A Jog, 1898 (17. évfolyam, 1-52. szám)

1898 / 18. szám - A köszénbányászat jogi szabályozásának reformja [3. r.]

70 alkalmaztatik, hogy a tagadott aláirás nem magától a féltől származik, hanem annak bizonyítására is, hogy a fél nevének aláírásával más valakit meg nem bizott, mert a megbízás alapján történt névaláírásnak hatálya azonos a sajátkezű aláirás hatályával. Ebből a szempontból kiindulva, a felperes által alperesnek kinált az az eskü, hogy alperes cégnek tulajdonosa P. Károlyt fel nem hatalmazta arra, hogy az alperes cég nevében váltókötelezettséget vállalhasson, nem tekinthető az 18G8. évi LIV. t.-c. 20. §• ában meghatározott és a váltóelj. 26. §-a értelmében váltóperekben csak a felek beleegyezése mellett alkalmazható főeskünek, hanem az 1868. évi LIV. t.-c. 172. §. d) pontjában meghatározott eskünek, a mely a váltóeljárásnak felhívott szakasza értelmében a felek beleegyezésétől függetlenül alkalmazható. Ezek alapján tehát a felperes által kinált ezt az esküt alperesnek a cég tulajdonosa személyében leteendőleg megítélni és arra az esetre, ha alperes az esküt leteszi, mi által meg lesz cáíolva felperesnek az az állítása, hogy a beismerten P. Károlytól származó elfogadói aláirás, az alperes cég felhatalmazása]alapján történt,1—a sommás végzésnek hatályon kivül helyezése mellett felperest keresetével elutasítani kellett stb. A m. kir. Curia (1898. évi március 18-án 94. sz. a.) A másodbiróság Ítélete megváltoztattatik s az elsőbiróság ítélete a benne felhozott indokoknál fogva helybenhagyatik stb. Bűnügyekben. Midőn az orvos sértetten életveszélyes oly műtétet foganatosit, melynek jó eredménye igen kétséges és semmi adat sincs arra, hogy az orvos a sértetten foganatosított vagy más hasonló műtét foganatositására jogosult nem volna, — a midőn 'cehát az esetleg életveszélyes orvosi műtét alkalmazásának szükségessége és a műtét végrehajtása, mint a gyógykezelés egyik eszköze, csupán a szakértő kezelő orvos felfogásának és elhatározásának tárgyát képezi; tekintve, hogy életveszélyes műtét alkalmazásánál, a kóros állapotnál fogva, a halálos kimenetelnek nagyobb az esélye, — nem vehető irányadónak a gondatlanságra nézve,hogy a vádlott kellő megfontolással előre láthatta, miként az általa végrehajtott orvosi műtétnek esetleg halálos eredménye lesz és ezek szerint a vádlott ellen nem állapitható meg büntetőjogi beszámítás alá eső oly gondatlanság, mely a bekövetkezett halállal okozati viszonyban állana. A nagybecskereki kir. törvényszék (1896. okt. 20. 5,545. sz. a.) dr. K. Izsó gyakorló orvos a btk. 290. §-ába ütköző s a btk. 291. §. szerint minősülő gondatlanság által okozott emberölés vétségének vádja és következményei terhe alól felmentetik. Indokok: A vizsgálat és az 1896. évi március 19-iki végtárgyalás adatai szerint néhai V. W. Mária petefészek-tömlőben szenvedvén, őt 1895. évi július 29-én dr. K. Izsó saját házában berendezett egyik kórszobába elhelyezve s naponként 3 frt díjazásért élelmezéssel is ellátva ápolás alá vette; minthogy azonban a nevezett orvos V. W. Máriát operatióra gyengének találta, még ugyanazon év augusztus 2-án visszaküldötte Ecskára azzal, hogy ha majd megerősbödik, fogja rajta az operatiót végrehajtani, illetőleg az iránt határozni. 