A Jog, 1898 (17. évfolyam, 1-52. szám)

1898 / 18. szám - A köszénbányászat jogi szabályozásának reformja [3. r.]

A J pontja alatt említett és az eves hashártyalob okául tekintett fertőző folyadék nem a vádlott által állítólag végzett lecsapolás folytan jött létre, hanem egészen más különböző forrásokra vezethető Vissza ezen folyadék keletkezése, a mely források fenn előadattak; cnneltogva a halálos kimenetelű eves hashártyalob okaira nézve a második vélemény volt elfogadandó. Ha az eves hashártyalobot előidéző s a hasürben talált fertőző folyadéknak a második orvosi véleményben felsorolt forrásait vizsgáljuk, azonnal azon meggyőződésre jutunk, hogy azok közül sem az eves hashártyalob terméke, izzadmánya, sem a hasürból egészen le nem folyhatott szabad hasvizgyülem maradványa, sem, mint a szomszédos szervekből a hasürbe átszivárgott folyadék, a rothadás következménye vádlott ténykedésére vagy mulasztására vissza nem vezethető, mert ha a fertőző folyadék egy része az eves hashártyalobnak terméke, nem lehet annak szülőoka hanem csak mint a már beállott eves hashártyalobnak okozata szerepelt, a szabadhasvizgyülem maradványa pedig az elhunytnak az operatio előtt fennállottt betegségéből, vizkórságából fejlődött ki; végre a rothadás következménye, mint a halál után beállott feloszlási folyamat vádlott ténykedése vagy mulasztása határain szintén kivül esik. De nem bir meggyőző erővel az igazságügyi orvosi tanács második véleményében felhozott azon negyedik keletkezési forrásra vonatkozó állítás sem, hogy talán valamely műtét közben megrepedt kisebb tömlő tartalma is lehet egy része a hasüregben talált fertőző folyadéknak, mert ez a véleménynek oly határozatlan kitétele, a melynek ellenkezője, vagyis hogy ilyen kisebb tömlő sem repedt meg, nincs kizárva és igy alapos kételyt hágy maga után; az pedig, hogy e tömlő megrepedése, ha az valóban meg is történt, éppen vádlott gondatlanságának; szüleménye, a véleményben még nem is állíttatik. Éppen igy további bizonyításra szorul azon körülmény is, hogy a boncolásnál talált folyadék egy része talán közvetlenül a műtét után benmaradt a hasürben, mert erre nézve sem a vizsgálat, sem a végtárgyalás során adat fel nem merült s maga az igazságügyi orvosi tanács is csak azért tartja ezt valószínűnek, mert a hasür gondos kitisztításához szakavatott segédlet szükséges vádlott pedig ezt nélkülözte; ezen valószínűségi alapra fektetett vélemény azonban, egyéb adat hiányában bizonyítékul el nem fogadható. Ezek után tekintsük azon második lehetőséget, hogy talán a műtét alatt történt olyan fertőzés, a mely eves hashártyagyuladást okozhatott; eltekintve attól, hogy ezt maga az igazságügyi orvosi tanács is első véleményében kevésbbé valószínűnek tartja, ezen fertőzés annál kevésbbé tehető fel, mert maga az igazságügyi orvosi tanács is elismeri, hogy azon előkészületek, melyeket vádlott a műtéthez tett, általában a fertőzés meggátlására elegendőknek látszanak. Továbbá terhelni látszik ugyan vádlottat azon körülmény, hogy az ő műtéte által megnyitott hashártya véredényeibe a már ismételten fellépett részletes hashártyagyuladás által szolgáltatott fertőző anyag nagy tömegben bejutva okozta az általános eves hashártyagyuladást; minthogy azonban az igazságügyi orvosi tanács első véleménye szerint is a hasmetszések mindig olyan súlyos műtétek (a kellő óvatosság mellett is), hogy azoknak kimenetele kétes és igy a fertőző anyagnak a hashártya véredényeibe nagyobb tömegben való betódulása bármely szakavatott műtőnél is megtörténhetett volna, ennélfogva ezen körülmény vádlott gondatlanságát éppen nem bizonyítja; s minthogy az igazságügyi orvosi tanács egyik véleményében sincs kimutatva az, hogy ha vádlott