A Jog, 1897 (16. évfolyam, 1-52. szám)

1897 / 48. szám - A közjegyzői költségek az örökösödési eljárásban

190 A JOG számított 50 krra nézve a határozathozatal felperes kérelme folytán mellőztetett. Alperesek közösen védekezvén, a közös védelem folytán felmerült és mérsékelten megállapított perköltség viselésére egyetemlegesen kellett őket a prdts. 251. §-ának első bekezdése alapján kötelezni. Alperesi képviselő munkadijának megállapítása a prdts. 252. §-án alapszik. A pécsi kir. ítélőtábla (1897. évi május hó 4-én 1,096. sz. a.) L. György felperesnek özv. K. Ferencné és dr. T. Károly alperesek ellen 72 frt 30 kr. és jár. ír. perében a következő i t életet hozta: A kir. ítélőtábla az elsőbiróság ítéletét annyiban, a mennyiben a kereseti összeget leszállítva, a többletet felperesnek meg nem ítélte, elutasítónak tekinti és felebbezés hiányában nem érinti, felebbezett többi részét pedig vonatkozó indokainál fogva helybenhagyja, egyszersmind alperesi ügyvéd felebbezési dijának és költségeinek I. r. alperesre eső fele részét saját fele irányában 3 frtban állapítja meg. A m. kir. Curia (1897. évi október hó 7-én 898. sz. a.) dr. L. György felperesnek özv. K. Ferencné I. és dr. T Károly II. r. alperesek ellen 72 frt 30 kr. tőke és jár. ir. perében hozta a következő ítéletet. A másodbiróság Ítéletének nem felebbezett része érintetlenül maradván, abban a felebbezett részében, a melyben felperes I. r. alperessel szemben 26 frt 90 kr. részkövetelésével elutasittatott, mindkét alsóbiróság Ítélete megváltoztattatik és I. r. alperes arra köteleztetik, hogy felperesnek a 11. r. alperessel egyetemlegesen a már jogerejüleg megítélt összegen felül a keresetbe vett ezt a 26 frt 90 kr. tőkét és csupán őt terhelőleg 9 frt 50 kr. | sikeres felebbezési költséget fizessen meg 2 nap és végrehajtás terhe alatt. Indokok: Felperes az I. r. alperes képviseletében az az ellen F. Simon által indított és lefolytatott váltóperben nemcsak a II. r. alperestől nyert helyettesítési, hanem az ahhoz a perhez csatolt D) a. meghatalmazás tartalma szerint a közvetlenül I. r. alperestől nyert megbízás alapján is járt el. Minthogy tehát a jelen esetben nem a fél által adott általános engedély alapján történt helyettesítés, hanem a fél részéről történt közvetlen megbízás képezi a felperes keresetének jogalapját és minthogy az ily megbízás a fél és így megbízott ügyvéd között mindenesetre közvetlen jogviszonyt állapit meg és minthogy a megbízott ügyvéd az 1874: XXXIV. t.-c. 52. §-a értelmében felétől munkadijának s kész kiadásának megtérítését jogosan követelheti, mindezek alapján mindkét alsóbiróság ítéletének e részbeni megváltoztatásával az I. r. alperest a kereseti 26 frt 90 kr. követelésnek megfizetésére is kötelezni kellett. Kereskedelmi, csöd- és váltó-ügyekben. A közadós jogcselekményének a csődmegtámadási jog alap ján történt hatálytalansága csupán a csődhitelezök irányában következvén be, az nem érinti a közadósnak a vele közvetlenül szerződő fél irányában fenálló jogviszonyát, ennélfogva a hatálytalanított zálogjog telekkönyvi kitörlésének nem lehet helye, hanem kimondandó a csődhitelezőkkel szemben való hatálytalanságnak feljegyzése a telekkönyvbe és a zálogjog tárgyának a csődtömeg javára való értékesithetése, tekintet nélkül a hatálytalanított zálogjogra. Valamely kereskedelmi üzlet tevékenysége, az üzlet körének terjedelme csak a különös észlelet körébe tartozó tényekből vont következtetés utján állapíttathatván meg, a köztudomású tények közé nem eshetik, a bíróságnak ezekre vonatkozó magántudomása pedig, a mennyiben