1895. évi augusztus 9-én"a nevezett beteg nő újra visszatért dr. K. Izsó orvoshoz, s újra elfoglalta előbbi kórszobáját, majd aztán ugyanazon év augusztus 12-én délután nevezett orvos, G. végzett orvostanhallgató és I). Johanna szülésznő segédkezése mellett a has felmetszése által megoperálta V. W. Máriát, de oly szerencsétlenül, hogy az a műtétet követő nap délután 2 órájakor meghalt. Az elhalálozás után a nevezett orvos a hullát udvarának hátsó kapuján kiszállíttatta esti 9 óra tájban a temetőben levő hullaszobába, a halottkém részére kiállított s az iratok közt levő azon értesítéssel, hogy az illető nő petefészek cystából fejlődött általános testeigyöngülésben halt el. Dr. W. József városi orvos és halottkém a fenti értesítés vétele után a hullát megvizsgálván, az iratokhoz csatolt jelentésében annak adott kifejezést, hogy dr. K. Izsó értesítésében jelzett általános testi elgyöngülés, mint halálok az általa, mint halottkém által felvett lelettel összhangzásban nincs; dr. H. Lajos városi és kórházi főorvos pedig az iratoknál levő s a helybeli városi rendőrkapitányi hivatalhoz intézett átiratában a hulla megvizsgálása után határozottan orvosi műhibát jelzett, melynek alapján aztán a hulla orvostörvényszékileg felboncoltatván, a boncvizsgálat adatai az orvosi műhiba fenforgására irányuló gyanút még inkább fokozták. Ezen gyanú alapján aztán a kérdéses műhiba feletti véleményadás végett az 1891. évi XI. t.-c. 2. §-ának b) pontja értelmében a 20. naplószám alatti 3,493'B. 1895. sz. átirattal az igazságügyi orvosi tanács megkerestetvén, az a feltett kérdésekre a 2k n. sz. a. 290. J. O. T. 1895. sz. szakvéleményt adta. Ezen szakvélemény 1. pontjában és 4. pontjának 1. és 3. bekezdésében, valamint az 5. pontjában azon legfőbb kérdésre, hogy mi volt V. W. Mária halálának oka ? azt jelentette ki az igazságügyi orvosi tanács, hogy a nevezett nőnek halálát eves hashártyagyuladás okozta, mely a petefészek környékén talált tömlők egyikének megnyitása és tartalmának a hasüregbe futása által idéztetett elő. Majd aztán akként folytatja az említett vélemény: «Bár azon előkészületek, melyeket dr. K. Izsó a műtéthez tett, általában a fertőzés meggátlására elegendőnek látszanak, mégsem zárható ki, hogy a műtét alatt történt olyan fertőzés, mely eves hashártya gyuladást okozhatott: valószínűbbnek kell tekinteni azonban azt, hogy a tömlő bennékének a hasüregbe jutása okozta a fertőzést. Az a körülmény - úgymond, - hogy dr. K. Izsó saját vallomása szerint a hassebben előforduló cystából másfelhternyi folyadékot csapolt le, a cystát a szomszédságból kiszabadította, de ki nem irtotta, a szúrt nyílással megsértett cystát tehát a hasüregben visszahagyta, elegendőképen megfejti ezen eves hashártyagyuladás keletkezését. A megszúrt cystából annak taitalma, mely mindig fertőző természetű szokott lenni, a hasüregbe omlott s az eves hashártyagyuladást okozta.- , . • Ezen felszurt cysta fertőző tartalma pedig az igazságügyi orvosi tanács emiitett véleménye szerint dr. K. Izsó azon mulasztása folytán ömlött a hasüregbe, hogy a szúrás sebét sem be nem kötötte, sem be nem varrta, sem a tömlő falait a hassebbe ki nem varrta, és igy nem akadályozta meg a cysta bennékének a hasürbe jutását, dacára annak, hogy a tömlőt megszúrta es ki nem irtotta. Ezen eljárásának nyomai, igy mond a vélemény, a boncvizsgálatnál megtaláltattak volna, s mert a boncjegyzőkónyvben nem említtetnek, bizonyára nem is voltak meg, vagyis a tömlő sebe, mint azt a vélemény 5. pontja kifejezi: «ellátva nem lett.» , Az igazságügyi orvosi tanács fentérintett véleményének beérkezése után az 1896. évi március 19-én megtartott végtárgyalás alkalmával dr. N. Pál és dr. M. Károly orvosok, a kik V. W. Mária hullájának boncolását végezték, kihallgattatván a többi közt azt vallották, hogy a boncolás alkalmával sem megnyitott cystát, sem elkötéseket, sem valamely kiirtott cystának a csonkjait, habár azokat akkor keresték, nem találtak és igy előállott azon további kérdés, hogy miként juthatott a hasürbe a boncjegyzőkönyv 14. pontjában érintett, mintegy egy liternyi folyadék, mely az igazságügyi orvosi tanács fentérintett véleménye szerint a halálos