A Jog, 1897 (16. évfolyam, 1-52. szám)

1897 / 6. szám - Az egyesületi jog kérdéséhez - Váltójogi curiosum

44 A Ami Török Elemér ur személyét illeti, ez ügyben egyénileg örvendek, hogy a fegyelmi eljárás reá nézve megszüntetéssel végződött; mert szorgalma, képzettsége és megbízhatóságáról személyesen is meggyőződni alkalmam volt. Elnézésnek tartom tehát azt, hogy a hirdetvényt közzé nem tette, csupán mint jogász sajnálom, hogy nem volt alkalma a magy. kir. Curiának ez ügyben határozatot hozni és igy a jogászvilág nézetét irányítani. Soha sem sok, és soha sem fölösleges, ha egy ilyen, az ügyvédi kart igen közelről érdeklő kérdéshez, mentől többen hozzászólanak azt kellő világításba helyezni igyekeznek. Az egyesületi jogkérdéséhez.*) Irta : X. Y. A legközelebb múltban történt, hogy két uri ember az N . . . . casinóban összeszólalkozott; ebből tettlegesség, utóbb párbaj keletkezett. Az urak egyike érezvén erkölcsi igazának hiányát, a casinóból kilépett. — Ezt a kilépést azonban a casinó választmánya el nem fogadta, hanem az illető urat a casinóból határozatilag kizárta. — E határozatot a c. közgyűlése jóváhagyta. A kizárt tag ekkor a megye alispánja, mint felügyeleti hatóságnál keresett és talált orvoslást, a mennyiben az alispán a c. közgyűlésének ezt a határozatát megsemmisítette s miután az alispán határozatát a c. a belügyministerhez felebbezte, ez azt helybenhagyta. A concret eset személyi részével s azzal, helyes volt-e a c. közgyűlésének határozata vagy sem? foglalkozni nem kívánok, és csak azt akarom kérdés alá venni, ha vájjon a megye alispánja és a belügyministernek van e törvényes joghatósága, az egyleti tag személyistatusát érintő ily esetet felülbirálat tárgyává tenni? Nézetem szerint ehez a nevezett felügyeleti hatóságoknak törvényes joga nincs. Ebbeli nézetemet kettes körülmény támogatja. Az egyik az, hogy ily kérdések jogérvényes elbirálása az illető egyesületnek autonóm joga, autonóm belügye, a mely garantiáját a legfelsőbb felügyeleti hatóság, vagyis a belügyi kormány által láttamozott azokban az alapszabályokban találja, a melyeket az egyleti tag az egyletbe való belépése által magára nézve joghatályosoknak elismert. Az alapszabályok kétségkívül felölelik a módozatot, a mely mellett valaki az egylet vagy casinó tagja lehet s akár benne van azután az alapszabályokban az a módozat, a mely szerint valaki tag lenni megszűnik, akár nincsen, a bevétel jogából önként következik, hogy a közgyűlés feltétlenül arra nézve is jogosult határozni, hogy valaki tag lenni megszűnt. Es a közgyűlés erre vonatkozó határozata végérvényes és azt többé semmiféle hatóság felül nem bírálhatja és ha mégis teszi, oly jogosulatlan gyámkodást gyakorol az autonóm testület irányában, mely csak rendőrállamban lehetséges és a melyet jogállamiságára valamit tartó állam törvényhozása meg nem tűrhet, hanem interpellatió esetén a felelősségre vonást a belügyminister ellenében gyakorolhatja. Ebbeli álláspontomat különben fennálló tételes rendelkezések is erősitik. Az 1,394/73. sz. belügym. rend. 4-ik bekez lése ugyanis azt tartalmazza, hogy a belügyminister az állampolgárokat az egyletek által szenvedő károktól lehetőleg megóvni törvényes feladatának tekinti. E részben szükséges ellenőrzés gyakorolhatása végett azt rendeli, hogy az alapszabályok láttamozása előtt semmiféle egylet véglegesen meg nem alakulhat, hogy a törvényhatóságok területén létező egyletek nyilvántartassanak, s hogy végül az előforduló indokolt panaszok esetén a panasz a törvényhatóság által azDnnnal megvizsgálandó s az állam vagy egyleti tagok érdekében minden szükséges «törvényes intézkedés* az arra köteles közeg által megteendő, fontosabb esetek pedig a belügyi kormánynak feljelentendők. Ezt a törvényes intézkedési jogkört azután az 1,508/75. sz. 6. m. rend. végbekezdése akként szabályozza, hogy «épen ezen tekintetekből, az államérd ek valamint az egyleti tagok sajátvagyonuk érdekében elvárom, hogy a törvényhatóság kebelében létező egyletek irányában fogja a trvhatóság a közvetlen felügyeletet gyakorolni*; a melyet az e rendelet mellékletét képező szabályzat IX-ik pontja akként ir körül, hogy minden egyleti alapszabályba felveendő, hogy az esetben ha az alapszabályokban meghatározott célt és eljárást illetőleg hatáskörét meg nem tartja, akir. kormány által a mennyiben továbbmüködésének folytatása által az állam vagy az egyleti tagok vagyoni érdeke veszélyeztetnék, haladéktalanul felfüggesztetik, s a felfüggesztés után elrendelendő szabályos vizsgálat eredményéhez képest végleg fel is oszlattatik vagy esetleg az JOG alapszabályok megtartására különbeni feloszlatás