A Jog, 1897 (16. évfolyam, 1-52. szám)

1897 / 7. szám - A lejárat előtti fizetésről

A. JOii 27 mint a nyereség és veszteségszámla összeállításánál nem működhetett közre, de különben is rajtuk kívül az alapszabályok 48. §-a szerint érvényes határozatok hozatalára jogosult három felügyelőbizottsági tag aláírásával a közgyűlésnek bemutatott mérleg, valamint nyereség és veszteségszámla el van látva. Dr. M. Tivadar aláírása pedig, minthogy az igazgatóság tagjai, mint fentebb kimutatva lett, kellő számban irták alá az említett kimutatásokat, ha hiányoznék is, a szabályellenessé nem tenné, a részvényesekre pedig, minthogy a társaság vezetésében mint vezérigazgató az 1894. év első hónapjában tényleg részt vett az által, hogy a kérdéses okmányok tartalma helyességeért aláirás által ő is felelős séget vállalt, csak nagyobb biztosíték nyujtatik. Nem felel meg a valóságnak az a panasz sem, hogy a nyereség és veszteségszámla követel- rovata másként lett előterjesztve a közgyűlésen, mint a közzétett hirdetményben; mert a kettő összehasonlításából kitűnik, hogy a hirdetményben foglalt számlán a késedelmi kamatok külön, a kezelési költség és provízió pedig szintén külön van feltüntetve, mig a közgyűlésnek bemutatott számlán e tételek egy összegben lettek kimutatva, azonban végeredményében mindkét számlán e címeken felvett összeg ugyanaz. Tekintettel továbbá arra, hogy a ker. törv. 174. §. alapján csak a közgyűlésnek tényleg hozott határozatait lehet megtámadni, ellenben az a nemleges körülmény, hogy bizonyos, a felperes által óhajtott, vagy épen indítványozott határozatot nem hozott meg; vagy pedig oly körülmények, melyek nem is képezték a közgyűlés tárgyát és igy az azok feletti határozás törvény szerint ki is van zárva, elfogadható alapul nem szolgálhatnak arra, hogy a közgyűlésnek azon határozata, mely szerint a szabályszerűen kihirdetett és bemutatott számadás és mérleg elfogadtatott és a felmentvény megadatott, érvénytelennek nyilvánitassék; és pedig annyival kevésbé, mert a keresk. törv. 157. §. különösen annak 13. pontja a részvénytársaságra bizza meghatározni amaz elveket, melyek szerint a mérleg készítésének és megvizsgálásának történnie kell, azt pedig, hogy a számadás és illetve mérleg felállításánál és megvizsgálásánál az eatekintetben felállított elvek irányadóknak nem tekintettek, maga felperes sem állítja. így tehát, midőn alperesi részvénytársaság a ker. törv. 177. §. alapján összehívott közgyűlése a bemutatott számadást és méleget jóváhagyva, a felmentvényt megadta az idézett törvény 179. §-ának 1. és 2. pontjában szabályozott s a részvényesek összeségének fentartott jogával élt. Végül a közgyűlésről felvett jegyzőkönyvben cáfolatát leli a felperestől felhozott az a sérelem is, hogy a mérleg és számadás el nem fogadása valamint a felmentvény meg nem adásairánt tett indítványa tárgyalásra nem tüzetett ki; mert a jegyzőkönyv tanúsítása szerint ezen indítvány tárgyaltatott, s azzal szemben a felperes szavazata ellenében, a többi összes szavazatokkal az igazgatóság és felügyelő bizottságnak jelentése fogadtatott el. stb. A m. kir. Curia (1896. dec. 30. 