A Jog, 1897 (16. évfolyam, 1-52. szám)

1897 / 44. szám - Elmebaj, mint házasságbontó ok - Igényperben az illetékezés a végrehajtató követelése s nem a lefoglalt ingók értéke után történik

312 A JOG megegyezés, hogy férj és feleség közös elhatározással ágytól és asztaltól elválnak. A másik a férjnek az a lekötelezése, hogy ha a nő a férj házát elhagyja, ez neki bizonyos összegű tartásdijat fizet. Megjegyzem jóelöre, hogy ez a két dolog nem tartozik össze s a férj tartási kötelezettsége egyáltalán nem gyökeredzik abban a megegyezésben, hogy ők ágytól és asztaltól elválnak s a cikk téves felfogása éppen azon alapszik, hogy a férj tartási kötelezettségét ezzel hozza kapcsolatba. Már most ami ezt az ágytól és asztaltól való egyességi elválást illeti: ez egyszerűen nem turpis causa. Ez egyszerűen: semmi, jogilag véve. Nincs szankciója, nincs jogi következménye se a felekre, se harmadik személyre nézve. Ez olyan, mintha oda sem irták volna. Nem turpis causa pedig, hiszen törvényünk is van az ágytól és asztaltól való elválásra. Az 1894 : XXXI. t.-c. VI. fejezete szól róla. Már pedig turpis causa csak olyasmi lehet, ami a jó erkölcsökbe ütközik, a mit a törvény tilt. így állván a dolog, ezen kérdés megbirálásánál az ágytól és asztaltól való elválásra vonatkozó egyesség, mint jogilag érvénytelen, figyelmen kivül hagyandó és olyannak tekintendő, mintha nem is léteznék. De egyébként is a férj tartási kötelezettsége nem ettől az érvénytelen egyességtől függ. Fennáll az, habár beleírták is ezt az egyességet az okiratba; fennállana, ha nem is irták volna bele és fennállana, ha nem volna egyetlen egy sor Írásuk sem egymás között erről a dologról a házasfeleknek. Mert az ideiglenes női tartás jogalapja: a különélés és semmi egyéb. Ha a házasság fennállása alatt a férj és feleség közt az együttélés megszakad: a feleségnek joga van tartást követelni. Az már azután érdembeli kérdés, hogy meg lehet-e azt Ítélni, vagyis a férj-e a hibás és hibátlan-e a feleség? De a kereshetőségi jog, actoratus megvan, mihelyt a házassági együttélés megszakadt. Nem kell ehhez egyezkedés, se kikötés, se közjegyzői okirat. Ez törvényben gyökeredzik. A felvetett esetnél a feleség joga a tartásdíjhoz, minthogy a különélés bekövetkezett, kétségtelen tehát és abba, hogy egymás között előre, egyezségileg, közjegyzői okirattal állapították meg a tartásdíj havi összegét, senki bele nem szólhat. Ez tisztán vagyonjogi kérdés, a mely felett a felek tetszésük szerint rendelkezhetnek s korlátot szabni e tekintetben lehetetlen. Bizonyára nem is akartak itt egyebet ezzel a köziegyzői okirattal a házasfelek, mint hogy a pernek elejét vegyék. Es mikor a férj feltétlen és határot zott kötelezettséget vállalt: maga vágta el maga előtt az utaattól, hogy végrehajtás esetén kifogásokkal élhessen, hiszen nem kötötte ki, hogy csak abban az esetben tartozik fizetni, ha a különélés oka ő lesz; hiszen a tartásdíj összegét is előre megállapította. Egyébként erre, illetve hasonló esetekre, ilyen önkéntes lekötelezésre van példa elég. Ilyen az is, ha a nő férje ellen beadja ideiglenes tartás iránt a keresetet, s a férj nem is jelenik meg a tárgyaláson, elmakacsolják tehát, s azután fizet pontosan vagy végrehajtás utján hajtatja be magán az ítéleti összeget. Tudok olyan esetet is, hogy jogerős Ítélettel felbontották a házasságot és pedig a nő hibájából, a férj mégis egyességet kötött vele és kötelezte magát tartásdíj fizetésére. Ebben az esetben is a férj fizetési kötelezettsége fennáll, mert kellő formában vállalta és mert az az egyetlen előfeltétel, hogy a különélés tényleg fenforogjon, bekövetkezett. Fölösleges tehát a > házassági és a közjegyzői törvényre való szokszoros hivatkozás, és nem is kell a házassági vagyonjog alapelveit segítségül hivni, ha meg akarjuk fejteni ezt a kérdést. Nem lehet szó továbbá «jogos» vagy «jogtalan» különélésről, mert ideiglenes tartásra azonnal igénye van a nőnek, ha külön él férjétől és azt okvetlenül meg kell neki itélni, ha a különélés oka a férj volt, és okvetlenül fizetni tartozik a férj, ha ez irányban — mint itt is — feltétlen kötelezettséget vállalt. Ilyen körülmények között határozottan azon a nézeten vagyok tehát, hogy ez a közjegyzői okirat és a férj fizetési kötelezettsége is érvényes. Az a további kérdés, hogy a nő a különélés után visszatérvén, majd pedig a házassági életközösséget újból megszakítván, köteles-e a férj a második különélés tartama alatt is ezen okiratban kikötött tartásdijat fizetni: igen világos és igen egyszerű. Reá minden habozás nélkül nemmel felelek. Elmebaj, mint házasságbontó ok. Irta: GÖLDNER KÁROLY, brassói tvszéki biró. A «J o g» 42. számában Tóth Gáspár ügyvéd urnák fennebbi cim alatt közölt cikkéhez s az abban ismertetett jogesethez néhány megjegyzést kívánok fűzni s cikkíró úrral ellenkező álláspontról azon érdekes kérdés