kimenetelű eves hashártyagyuladást okozta. Ezen és még más kérdések megoldása végett, miután a vádlott a végtárgyalás során azt is állította, hogy ő a cysta csonkját lekötötte és hogy a fertőző folyadék a műtét befejezése után önmagától is összeszivároghatott a hasürbe, a 2,050/B. 1896. sz. átirattal további véleményadásra kéretett fel az igazságyügyi orvosi tanács, a mely aztán a 49. n. sz. a. 202/J. O. T. 1896. sz. második véleményében válaszolt a feltett kérdésekre. Ezen véleményében az igazságügyi orvosi tanács az első véleményével teljesen ellentétben határozottan ad annak kifejezést, hogy a hasürben talált fertőző folyadék nem azáltal gyülemlett össze, hogy vádlott a cystát szurcsapolta volna, mert a szurcsapolás nyomának látszani kellett volna; már pedig a boncoló orvosok azt állítják, hogy a tömlők egyikén sem találtak oly részrepedést, mely a szúrás helyét jelezné, holott a szúrás helye a tömlőn, még ha később összetapadt volna is, az ivarszervek kivételekor mint gyengébb ellentállásu hely felpattant volna; a félig vagy egészen kiürült cysta pedig oly szembeötlő jelenség, hogy az azonnal felismerhető lett volna, s igy, a mennyiben dr. K. Izsó alkalmazott szűrcsapót, evvel nyilván a hasvizkórból eredő folyadék egy részét, mely a számos összenövés között el volt zárva, bocsátotta ki. Továbbá bővebben fejtegeti az igazságügyi orvosi tanács ezen második véleményében azt is, hogy dr. K. Izsó orvos V. W. Márián megejtett műtétek alkalmával annak megnyitott hasüregéből tömlőt (cystát) nem irtott ki. Egy olyan tömlő eltávolítása után, — úgymond, — mely férfiökölnyi s állítólag 1—1*/, liter folyadékot tartalmazott, oly szembetűnő csonk marad vissza, melynek a boncolásnál mulhatlanul fel kellett volna tűnnie, s megtalálható lett volna a csonk lekötésére használt selyemfonál is, már pedig a boncoló orvosok csonkot és lekötő fonalat tüzetesebb megvizsgálás dacára sem találtak. Abból, hogy a boncoláskor nem volt található kiirtott tömlőnek maradványa s abból, hogy nem volt található megszúrt, megrepedt és tartalmától megfosztott tömlő, levonja az igazságügyi orvosi tanács azon következtetést, hogy a boncjegyzőkönyv 14. pontjában említett körülbelül egy liternyi vörhenyes, bűzös, tejfelszerü folyadék nem a dr. K. Izsó által állítólag végzett tömlőcsapolás folytán jött létre s az nem is volt kizárólag tömlőfolyadék; ennélfogva nem is ezen folyadék, mint olyan volt kizárólag okozója az eves hashártyalobnak. Ezen folyadék keletkezése—igy folytatja tovább a vélemény -— nem egy egységes forrásra vezethető vissza, ezen folyadék részben terméke, izzadmánya az eves hashártyagyuladásnak, részben maradványa a hasürből egészen le nem, folyhatott szabad hasvizgyülemnek, részben talán valamely műtét közben megrepedt kisebb tömlő tartalma, részben mint a szomszédos szervekből a hasürbe átszivárgott folyadék, a rothadásnak következménye. Minthogy az előadottak szerint azon okokra nézve, a melyek a halálos kimenetelű eves hashártyalobot előidézték, az igazságügyi orvosi tanács első és második véleménye egymással annyira ellentétben áll, hogy egyik a másikat kizárja; mert mig az első véleményben az állíttatik, hogy az eves hashártyagyuladást, mely a halainak közvetlen oka volt, az idézte elő, ho^y dr K Izsó orvos a cystát felszurta, de ki nem irtotta, hanem benhagyta a hasurben a nelkul hogy azt lekötötte vagy levarrta volna s igy a cysta tartalma a hasürbe ömlött, addig a második vélemény határozottan kimondja hogy dr. K. Izsó orvos cystát nem szúrt fel, tehát annak tartalma nem is ömölhetett a hasürbe s a halált okozó eves hashártyalobot nem is cysta tartalma idézte elő, hanem más okok szültek azt, illetőleg az orvosi boncjegyzőkönyv 14.