nem alapszik hivatalos tudomáson, a bizonyítás kizárásának okát a sommás eljárás 62. §-a alapján nem képezheti. A kereskedői minőség az iparszerüséget feltételezi ugyan, de magában véve független az üzlet terjedelmétől. I Kereskedelmi törvény 3. §.) A m. kir. Curia mint felülvizsgálati bíróság. (1897 szeptember 7. I. G. 187. sz. a.) A 2. és 3. r. alperesek felülvizsgálati kérelmének részben hely adatik, a felebbezési bíróságnak ítélete, a mennyiben abban az alperesek annak tűrésére köteleztetnek, hogy az ingatlanra szerzett zálogjoguk a telekjegyzőkönyvből töröltessék, megváltoztattatik és a 2. és 3. r. alperesek annak tűrésére köteleztetnek, hogy bekebelezett zálogjoguknak a csődhitelezőkkel szemben történt hatálytalanítása az illető telekjegyzőkönyvbe hivatalból feljegyeztessék és hogy az ingatlan, tekintet nélkül a javukra bekebelezett zálogjogra, a csődtömeg javára értékesíttessék; s egyúttal kimondatik, hogy az ingatlan eladási árából az alpereseknek a csődhitelezőkkel szemben hatálytalanított zálogjogi követelésére, a rangsorozat szerint eső összeg, a csődtömegnek adandó ki. Egyebekben a 2. és 3. r. alperesek felülvizsgálati kérelmükkel elutasittatnak. Indokok: A 2. és 3. r. alperesek külön beadványban előterjesztett, de lényegileg egyező tartalmú felülvizsgálati kérelmeik szerint mindenekelőtt azért támadják meg a felebbezési bíróságnak Ítéletét, mert panaszuk szerint a felebbezési bíróság a vagyonbukott hagyaték örökhagyójának halála után, ennek ingó és ingatlan vagyonára vezetett kielégítési végrehajtási cselekményüknek, a hagyaték csődhitelezői irányában történt hatálytalanításánál, a csődtörvény 27. §. 2. pontját helytelenül alkalmazta. E panaszuk alaptalan, mert a felebbezési bíróság, a midőn ítéletének indokai szerint abból az okból mondatik ki a csődtörvény 27. §. 2. pontja alapján a csődhitelezőkkel szemben hatálytalannak az alpereseknek szerzett zálogjoga, mert tényállása szerint az örökhagyót kereskedőnek tekintvén, megállapította, hogy az alperesek által kieszközölt végrehajtás foganatositási idejében az utóbb csőd alá került hagyaték fizetéseit már beszüntette s ennek fizetésbeszüntetéséről az alperes hitelezőknek tudomásuk volt, a csődtörvény 27. §. 2. pontjának alkalmazására nézve abból a jogi felfogásból indult ki, a melyet ennek alkalmazhatására nézve a kir. Curia I. G. 375 96. sz. a. hozott feloldó határozatában kifejtett s a mely jogi álláspont a feloldás következtében a felebbezési bíróság előtt, ujabbi eljárásánál, a sommás eljárás 204. §-a alapján irányadó volt. További panaszuk az alpereseknek arra irányul, hogy a felebbezési bíróság tévesen tekintette a vagyonbukott hagyaték örökhagyóját kereskedőnek és helytelenül állapította meg a hagyaték fizetéseinek beszüntetését s erről az alpereseknek tudomását a végrehajtási cselekményeknek foganatosítása idejéből. Ezekre nézve felhozott panaszaik is alaptalanok. Való ugyan az, hogy valamely kereskedelmi üzlet tevékenysége, az üzlet körének terjedelme csak a különös észlelet körébe tartozó tényekből vont következtetés utján állapíttathatván meg, a köztudomású tények közé nem eshetik, ennélfogva a bíróságnak ezekre vonatkozó magántudomása, a mennyiben az nem alapul hivatalos tudomáson, a bizonyítás kizárásának okát a sommás eljárás 62. §-a alapján nem képezheti, mindazonáltal a felebbezési bíróság, annak következtében, hogy Ítéletének indokaiban köztudomásúnak jelentette ki, hogy az örökhagyó üzlete a kisipar körét túlhaladta s ennek megállapításánál súlyt nem helyezett az ellenkezőnek bizonyítási céljából az alperes