A Jog, 1897 (16. évfolyam, 1-52. szám)

1897 / 50. szám - A távollét miatti gondnoki képviselet kérdéséhez

360 Nem lehet ugyanis elfogadni a csődtörvény jeles commentátorának, dr. K r a 1 i k Lajosnak, az 5. §-hoz irt magyarázatában kifejtett azt a tanitását, hogy a mit a tömeggondnok meghagy a bukott kezén, a mit nem leltároz, az szabad vagyona lenne a bukottnak. E szerint megengedhetné, hogy az csak lakjék tovább is a házban ingyen. Ez azonban a tömeggondnok jogkörének olyan kitágítása lenne, a mi egyenesen törvénybe ütközik. Ha azután a hitelezők megtagadják a házban való lakhatást a vagyonbukottnak, nézetem szerint akkor sem lehet a méltányosság követelményeit figyelembe véve — egyszerűen kihányni öt belőle, hanem az illető község lakbérleti szabályrendeletében előirt felmondást meg kell tenni. Mikor ez a (elmondási idő lejárt és a bukott nem hagyja el a lakást, akkor kérhet lakáskiüritést a tömeggondnok és pedig a vagyonbukott ellen. Igaz ugyan, hogy a csődtörvény 8. §-a folytán a vagyonbukott elveszti perképességét, de csak az olyan perekre nézve, amelyeknek tárgyát a csődtömeghez tartozó javak és jogok képezik. Azonban általános cselekvőképessége sértetlen marad s a tisztán személyes természetű perekben perképes a bukott ezután is.Ennek analógiájára lehetségesnek tartom, nogy ellene, mint alperes ellen, lakáskiüritést kérhessen a tömeggondnok. Máskép megindítani a keresetet lehetetlen. II. A második kérdés, hogy t. i. követelhet-e a csődtömeggondnok házbért a csődnyitás napjától és ha igen, kitől? — meglehetősen furcsa. Talán arra akar célozni, hogy a közadós «családja» is használja a házat, tehát mivel a közadós nem fizethet házbért — ez ugyanis lucus a non lucendo volna — hát fizessen a «család». Ez azonban abszurdum. Mert a tömegnek a «család»-hoz semmi köze, vele nem szerződött, neki nem adta bérbe a lakást s pusztán azon tény folytán, hogy arra a házra, a melyben a rrcsalád» lakik, csőd nyilt, házbér-fizetési kötelezettség nem terheli a bukott hozzátartozóit. A mig tehát az I. pont alattiak szerint a házban lakhatik a közadós, vele lehet a «család»-ja is. Ha azonban a bukottat kihajtja a házból hitelezőinek kérlelhetetlen szigora, a család bármelyik tagjával szerződhetik a tömeggondnok s kiadhatja neki bérbe a házat. Akkor azután követelhet bért attól, a kivel szerződött, de csak a szerződés alapján keletkező bérleti viszony kezdetétől fogva. Kettő tehát feltétlenül bizonyos: 1. hogy a csődnyitás napjától kezdve senkitől és 2. hogy a bukottól magától egyáltalán nem követelhet házbért a tömeggondnok. III. Ezek után még arra kell felelni, hogy van-e a most megfejtett két kérdés eldöntésére befolyással az a körülmény, hogy közadós neje önálló ipart üz vagy nem üz? Hogy erre a kérdésre helyesen felelhessünk, disztingválni kell. Ha ugyanis a feleség önálló ipart üz és külön helyisége van a csődhöz tartozó házban, a mely nem foglalható bele a bukott szorosan vett lakásába: akkor még ha adnának is a h,telezők lakást a bukottnak, ez nem vonatkozhatik arra, hogy a nő ingyen használja azt a külön helyiséget, melyben önálló iparát üzi. Mikor tehát a csőd megnyílt, a nő bérlőnek tekintendő a tömeggel szemben, és ha bent marad a helyiségben, okvetlenül tartozik bért fizetni. Azonban a felmondásnak, méltányossági okoknál fogva, itt is meg kell történnie és a felmondási időre bért a nőtől nem lehet követelni. Ha azonban a nő önálló ipara nem foglal el a férj házában külön helyiséget, akkor, ha a férj tovább is a házban lakhatik : ott lehet a nő is és bér fizetése nélkül űzheti benne iparát. Ha pedig kiteszik a férjet, a nő szerződhetik a tömeggel s ha iparának külön helyiség kell, kiveheti azt és elmehet férjével és családjával máshová lakni, vagy kiveheti a lakást is és pedig akkor is, ha ipara számára nem kell külön helyiség. De ekkor már ő mint uj szerződő fél szerepel s bért a II. alatt kifejtettek alapján, a szerződéses viszony kezdetétől fogva tartozik fizetni. Azt hiszem, igy lehet leghelyesebben megoldani ezeket a kérdéseket. Nem sértjük ezzel a megoldással a törvényt, sőt annak szellemében járunk el és a méltányosság követelményeinek is eleget teszünk az egész vonalon, mindenkivel szemben. A távollét miatti gondnoki képviselet kérdéséhez. > I. A «J o g> folyó évi évi 48. számában egy a kérdéssel foglalkozó cikkben az a felfogás jut kifejezésére, hogy ha sommás perben felebbezö alperes, kinek képviselője nincsen, a felebbezés beadása után ismeretlen helyre távozik és e miatt a felebbezési szóbeli tárgyalásra meg nem idézhető, szabatosabban: az idéző végzés neki nem kézbesíthető, részére ügygondnok kirendelésének helye nincs, bár az elsőbiróság ítéletében megnyugodott felperes helyhatósági bizonyítvány beadása mellett ezt kérte; mert: alperes jogos vélelem alapján felebbezését visszavontnak tekintendő. Szerény véleményem szerint a kérdésnek ilyen megoldása a törvényben támogatást nem talál, sőt annak értelmével és céljaival ellentétben van, de az azon alapuló határozat nem is volna méltányos. Az 1893. évi XVIII. t.