A Jog, 1897 (16. évfolyam, 1-52. szám)

1897 / 44. szám - Az ügyvédi tisztesség és becsületes munka szigorú megóvása szempontjából Magyarország összes gyakorló ügyvédeihez a következő kérdést teszem

174 A JOü Ezek ellenében tehát a felperesnek a kérdés tárgyát képező halászat tulajdonjoga csak azon esetben lett volna megítélhető, ha annak későbben történt jogszerű megegyezését a felperes a perben bizonyította volna. Mivel azonban a felperes által ez iránybani bizonyítékul felhozott, az uradalom és Luczatő községében a birtokrendezés alkalmával fenntirt kelettel létesült és Libetbánya nagyközség hozzájárulása nélkül megkötött egyesség az ő vagyis Libetbánya nagyközség halászati jogának elvesztésére nézve kötelezőnek nem tekinthető s mivel a kir. kincstár és Libetbánya nagyközség között a rezervált erdőkre nézve létrejött egyesség csakis azon vizek halászati jogára terjed ki, mely a két erdőbirtokos tulajdonát képező erdőkben fekszik; a felperes pedig azt, hogy a kérdéses Huttna patak szintén a most emiitett erdőterületeken volna, nem is állítja, sőt az alperesnek azon állítását, hogy a Huttna patak az erdő egyességben felsorolt erdőterületeket sehol sem érinti, az 1868. évi LIV. t. cikk 15. § ának értelmében beismeri. Mindezek szerint tehát a felperes az alperesnek a per tárgyát képező halászati jogának sem eredeti sem későbben történt megszerzését a perben nem igazolván, a felperest keresetével elutasítani kellett, stb. A budapesti kir. ítélőtábla. (1889. április 29-én 4,384. sz. a.) A kir. ítélőtábla az elsöbiróság ítéletét helybenhagyja. Indokok: Nem vonta ugyan alperes kétségbe, hogy Iluttna-patak medre Lucatő-község határában felperes tulajdona, az az 1888. évi XIX. t.-c. 1. és 3. §-ai értelmében ezen az alapon felperest a halászat joga csak akkor illetné, ha nem volna kimutatható, hogy ama jogot más szerezte meg. Alperes azonban az A) és B) alatti királyi rendeletekkel kimutatta, hogy a keresetbe vett halászati jog őt illeti. Ezeknek a kir. rendeleteknek első része ugyanis, nem a mint felperes állítja, alperes község panaszát ismerteti, hanem bizonyítványokra és okiratokra hivatkozva, alperes község jogát kijelenti akként, hogy alperes községnek szabad volt a halászat azoknak folyójában egészen a Garam folyóig: ezután pedig áttér a panasz ismertetésére és annak elintézésére, eltiltván a panaszolt jogsértéstől a várparancsnokot. mert alperes község sértett joga már birói Ítélettel is elismertetett. Igaz ugyan, hogy a birói Ítélet ismertetésénél mind a két idézett királyi rendeletben az foglaltatik, hogy alperes község polgárai bírjak a szabadságot ugy a halászatban, mint az erdőben a város határain belül. Minthogy azonban sem az nem állapittatik meg, hogy e két meghatározás közt a határok tekintetében eltérés van, sem a királyi rendeletek első részében foglalt tüzetes határmegjelölés helyett részletesen köriilirt uj határok meg nem állapittatnak, nyilvánvaló, hogy a birói Ítélet ismertetésével említett határok csak rövid utalásnak tekinthetők az előrebocsájtott tüzetesebb határ megjelölésre. Amennyiben tehát e szerint a halászat a Garam folyóig,az erdők használata pedig csak a város határain belül volt alperes részéről gyakorolható, a birói ítélet ismertetésénél előforduló az a kifejezés, hogy a város határain belül szintén csak az e kifejezést közvetlenül megelőző tárgyra «Az erdők»-re érthető. Ezt a felfogást támogatja a halászati jog tényleges gyakorlata, a mennyiben M. Rudolf, K. József, C. János és C. András tanuk azt bizonyították, hogy 