orvostudorokból álló segédletet vett volna igénybe, ezen eset be nem következik, azon körülmény, hogy vádlott az orvostani szabályoktól eltérőleg orvostudorok helyett segédekül G. végzett orvostanhallgatót és D. Johanna szülésznőt alkalmazta, orvosi szempontból szabálytalanságot foglal ugyan magában, de a bekövetkezett halállal okozati összefüggésben nincsen és büntetőjogi felelősséget nnm von maga után. Végre az igazságügyi orvosi tanács 2. véleményében mondottra nézve még azon terhelő körülményt hozza fel, hogy neki, mint a beteget gyógykezelő orvosnak tudnia kellett, hogy milyen nagyobbfoku complicatiókkal kell szembeszállani s igy az operatio sikertelenségét előre láthatta s gondolhatta, hogy a hasmetszés felesleges; ezen körülmény azonban vádlott elitéltetésére alapos indokul nem szolgálhat, mert a kedvező eredményre is gondolhatott, s mert maga az igazságügyi orvosi tanács is az első véleményében elismeri, hogy az ily bajokat az orvosi gyakorlat az elfajult szerv eltávolításával szokta gyógyítani, vagyis, hogy annak más gyógymódja nincs; továbbá nem is állítja egyáltalán meg nem engedhetőnek a megtörtént operatiot, hanem csupán annak ad kifejezést, hogy a baj előrehaladottságánál fogva a műtétnek már alig volt jogosultsága; végre, mert V. W. Mária halála vádlottnak semmiféle gondatlan cselekményre vagy mulasztásra nem vezethető vissza, s igy maga az orvosi műtői beavatkozás sem állapit meg oly gondatlanságot, a mely a törvény értelmében büntethető lenne. Az előadottak alapján tehát, miután ki van mutatva, hogy nem az orvosi szabályok által megkivánt segédlet igénybevételének elmulasztása, hanem más okok idézték elő V. W. Mária halálát, a melyek vádlott cselekményével vagy mulasztásával okozati összefüggésben nincsenek: ennélfogva vádlott az ellene emelt gonOG datlanság által okozott emberölés vétségének vádja és következményei terhe alól felmentendő volt. A szegedi kir. Ítélőtábla (1897 febr. 3-án 730. sz. a.j a törvényszék ítéletének megváltoztatásával vádlottat a btkv. 290. és 291. §§. alá eső gondatlanság által okozott emberölés vétségében bűnösnek mondta ki s e miatt a btk. 291. §. 1. bekezdése alapján a btk. 92. §-ának alkalmazásával esetleg 10 napi fogházra átváltoztatandó 100 frt fő- és esetleg 5 napi fogházzal helyettesítendő 50 frt mellékpénzbüntetésre ítélte stb. Indokok: Minthogy az igazságügyi orvosi tanácsnak 1896. évi június 19-én kelt felülvélemenye szerint sem a boncjegyzőkönyv, sem a tanúvallomások adataiban nem talál támogatásra vádlottnak az az állítása, hogy ő a Y. YV. Márián végrenajtott orvosi műtét alkalmával a hasüregből tömlőt távolított el, vagy pedig, hogy a kivenni szándékolt tömlőt megszurcsapolta volna, mert a boncoló orvosok a tömlők egyikén sem találtak oly rést, repedést, mely a szúrás helyét jelezne és nem akadtak tartalmától félig vag> egészen kiürült cystára sem s ekkép az érintett felülvélemény szerint vádlott a tömlő eltávolítását nyilván csak megkisérlette, miután a tömlőt rögzítő egyik szalagnak lekötése, átmetszete is erre vall, de azután a további kísérlettől elállott és a tömlőt benhagyta; a mennyiben pedig szűrcsapót alkalmazott, ezzel nyilván a hasvizkortól eredő folyadék egy részét, mely a számos összenövés között el volt zárva, bocsátotta ki; minthogy tehát a boncoláskor nem volt található kiirtott tömlőnek maradványa, nem volt található megszúrt, megrepedt és tartalmától megíosztott tömlő, az igazságügyi orvost tanács felülvéleménye szerint a hasürben észlelt folyadék nem a vádlott által állítólag végzett tömlőcsapolás folytán jott létre, az nem is volt kizáróan tömlőfolyadék s ennéllogva nem is ezen folyadék, mint olyan volt kizáróan előidézője a halált okozott eves