által bemellékelt iparhatósági bizonyítvány tartalmára, a sommás eljárás 185. §. cj p. alá eső eljárási jogszabálysértést el nem követhetett, mert ennek alapját csak lényeges eljárási jogszabály megsértése képezheti. Annak megállapítására nézve, hogy az örökhagyó kereskedőnek tekintessék, a felebbezési bíróság tényállása szerint nem képezhet lényeges kérdést az, hogy az üzlet mily terjídelmü volt, minélfogva ez irányban a bizonyítás felvétele körüli szábalytalanság nem eshetik a sommás eljárás 185. §. c) pontjának esete alá. A kereskedelmi törvény 3. §. értelmében ugyanis kereskedőnek az tekintendő, a ki kereskedelmi ügyletekkel saját nevében iparszerüleg foglalkozik. E szerint a kereskedelmi minőségaz iparszerüséget feltételezi ugyan, de magában véve független az üzlet terjedelmétől. Minthogy pedig a felebbezési bíróság tényállása szerint, az örökhagyó a városi tanács tanúsítása szerint óráknak, látszerészi cikkeknek és optikai szereknek előállításával, ezeknek kicsinyben és nagyban való eladásával s igy a kereskedelmi törvény 258. §. I. p. alá eső oly ügyletekkel állandóan foglalkozott, a melyek az üzleti tevékenység körére tekintet nélkül kereskedelmieknek tartandók, ennélfogva ily ügyletekkel való iparszerü foglalkozás következtében az örökhagyó kereskedőnek tartandó és közömbös az, hogy az állandó foglalkozás mellett, üzlete tulhaladta-e a kisipar körét, vagy sem ? Az a panasz sem alapos, hogy a kereskedelmi ügyletekkel való állandó foglalkozásra nézve a hatósági bizonyítvány nem képezhet alkalmas bizonyítékot, azt tehát az örökhagyó irányában a felebbezési bíróság a felperes által bemellékelt városi tanács bizonyítványával, jogszabály sértésével vette bebizonyitottnak. Alaptalan pedig azért, mert az ellenkezőnek bebizonyítása a hivatalos bizonyitványnyal szemben az azt állitó felperest terhelte és miután az alperes a felebbezési bíróság ítéleti tényállása szerint bizonyítékot ellenkező állítására nem szolgáltatott, mert az általa bemellékelt iparhatósági tanusitványnyal bizonyítani nem azt kívánta, hogy az örökhagyó kereskedelmi ügyletekkel állandóan nem foglalkozott, hanem csupán azt, hogy üzlete a kisipar körét nem haladta tul, a felebbezési bíróság a felperes által bemellékelt városi tanács bizonyítványa alapján, az örökhagyó kereskedői minőségét megállapítottnak vehette. A felebbezési bíróság tényállásában annak a megállapítása, hogy a végrehajtások foganatosítása idejében a vagyonbukott hagyaték fizetéseit már beszüntette és hogy a fizetések beszüntetéséről az alperes hitelezőknek tudomásuk is volt, ténybeli körülményekre vonatkozik s mint ilyen, a perben szolgáltatott s arra alkalmasoknak talált bizonyítási adatok felhasználása után ezek szabad mérlegelésének s igy a birói meggyőződésnek körébe tartozván, helyességére nézve felül nem vizsgálható s a sommás eljárás 197. §-a szerint irányadó a felülvizsgálati eljárásban is, mivel ezeknek a ténymegállapítása miatt a sommás eljárás 197. §. 2. bekezdése alapján panaszt az alperesek felülvizsgálati kérelmükben nem hoztak fel. Végül alaptalan az alpereseknek a perköltségben történt marasztaltatásuk ellen felhozott panaszuk, mert ügyveszteségük következtében a sommás eljárás 109. §-a kötelező szabálya értelmében, ennek helyes alkalmazásával marasztaltattak a per költségeiben. Alaposnak kellett azonban elismerni az alperesek felülvizsgálati kérelmét, a mennyiben az a felebbezési bíróság ítéletének, az ingatlanra szerzett végrehajtási zálogjog hatálytalanításával, a zálogjognak telekkönyvi kitörlését tartalmazó rendelkezése ellen irányul.