megvilágositásához járulni, van-e helye a házasságjogi törvény 78. §-ában jelzett bontó ok alapján a házasság felbontásának, ha a házastárs é 1 e t e e 1 1 e n i törést elmebajos házastárs követi el ? A fennebbi szakasz szerinti bontó oknak önálló jogi alapját és indokát kétségen kivül az képezi, hogy a midőn a házassági életközösságben élő felek egyike házastársának élete ellen tör, a házastársi viszony a vétlen félre nézve jogilag többé nem tartható fenn. E felfogás nem veszti el jogosultságát abban az esel ben sem, ha az élet elleni törés elmezavart házastárs részéről történt, mire nézve csak arra a naponta megújuló sajnos tapasztalatra utalunk, hogy leggyakoribbak az esetek, midőn épen elmebajos házastárs tör házastársa élete ellen. E nézetünket a következőkre alapítjuk. A szóban forgó bontó oknak jogalapja nem a merénylő cselekményének egyéni beszámithatóságában van, hanem a vétlen házastársra való tekintettel kiválóan jogsértő, életveszélyes merénylet elleni jogi oltalom szükségességében, s ez a szempont függetlenül a merénylő lelkiállapotától — sőt elmebaj esetében még fokozott mérvben — sürgeti emez életveszélyes házassági kötelék feloldását. Előtérbe lép itt s mindenek felett kiválik a vétlen házastárs élet és életbiztonság iránti s ennek megvédelmezése iránti természetes joga, minek az ily veszélyeket rejtő szövetségben való kockáztatására jogszerint senki sem kötelezhető. Általánosan igaz ugyan, hogy a nem ép eszű egyénnél szándékosságról, beszámitásról, sőt rendszerint magánjogi felelősségről sem lehet szó, de nézetem szerint a kérdéses törvényszakasz helyes alkalmazásának szempontjából nem ez az irányadó s itt nem jogosult az az érvelés, hogy az elmebajos tettei a beszámítás körén kivül esvén, azokhoz az ő hátrányára semminemű, s a házasság felbontásának következményei sem fűzhetők, mert, hogy az ellenkezőre példát hozzunk fel : az őrült e 11 en, ha vagyoni károsítást okoz, az ált. polg. törvénykönyv 1,310. §-a esetében a károsult vagyoni értékének egész megtérítése is megítélhető. A házasságjogi törvény 78. §-a rendelkezése szerint az élet elleni törés önálló bontó okot képez s e törvény-intézkedésnél fogva nem kívántatik az egyéni beszámítás, vagy szándékosság megállapítása, mert aszándékosság specialiter mint fogalmi alkatelem a szakasz végén a súlyos testi bántalmazásnál különösen megemlittetik. A szőnyegre hozott ítéletekben tehát semmiképen sem találom a törvény helytelen alkalmazását, s a z elmebajnak törvény ellenére bontó okul érvényesülését; ellenkezően a fennebbiek alapján a házasság felbontásának a törvény 78. >?-ában jelzett élet elleni törés cimén törvény és jog szerint helyét látom, ha az elmebeteg házastársnak bármennyire beszámítás alá nem eshető jogellenes merénylete következtében kell is a törvény menedékét a másik házastársnak saját élete és életbiztonsága érdekében igénybe vennie. S e tekintetben különbséget nem tehet, hogy az élet elleni merényletet elmebajos házastárs intézte, lelki állapota a jogtalanul érő támadást meg nem változtathatja s ennek tárgyi jogellenessége más megítélés alá nem eshetik, mint akkor, ha a merénylő házastárs egyénileg beszámítható volt. Igényperben az illetékezés a végrehajtató követelése s nem a lefoglalt ingók értéke után történik. Irta . dr. ÖDÖN FI MIKSA, bpesti ügyvéd. Sokáig vitás volt az a kérdés s máig is megleletezi nem egy túlbuzgó segédhivatalnok az olyan igénypert, a hol a lefoglalt ingóságok értéke 50 frton felüli, végrehajtató követelése azonban 50 frton aluli. Magam is így járván egyszer legutóbb igénypert voltam kénytelen indítani F. K. ügyfelem képviseletében R. J. cég ellen, mely cég 36 frt erejéig foganatosított végrehajtást alperes ellen s felemnek 100 frton felüli ingóit foglalta le. Az igénykeresetet azután 50 kros bélyegekkel láttam el, a tárgyalási jegyzőkönyvekre 50 kr jegyzőkönyvi és 2 frt 50 kr. ítéleti bélyeget róttam le, sőt miután az ítéletet felebbeznem kellett, 2 frt 50 kr. felebbezési, s a felebbezési bíróság előtti tárgyalásoknál 1 frt jegyzőkönyvi bélyeget ragasztottam. Midőn azután a törvényszéknél az igénypert megnyertem, kértem a pénügyigazgatóságtól a feles bélyegek visszaadását, miután az ítélet javamra csak 36 frt s járulékai erejéig hozatott meg, mert elvégre ha az egész követelést kifizettem volna is, csak 36 frtot és járulékait kellett volna kifizetnem. A pénzügyigazgatóság kérelmemre az alábbi végzést hozta meg: «Főés székvárosi m. kir. Pénzügyigazgatóság 64,562. III/1897. Végzés. Folyamodó kérelmére értesíttetik; hogy a F. K.-né képviseletében R. J. bpesti cég ellen indított sommás igényperben tartozatlanul lerótt bélyegjegyek és pedig az igénykereseten 30 kr. tgy. jkvön 30 kr, a 2 ives tgy. jkvön lerótt ítéleti bélyegből 60 kr. és 1 frt 50 kr, a felebbezésen lerótt bélyegjegyekből 1 frt 85 kr, és a bpesti kir. tszék felebbviteli