hashártyalobnak; minthogy ugyanazon felülvélemény szerint annak valószínűsége, hogy a hasüregben a boncolásnál talált folyadék egy része közvetlenül a műtét után benmaradt, annál nagyobb, mert a hasüreg gondos kitisztitása még igen gyakorlott műtök részéről is kellő és szakavatott segédletet feltételez, a melynek pedig vádlott, kinek a műtét körül közvetlenül senki sem segédkezett, hiányában szűkölködött, miután a műtétnél segédckul alkalmazott b. Mór végzett orvostanhallgató az eljárás adatai szerint V. W. Mariának csak altatásával foglalkozott, D. Johanna szülésznő pedig a műszerek odanyujtásában segédkezett; minthogy az igazságügyi orvosi tanács felülvéleményéből az is kitűnik, hogy a V. YV. Mária korállapotát a korábbi gyógykezelések folytán ismerő vádlott tudhatta, hogy a műtétnél nem egyszerű tömlővel, hanem ismételt gyuladások okozta bonyodalmakkal lesz dolga, amiből azt a következtetést is le kellett vonnia, hogy a műtét sikerre ugy sem vezet és a hasmetszést feleslegessé teszi, de erre a körülményre vádlott már előzetesen is figyelmessé tétetett, mert az eljárás adatai szerint kétségkívül arról is tudomása volt, hogy V. W. Márián a hasmetszés utján végrehajtandó orvosi műtétet már előzően Budapesten sem találták tanácsosnak; minthogy ezek szerint és az igazságügyi orvosi tanácsnak 1895. évi szeptember 26-án kelt az iratjegyzék 24. N. sz. a. csatolt íelülvéleményére is figyelemmel megállapítottnak kell vennie azt , hogy vádlott a műtét végzésénél oly gondatlansággal járt el, mely a műtét halálos kimenetelét idézte elő; minthogy vádlottnak az a ténye, hogy V. W. Mária elhalálozása után a halottkém számára kiállított leletben a hasmetszés utján végrehajtott műtétet eltitkolva, csupán petefészek tömlőből fejlődött általános testi elgyengülést mondott be a halál okául, szintén arra mutat, hogy vádlott tudatában volt annak, hogy őt az orvosi műtétnek a már jelzett körülmények között történt végrehajtásáért vétkes gondatlanság terheli: mindezeknél fogva vádlottat az elsőbirósági ítélet megváltoztatásával a fent körülirt gondatlanság által okozott emberölés vétségében bűnösnek kimondani kellett. A büntetés kimérésénél figyelembe vétetett vádlott büntetlen előélete, valamint az, hogy a műtétet maga V. W. Mária sürgette, hogy vádlott azt nem anyagi haszon,hanem tudományos tapasztalatok szerzése végett hajtotta végre és hogy miként az igazságügyi orvosi tanács felülvéleményéből kitűnik, V. W. Máriának előrehaladott nagyfokú baja orvosi műtét nélkül is rövid idő múlva is feltétlenül halálos kimenetelű volt volna, s hogy ekkép vádlott beavatkozásával annak halálát csak siettette, mindezek pedig annyira nyomatékos enyhítő körülmények, hogy azok a btkv. 92. §-ának alkalmazását tették indokolttá s ezért vádlott fogház helyett főbüntetésül a fent meghatározott pénzbüntetésre volt Ítélendő. A btkv. 291. §-ának 2-ik bekezdésében foglalt mellékbüntetés azért nem alkalmaztatott, mert ha fenn forog is vádlott terhére büntetendő gondatlanság, ellene oly mérvű szabálytalanság, illetve szakértelem hiánya, mely a szakmüködéstől való eltiltást indokolttá tenné, meg sem állapitható stb. A m. kir. Curia. (1898 március 24-én 4,163. sz. a.) Tekintve a vizsgálat és bizonyítási eljárás adatait, a melyeknek alapján az alsóbb fokú bíróságok helyesen állapították meg, hogy a meghalt V. W. Mária sértetten dr. K. Izsó orvos vádlott életveszélyes oly műtétet foganatosított, a melynek jó eredménye igen kétséges volt; tekintve, hogy arra semmi adat sincs, hogy a dr. K. Izsó orvos vádlott a sértetten foganatosított vagy más hasonló műtét foganatosítására jogosult nem volna; a midőn tehát az esetleg életveszélyes orvosi műtét alkalmazásának szükségessége és a