467. sz. a.) A kolozsvári kir. Ítélőtábla ítélete helybenhagyatik a V. Dénesnek a közgyűlésen elnöklésének alapszabályellenes voltára alapított indokának elhagyásával az abban felhozott egyéb indokoknál fogva és azért, mert a ker. törvény nem tiltja, a társulati alapszabályok 21. §. pedig kifejezetten megengedi, hogy a közgyűlésen való elnökléssel az igazgatóság elnöke vagy alelnöke, mint rendszerinti elnökök helyett, — az igazgatóságnak más tagja is megbízható és ennek kijelölése az igazgatóság jogköréhez tartozik, — ha már most az igazgatóság által az alapszabályok 28. §. értelmében ideiglenesen megválasztott igazgatósági tag nem is tekinthető másnak, mint a társaság részéről a ker. törv. 193. §. szerint kirendelt megbízottnak, nem volt szabálytalanság az, hogy a megtámadott közgyűlésen V. Dénes elnökölt, mert az igazgatóságnak joga volt e megbízottját a közgyűlésen való elnöklésre szólitani. Bűnügyekben. Minthogy elannyira költöttnek bizonyult panaszosnak a vádlottat erőszak elkövetésével terhelő állitása, hogy már a kirügyészi vád is a leány beleegyezésével véghez vitt nemi közösülésre lapittatott, és minthogy a tanuk panaszost oly jellemvonásokkal tüntették fel, hogy őt a btk. 230. §-ában meghatározott minőségűnek tekinteni nem lehet, — vádlott beismerése dacára a vád alól felmentendő, mert cselekedete csak az erkölcs szempontjából eshetik bírálat alá, a btk. alapján azonban nem büntethető. A szegszárdi kir. törvényszék í 1895. szept. 3. 2,807. sz. a.) H. József (63 éves) a btk. 236. §-ába ütköző megfertőztetés bűntettében bűnösnek mondatik ki és ezért a btk. 236. és 250. §§. alapján, mégis a 92. §. alkalmazásával 6 havi börtönre és 3 évi hivatalvesztésre ítéltetik, stb. Indokok: Vádlott ugy a vizsgálat során, mint a végtárgyalás folyamán a sértett előadásával egyezőleg beismerte, hogy a napló 5. sz. a. keresztelési anyakönyvi kivonat szerint, még a 13 évet el nem ért Sz. Rozáliával első ízben 1894. évi július 6-án és utána még kétszer nemileg közösült. Minthogy pedig vádlottnak most leirt cselekménye a megfertőztetés bűntettének tényálladékát áHapitja meg, őt ezen bűntett elkövetésében bűnösnek kimondani és enyhitő körülményül véve feddetlen előéletét, aggkorát, töredelmes beismerését, mely nélkül ellene a bűntett alanyi tényálladéka megállapítható nem lett volna, továbbá T. Józsefné vallomásával igazolta azt a körülményt, hogy a nemi közösülésre vádlottat maga a sértett ingerelte és vette rá, de különös enyhitő körülményül véve azt, hogy a vádbeli cselekményre a törvény álta] előirt büntetési nem legkisebb mértékének alkalmazása is túlsúlyos lenne, a btk. 92. §-ának alkalmazásával a kiszabott enyhébb büntetésre ítélni kellett, stb. A pécsi kir. Ítélőtábla (1895. nov. 4. 3,125. sz. a.) A kir. törvényszék Ítéletét indokainál fogva, mindazonáltal a vádbeli cselekményre a törvényben előirt büntetési nem legkisebb mértéke alkalmazásával is túlsúlyos voltát, mint a felsorolt enyhítő körülmények következményét külön enyhitő körülményként mellőzésével, — helybenhagyja. A m. kir. Curia (1897. január 22. 2,178. sz. a.i Minthogy elannyira költöttnek bizonyult Sz. Rozáliának a vádlottat erőszak elkövetésével terhelő állitása, hogy már a kir. ügyészi vád is a leány beleegyezésével véghez vitt nemi közösülésre alapíttatott; minthogy nemcsak Sz. Vera, a kit valótlan állításainak bizonyítására Sz. Rozália nevezett meg, a ki azonban azokat nem bizonyította, — hanem T. Józsefné is oly jellemvonásokkal tüntette fel Sz. Rozáliát, hogy őt a btk. 236. §-ban meghatározott minőségűnek tekinteni nem lehet: éppen nincsen tehát kizárva a saját cselekedeteire nézve beismerésben levő vádlott amaz állításának valósága, a mely szerint a leány őt első alkalommal a vele való közösülésre annak elmondásával buzdította fel, hogy már előzőleg másokkal is közösült: ezeknél fogva mindkét alsóbiróság Ítélete megváltoztatik és H. József az ellene emelt vád és következményei alól felmentetik; mert vádlott cselekedete Sz. Rozália testén meghatározható nyomot se okozvánj az eset csak az erkölcs szempontjából