A Jog, 1897 (16. évfolyam, 1-52. szám)

1897 / 44. szám - A btkv. 62. §-ához - A nöi tartás kérdéséhez

A JOG 311 dottak után, hogy nem jó dolog az, ha egy kézben marad továbbra is a perkészités és ítélkezés; nem is jó, lehetetlen is. Ha pedig ketté kell választania két dolgot (előbb vagy utóbb), mai társadalmi szervezetünkben nincs más alkalmasabb orgánuma perkészitésre, az ügyvédségnél. Ez valódi hivatása az ügyvédnek, épen ugy, mint az Ítélkezés a bírónak. Ez a modern irányú hivatása minkettó'nek egyiránt. E két hivatást így tölteni be mielőbb — sürgősen szükséges; de azért az a nagy arán\talanság, a mi tapasztalható napjainkban a társadalmi erők és állami hatalom működésének összemérésénél, még sokáig megfogja akadályozni a reformot, hacsak időközben nem akad egy bátor Baross-jellemü igazságügyminiszter. Még egyet! Ezt inkább a laikus gondolkozású egyének megnyugtatására. Ha mi a nyomozási módszert elhagyva, átlépnénk törvénykezésünkkel a tárgyalási módszerre: az ügyvédség mai helyzete és szereplése korántsem szolgálhat bizonyítékul jövőre. Igaz, az ügyvédi kar mai helyzetében sok kritikát megtűr, fentebb is érintettem e bajunkat; azonban egy kijelentést mégis merek tenni e tárgyban: ha nagyobb a selejtesek és kitűnők százaléka az ügyvédeknél, akkor nagyobb a bíráknál a közepesek százaléka és igy a közép arányos; ugyanaz az ügyvédi és birói kar összemért számában és erejében. De vegyük — a bírák és ügyvédek különböző helyzetét tekintve — hogy nem ugyanaz; vájjon akkor se lesz ugyanaz, ha köztudatba fog menni, hogy az ügyvéd tárgyal és nem a bíró; ha olyan consolidalt helyzetbe jut az ügyvéd is, mint van a biró; ha megbízhatóság kérdésében nem lesz különbség ügyvéd és biró között??? Az ügyvédi hivatás megadása, a szervezet átalakítása, a helyzet consolidálása: az ugyanazonosságot fogja eredményezni biztosan a birói és ügyvédi munka értékére nézve — semmi kétség. Ez legkevésbbé se fogja visszatartani törvénykezésünkben a nyomozási módszert; de a mi sürgős kiküszöbölését várja, olyan okot eleget felhoztam eddig . . . Nem is folytatom ezúttal tovább. Még csak azon való bánkódásomnak adok kifejezést, hogy meggyőződésemet nem tudtam most se elég világosan és elég plausibiliter előadni, ugy a hogy szerettem volna. Mert én ismétlem, hogy a mai gyakorlati, a mai üzleti világ követelő számítása és a valódi siker követelménye szerint nem tudjuk soha kijelölni és m e g'm u t a t n i sem a biró sem az ügyvéd hivatásának modern és természetes irányát, mindaddig, mig törvénykezésünkben át nem léptünk a tárgyalási módszerre! A btkv. 62. §-ához. Irta: EISERTH ISTVÁN, kir. ügyész Lőcsén. Bizonyos Smutni András kiadásában «A tót népmegrontása* cimmel, ismeretlen szerzőtől még a mult évben egy tót nyelven irt röpirat jelent meg Bécsben, melynek 16 fejezete telve van a magyarság elleni gyűlölség kifakadásaival stb. Ezen röpirat egy példánya a szepes-váraljai szolgabiróság utján a lőcsei kir. ügyészségnek küldetett be. A felelős személyek ismeretlenek, illetve külföldiek lévén, a kir. ügyészség a szükségessé vált előnyomozás befejeztével a btkv. 61. és 62. §-aira való hivatkozással, a röpirat elkobzásának Ítéleti kimondását kérte. A lőcsei kir. törvényszék magáévá is tette a kir. ügyészség indítványát és itéletileg kimondotta, hogy a röpirat magában foglalja és megállapítja a btkv. 172. §-ának második