A Jog, 1898 (17. évfolyam, 1-52. szám)

1898 / 11. szám - A bányaszabadság jogi alapjának meghatározásáról 3. [r.]

84 A JOG kimutatható, ha azágelődöt valamelymagt alánul elhalt gyermeke 50—60, sőt több évvel élte tu 1. A német birodalmi törvénykönyv 2,109. §-a, mely az utóöröklés terjedelmének megszorításánál az eddigi magánjogi rendszerekben elfogadott számszerű korlátozást elejtt és az utóöröklési jogot az öröklés megnyíltától számított H0 év alatt megszünteti, ha ezen időn belül az utóöröklés esete be nem állott, az általános szabály alól két kivételt állapit meg, melyek elseje szerint az utóöröklés a 30 év eredménytelen lefolyta után is hatályban marad akkor, ha a jog megszerzéséhez kötött feltétel valamely, az örökhagyó halála idején már életben volt utóörökös személyére nézve az örökség megnyíltát megelőző 30 évnél régebben állott be. Ebből látható, hogy a szerző javaslatának alapjául szolgáló és a nemzeti jelleg fentartására kevesebb súlyt helyező német birodalmi törvénykönyv sem tartja fen ridegen a substitutió korlátozása végett alkotott szabályt, hanem az örökhagyó kortársainak feltételes utóöröklési jogát az ő halálukig várható feltétel beálltáig korlátlanul kiterjeszti. Mindezek a 1 apján a szerző javaslatának tárgyalt része oly értelemben lenne módosítandó és kiegészítendő, hogy: A vagyoneredet bizonyítása a szülői parentélában időbeli korlátozásnak alávetve nincs. Mihez képest: oly vagyon, mely az örök hagyó halálát megelőző 32 évnél régebben szállott le a vagyonszerző ágelődtől, ági öröklés tárgyát képezi akkor, ha a magtalanul elhalt örökhagyó közvetlen szülői lemenőt (édestestvért) hátrahagyott és mindaddig, mig az örökhagyó édes testvérei életben vannak. Én ily módosítás nélkül a parentálisrendszer jogosultságát éselőnyeit el nem ismerhetem, mert: ha a vagyonszerző ágelődésatőle közvetlenül leszármazó örökhagyó érzületében feltalálható természetes összhangot kizárólagos alapul véve, egy oly rideg szabályt állítunk fel, melynek alkalmazása előre láthatólag igen sok esetben azt fogja eredményezni, hogy az ágelőd legbensőbb óhaja nem valósul: akkor a célt egészen eltévesztettük. Észrevételeim megírása után érkezett le a törvénytervezetet előkészítő bizottság 1897-ik évi üléseinek jegyzőkönyveit tartalmazó második füzet, mely szerint az ági öröklés kérdése már a mult év végén is részletesen tárgyaltatván, az időbeli korlátozás terjedelme szintén szóba hozatott. Ez alkalommal dr. T h i r r i n g Lajos szerkesztő tag ur a mult évi november hó 14-én megtartott bizottsági ülésben általánosságban és lényegileg véve ugyanazt az álláspontot foglalta el, melyet az előadottakban kifejteni szerencsém volt; de az 1897. évi ülési jegyzőkönyvekben nem látom nyomát annak, hogy a fentebb kifejtett nagyon fontos kérdés behatóbb tanácskozás tárgyává tétetett volna. A mint azt a lapok rövid tudósításaiból kivehettük, a parentális rendszer alapelvei a folyó évi bizottsági ülésekben újból tárgyaltattak, a vonatkozó ülési jegyzőkönyvek azonban még nem kerültek a nyilvánosság elé. Ez oka annak, hogy észrevételeimet mindazon véleményekre ki nem terjeszthettem, melyek a 32 évi korlátozás tekintetében a bizottsági tanácskozmányok folyamán kifejezésre jutottak, miért is észrevételeim folytatását és az ági öröklés körébe tartozó egyéb részletkérdések megbeszélését a tisztelt szerkesztőség engedelmével a közel jövőre tartom fenn. ^/ A bányaszabadság jogi alapjának meghatározásáról. Irta : TÓTH GÁSPÁR, budapesti ügyvéd. III. A bányászoknak egyéb jogosultságai, milyenek például a katonamentesség, vám- és adómentesség stb., a bányaszabadsággal okszerű kapcsolatba nem hozhatók, hanem egytőlegyig a királyi kegyelem nyilvánulásának tekintendők; jogi alapjuk a királyi privilégium, tartalmukat és terjedelmüket a partiális érvényű királyi privilégium határozta meg, mig ellenben a bányaművelési szabadság jogi alapja az általános érvényű országos törvényben gyökerezett. A bányászkodásra szóló engedély a bányászt a király úrbéres jobbágyává, vagy mint a M i k s a-féle bányarend XXIV. cikke mondja, a «Fürsten-Freiung» részesévé tette; ezen «Freiung» alapján bányászkodott, de a királyi kincstári kamara ellenőrködése és a bányabér szolgáltatásának kötelezettsége mellett. A régi korlátlan Jus Regale Minerale tehát e korban már csak akként nyert kifejezést, hogy királyi engedély nélkül bányászkodni nem lehetett és a bányász feltétlenül alá volt rendelve a királyi kincstári kamarának, mely a bányászat fölött a végrehajtó hatalmat gyakorolta. A Jus Regale Minerale a bányászat feletti végrehajtó hatalomba olvadt be. És sajátságos jelenség, hogy az a magyar nemesség, mely még e század közepe táján is minden közadótól irtózott, ha bányát művelt, köteles volt a királynak, mint királyi jobbágy, a bányabért fizetni. A nemességnek az a törekvése, hogy a bányaurbértől szabaduljon, hajótörést szenvedett. Hogy a szabadulásra törekedett, bizonyítja az 1,574. évi 19. t.