A Jog, 1897 (16. évfolyam, 1-52. szám)

1897 / 52. szám - A büntető ítélkezés köréből - A fegyelmi jog köréből

374 A JOG törvényszéki albiró, ki még hozzá a városn ik egész sereg kipróbált ügvédjével áll szemben, teljes életében csak törvényszéknél volt, mint joggyakornok, aljegyző és jegyző éveken át végtárgyalásokon nyomorította agyon az eszét mint végtárgyalási jegyző és számfogyasztó közeg. é-> a járásbirósági praxist és azt a sok ezer meg ezer dolgot, melyet a törvényszék tanácstermének zöld asztalánál, de semmiféle könyvből sem lehet elsajátítani, csak híréből ismeri ? Még drasticusabb az eset, ha a törvényszék az egy évi törvényszéki praxist lecsépelt albiráját, kit legjobban ismer, nem is candidálja a székhelyén levő jbiróságnál megüresedett albirói állásra, mert erre képtelennek tartja és ha ennek dacára az ilyen fiatal kezdő épen a központi járásbírósághoz rendeltetik ki. mit gondoljunk akkor? Oda concludálok, hogy a törvényt ne a közszolgálat hátrányára, hanem előnyére kell magyarázni és alkalmazni. //. Veridicus. ^/A büntető ítélkezés köréből. Irta: SZÉKÁCS FERENC, kir. curiai biró. Közel tizenhét éve annak, hogy a büntető-törvénykönyvek hatályban vannak, mégis gyakran kell tapasztalnunk, hogy a törvénykönyvek gyakorlati alkalmazásánál a bíróságok technikai nehézségekkel küzdenek, s nem tudják ítéleteiket oly formába önteni, mi a törvénykönyvek intézkedéseinek megfelelne, még ha az itélet érdemleges része ellen kifogás nem is volna emelhető. Ennek persze legfőbb oka az, hogy bár maguk a törvénykönyvek tizenhét év óta alkalmaztatnak, azok kik e hibákat elkövetik, még nem forgatják e codexeket ugyanannyi idő óta. tehát mindig lesznek a birák és segédszemélyzet között olyanok, kik a büntető törvénykezés terén újoncok, s nem csoda, ha a §§-ok labyrintjében eltévednek s a kivezető utat nem ott keresik a hol az van. Ezért alig is vezethetne célhoz az ujabban és ujabban felmerülő botlásokat számba venni, mert ezek orvoslása esetről esetre a felső biró által eszközlendő. Azonban van néhány oly technikai kezelési hiba, miket már ismételve találtam kir. itélő-táblai ítéletekben is és a melyeket alig lehet elnézésre visszavezetni. Ezekkel foglalkozni talán nem lesz felesleges. Ilyen például a B. T. K. 97. §-ának felhívása. Ennek világos értelme szerint arra, hogy alkalmazható vagy csak felhívható legyen, legalább két vétségnek kell concurrálni, tehát ha csak egy vétség és egy kihágás forog fenn : a 97. §. számításba nem jöhet, hanem a 96. §. keretén belül kell meg maradni. Ennek dacára ily esetekre vonatkozólag számtalanszor hivatik fel a 97. §. az első birói ítéletekben, mit a kir. Ítélőtáblák észrevétlenül hagynak, nem is szólva arról, hogy előfordult, miszerint maga a másodbiróság hivta fel helytelenül e §-t. Persze ez elnézésre okot az szolgáltat, hogy a 98. §. felhívására elég egy bűntett és egy vétség vagy egy kihágás ; igy aztán visszafelé való okoskodással jut az illető oda. hogy a 97. §-nál is csak vétséget vegyen alapul és az ehhez járuló kihágást vagy kihágásokat is már a 97. §. alá vonja ; holott semmi kétség sem lehet arról, miszerint csak egy vétség és ezzel halmazatban levő egy vagy több kihágás esetén a szabadságvesztés, mint összbüntetés, semmi esetre sem lehet nagyobb azon maximumnál, mit a törvény magára a vétségre egyedül szabott. Persze még olyan ítéletet, miben a vétségre szabott maximum a 97. § alapján valóban meg lett volna haladva, nem olvastam, tehát e tévedésnek gyakorlatilag ártalmas hatását nem észleltem, azonban a hiba hiba marad akkor is. ha az csak szépséghiba számba menne. Sürüen előforduló egy másik botlást követnek el a bíróságok azzal, hogy ha az eredetileg büntettet képező cselekményt a 92. §. és 20. §. alkalmazásba vételével vétségnek minősitik : nem a bűntettre kiszabott büntetési tételt tartalmazó § ra, hanem a hasonnemü vétség büntetését meghatározó §-ra hivatkoznak, ugy mintha a cselekmény a 92. §, nélkül is vétséget képezne. Például: ha az összegre, vagy elkövetési módra való tekintetből a fenforgó lopás börtönnel fenyítendő büntettet képez, azonban a 92. §. alkalmazandó levén, a büntetés fogházban határoztatik meg és e miatt a 20. §-ra való figyelemmel a cselekmény vétségnek minősíttetett: akkor helyesen a 92. és 20. §§. mellett a 340. §. hívandó fel, mert az itt kitett börtön helyett alkalmaztatott e fogház. Ámde ilyen esetekben hivatkozás történik a 340. §. helyett a 339. §-ra. mint a mely a vétség büntetését tartalmazza, és pedig elég hibá san, mert a 839. §. mellett a 20 §. felhívásának értelme