terhe alatt köteleztetik. Ezek a rendeletek ma is érvényesek és azokon kivül sem törvény sem rendelet e kérdést nem szabályozza. E rendeletek azonban csak két esetre szorítják a felügyeleti hatóság ingerentiáját: az állam közérdeke, vagy az egyes tagok vagyoni érdekének veszélyeztetett voltára és a mennyiben e részben bárki sérelemről panaszkodik, ugy azt a felügyeleti hatóság orvosolhatja nemcsak, de az egyesületet feloszlathatja. Az általam felsorolt fentebbi eset azonban a jelzett joghatóságon kivül esik s arra nézve a felügyeleti hatóság hatáskör hiányában határozatot nem hozhatott, s ha mégis hozott, nézetem szerint az törvénytelenséget követett el, a mely miatt kérdőre vonható. Váltójogi curiosum. Irti: LEE RÓBERT kir. tszéki aljegyző Mármaros-Sziget. A perlekedés rögös — sikamlós utain, hogy minő botlások történhetnek, annak ilusztrálására szolgáljon a következő eset: Sch. M., mint a váltó egyik elfogadója, sommás váltókeresetet indított az elfogadó társa, továbbá a kibocsátó és foro-atók ellen az xy-i kir. törvényszék előtt, mely annak alapján a keresetnek helyt adva, a sommás végzést kibocsátotta s abban a kibocsátót is kötelezte a váltóösszeg és járulékainak megfizetésére. A sommás végzés kifogásokkal meg nem támadtatván, jogerőre emelkedett s ennek alapján Sch. M. elfogadó örököseinek kérelmére a kielégítési végrehajtás is elrendeltetett. Ennek folyamán a végrehajtást szenvedő kibocsátó felfolyamodással élt, a kielégítési végrehajtást rendelő végzést azonban a z-i kir. ítélőtábla helyben hagyta, indokul többek között azt hozva fel, hogy »a végrehajtás elrendelésére alapul szolgált sommás végzés a felfolyamodónak a vonatkozó vétív tanúsága szerint szabályszerűen kézbesittetett, és az ellen kifogással nem élvén, — jogerőre emelkedett; a semmiségi kereset pedig a jogerőre emelkedett sommás végzésnek a végrehajtását nem akadályozza.« így megesett az a páratlanul álló eset, hogy bár a váltótörvény 23. §-a világosan kimondja, hogy az intézvényezettet elfogadása alapján a kibocsátó ellen váltójogi kereset nem illeti, — ebben az esetben elfogadó javára a kibocsátó a váltóösszeg és járulékai megfizetésére köteleztetett. És most lássuk, van-e jogorvoslat, melylyel az eljárt váltótörvényszéknek ez a speciálisnak mondható hibája orvosolható volna ? A sommás végzés ellen elmulasztotta a kibocsátó kifogásait beadni. Ellől a jogorvoslattól tehát elesett. A végrehajtás folyamán beadott felfolyamodása a másodbiróság által elutasittatott s miután a másodbiróság határozata ellen további felebbvitelnek helye nincsen, — a jogsérelem ez uton sem orvosolható. Hátra marad még a semmiségi kereset és a perújítás. Semmiségi keresetnek az 1881. évi EIX. t.-c. 39. és 50. §-ai értelmében csak akkor volna helye, ha alperes tudvalevő lakhelyének elhallgatása mellett hirdetményi idézés eszközöltetett, s az ilykép idézett fél meg nem jelent; ha önképviseletre nem jogosított, vagy jogi személy törvényes képviselőjének mellőzésével indított pert, vagy idéztetett perbe, s a hiba utólag helyre nem hozatott ; ha valamelyik fél nevében egy harmadik meghatalmazás nélkül járt el, s a hiány nem pótoltatott. Emez alaki sérelmeknek azonban egyike sem forogván fenn a jelen esetnél, — a semmiségi kereset nem vezetne célra. Habár a kir. Curiának ÍKiO. sz. döntvénye értelmében sommás végzés ellen helye van a perújításnak, — az ebben az esetben szintén nem nyújthat orvoslást ; mert a sommás végzés még 1883-ban bocsáttatott ki s igy a váltóügyekben követendő eljárást szabályozó rendeletben a perújításra nézve megszabott határidő rég eltelt. Nézetem szerint tehát nincs egyetlen egy neme a perorvoslatoknak, mely módot nyújtana arra, hogy a kibocsátó ettől a »jogeró's* jogsérelemtől megszabaduljon. Ha a lapok t. olvasói tudnának erre nézve valami orvoslási módot, — annak közlését nagyon szívesen vennők. Én csak annyit tudok a pórul járt kibocsátónak vigasztalásul felhozni, hogy a cigány még rosszabbul járta meg az anekdota szerint; a HO-as években történt ugyanis, hogy egy szolgabíró halálra ítélte a cigányt, a ki megnyugodott az ítéletben s igy ez jogerőre emelkedett. Már megtették az előkészületeket, hogy a cigányt felkötik, midőn az eset tudomására jött az alispánnak. Ez lélekszakadtában rohan a szolgabíróhoz : »Az Istenért, mit csináltok a cigánnyal?« «« Hát kérem nem tehetek róla — mondja a szolgabíró flegmatikusán — megnyugodott az Istenadta a halálos ítéletben, hát ez jogerőre emelkedett, — végre kell, hogy hajtsuk.>» *) Kösz'inetet mondunk t. munkatársunknak, hogy ezen ritka és érdekes esetet lapunkban közzétenni szives volt. A szerkesztőség.