50—60 sőt 70 év óta kizárólag alperes gyakorolta a halászatot, a Huttna pataknak kérdésben forgó szakaszán. Eme és az alperes részéről II. alatt mellékelt okiratok az alsóbiróság ítéletében erre nézve felhozott indokoknál fogva ügydöntő bizonyítékot nem képezvén, az elsöbiróság ítéletét a kereset főtárgyára nézve ezekből az okokból helyben kellett hagyni. A magyar királyi Curia (1897. évi június hó 9-én 5,441. sz. a.) Mindkét alsóbiróság Ítélete megváltoztatik s a felperes m. kir. kincstárnak kizárólagos halászati joga a Huttna nevezetű pataknak a Lucatő község határában elvonuló részében megállapíttatik stb. Indokok: A felek között nem vitás az, hogy Lucatő községének jelenben Libetbánya város határától elkülönített önálló határa van, s hogy Lucatő úrbéres község, ennek földesúri birtokosa a m. kir. kincstár volt; továbbá hogy felperes s Lucatő községe között az úrbéri rendezési per egyességgel fejeztetvén be, a m. kir. kincstár részére a halászati joga a határban levő minden vizekben a Lucatői úrbéresekkel szemben fentartatott. Mindazonáltal alperes ezen hozzájárulása nélkül keletkezett egyességnek reá vonatkozható hatályát el nem ismervén, a luczatői határban folyó Huttna patakban való halászati jogosultságát az 1539 és 1543 években keletkezett A) és B) a. beperesitett kir. rendeletekkel kívánja bizonyítani, állítván, hogy e jogát a tényleges használattal is fentartotta. A felperes kir. kincstár pedig jogosultságát ugyanezen királyi rendeletekre alapítja s tagadja az alperes város részéről állított háborítatlan és jogos birtoklást. Ehhez képest a kérdés eldöntésénél elsősorban az érintett kir. rendeletek valódi tartalmát kellett alapul venni. Ezen okiratokban a libetbányaiak halászati jogosultságának területe kétféle módon van említve. A bevezető részben mint indokolásul az van felhozva, hogy Libetbánya városnak mindig szabad volt a halászat az ő folyójában a Garam folyóig, utóbb pedig mint egy befejezésül az van kifejezve, hogy a bányavárosokban felállított biztosok Ítéltek a halászat jogosultsága felett s e szerint a libetbányai polgárok jogosan birják a szabadságot ugy a halászatban, mint az erdőkben a város határán belül. De mivel jelenben az érintett királyi rendeletek kelte után negyedfélszázad múlva a felek azt felvilágosítani s előadni nem képesek, hogy a Libetbánya város határa azóta nem változott-e ? valamint azt sem, hogy a Huttna patak medre s a Garam folyóba szakadása ugyanazon helyeken vannak-e ma, mint voltak ama régi időkben; ezekből önként következik, hogy az érintett királyi rendeletek kitételei alapján meg nem állapitható az, hogy a Libetbányaiaknak halászati szabadsága a Lucatő határában levő folyóvízre vonatkozóan rendeltetett fentartani; de ugyanezen kir. rendeleteknek az a kitétele, hogy a halászat szabadsága a Libetbányaiakat a város határán belül illeti, kétséget kizáró modorban van kilejezve. A dolog régisége és bizonytalanságánál fogva nem lehet abból az alapból sem kiindulni, hogy Lucatő a város határához tartozott, valamint nem létezik arra nézve sem adat, hogy Lucatő községe alakulásakor ennek földesúri birtokosa a halászati jogról lemondott s általában ezt a birtokot a halászati jog kivételével szerezte volna meg. Ezekre vonatkozó bizonyítékok hiányában pedig a halászat joga az előbbi magyar törvények értelmében mint kisebb kir. haszonvétel a földesúri birtokost illette, mely szerzett jogot az 1888. évi XIX. t.