A Jog, 1897 (16. évfolyam, 1-52. szám)

1897 / 44. szám - A birói és ügyvédi hivatás modern iránya 3. [r.]

310 A JOG a biró előtt. Szívesen veszi fel más is az ügyvédet, ha köztudatba megy kötelező volta, a ki csak fizethet, kivált ha okos tariffa lesz előlegesen felállítva; azután a szegény védelem országos rendezése esetében, az ügyvéd hivatalból fogja védeni azok ügyét kik nem fizethetnek, ugy hogy nem marad többé ügy a biró nyakán, melyben prókátoroskodnia kelljen, —a nyomozás fölöslegessé válik. Az állam mindenkor a közrend- és az általános joguralom fentartása érdekében codificalja a bünfenyitő törvényeket, a melyek mindenkor inquisitorius természetűek és a melyeknek alá van vetve minden polgár közérdekből, eltekintve attól, hogy mi az ő saját akarata. Ezt a criminalis eljárás megtürését javasolja a polgároknak a társadalmi és erkölcsi közrend érdeke, mely nélkül az egyén nem fejthetné ki törekvéseit önmaga és családja jövőjének megalapításánál. Ámde magánjogi kérdésekben nem így áll a dolog. Civilis ügyekben, hogy az ököljog ki ne fejlődhessék, csak alkalmat ad az állam arra, hogy ki-ki panaszát előadhassa s fölötte pártatlan ítéletet kapjon. Polgárjogi ügyekben a biró (és bűnügyekben is! mindjárt meglátjuk) le nem szállhat piedestaljáról, a nyomozásnak semmiféle módját nem követheti, mert különben az ügyfelek közé elegyedik, mi által elveszti Ítéletének pártatlanságát s csökkenti a birói hatalom tekintélyét. A társadalomtól vett eredeti felhatalmazás alapján kötelezve van az állam criminalis ügyekben az inquisitorius eljárásra, polgári ügyekben azonban egyébbel nem tartozik, csak hogy birája pártatlan ítéletet mondjon az elébe került bizonyítékok alapján. Az állam elméletileg és gyakorlatilag is képtelen arra, hogy polgárjogi ügyekben a nyomozási módszer alapján érvényesítse a törvénykezést. Ha a biró nem a perbeli felek vitás állítása fölött és ezeknek eléadott bizonyítékai alapján itél, hanem ítélnie kell a peres felek sérelmeinek alapossága- és nagysága szerint és a még elő nem adott s a dologra tartozó egyéb bizonyítékok tekintetbe vételével, a mint ez egyenesen a nyomozási módszer határozott követelménye: akkor a birónak első sorban okvetlenül egy elasztikus karakterű skeptikusnak kell lenni és másodsorban tisztán közönséges finánc hivatása van. Bocsánatot kérek! beszéljünk már egyszer tisztán és legyünk tárgyilagosak valahára, hagyjuk az önámitást s a szerencsétlenséget hozó ócska nemzeti geniustü! Hogy valaki nyomozhason, már előzőleg lelkében kétely honol. Skepticismus utjain érkezünk el a kriticismushoz; valamint okosan bevégzett kriticismus biztosítja számunkra a positivismust. Az egészen igazságos érzékű nyomozó biró három filosofiai rendszer szövevényein kínozza tehát keresztül magát, hogy a sérelem alaposságát, nagyságát birói meggyőződés valóságává tehesse. Az állam ilyen bírákat azonban nem kap! Az így szerzett birói megyőzödés jelenti a törvénykezési eljárásban azt az alaposságot, a melynek ellensége a birói kar. És ez természetes dolog; ha a karhoz tartoznám, én is gyűlölném egész nyíltan. A skepszis nem hivatása az itélő birónak. Arról pedig, hogy az itélő biró bizonyítékokat keresgéljen s kutasson fel a polgári per érdekében — nem szóllok többet most: régóta, többször kifejtettem e tárgyban felfogásomat. Gyakorlatilag