bekezdésébe ütköző izgatás vétségét, s ennélfogva a btkv. 61. és 62. §-ai alapján az említett lefoglalt nyomtatványt, valamint annak a magyar btkv. hatálya alatti területen belül a szerzőnek, terjesztőnek, úgyszintén a nyilvános kiállítónak birtokában lévő példányait elkoboztatni és megsemmisíteni rendelte. Ezen itélet ellen a hivatalból kirendelt védő felebbezést jelentett be azért, mert a jelen esetben nem a rendes büntető bíróságot, hanem a sajtóbiróságot vélte illetékesnek. A kassai kir. ítélőtábla e f. évi április hó 27-dik napján 2,016. szám alatt kelt végzésével a védőnek nézetét elfogadva, a törvényszék Ítéletét az alapul szolgáló tárgyalással együtt hatósági kör hiányából hivatalból megsemmisítette, s az összes iratoknak az esküdtszéki sajtóbirósághoz leendő áttételét rendelte el. A kir. Ítélőtáblának ezen végzése ellen ismét a kir. ügyészség nyújtott be felebbezést, s az ügy a közel mult napokban került elintézés alá a kir. curiánál, a hol a lőcsei törvényszék illetékessége állapíttatván meg, a kir. ítélőtábla az ügynek érdemleges elintézésére utasíttatott. A harmadfokú bíróság végzése — sajnos — még nincsen kezünk között s igy annak indokolását szóhiven csak később bocsáthatjuk olvasóink rendelkezésére, de a curiának ezen már évek előtt (1894, 1896-ik év B. T. Tára XXVI. köt. 334. és XXXVII. köt. 192. lapjain) kifejezésre juttatott véleményét, — mely ezen legújabb végzésében is érvényesül — mielőbb itt közzétenni el nem mulasztjuk. Ezek után pedig ha röviden is, de szóljunk hozzá ezen ügyhöz. A jelen esetben egy Bécsben, tehát a büntető igazságszolgáltatás szempontjából külföldön megjelent nyomtatványnyal állunk szemben, a felelős személyek külföldiek, tehát a sajtóbiróság előtt felelősségre nem vonhatók, s ezért a lőcsei kir. büntető törvényszék illetékes volt dönteni a btkv. 62. §-ához képest első sorban a nyomtatvány tartalmának büntető volta kérdésében s ezzel kapcsolatban az elkobzás iránt is. Lássuk miként szól a btkvünk 62. §-a és vessük egybe a btkönyv indokolásával (Anyaggyüjtemény: I k. 357 1.). A btkv. 62. §-a azt mondja: «Ha a büntetendő cselekmény nyomtatvány, irat vagy képes ábrázolat közzététele vagy terjesztése által követtetett el: a szerzőnek, a nyomdásznak, az elárusítónak vagy terjesztőnek, úgyszintén a nyilvános kiállítónak birtokában lévő példányok, minták vagy lemezek elkobzása vagy megsemmisítése itélet által az esetben is kimondandó: ha a bűnvádi eljárás senki ellen sem indittathatik meg.» A btkv. 61—62. §-ához csatolt ministeri indokok szerint a büntetendő cselekmény által létrehozott vagy a büntetendő cselekmény elkövetésére szolgáló tárgyak elkobzása tulajdonképen mellékbüntetést képez; a különbség csak az, hogy a 62. §. szerint az elkobzás bizonyos esetben akkor is eszközölhető, ha nem indíttatott valamely határozott személy ellen bűnvádi eljárás. Mely esetben lehet ennek helye? Melyek az ez esetben megtartandó szükséges formaságok ? Melyek a netaláni visszaélés elleni garantiák ? ezt az eljárási szabályok fogják meghatározni. (Anyaggyüjtemény I. 367.). Ezen a sajtótörvénynyel szemben kivételes eljárás mikéntjére találunk directivát a btkv. indokolásában. Ezekből kiviláglik, hogy a btkv. 62. §-a alapján csak abban az esetben kobozható el egy büntetendő tartalmú nyomtatvány, ha senki ellen sem indittathatik meg a bűnvádi eljárás. Ilyen esetek lehetnek: 1. Ha a felelősségre vonható személy meghalt, (btkv. 105. §. li pont). Az, hogy a felelősségre vonható személy meghalt, a btkv. 62. §-a alapján való eljárásnak a folyamatba tételét nem akadályozza; nyilvánvaló ez a btkv. 118. §-ának rendelkezéseiből. 2. Ha a felelős személy ismeretlen. 3. Ha az külföldön tartózkodik, — és végül: 4. Ha a cselekmény a felelős személynek be nem számitható, — (ignorantia facti). Az tehát, hogy a külföldön megjelenő nyomtatványnyal szemben a btkv. 62. §-ához képest az ítéletet nem a sajtó, hanem a rendes büntető bíróság hozza, az 1880. évi XXXVII. törv. cikk 39. §-ának negyedik bekezdése szerint érvényben lévő 1848 évi XVIÍL törv. cikk 17. §-a nem alterálja s igy a concret esetben is tekintettel arra, hogy a sajtóbiróság csak azon esetben illetékes ha a felelős személy bünvád alá vonható, mely esetben természetesen az elkobzás és megsemmisítés is mint mellékbüntetés szintén, a sajtóbiróság által rendelendő el,— a lőcsei kir. büntető törvényszék illetékessége helyesen állapíttatott meg. Ezzel a sajtótörvény kijátszva nincsen, mert a mint a kir. curia (1893. évi július hó 22-én 3,833 szám alatt) kimondja: A btkv. 62. §-ában foglalt rendelkezések pótlólagos (subsidiarius) természetéből önként következik, hogy az arra alapított eljárás nem állhat útjában annak, hogy a később esetleg előállított felelős személyek vétkessége kérdésében az arra hivatott esküdtszéki biróság ítéljen. A legkésőbben az 1900 évi január hó l-jével életbe léptetendő bűnvádi perrendtartásunk a btkv. 62. §-a esetében követendő eljárást a 477—478. §-aiban körvonalozza s az egész eljárást sajtó utján elkövetett bűntett vagy vétség esetében is a rendes és nem a sajtóbiróságok elé utasítja. /C A nöi tartás kérdéséhez. Irta: dr. RAFFAY FERENC, győri kir. albiró. <A házasfelek, a házassági jogról szóló törvény hatálya alatt, kir. közjegyző előtt megjelenvén, kijelentik, hogy a közöttük felmerült házassági egyenetlenségeket s azoknak mindkettőjükre nézve elviselhetetlen következményeit kikerülendők, közös elhatározással ágytól és asztaltól elválnak. A nő férje házát véglegesen elhagyja és a férj arra kötelezi magát, hogy nejének bizonyos havi összegben meghatározott tartásdijat fizet. A kir. közjegyző a házastársak megállapodását okiratba foglalja, a melynek végrehajhatósága kiköttetik. > Ezt a jogesetet adja elő a «Jog» f. évi 42. számában Spengel Sándor, aranyos-maróthi törvényszéki biró ur és kifejti, hogy szerinte ez a jogügylet érvénytelen, mert alapja, vagyis az a megegyezés, hogy a házasfelek ágytól és asztaltól elválnak, turpis causa. A férj tehát fizetni nem tartozik, s ha neje végrehajtást kér, ez ellen ő kifogásokkal sikeresen védekezhetik. Tagadhatatlan, hogy első pillanatra plausibilisnek látszik ez a felfogás, mert a turpis causa emlegetése és hosszas magyarázgatása mindig könnyen félrevezethet, de ha a dolog mélyére tekintünk, ha kihámozzuk a kérdést a házassági és közjegyzői törvényből kölcsönkért burokból: igen tiszta lesz az, és nem kételkedik senki, hogy a férj igenis köteles fizetni ezen közjegyzői okirat alapján, és elvállalt tartási kötelezettsége érvényes. Mindenekelőtt disztingváljunk, mert e nélkül azt a kérdést helyesen megoldani lehetetlen. Két dolog van ebben a közjegyzői okiratban, ami figyelmet érdemel s ami egymástól okvetlenül elkülönítendő. Az egyik az a