve keresve keresi az alkalmat, hogy kőszénjoga tekintetében a bányavállalkozókkal szerző­dést köthessen, s az ellenszolgáltatásra vonatkozó igényei sem mondhatók túlzottaknak : el kell ismernünk a fentebb kockáz­tatott azon állitásom tárgyilagosságát, hogy a mai viszonyok között s a mai bányajogrendszer mellett csak előnyére vált a kőszénbányászatnak, hogy az ásványszénre nézve a földbir­tokos szabad rendelkezési joga visszaállíttatott. Az elmondottakból nem szabad olyasmit következtetni, mintha talán szerintem a kőszén felszabadítása azért nem volna kívánatos, mert a mai kizárólagos kutatási jogintézmény a komoly és racionális bányászat követelményeinek s a bánya­müveléshez fűződő nemzetgazdasági érdekeknek meg nem felel, mert hiszen önként értetik, hogy a törvényhozás nincsen szorítva ezen kutatási rendszernek minden árnyoldala és fogyat­kozásával való átvételére, s mert nincs föltétlenül kizárva annak a lehetősége, hogy a kutási jogrend akként állapíttassák meg, miszerint annak keretébe a bányaművelési szabadság nem csak a bánya vállalkozók egyéni érdekeit, hanem a bánya­müvelésnél előtérbe lépő köztekinteteket is a lehetőség sze­rint s a mai viszonyokhoz mérten sokkal kedvezőbb módon kielégítve beilleszthető legyen. Tehát annak a puszta gondolata is távol van tőlem, hogy én a bányaművelési szabadságot már elvi szempont­ból is megtámadjam; az elmondottaknak nem volt más célja, mint a mai tényleges kutatási rendszer árnyoldalai­nak feltüntetése annak a beigazolása végett, hogy a kőszén­nek felszabadulása a mai bányajogrend fenntartása mellett még a bányavállalkozók egyéni érdekeire is hátrányosabb volna a mai állapotnál. De eltekintve a bányajogrend elfaju­lása és kinövéseitől, elvileg kétségtelenül inkább a bánymüve­lési szabadságot, mint a földbirtokosnak a tulajdonból folyó kizárólagos bányaművelési jogát lehet a bányászat érdekében állónak tartanunk; nem szabad azonban felednünk másrészt, hogy a bányaművelési szabadság a tulajdonnal kapcsolatos jogok nagymérvű megszorítását foglalja magában, a mi jogál­lamban csak akkor lehet indokolt, ha a megszorítást a bánya­műveléshez fűződő fensőbb közérdek követeli meg. Ha kőszénbányászatunknak bölcsőkorában s a már közel 40 éves provisoriumnak, melyet az országbírói értekezlet megteremtett, még csak kezdetén volnánk s ha kellő gyakor­lati tapasztalatok hiányában még mindig osztanunk lehetne a rideg pessimisták túlzó aggályait, hogy a kőszén lekötése ezen bányászati ág bilincsbe verésével s az e téren annyira kívánatos fejlődés és föllendülés szárnyszegésével, az olcsó kőszén forgalomba hozatalának kizárásával s következmény­képen az általános iparfejlődés megakasztásával egyértelmű: ez esetben én is inkább a kőszén felszabadítását sürgetők táborába állnék, mert a priori vizsgálva a dolgot, a bányaműve­lési szabadságban több garantia foglaltatik arra nézve, hogy valamely új bányászati ág könnyebben ver gyökeret s könnyebben indul virágzásnak. Ámde — mint láttuk — az e téren szerzett tapasztalatok a pessimisták és theoretikusok aggodalmait el kellett, hogy oszlassák már ; kőszénbányászatunk éppen a megkötött terüle­teken rohamos fejlődésnek indult. Horvát és Szlavonországban pedig a teljes bányaszabadság s nagyobbszerü kőszéntelepülések dacára a legsivárabb pangás szomorú képét mutatja; továbbá barnaszenünk métermárzsánkénti középára 1870-től 1896-ig átlag 41 krról 32 krra szállott le : ily körülmények között — azt hiszem - - a helyzet tárgyilagos bírálója nem fog nagy súlyt fektetni azon, a rég elmúlt idők visszhangjaként szálló kijelentésekre, hogy a szén lekötöttsége mellett az olcsó kőszén s a kőszénbányászat felvirágzása minálunk az utópiák közé tartozik. Lányi Bertalan a "Bányajog alapelveid c. könyvének 96. lapján olvashatjuk : «hogy kőszéntermelési képességünk az utóbbi időben tetemesen fokozódott, annak oka arra az általá­nos föllendülésre vezethető vissza, mely a közgazdaság minden ágában észlelhető)). Ez a tétel kétségkívül helyes; a közgaz­dasági viszonyok konszolidációja és a szénbányászat föllendü­lése közötti okozati összefüggés elvitázhatatlan ; csakhogy ezt korántsem lehet a szén lekötöttsége ellen, illetve a kőszén­bányaszabadság mellett érv gyanánt felhozni, mert válságos közgazdasági viszonyok közepett a bányászat föllendülése minden körülmények között, tehát bányaművelési szabadság mellett is egyaránt hátráltatva lesz, és igy a fennebbi tételből nem szabad olyasmit következtetni, mintha talán kőszénbányászatunk a bányaművelési szabadság melleit még az esetben is ily szép fejlődésnek indult volna, ha a közgazdasági viszonyainkban észlelhető örvendetes föllendülés be sem következik. Továbbá az országbírói értekezletnek a kőszénre vonatkozó határozmányai által teremtett tényleges helyzet kritikai ismerte­tésénél azt mondja Lányi :*) «01y helyeken, hol a kőszéntelep fölött elterülő nagyobb földbirtok egy személynek a tulajdona, s hol a földbirtokosnak elég vállalkozási szelleme, üzleti érzéke s vagyoni képessége van arra, hogy a kőszén kiaknázását célzó munkálatokat nagyobb mérvű tőkebefektetéssel megindítsa, i esetleg, a mint ez legtöbb esetben történni szokott, a kőszén­I kiaknázásának jogát megfelelő alakban más vállalkozónak *) V. ö. Lányi B. «A bányajog alapelvei» 96. 1.

Next

/
Oldalképek
Tartalom