-c, mely elrendeli: «hogy az urak és nemesek birtokain találtató ércbányákból a szokott Általában jellemző ezen hamisításokra nézve, hogy rabszolgai hűséggel ragaszkodnak bizonyos mintákhoz, a nélkül, hogy tekintetbe vennék, vájjon a választott minta hamisítási szándékuk kivitelének megfelel-e, t. i. hogy a körülmények, melyek között a valódi irás keletkezett, megfelelnek-e a hamisított irás keletkezése körülményének. A hamisítók épen nem ismerik a kézírások állandó elváltozásának törvényét bizonyos határok és körülmények között. De az eddigi Írásszakértők sem ismerik ezen törvényt és nem tudnak semmit azon ezer egyes tényről, melyekből levezettetett és melyekre vonatkozik. Erre nézve a grafológia határozott javítással szolgál. Máskép áll azonban a dolog, ha a hamisnak felismert irás egy bizonyos szerzőséget illetőleg vizsgálandó. Minél kevésbbé ügyesen hamisittatott az okirat bizonyos minták után, annál könnyebb lesz ez, annál inkább lehetséges hogy a saját kézírásnak egyes finomabb tulajdonságai a hamisított kézírásba becsúsztak. De csak nagyon ritka esetben fog az írásszakértői véleményezésnek sikerülni, hogy a hamisítást egy bizonyos egyénre rábizonyítsa. Messze vezetne erre nézve is gyakorlati eseteket felhozni. Már a grafológia alapitója S. H. Michon abbé 1878-ban a bírói Írásszakértői véleményezés területét kibővíteni törekedett. Preyer azt állítja, hogy a grafológiai vizsgálat eredményeit (a kézírásból levezetett egyéni karakterről) az igazságszolgáltatás körében alkalmazni kellene. Bűntettesek kézírásainak össze gyűjtése és grafológiai megvizsgálása különösen becscsel fog birni; utalok e tekintetben a vonatkozó osztályokra a berlini «Kriminalmuzeum»-ban és Lombroso és Preyer e nemű irodalmi működésére. Ezzel kimerítettük volna tulajdonképpeni tárgyunkat. Még fel kell említenünk, hogy hysteria és hypnotikus suggest i ó k gyakran az Írásnak oly elváltozását hozzák létre, melyekkel szemben a grafológiának nincs hatalma. A felhozott eszmék újdonsága és közelebbi tájékozódás szüksége indít arra, hogy a grafológia irodalmáról néhány szót szóljak. Hosszú évszázadokon tartó kísérletek után, melyek azt célozták, hogy az emberek kézírása egyénileg individuális vonatkozásokba hozassék szerzőjével, sikerült S. H. M i c h o n abbénak Lavater.de laSarthe, Hocquart, Flandrin és Henze előmunkálatai alapján a <grafológiát> és a kézirás értelmezésének tanát is megalapítani. Nevezetes e téren a berlini grafológus Langenbruch, ki majdnem 10 éven keresztül mint a grafológiának egyedüli tudományos harcosa működött. Azóta dr. Preyer és több tudós tünt ki ugy irodalmilag, mint nyilvánoselő adásokban. A grafológia egész irodalma jelenleg mintegy 10C müvet és röpiratot és száz többé kevésbbé fontos cikket foglal magában. A francia irodalom főműve: «L'Écriture et le Caractero szerzője J. Crepieux Jamin roueni orvos (Páris, 1896. 4. kiad. 1 frt 50 kr.). Németországban 1895-ben jelent meg P r e y e r n e k korszakotalkotó munkája :^ZurPhysiologie des Schreibens»; Busse H. János ennek alapján rendszeres tankönyvet adott ki : «Die Handschriften-Deutungskunde. Ein Unternchtcursus in 10 Briefen nebst bibliographisch-historischen Beilagen*. Említést érdemelnek még a következő irodalmi müvek: Ad. H énre: «Das Centralbureau für gerichtliche Handschriften vergleichung;J.H. Michon: «Mémoire a consulter aux magistrats etc.» és Langebruch Die gerichtliche Schriftvergleichung und ihre Reformirung*; Preyer: Die Handschrift der Verbrecher. Érdekes fac similék találhatókbüntettesek kézírásairól Lombroso «Handbuch»jában. A mi az Írásszakértői gratológiának névtelen levelek és okirathamisitásokra vonatkozó gyakorlati alkalmazását illeti, az jelenleg még nagyon kevéssé van elterjedve. Nemetországban azonban Langenbruchnak sok evi tapasztalattal biró gyakorlata van. Nálunk a grafológia ismetere meg nagyon csekély.