A Jog, 1897 (16. évfolyam, 1-52. szám)

1897 / 46. szám - Az utóöröklés és örökös-helyettesités kérdéséhez

326 A JOG kül történik, a lemondó és a tulajdonos közötti rokonsági viszonynak megfelelő ajándékozási illeték fizetendő, melynél azonban megjegyzendő, hogy a tulajdonos akkor is csak az ajándékozási illetéket tartozik fizetni, ha a haszonélvezetrőli lemondás ingatlanokra vonatkozik, mivel a tulajdonos az ingatlan átruházási illetéket már akkor tartozott az ingatlan egész értékétől megfizetni, a mikor arra a tulajdonjogot megszerezte ; ha pedig a lemondás a tulajdonos javára visszteher mellett történik, ez esetben a visszteher értéke szerint a II. fokú illeték rovandó le az okirat után. Ha tehát B. B. a haszonélvezetről lemond külön nyilatkozatban, meghatározott visszteher nélkül, ugy a vevő N. N. az adott forgalmi érték után ajándékozási, ha pedig egy meghatározott visszteher mellett mond le, ugy már nem a vevő N. N., hanem a haszonélvezet birlalója B. B rovandó meg a visszteher II. fokú illetékével. Tekintve azonban, hogy számtalanszor ugyancsak az adásvételi szerződés egy külön pontjában történik a szolgalomróli lemondás, és dacára annak kiszabatik vevőre a szolgalomlem-mdás után az illeték, ámbár a vevő és a szolgalom tulajdonosa egymás közt semmi külön elpalástolt jogügyletet nem kötöttek, mert a kölcsönösen meghatározott vételárból, bár kifejezve a szerződésben világosan nincsen, a szolgalom birtokosa szintén kap egy meghatározott részt. Ezeket a csűrés csavarásokat igen helyesen tisztázta a volt pénzügyi közig, bíróság (i, 109. számú hason ügybeni ítélete, a melyben kimondotta, hogy csak adásvételi illeték követelhető akkor, ha a tulajdonos és a haszonélvező tulajdoni és haszonélvezeti jogukat együttesen s közösen felveendő vételár mellett idegenítik el. Vagyis ha X. Y. és B. B. a szerződésben mint eladók együttesen adják el a megállapított és közösen felveendő vételár mellett a bekebelezett haszonélvezettel terhelt ingatlant és pedig első a tulajdonjogát, utóbbi a szolgalmi jogát N. N. nek, ugy a vétel után járó 48/io°/o_on kívül egyéb illetékkel meg nem róhatók, ellenkező esetben azonban igen, még pedig az első pontban kifejtettekhez képest. Az utóöröklés és örökös-helyettesités kérdéséhez. Irta: Dr. RAFFAY FERENC, győri kir. albiró. «Sz. F. végrendeletében atyja után örökölt vagyonára nézve örököséül nevezi serdületlen korú fiát Sz. G.-t. A végrendelet tovább igy szól : «Ha, mitől Isten óvjon, gyermekem elhalna, az esetre összes vagyonomat nőm, szül. K. E. örökölje)). Sz. F. elhalván, hagyatékát akkor még serdületlen fia birtokba veszi, ez pedig 17 éves korában végrendelet és leszármazók nélkül elhal». Ezt az esetet veti fel a «Jog» f. évi 45. számának egy cikkelye és kérdi, vájjon egyszerű örökös-helyettesitésről vagy utóörökös nevezésről van-e szó és utóbbi esetben mihez van joga az utóörökösnek ? Mielőtt a kérdésre választ adnék, magát a kérdést kell világosabbá, precízebbé tenni. Ez a két kitétel ugyanis: «egyszerü örökös-helyettesités» és «utóörökös-nevezés» nem helyes. Ellentétet, illetve külömbséget akarna kifejezni, holott egyet jelent mind a kettő. Magyar örökjogunk szerint ugyanis kétféle a helyettesítés : egyszerű és úgynevezett hitbizományi. Az egyszerű helyettesítés tulajdonképen a feltételes örökös nevezés egyik sajátos formája Lényege az. hogy az emlézett akkor kapja meg az örökséget vagy a hagyományt, ha az, a ki első sorban emléztetett, nem jut hozzá, mert vagy nem teheti, pl. meghal, vagy nem akarja. A helyettesitett személy neve : utóörökös. Az egyszerű helyettesítés formája ez : Örökösöm legyen A), ha azonban A) nem lehet vagy nem akar örökösöm lenni, akkor : B. Itt A) az örökös, B) az utóörökös. Ha A) tényleg örökössé lesz, ha megkapja az örökséget, B) joga ipso jure. azonnal megszűnt. Az egyszerű helyettesítés tehát az örökös örökjogát absolute nem korlátozza ; az örökös és utóórökös egymással semmiféle jogviszonyban nincs. A hitbizományi helyettesítés pedig feltételhez és időponthoz kötött örökös- vagy hagyományos-nevezés, a melynél az örökös, fiduciárius, halála után kapja meg a vagyont a fideicommissárius, a kit utóörökösnek is neveznek. Alakja ez: Örökösöm A), kinek halála után hagyatékomat B) örökli. A mi ezt a helyettesítést illeti, hazai joggyakorlatunk szerint, benne van az egyszerű helyettesítés is, vagyis ha A) nem lesz, mert nem lehet vagy nem akar örökös lenni, B) lesz az