-cikk sem érintette. Ezek ellenében nem vétethetett figyelembe felperesnek a halászat gyakorlatára való hivatkozása, mert eltekintve attól, hogy az erre nézve kihallgatott tanuk libetbányai polgárok s volt tisztviselők, és ennél fogva a vitás kérdésre nézve érdekteleneknek nem tekinthetők, semmi adat nem létezik arra nézve, hogy a libetbányaik a halászatot a peres területen a felperes tudtával és elnézésével gyakorolták volna. Ellenben felperes a G. Márton és T. János tanuk vallomásával bizonyította, hogy a halászatot haszonbérbeadás által gyakorolta,sőt 1888. évben tudomására jutván felperesnek az,hogy a libetbányaiak aperes területen halásztak, e miatt a közigazgatási hatóságnál büntető feljelentést tett, s e feljelentés tárgyalásának folyamán a libetbányaiak a halászat jogosultságát nem érvényesítvén, a m. kir. belügyminister határozatában megállapította a halászatnak jogtalan gyakorlatát és a büntetést csupán elévülés indokából nem szabta ki. Ennélfogva felperes mellett a jog és gyakorlat bizonyítva lévén, keresetének helyt kellett adni. Kereskedelmi, csöd- és váltó-ügyekben. Ha valamely felszámolás alatt álló részvénytársaság üzletét egy harmadik személy megvette, annak cégét az illető addig, mig a részvénytársaság felszámolásban bejegyezve van, nem jegyeztetheti be kapcsolatban a maga cégével. A budapesti kir. kereskedelmi és váltótörvényszék 11896. okt. 30. 94,739. sz. a.) «első magyar játékkártyagyár» P. Nándor és fiai cégnek cégbejegyzése iránti perenkivüli kereskedelmi ügyében a következő végzést hozta: Ezen bejegyzés elintézéséül a kereskedelmi társascégek jegyzékének XX. kötet 41. lapján bejegyzett «P.Ferdinánd és fiai» németül «Ferdinánd P. et Söhne» cégnél az eddigi cégszövegeknek megszűnése mellett az uj cégszövegek magyarul igy: «Első magyar játékkártyagyár P. Nándor és fiai» németül igy: «Erste ungarische Spielkartenfabrik Ferdinánd P. et Söhne» továbbá az a körülmény, hogy a céget a társtagok jövőben is önállóan képviselik és oly formán jegyzik, hogy a céget jegyző társtag az előirt vagy előnyomott magyarul «Első magyar játékkártyagyár» németül «Erste ungarische Spielkartenfabrik» cégtoldat alá «P. Nándor és fiai» illetve «Ferdinánd P. et Söhne» cégrészt irja, bejegyeztetni rendeltetik, stb. A budapesti kir. Ítélőtábla (1897. ápril 8. 555. sz. a.) az elsöbiróság végzését megváltoztatja, folyamodó cégbejegyzési kérelmének helyt nem ad, stb. Indokok: A k. t. 12. §-ának az a rendelkezése, mely szerint az, a ki valamely létező kereskedelmi üzletet szerződés vagy örökösödés utján szerez meg, azt a volt tulajdonos, vagy jogutódainak beleegyezésével az addigi cég alatt az utódlást kifejező toldással vagy a nélkül folytathatja, nem hagy fen kétséget arra nézve, hogy az uj tulajdonos, a mennyiben a megszerzett üzletet annak addigi cége alatt kívánja folytatni, azt csak az esetleg az utódlást kifejező toldattal kiegészített régi cég, nem pedig valamely szabadon választott uj cég alatt folytathatja és hogy ennek a jognak gyakorlata a megszerzett üzlet megszűnését következőleg a régi cég kitörlését feltételezi. Ez az eset azonban itt fen nem forog; mert az «első magyar kártyagyár r. társaság Pesten*, melynek gyárüzletét folyamodó megszerezte, felszámolás alatt lévén, az még jelenleg is fennáll, törölve nincs; és mert a folyamodó által használni kivánt: «Első magyar játékkártyagyár P. Nándor és fiai» uj cég a megszerzett üzlet cégének teljes szövegét különben sem tartalmazza és az utódlásnak sem ad kifejezést. A dolog ily állásában pedig a bejegyeztetni kért uj cégszöveg a közönség megtévesztésére is alkalmat szolgálhatván;