nincs, a 92. §-nak pedig az lenne az eredménye, hogy a büntetés pénzbüntetésben lenne kiszabandó. Ez már nem szépségi hiba, , hanem értelem/.avaró hibi, mit a felülvizsgálatot gyakorló bíróságoknak nem lenne szabad észrevétlenül hagyni, a mi azonban - sajnos — nem egyszer fordult már elő. A büntető Ítéletekben oly sürüen hivatkozott 92. §-hoz a birák már annyira hozzászoktak, hogy tán Ielkismeretükben furdalást is éreznének, ha erre — leszámítva a jogérzetet erősebben felháborító bűneseteket — nem hivatkoznának. E miatt a bíráknak nem kívánok szemrehányást tenni, hacsak buzgalmukban odáig nem mennek, hogy lehetetlen enyhítő körülményeket construálnak, a mi nélkül még mindig meglehetünk, sőt a 92. §-t sem kell félretennünk, ha a humánus érzés erre utalja a közvetlenül szemlélő bírót. Ha valaki a magyar bíróságokat azon váddal illetné, hogy ezek a 92. § rendelkezését a vádlottak javára túlságos mértékben kihasználják, én fognék lándzsát törni mellettük első sorban. Azonban épen ez a nisus, mely oly gyakran hoz minket a 92. §-sal connexusba, oda vezet, hogy ott is hozzányúlunk, a hol arra szükség nincs. Számtalanszor fordul ugyanis elő, hogy midőn nem befejezett, hanem csak megkisérlett bűntettről van szó, a mi befejezés esetén börtönnel büntetendő volna : a 66. §. mellett még a 92. §. is felhivatik, — holott erre már szükség nincs, mert a börtönről — fogházra leszállani a 66. §. keretén belül is lehet. Ha tehát kísérletnél fegyház helyett börtönt, vagy börtön helyett fogházat alkalmazunk, untig elég a 66. §-ra való hivatkozás, mert ha a 66. §. mellett még a 92. §-t is felhívjuk, ez annyit jelentene, hogy fegyház helyett fogházat, börtön helyett pénzbüntetést akarnánk kiszabni. Mindezen tapasztalatok meggyőznek arról, hogy bíróságaink a B. T. K. általános részére nem fordítanak annyi figyelmet, mint a mennyit az megérdemel, holott itt vannak lerakva azon erős pillérek, melyek az egész rendszert fentattják és a melyekből a törvénykönyv részarányos épülete kifejlődik, a melyeken az egész épület nyugszik. Ne elégedjünk meg tehát azzal, hogy adott esetekben a B. T. K. különös részében felkeressük a minősítésre és büntetésre vonatkozó §§-kat, hanem vegyük elő üres óráinkban az általános részt is s gondolkozzunk, elmélkedjünk az abban lefektetett irány elvekről. Részemről nem szégyenlem bevallani, hogy bár 17 év óta forgatom a magyar büntető törvénykönyveket, mégis, valahányszor átolvasom azokat, mindig találok bennük ujat, ép ugy mint a pap a bibliában. De nem akarom e cikket ily Sylvester-esti hangulattal befejezni, s végezetül felhozok egy megtörtént concret esetet, a mi legjobban fogja illustrálni, hogy hová vezethet az, ha az ítélkező biró az alapvető elvekkel nincs tisztában, s azok agyában össze-vissza kavarogván : nascitur ridiculus m u s, a melyre nézve id. Hombár Dániel apasági keresettel megtámadható lenne. (Pedig az apa a XI. táblának egyike volt.) Oly bűntettről volt szó, melynek enyhébb esetét a B. T. K. mint vétséget külön felemlíti és ez utóbbinak kísérletét kifejezetten büntetendőnek ki nem jelölte. Már most megesett, hogy vádlott a börtönnel büntetendő bűntett kísérletét elkövette. A 66. §. értelmében ezen kísérlet büntethető börtönnel, vagy enyhébb esetben fogházzal, vagy concedáljuk — a mi az én álláspontom — hogy túlnyomó enyhítő körülmények fenforgásával a 92. §-nak is alkalmazása mellett: pénzbüntetéssel. Az első esetben a kísérlet büntettet, a második és a harmadik esetben vétséget fogna képezni a 20. §. rendelkezése értelmében. Mit tett azonban az itélő biró a rendszerint börtönnel büntetendő bűntett eme kísérletével ? Abból indult ki, hogy ha a bűntett befejeztetett volna, akkor a túlnyomó enyhítő körülmények figyelembe vételével az csak fogházzal lett volna büntetendő: tehát vétségnek lett volna minősítendő. Minthogy pedig eme vétségnek kisérle tét a büntető törvénykönyv különös része büntetendőnek ki nem jelölte : ennél fogva vádlott felmentetik. A biró itt nem a delictumból, hanem a 92. §-ból indult ki, ezzel construált egy nem létező tényálladékot, ezt megdividálta a 66. §-al és kihozott egy nagy: nullát! Q. e. d. A fegyelmi jog köréből. Irta: dr. NYEVICZKEY ANTAL, budapesti kir. it. táblai biró. Egy töldmives asszony panaszt emel a törvényszék elnökénél, hogy a biró őt tárgyalás közben durván rendreutasította. A törvényszéki elnök nem lát az esetben fegyelmi vétséget, az iratokat mégis közli a közvádlóval «esetleges intézkedés végett». A közvádló nem kiván panaszt emelni, hanem az 1871. VIII t.-c. 59. §-ára hivatkozással inditvá-