eshetik bírálat alá, a BTK. alapján azonban vádlott nem büntethető. Vádlott nem színlelt közhivatalnoki jelleget és nem is adta ki magát hatósági megbízottnak, de nem is koldult, hanem a községi előjáróság által részére magyar nyelven kiállított, a község pecsétjével ellátott és a községben való 48 órai tartózkodásra szóló engedélynek elömutatása és felhasználásával több egyént ravasz fondorlattal abba a tévedésbe ejtette, hogy ő egy árviz által károsított községnek lakosaiévén, a maga és károsult több társai részére könyöradományok gyűjtésére engedélylyel birt és ily módon ezen egyéneknek kárt okozott, magának pedig jogtalan hasznot szerzett. Miután ezen cselekményeket külön személyek kárára és külön megtévesztéssel követte el, azoknak mindegyike a btk. 379. és 380. §§-ai alá eső csalásnak külön álló vétségét képezi és ennélfogva a vádlott többrendü csalás vétségében bűnösnek kimondandó. A nagykikindai kir. törvényszék (1895. nov. 23. 4,785. sz. a.) B. Bernát a btk. 397. §-ába ütköző, a btk. 381. §-nak 1. pontja szerint minősülő, de a btk. 92. §. alkalmazása mellett vétséggé minősített csalás vétségében vétkesnek kimondatik, és ezért két havi fogházra és 10 frt pénzbüntetésre ítéltetik, stb. Indokok: A mai napon megtartott végtárgyalás rendén a következő tényállás derittetett ki. Vádlott, mint azt ő maga is beismerte f. évi ápnl. 23-án Billéd községbe érkezve, az előjáróságtól 48 órai házalási engedélyt kért oly ürügy alatt, hogy tentát és kékitőt szándékozik készíteni és elárusítani. Az engedélyt megkapván, megkezdette a házalást és az 1. sz. alatti engedélykönyvecskének, ugy illetékességi és szegénységi bizonyítványának, valamint 2 gyüjtőivnek felmutatása mellett azon csalárd előadással állított be egyes lakosokhoz, hogy ő éppen a kérdéses időben árviz által károsultak javára eszkózlendő gyűjtéssel van megbízva, mit a magyarul nem értő billédi lakosság annyival is inkább elhitt neki, mert a könyvecskén látható községi hivatalos pecsét vádlottnak ezen előadását, illetve a gyűjtéssel való megbízását megerősíteni látszik. Sőt hogy eljárása részére a siker még jobban biztosítva legyen, a gyüjtőivek elején áladakozásokat 1 — 1 frt adakozással tüntetett ki. Az ekként tévedésbe ejtett és tévedésben tartott és a fenti tényállást a mai napon hittel is megerősített 17 billédi lakos 5—50 krt jegyeztek a gyűjtő ivre, illetve adakoztak az állítólagos jótékony célra, mely összesen 3 frt 10 krt kitevő összeget vádlott saját céljaira fordította. Ezek szerint vádlott könyöradományok gyűjtésére hatósági megbízást színlelvén és annak elérése végett az általa felhasznált okiratokkal, a magyarul nem tudó (német ajkú) lakosságot ravasz fondorlattal tévedésbe ejtvén, cselekménye a btk. 379. §-ába ütköző s a 381. §. 1. pontja szerint minősülő csalás bűntettét képezi; figyelembe véve azonban azon egyetlen súlyosbító körülménynyel szemben, hogy egy ízben már kihágásért büntetve volt, a fenforgó nyomatékos enyhitő körülményeket, jelesen azt, hogy őt a nyomor és a szegénység vitte a csalásra azon célból, hogy szűkölködő családját segélyezze, a mire azon körülmény mutat, hogy az igy gyűjtött pénzt nejének küldte haza, továbbá azt, hogy hosszabb szabadságvesztés-büntetés által ártatlan családja is érzékenyen sújtatnék, a kir. törvényszék vádlott javára alkalmazandónak találta a btkv 92. §-ának alkalmazását és ténykedését ez alapon vétséggé minősítvén, őt a rendelkező rész szerinti enyhébb büntetéssel fenyítette. A szegedi kir. ítélőtábla (1896. május 4. 2,130. sz. a.) vádlott nem a btkv 379. §-ába ütköző és a 301. §. szerint minősülő