A Jog, 1897 (16. évfolyam, 1-52. szám)

1897 / 52. szám - Zálogjogilag bejegyzett követelés lefoglalása - A bontó ok jogi hatályának megszűnéséről

A JOG 375 nyozza. hogy a fegy. bíróság a fegy. eljárást szüntesse meg. Ez azonban kimondja, hogy (egy. eljárás nem indíttatott meg, tehát nincs mit megszüntetni, az iratokat tehát egyszerűen visszaküldi a közvádlóhoz. A közvádló ez ellen semmiségi panaszszal él. A kir. curia kisebb fegyelmi tanácsa megsemmisíti a határozatot és utasítja a táblát, hogy az asszonyt netaláni elleninditványra hívja fel Eddig az eset, melynek közlésével a kir. curia határozatához néhány szerény észrevételt óhajtok tenni. A törvény megengedi ugyan, hogy necsak a közvádló emelhessen fegyelmi panaszt, hanam ezt a jogaiban sértett magánfél is tehesse ; azonban a birót és bírósági hivatalnokot is oltalma alá veszi az alaptalan panaszokkal zaklatás ellen. Elvitázhatatlanul sok érv harcol az ilyen panaszoknak korlátozása mellett. A jelenleg még érvényben levő fegyelmi törvény is biztosítékokhoz köti e jog gyakorlását; legfontosabb az. hogy magánfel panaszt csak ügyvéd utján emelhet. A közlött esetben volt ugyan panaszló fél, ki az illetékes felügyeleti hatósághoz fordult panaszával. Ha ez (a törvényszéki elnök] a panaszt alaposnak találta volna, az ügyviteli szabályok 186. 11 ) alapján szorgalmazhatja vala a közvádat. Nem szorgalmazta, csak közölte az iratokat esetleges eljárás végett. A közvádlónak, ha az esetben ő lát fegy. vétséget, módjában állott volna közvádat emelni ; nem tette, sőt — bár nézetem szerint nem szerencsés kifejezéssel — « megszüntetést» indítványozott. A kir. curia az 1871. VIII. t.c. 59. §-ára alapítja megsemmisítő határozatát. Ha csak a három első bekezdést olvassuk el : ugy látszik, hogy a kir. it. tábla csakugyan a törvénybe ütközött hátát ozatával. Meg kell azonban jegyezni erre nézve is, hogy e szakasz az elleninditványra felhívást a törvény 42. és 49. §§-ainak eseteire, tehát azokra korlátozza, hogy ha a közvádló a befejezett vizsgálat után megszüntetést vagy a megtartott .főtárgyalás után felmentést indítványozna. Nincs is az elleninditványra felhívásnak addig kellő indoka, a míg nem volt legalább vizsgálat, a melynek eredményéhez képest a magánfél esetleg szintén elállhat panaszától. Addig azonban, a mig csak a panaszlott nyilatkozott és a közvádló az eljárás mellőzését indítványozta, fölösleges az elleninditványra felhívás, mely nem más, mint kérdezgetése a panaszosnak, hogy fentartja-e panaszát ; holott a panasz beadása óta mi sem történt ujabb dolog. Ilyen esetben határozni kell (39. §.) az eljárás megindítása kérdésében, a mely határozat ellen a magánfél (59 §.) felebbvitellel élhet. Régebben e részben az állandó gyakorlat ezt a felfogást tükrözte vissza, s a fent előadottak szerint a törvénynek ez felel meg. De hát vegyük ugy, a mint azt ujabban a szórványos gyakorlat magyarázza, hogy ugyanis a fegy. eljárás megindítása kérdésében is fel kell a magánfelet elleninditványra hívni. Lehet e azonban erről a jelen esetben szó. a hol az ügyvédi képviselet teljesen hiányzott? Tovább olvasva az 1871. VIII. t.-c. 5" §-át. látszik, hogy fazonban e jogát a magánfél mindkét esetben csak ügyvéd által érvényesítheti, a kit köteles e célra külön meghatalmazványnyal ellátni s vagy mindjárt az első panaszlevélben, a melyben a fegyelmi eljárás megindítását kéri, vagy pedig beavatkozás esetén a beavatkozási kérvényben a fegyelmi bíróságnak bejelenteni. Lehet-e tehát a törvény 59. §-ára hivatkozással azt a magánfelet elleninditványra felhívni, a ki nem ügyvéd által, de nem is a fegyelmi bíróságnál kérte a fegy. eljárást ? Azt hiszem : kétségtelen, hogy nem. A kir. curia határozatát az 1871 : VIII. t. c. 59. §-ának rendelkezésével, ha ezt egészen elolvassuk, nehéz indokolni. E törvényen eddig más törvény nem változtatott. Nézetem szerint nem módosíthatott azon az ügyviteli szabály sem, de a fentebbiek szerint nem is módositott. Az idézett 86. §-a a felügyeleti hatáskörben tehető intézkedéseket sorolja elő. A felügyeleti hatóságnak kétségkívül van joga a bármilyen alakban előtte emelt panasz alapján a fegyelmi eljárást a közvád kieszközlésével szorgalmazni. Ez az intézkedés azonban a panaszló félnek más jogot nem biztosit, semmiesetre sem ruházhatja fel azzal, hogy az 1871 : VII. t.