-c. 150. §-a szerint a felebbezés visszavonása a szóbeli tárgyaláson szóval, vagy a felebbezési bírósághoz benyújtandó irattal történik; más módot, különösen a felebbezés hallgatólagos visszavonását a törvény nem e/nliti; a mennyiben pedig hasonszerü eljárási szabály megfelelő alkalmazása jöhetne szóba, figyelembe veendő, hogy a legközelebb álló 162. §. esetében a mulasztás kimondása az idézésnek, illetőleg az idéző végzés kézbesítésének megtörténtét feltételezi. Ha azonban az 1893. évi XVIII. t.-c. 150. §-a meg is engedné a tágabb magyarázatot, az 1868. évi LIV. t.-c. 268. §-ának a) pontja szerint, mely a sommás eljárásban is alkalmazást nyer, alperes részére, ismeretlen helyen való tartózkodása esetében, ha ezt felperes a keresetben igazolja, ügygondnok rendelendő. A törvény határozottan rendelkezik és a joggyakorlat alperes érdekének megvédésére, mint a törvény céljára való tekintettel megállapította, hogy ezen rendelkezés a per későbbi folyamában felmerülő szükség esetében is alkalmazandó. Erre nézve a régebbi időből csak az 1871. évi június 7-én 6,639. szám alatt kelt semmitőszéki határozatot idézem; ujabban a budapesti kir. itélő tábla 1892. évi május 9-én 1,797. szám alatti határozatában kimondotta, hogy ügygondnok rendelésének az idéző végzéstől kölönböző határozatok kézbesítése végett is van helye. A törvény és az arra támaszkodó joggyakorlat szerint tehát felperes kérelme folytán az ismeretlen helyen tartózkodó alperes részére mindig ügygondnok rendelendő. Az idézett törvényes rendelkezésektől eltekintve, nem volna méltányos alperest csupán azért, mert a felebbezés beadása után tartóíkodási helyét megváltoztatta sfeltalálhatásaérdekébennemgondoskodott(ami egyébiránt nem is mindig kétségtelen és a községi közegek hiányos nyilvántartása a vélelem felállítása ellen szól), ilyen jelentékeny joghátránynyal sújtani, midőn ő az elsőbiróság Ítéletét felebbezéssel már megtámadta, ez által a peres ügy elbírálását a felebbezési bíróságra áthárította s midőn a peres fél lakhelyéről való eltávozásának ilyen jogfosztó hatályt a törvény polgári perben általában nem tulajdonit. A cikk irója súlyt látszik helyezni arra, hogy alperes a szóbeli tárgyalást kizárólag uj bizonyítás felvétele céljából kérte; azt hiszem, ennek a megkülönböztetésnek a kérdés szempontjából fontossága nincsen, mert bármi célból kérte a szóbeli tárgyalást alperes, ő arra való megidéztetését és ha a kézbesítés akadályba is ütközik, érdekének figyelembe vételét jogosan igényelheti. Csipkés Arpá d kir. tszéki bíró Csik-Szeredán. A «J o g» 48-ik számában G ö 1 d n e r Károly tszéki bíró ur hason cim alatt egy igen érdekes kérdést vet fel; nem vélek céltalan munkát teljesíteni akkor, a midőn a kérdésre vonatkozó nézetemet néhány szóval kifejtem. Feleletem ugyanaz, a mit Göldner Károly biró'ur mond, teljesen osztozom azon nézetben, hogy a felebbezés beadása után ismeretlen helyre távozott alperes részére a bíróság ügygondnokot ki nem rendelhet; osztozom e nézetben nemcsak a kérdésnél alapos fejtegetéssel elmondottak miatt, hanem azért is, mert ily esetről perrendünk nem intézkedett. A perrend alaki dolgokat állapit meg, az ilyenek pedig általában szorosan magyarázandók, de szorosan magyarázandók különösen akkor, a midőn a törvényben a felsorolás taxativ, ennél fogva ama szabályok alapján csak azon intézkedések tehetők meg, a melyek megtételét az alaki jog megengedi. Az ügygondnok kirendeléséről az 1868 : 54. t.-c. 268—269. §§-ai intézkednek ; e szakaszok taxatíve sorolják fel azon eseteket, a melyekben ügygondnok kirendelésének van helye, s csak az első végzés — tehát a keresetre hozott idéző végzés — nem kézbesithetése esetére szabályozzák az eljárást. A per folyama alatti ügygondnok kirendelésének esetét perrendünk nem ismeri, a felebbezés beadása utáni ügygondnokkirendelés tehát nemcsak ezért, de még azért sem foghat helyt, mert a felebbezési eljárást szabályozó 1893: 18. t.-c. e tekintetben rendelkezést nem tartalmaz. Bizonyos tehát, hogy a bíróság a felebbezés beadása után az alperes részére ügygondnokot ki nem rendelhet, mindazonáltal a bíróság, mint a jog őre, nem zárkózhatik el oly mereven.