A Jog, 1897 (16. évfolyam, 1-52. szám)

1897 / 44. szám - Az ügyvédi tisztesség és becsületes munka szigorú megóvása szempontjából Magyarország összes gyakorló ügyvédeihez a következő kérdést teszem

JOGESETEK TARA FELSŐBÍRÓSÁG! HATÁROZATOK ÉS DÖNTVÉNYEK. Melléklet a «Jog» 44. szamahoz. Budapest, 1897. október hó 31. Köztörvényi ügyekben. A kolozsvári királyi ítélőtábla 7. számú polgári teljes ülési döntvénye. Rendes perekben az eskü letételére az 1868. LIV. t.-c. 249. §. alapján kitiizött határnapon a végzésben kijelölt óra után, két óran tul, a napnak későbbi hivatalos órájában kivett eskü letett nek el fogadható e r ^Vonatkozással az 1,790/1897. 1. számu ügyben felmerült esetre.) Határozat : -Rendes perekben az eskü letételére az 1868 : LIV. t.-c. 239. §-a alapján kitiizött határnapon a végzésben kijelölt óra utan. ket oran tul, a napnak későbbi hivatalos órájában kivett eskü letettnek elfogadandó. • Indokolás: Mindazon esetekben, melyekben a rendes eljárás alá tartozó perekben az 1868: LIV. t.-c.-ben szabályozott eljárás szerint a biróság előtt mindkét félnek megjelennie kell, és a meg nem jelenés, vagy kellő időben való meg nem jelenés perjogi hátrányt von, s illetve vonhat maga után, a törvény vonatkozó szakaszaiban ugy az elmulasztott határidőnek kezdete és vége, mint a mulasztás következménye meg van határozva. így a törvény 111. §-a értelmében a törvényszerűen megidézett peres felek valamelyikének a perfelvételre határnapot tűző végzésben kiszabott órán tul még két óra alatt a perfelvételre való meg nem jelenése, a hivatkozott szakaszban irt többi előfeltételeknek is fenforgásával, a mulasztó féllel szemben makacssági icontumaci Ítélet hozatalát eredményezi. A törvény 143. §-a értelmében, ha valamelyik fél a periratok benyújtása határnapján a 111. §-ban kijelölt időben meg nem jelent és periratát be nem adta: az ellenfél a per-csomóban az ügynek itélet alá terjesztését kérheti, mely kérelem előterjesztése után a pertárnok az elkésett periratot többé el nem fogadhatja. A törvény 149. §-a értelmében, tekintettel az 1881: LIX. t.-c. 19. ij-ának rendelkezéseire, a törvényben kijelölt s illetve a felek által egyezségileg megállapított határidő lejártával, ha a tárgyalás nem is fejeztetett be, a pertárnok a jegyzőkönyvet a bírósághoz beterjeszti, mi felett a biróság belátása szerint határoz. A törvénykezési rendtartás 111. §-ában foglalt perjogi hátrányra a törvény 130. §-a alapján a feleket a biróság a perfelvételi határnapot tűző végzésben figyelmezteti és őket ama joghátrány terhe mellett idézi; a li3. és 149. §§. eseteiben a meg nem jelenés és a perirat be nem adása s illetve a tárgyalásnak kellő időben be nem fejezése nem a biróság által kitűzött határnapon merülhetvén fel, a most hivatkozott szakaszokban foglalt joghátrány a mulasztó felet, a biróság figyelmeztetése nélkül, egyenesen a törvénynél fogva éri. Tekintve, hogy az 1868: LIV. t.-c. 239. §-a nem tartalmaz rendelkezést arra nézve, hogy az esküt tevő fél, az esküt a határnapot tűző végzésben kiszabott órán tul két órán belül letenni köteles, hanem ide vonatkozólag az idézett szakaszban csak annyi foglaltatik, hogy az a fél, kinek az itélet szerint esküt kell tenni, azt a kérésére kitűzött határnapon tartozik letenni; tekintve, hogy a 239. §. a megjelenés időtartamára nézve és egyáltalában nem hivatkozik a törvény 111. §-ára, mint ez a 143. §-nál történik, hanem egyedüli joghátrányul azt mondja ki, hogy ha az eskületételre kötelezett fél az esküt a kitűzött határnapon nem teszi le, ugy tekintetik, mintha nem bizonyított volna, tekintve, hogy az esküre jelentkező felet a biróság a törvény 239. §-a alapján kitűzött határnapra nem a törvény 111. §-ában irt joghátrány terhe mellett idézi és hogy az esküre kötelezettnek ellenfele a törvény 241. §-a értelmében az eskü letételére kitűzött határnapra nem idéztetik meg, hanem a határnapról tetszés szerinti megjelenés céljából egyszerűen értesíttetik: mindezekből alaposan arra lehet és kell következtetni, hogy a törvény 239. §-a alapján kitűzött eskütételi határnapnál a törvény 111. §-a alkalmazást nem nyerhet, hanem az esküre kötelezett fél a kitűzött határnapon, a végzésben kiszabott órán tul két óra letelte után is, a nap folyamán a hivatalos órákban az esküt leteheti; mert ha a törvényhozó a 111. §-ban irt két óra várakozási időt az eskütételi határnapra is kiterjeszteni kívánta volna, annak a 239. §-ban, a 111. §. felhívásával kifejezést is adott volna, mint az a 143. §-nál előfordul. Ezekből következik, hogy az eskü letételére határnapot tűző végzésben a biróság által kiszabott óra az eskütétel idejének csupán a kezdetét