-c. ellenére is a fegyelmi bíróság előtt vádlóként léphessen fel. Nemcsak törvényben nem gyökereznék, de igazságügyi politikai szempontból is helytelen volna, ha a jelzett határozatban kimondott elv állandó gyakorlatban érvényesülne. Arra vezetne az. hogy a fegyelmi bíróság erőltesse a vádat, léptesse előtérbe a panaszost akkor is, a mikor annak panaszát már két hatóság (a felügyeleti s a közvádlói) alaptalannak találta s a mikor a bíróságnak e panaszszal a törvény értelmében már nemis lehet érdemileg foglalkozni. )( Zálogjogilag bejegyzett követelés lefoglalása. Irta: SERLY ANTAL, bpesti kir. tszéki biró. A címbeli végrehajtási aktusról az 1881. évi 60. t.-c. 79. §-ának harmadik bekezdése tudvalevőleg intézkedik: «Zálogjogilag bejegyzett követelés lefoglalása esetében, a kiküldött az alzálogjog bekeblezése végett, az illető telekkönyvi hatóságot, a végrehajtási jegyzőkönyv kivonatának hiteles kiadványban való megküldése mellett, közvetlenül keresi meg. A foglalás joghatálya ezen esetben a megkeresvény beigtatásának időpontjától számíttatik.)) Ezen idézett törvényszakasz nem mondható szerencsés alkotásnak, s ez is egyike azoknak, mely a végrehajtási törvény revíziója alkalmából javítandó lenne. Dr. Imi ing Konrád a ((Végrehajtási törvény magyarázata)) cimü munkájában (első kiadás 139 1.) elmondja találóan a maga nézetét, de helyette ujat nem ajánl. Véleménye szerint a törvény összetévesztette s azonosította a telekkönyvileg bejegyzett zálogjogot azon követeléssel, melynek biztosításával a zálogjog be van jegyezve; és figyelmen kívül hagyta : hogy zálogjogot lehet keresni a zálogra (alzálog), de szerezni lehet ettől függetlenül magára a követelésre, mint dologhozi jogra. Ha végrehajtató csak az utóbbi szerint óhajt szerezni végrehajtási jogot végrehajtást szenvedő adósnak követelésére, meglehet, talán azért, hogy a bekebelezett zálogjog — a jelzálog túlterhelésénél fogva — a követelés biztosítására tényleg nem szolgál és a követelés az adóstól mégis könuyen behajtható, ezt nem teheti, mert a törvény szerint szabályszerű foglalás utján neki az alzálogjog bekebelezését kell megkeresnie, mivel egyébként a foglalás nem joghatályos. Csak hogy véleményem szerint, ezt az alzálogjog bekebelezésének mellőzésével való végrehajtási jogot — a nem bejegyzett követelés módjára — megengedni felette veszélyes dolog lenne a jelzálog tulajdonosra, vagyis végrehajtást szenvedő adósára nézve, a mennyiben, ha a végrehajtató be is hajtaná tőle más (ingó) vagyonából a követelést, a zálogjogra bejegyzett alzálogos hitelezőknek az adós az ő ingatlanával még mindig kötelezve marad, s a kétszeres fizetés veszélyetői az által, hogy egyszer már fizetett, megóva nincsenek. Jobb hiányában tehát meg kell elégednünk a létezővel, mely ugy a dologbani, mint dologhozi jogra nézve a végrehajtás megszerzését egy kalap alá vonja, s az alzálogjognak végrehajtási jegyzőkönyv alapján való bejegyzését conditiosine qua non-ként megköveteli és a telekkönyvi rangsorozat szempontjából a foglalás joghatálya más, mint a beigtatás időpontjától nem is számitható, melyre vonatkozólag dr. I m 1 i n g maga elismeri, hogy a ((törvénynek (szerinte) nem helyeselhető ezen intézkedésének visszás (fentebb ecsetelt) következményeit csupán az képes némileg enyhíteni, hogy az egyik foglaltatóra nézve ugyanaz a szabály áll, mint a másikra,» vagyis más szóval bejegyzett követelésre a dologbani jog kikerülésével ez idő szerint jog nem szerezhető. A végrehajtási törvény 79. §-a tehát határozottan intézkedvén, a telekkönyvi hatóság az alzálogjogot csakis a bírói kiküldöttnek ezen törvényben körülirt módon való közvetlen megkeresésére, a végrehajtási jegyzőkönyv hiteles kiadványának alapján kebelezheti be, miért is helytelen némely végrehajtást elrendelő bíróságnak azon eljárása, hogy mintegy a végrehajtási törvény 83—84. §§-ai mintájára a 79. §. szerint való eljárás mellőzésével az alzálogjog bekebelezése iránt a telekkönyvi hatóságot megkeresi, némelyik éppen az alzálogjog bekebelezését elrendeli) mert az ily törvényellenes megkereső végzésnek csak elutasítás lehet az eredménye és a törvényszakasz álláspontjáról el is kell az ily helytelen megkereséseket utasítani. A bontó ok jogi hatályának megszűnéséről. Irta: TÓTH GÁSPÁR, bpesti ügyvéd. A házassági törvény, a bontó ok alapján létesült kereseti jog érvényesítésére vonatkozó rendelkezéseiben, abból a feltevésből indul ki. hogy ha a házastársi jogaiban megsértett személy közvetlenül a jogsérelem behatása alatt nem határozza el magát a házassági kötelék felbontására : feltehető, hogy a házassági viszonyt feldultnak nem tekinti. (Házassági jogi javaslat különös indokolása 195 lap.) Ez alapon a H. T. 83. §-a, a kereseti jog érvényesité; sére vonatkozó szabályokat következőképen állapítja meg: