A Jog, 1897 (16. évfolyam, 1-52. szám)

1897 / 7. szám - Birói szervezet, illetékesség és felebbvitel [2. r.]

A JOG 51 129 járásbirósági székhelyen a lakosság száma meghaladja a 2,500-at 5,000-ig menve, s csak 8ü járásbíróság székel oly helyen, a hol a lakosság száma 2,500-on van alul. A minimális 2,500 lakosból pedig a vidék beszámítása nélkül is meg lehetne alakítani azt az esküdtszéket, a melyikre a jóval megkisebbedett törvényszékeknek szükségük lenne. Mert még ezekben a községekben is. a melyek közül 29 van olyan, a hol megyei székhely, vagy rendezett tanács található, 100 oly polgárt könnyen felfedezhetnénk, a kik az esküdtszéki tagsághoz megkívántató értelmiséggel, függetlenséggel és előélettel bírnak. 100 esküdttel pedig az esküdtszék elé utalt bűncselekményeket el lehetne bírálni, mégis azon feltétellel, hogy egy-egy csoportban nem 36, hanem csak 21 esküdt volna beosztva. Mert közönséges bűncselekményeknél nem találom indokoltnak a visszavetési jognak oly tág gyakorlatát, mint az a sajtóvétségeknél fennáll. Ugyanis mig itt a politikai, sokszor nemzetiségi s néha még vallási szempontok is befolyásolhatják az esküdteket, s így indokolt, hogy a vádló és vádlott megrostálja az esküdtszéket; addig a közönséges bűncselekményt elitéli mindenki, bármily politikai pártállásu legyen, avagy bármely nemzetiséghez és vallásfelekezethez tartozzék is s így 24 esküdtből a visszavetési jog nagyon is kimeríthető, ugy a vádló, mint a vádlott részéről. A visszavetési jog gyakorlatának eme megszorítása mellett tehát 100 esküdt í esküdt-csoportot adna ki, a kik felváltva havonkint legfeljebb egyszer teljesítenék törvénykezési feladatukat. Havonta mondám egyszer, mert az 50,000 lélekre kiterjedő kis törvényszékeknél hetenkint legfeljebb egy oly bűnügyi tárgyalás tartatnék, melyhez az esküdtek bevonandók lennének. Ennek igazolására hivatkozom a lévai kii", járásbíróság bűnügyi forgalmára, mely kir. járásbíróság területén a lakosság száma megközelíti az 50,000-et. A most nevezett bíróság területén az 1896. évben 134 oly bűneset fordult elő, a melynek elbírálása első szempontra a kir. törvényszék hatáskörébe esőnek látszott. Ezen bűneseteknek megközelítőleg egy harmad részében a vizsgálat befejeztével a további eljárás beszüntettetett; egy harmadrésze e bűneseteknek pedig olyan volt, a mi az esküdt bíróság hatáskörébe nem fog tartozni, vagy a mi a kir. járásbírósághoz utaltatott át. s csak egy harmada kerülhetett volna az esküdtbíróság elé. Habár tapasztalati tény — a mi sajnos, — hogy a magyar állampolgárok nagy része, nem hogy polgári kötelességeiknek megfelelnének, hanem polgári jogaikat is csak akkor gyakorolják, ha ehhez különös érdek fűzi; mindazonáltal még annyit elvárhatni a korral haladó e nemzettől, mely politikai érettségével is dicsekszik, hogy a nemes cél érdekében meghozza azt az áldozatot, a mi nem több, mint havonkint egyszer egy bűnügyi tárgyalásra megjelenni s ott legtöbbször csak egy-két órai figyelmet tanúsítani. És ha mégis találkoznék ezen bírósági székhelyek között egy-kettő olyan a hol a lakosságból az ily esküdtszékek ki nem kerülnének, mert nem találkoznék a lakosság között elegendő oly egyén, a ki esküdtnek alkalmas volna, akkor és addig, a míg' ezen a helyen az esküdtszék nem volna létesíthető, az arra tartozó bűnügyek a legközelebb szomszédos törvényszék által láttatnának el. Ezek után a polgári perek, nem véve ki a váltóügyeket sem, 500 frt értékig terjedőleg: egyes bíráskodás alá kerülnének, ellenben az 500 frt értéket meghaladó perek tanácsülésben döntetnének el. A vádhatóságot a 300 kir. törvényszéknél, mindenütt egy kir. ügyész vagy alügyész képviselné, a kit szabadságidő, betegség és egyéb rövidebb időre terjedő akadályoztatás esetén a helybeli ügyvédi karnak egy tiszteletbeli kir. alügyész címével, s a helyettesítés napjain mérsékelt napi dijjal ellátandó ügyyédi tagja helyettesítené. A kir. ügyészségnek eddig 183 kir. ügyész és alügyész tagja lévén szervezendő volna még 117 kir. ügyészi, alügyészi állás, miután azonban a decentralisatio mellett a kir. ügyészek és vizsgálóbirák fokozottabb tevékenységének szüksége megszűnnék s igy a 300 frt pótléknak nem lenne többé értelme, a 183 kir. ügyész és alügyésznek s körülbelül 70 központi vizsgáló-birónak a pótlékából előállana egy olyan összeg, a mi körülbelül 60—70 alügyész fizetésére volna fordítandó s igy e cimen a kir. kincstár csak jelentéktelen ujabbi megterhelésnek volna kitéve. Ezen rendszernek meg volna az az előnye, hogy az ügyész minden hivatalból üldözendő fenyítő ügybe közvetlenül folyhatna be, részt vehetne a