jelenti és csak arra szolgál, hogy annak bekövetkezte előtt az esküre kötelezett fél esküt nem tehet, de nem jelenti azt is, hogy onnan kezdve két órán tul a törvény 111. §-án alapuló joghasonlóságnál fogva, a kitűzött határnapon, a meg nem idézett, hanem csak értesített és önként megjelent ellenfélnek netaláni ellentmondása folytán a kiszabott órán tul két óra leteltével megjelent esküre kötelezett féltől az eskü letétele megtagadtassék s illetve az olyan időben bevett eskü el ne fogadtassék; mert az eskübizonyitékot mint bizonyítási módot a felek a perben már megvitatták s az az ítélettel el van döntve, mivel kapcsolatban az eskütétel ténye bizonyítási eszközül jelentkezik, mely bizonyítási eszköznek a bíróságnál való bemutatása sem a törvény kifejezett rendelkezésénél, sem a törvény raliójánál fogva a törvény 111. §-ában irt dő megszorítás alá nem esik, nem eshetik; és mert a törvény 239. g-a az eskületételi határnapról értesített ellenfélnek nem is adja meg azt a jogot, kogy a kiszabott órán két órán belül meg nem jelent esküre kötelezett féllel szemben contumatialis határozat hozatalát kérelmezhesse. Mindezeknél fogva ki kellett mondani, hogy rendes perekben az eskü letételére az 1868 évi LIV. t.-c. 239. §-a alapján kitűzött határnapon, a végzésben kijelölt óra után két órán tul a napnak későbbi hivatalos órájában kivett eskü letettnek elfogadandó. Kelt Kolozsvárott, a kir. ítélőtáblának 1897. évi október hó 9-én tartott teljes ülésében. Hitelesíttetett a kolozsvári kir. Ítélőtáblának 1897. október hó 12-én tartott teljesülésében. A halászat joga, mint kir. kisebb haszonvétel az előbbi magyar törvények szerint a földesúri birtokost illette, mely szerzett jogot az 1888: XIX. t.-c. sem érintette. A besztercebányai kir. törvényszék (1895. évi március hó 23-án 1,102. sz. a.) A m. kir. kincstár felperesnek Libetbánya nagyközség alperes ellen halászati jog és jár. iránti rendes perében következőleg ítélt: A királyi törvényszék a kir. kincstári uradalmat mint felperest keresetével elutasítja stb. Indokolás: Mert a felperes keresetét arra alapítja, hogy a Huttna-palakban, nevezetesen annak a per tárgyát képező, a Libetbánya nagyközség jelenlegi határa alatt a lucatői határban fekvő szakaszán, a halászat tulajdonjoga azért illeti a kincstári uradalmat, mert ö felsége Ferdinánd király által 1539-ik évben kiadott és a keresethez A) alatt, továbbá ugyanazon Felség által 1543. évben kiadott és szintén a keresethez Bi alatt másolatban mellékelt, de ily minőségére nézve az ellenfél által nem kifogásolt királyi parancslevelek szerint Libetbánya nagyközségnek a saját határában fekvő vizekben gyakorolható halászati joga a vizeknek csakis a határvég partjáig terjedő részére szoríttatott, továbbá, mert a lucatői határra nézve keresztül vezetett birtokrendezési perben az 1869. évi szeptember 7-én megkötött barátságos egyezség 11. pontja értelmében az ugyanazon határszéli vizekre nézve, tehát a Huttna pataknak Lucatő határában folyó szakaszára is a halászat joga, a kir. kincstári uradalom és Libetbánya nagyközség között a reservált erdőkre nézve 1887. évi március 29-én megkötött barátságos egyesség 16. pontja értelmében a halászat joga és a saját földterületén, azaz ott folyó vizekben az illető erdőtulajdonost illeti, a Huttna pataknak pedig a Lucatő község határában fekvő szakaszának mindkét partja a kincstári uradalom tulajdonát képezvén, a patak azon szakaszán a halászat joga is az uradalmat illeti. Mivel azonban az A) alatti okmányban a Felség határozottan .kimondja, hogy mivel tudomására jutott, hogy Libetbánya szabs kir. városnak (most nagy községnek) mindig szabad volt a halászat, annak folyóiban egészen a Garam folyóig, tehát ezen halászati jog tulajdonosának Libetbánya szab. kir. várost nevezi meg, sőt ajog gyakorolhatásának terület szerinti végpontját és a Garam folyóig meghatározván, és ezen jog gyakorlatának háboritásától a lipcsi várparancsnokot eltiltván, ez által a Felség egy már Libetbánya szab. kir. város által birt és már régibb időktől fennállott szabalom fennállását ismeri el, a B) alatti kir. parancsban pedig 4 évvel későbben ugyanazon halászati jog fennállására nézve Libetbánya szab. kir. várost és pedig ismét a terület végpontjának kijelelésével a Garam folyóig azon szabadalom gyakorlatában megerősiti. Ezek szerint tehát Libetbánya szab. kir. város, a halászat1 nak a saját folyóikon, egészen a Garam folyóig terjedő végpontig I tulajdonjogát királyi parancs levél által is megerősítve megszerezte; a gyakorlatot pedig e perben kihallgatott H. József K. József, C. János és H. András tanuk egybehangzó vallomásaikkal igazolták.