örökös. Továbbá a hitbizományi helyettesilés nemcsak a végrendelkezési tilalmat, hanem az élők közti szabad rendelkezés korlátozását is magában foglalja, azonban a köteles rész tekintetében hatálylyal nem bir. Végül az érvényesen rendelt hitbizományi helyettesítés a törvényes örökösök öröklési igényét megszünteti. Ezek alapján a kérdést helyesen ugy kell feltenni, vájjon egyszerű vagy hitbizományi helyettesítésről van-e szó és utóbbi esetben mihez van joga a fideicommissárius özvegynek? Már most a mi a végrendelet idézett szavait illeti, nézetem szerint itt egyszerű helyettesítés esete forog fenn. Ez a kifejezés ugyanis: «Ha, mitől Isten óvjon, gyermekem elhalna)) — csak azt jelentheti, hogy «életemben elhalna». Mert ha hitbizományi helyettesítést akart volna a végrendelkező, minthogy ez oly messzeható következményekkel jár (megszorítja ugyanis a fiu végrendelkezési, sőt élők közti szabad rendelkezési jogát is, befolyással van — a fiu elhunyta után a hagyatékot képező ági vagyon visszaállítására nézve stb.) bizonyára határozottan, minden kétséget kizárólag kifejezte volna, hogy: «fiam halála után nőm örökölje vagyonomat)). A feltételes mód és az «Isten óvjon» kifejezés szintén arra céloz, hogy ha a fiu előbb halna meg. mint a végrendelkező és nagyon nehéz, sőt lehetetlen azt bele magyarázni, hogy «ha gyermekem nőm életében halna meg». Ezek szerint egyszerű helyettesítésről lévén szó, minthogy a férj meghalt s a fiu megkapta az egész hagyatékot: ezzel a helyettesítés elesett. Az özvegy tehát — miután a fiu 17 éves korában végrendelet és leszármazók nélkül hunyt el — ezen helyettesítés folytán a hagyatékból semmit sem kap, hanem az, mint ági vagyon, a maga egészében visszaszáll arra az ágra, a melytől eredt. Nem a helyettesítés, hanem a törvényes örökösödés szabályai alapján, megilleti azonban az özvegyet az egész hagyatékra nézve az özvegyi jog. a melyet a férj hagyatékának átadásakor, minthogy arról az özvegy le nem mondott, köteles volt a bíróság az ingatlanokra nézve, telekkönyvileg is biztosítani. Ez a jog fennáll a fiu halála után is. sőt mivel kötelesrészre jogosítottak nincsenek — korlátozni sem lehet. Ha pedig hitbizományi helyettesítésről szó lehetne ebben az esetben, akkor is vi'ágos a kérdés. Már fentebb jeleztem, hogy a hitbizományi helyettesítés a köteles rész tekintetében hatálytalan. A Curia 47. számú teljes ülési döntvénye fejtette ki határozottan ezt az elvet. E szerint ugyanis : «Szülők részéről tett azon végrendeleti intézkedés, mely szerint a kiskorú gyermekükre hagyott vagyon tekintetében akként rendelkeznek, hogy e vagyon és pedig azzal a kifejezéssel,)) hogy a gyermek kiskorúságában beállható elhalálozása esetében, «vagy azzal a kifejezéssel, hogy» a gyermek nagykorúságának elérte vagy a leánygyermek férjhezmenetele előtt bekövetkezendő kimúlta esetében)) — egy nevezett harmadik személyre szálljon, a gyermek törvényes osztályrészére ki nem terjed ; következőleg a reá akként hagyott vagyon azon értéke erejéig, mely törvényes osztályrészének megfelel, sem a gyermek végrendelkezési jogát egyáltalában nem korlátolhatja, sem a gyermek végrendelet nélkül elhalálozása következtében beállott törvényes öröklés érvényesítésének akadályul nem szolgálhat. Ellenben a hagyatéknak azon értékére nézve, mely a gyermek törvényes osztályrészét meghaladja, a szülők teljes szabadsággal jelölhetnek ki nemcsak serdületlen vagy serdült, hanem nagykorú gyermeküknek is utóörököst s következve, az erre irányzott helyettesítési intézkedésük az örökségre hivatott gyermek végrendelkezési jogát, a hagyaték utóbb említett része tekintetében kizárja. így tehát még na fideicommissárius is az özvegy, őt csak a hagyaték fele illeti. Mert a fiu köteles részére nézve ezen utóörökös nevezés hatálytalan. Az ági örökösök ennélfogva a hagyaték felét követelhetik, de azt terheli a fentebb kifejtettek értelmében, az özvegyi jog. Az teljesen indifferens, vájjon a hagyaték tárgyalásánál szóba került-e ezen helyettesítés, hogy a kiskorú gyámja a hagyaték felére nézve mellőztetni kérte-e az utóöröklést vagy sem? hogy be van-e kebelezve vagy nincs ez az utóöröklési jog? Ha tényleg hitbizományi ez a helyettesítés, a hagyaték fele, törvény erejénél fogva, visszaszáll az ági öröklés rendje szerint, fele pedig a fideicommissárius özvegyet illeti. Akárhogy oldjuk meg tehát a kérdést, csak a hagyaték fele vitás, mert a másik fele feltétlenül az ági örökösöké.