tárgyalásokon, irányithatná a bünvizsgálatokat közvetlenül, a mihez most módja sincs ; mert eltekintve a fővárostól, a központi vizsgálóbírói intézményt a vidéken csak a központi vizsgálóbíró ismeri, az is csak akkor, a mikor a pótlékját veszi fel. egyébként a vidéki járásbíróságok ugy vesződnek a vizsgálatokkal most is. mint a vizsgálóbírói intézmény létesítése előtt. A II. fokú bíráskodást minden esetben a kir. ítélőtábla, a III. fokút pedig a m. kir. Curia gyakorolná, előbbi 3 és 5 tagu, utóbbi 5 és 7 tagu tanácsban a szerint, amint az ügy I. fokon egyes birói. avagy tanácsülési elintézés tárgyát képezte. A felebbvitel minden I. fokú véghatározat ellenében meg volna engedendő és pedig ítélet ellenében felebbezéssel. más határozat ellenében felfolyamodással, nem forogván fenn a kellő indok arra nézve, hogy a kisebb, de a szegény peres félre nézve talán létérdekü ügynek miért ne legyen joga a felülbiráltatásra, és pedig ugy ténybeli, mint jogi irányban, a felebbvitt ügyekből igen természetesen az esküdtbíróság által elitélt ügyeket kivéve, a hol semmiségi panaszon kívül, a mely a legfelsőbb bírósághoz intézendő, más jogorvoslat nem volna használható. A könnyelmű felebbvitelnek s különösen az ezzel célzott huza-vonának az elejét venni pedig az által lehetne, ha az ítéleteknek és egyéb határozatoknak nagy része felebbvitelre való tekintet nélkül végrehajthatónak mondatnék ki, s ha a felebbvitel bélyege lényegesen felemeltetnék. Ez utóbbi intézkedés méltánytalannak nevezhető nem lenne, mert hiszen ha valaki a kir. Ítélőtábla testületét foglalkoztatja ügyével s nincs igaza, ám fizesse meg az államnak ez előkelő tevékenységet, ha pedig igaza van, a bélyegköltség úgyis megtérül. Nézetem szerint a felebbvitel bélyege már 50 frtig terjedő perekben 5 frt lehetne és igy tovább. Továbbá egybehangzó I. és II. bírósági ítélet ellen csak igazán fontosabb fenyítő ügyekben, az úgynevezett főbenjáró ügyekben s az 500 frton felüli polgári perekben engedném meg a III. fokú bírósághoz a felebbezést. Ezen felebbezési rendszer, miként első pillanatra látható, democraticusabb mint a jelenlegi, mert senki sincs elzárva abban, hogy ügyét legalább a kir. Itélő-táblához, mint II. fokú bírósághoz vihesse fel ; jelenleg pedig a 20 frton aluli perek a felebbvitelből teljesen ki varrnak zárva, némely perek pedig már a kir. törvényszékek még nem eléggé beruházott jogászi kamrájában rekednek meg. Továbbá megnyugtatóbb, mert mégis egy olyan testület intézné el II. fokon az ügyet, a mely történeti fejlődés és személyzetének kiválóbb tapasztalata és képessége folytán, nagyobb garantiát nyújt az igazság kiderítésére; de megnyugtatóbb volna, mint a jelenlegi felebbviteli rendszer azért is, mert mig a jelenlegi felebbvitelnél jelentékenyebb polgári perek, a 200 frt értékig menők végérvényesen intéztetnek el a kir. törvényszékek által, még akkor is, ha a törvényszék ítélete egészen más, mint a járásbíróságé ; pedig a járásbíróságnál sokszor hason, vagy tán magasabbrangu és képességű bíró itélt. s a törvényszéki felebbezési tanács csak számbeli túlsúlyban van, - addig a javasolt felebbviteli rendszer mellett az I. és II. fokú bíróságok ellentétes határozatánál a m. kir. Curia döntene el az ő nagy tekintélyével megnyugtatólag a kérdést. Hogy a jogegység megállapítására is jótékony hatással lenne ez, azt nem szükséges bővebben magyarázni. De bár a felebbvitelnek a fent jelölt korlátozásai állanának is fenn, el kell ismernünk e helyütt, hogy a felebbezések szaporodnának, de szaporodniok kellene is, mert a jelenlegi felebbezési korlátok tul szigorúak. S igy fennforogna szüksége annak, hogy a kir. ítélőtáblák szaporittassanak s decentralisáltassanak. a mi pénzügyi teherrel járna, ez elől azonban nem szabad kitérni e szempontból oly államban, a hol a bélyegilletékekkel nemcsak megfizeti a jogkereső közönség a törvénykezést, hanem még jelentékeny jövedelmi forrása is lesz ez az államnak, s a hol tehát joggal megkövetelheti a jogkereső, hogy adjanak neki oly minőségű árut, mint a milyenért megfizetett. Elvégre a financiális szempontokat előtérbe helyezni ott, a hol magasabb s ideális érdekek lebegnek a szem előtt, nem szabad minduntalan. Nem tehetek róla, de én reám az egész felebbezési rendszerünk azt a benyomást teszi, hogy a törekvés financiális szempontokból oda irányul, miszerint a felső bíróságok a mostani status mellett currentiába jöjjenek s figyelmen kívül maradna az, hogy a jogkereső közönség igényei kielégíttessenek. A felebbezések jelzett szaporulata folytán tehát a kir. ítélőtáblák számát 11-ről legalább 20-ra kellene emelni ugy