pedig nem én, vagy az ügyvédek, avagy peresfelek, hanem magok a birák tartják lehetetlennek a nyomozási módszer kívánalmai szerint érvényesíteni a törvénykezést; vagyis lehetetlennek tartják azt az alaposságot az igazságszolgátatásban, a melyet — ha igazán őszinték vagyunk, kimondhatjuk — elérni képtelenség a birói létszám iszonyatos fölemelése nélkül ,*xés a mely pedig egyenesen a nyomozási módszer közvetlen pos'tulatuma. Én elhiszem, van néhány — kevés — biró, a kinek ritka zsenialitása megbírja talán a nagy forgalmat is, és eléri az alaposságot is munkája közben. Lehet. Ámde én a nagy többségről szóllok, a mely közönséges emberi tehetséggel bir, a mely sikert köteles felmutatni aktákban és számokban, különben veszélyeztetve van állása, legalább is előhaladása. Ennek a nagy többségnek, a saját előhaladása érdekében kifejtett törekvése tisztánvisszásarányban áll a mostani usualis revisio mellett — törvénykezési munkálatának alaposságával. Ebből a tényből magyarázhatják ki aztán bátran, további következtetésként ellenfeleim önmagok, hogy a biró ellensége a peres fél érdekének. Nem tartván magamat se ritka zseniális erőnek, szintén a nagy többség szerint cselekedném. Ha mostani rendszerünk mellett az igazságügyi administratió aktákban és számokban rejlő sikert vadász és ettől a sikertől függ az én birói állásom és előhaladásom: bizony kevesebb súlyt fektetek én az alaposságra, a mely előhaladásomat külsőleg világosan gátolja. Ez el nem tiltható személyes intés; ezt az administratió nem képes ellenőrizni, azon kívül, hogy vétkes kontradikcióban is elmerült; mert előzetesen a nyomozási módszer felállításával az anyagi igazságot kereste s most beéri szorultságában akta- és számbeli kimutatással. Képtelen az állam — mai költségvetése szerint — a nyomozási módszeren alapuló törvénykezést fentartani a nélkül, hogy a birói munkában ne legyen elpalástolás és hogy az ellenőrzési törekvésekben ne legyen hazugság; vagy megháromszorozza, legalább is megduplázza a mostani birói létszámot, ámde erre is képtelen, hol a pénz? Egyik biró csinálná a pert, másik az ítéletet; ekkor tudna a biró nyomozni is, Ítélni is kellő alapossággal.. . mert visszatérek oda mindannyiszor, hogy a perkészités és Ítélkezés szétválasztandó, egy kézben nem hagyható. Előszeretettel foglalkoztam s loglalkozom még ezután is az alaki törvények természetének, céljának, hasznosságának kérdéseivel ; de azonnal lemondok kedvenc foglalatosságomról, ha akad valaki, okos ember, a ki a kir. közjegyző, az ügyvéd és a kir. ügyész hatásköré t, hivatásátmeghatározniképes, mielőtt kiválasztaná a perenkivüli ügyeket a peres ügyektől, mielőtt a perkészitést el nem különíti az Ítélkezéstől és mielőtt bünfenyitő ügyekben el nem törli a vizsgáló birói intézményt. Megütközést kelthet egyelőre e kijelentésem; de annak természetes célját és igazságát kétségbe nem vonhatja senki. Az általam pártolt elveket elfogadta, életbe léptette már egyfelől az igazságügyi kormány maga, midőn a vizsgálóbírói intézményt, a közjegyzó'séget felállította és az ügyvédséget megtűrte és mikor kimondta, hogy a vizsgálóbíró az itélő tanács részese nem lehet. Ezeket positiv törvények igy tartalmazzák. Ezek szerint a positiv törvények szerint igazolva van, hogy a nyomozást más foganatosítsa s az itéletkészitést ismét más. Ezek szerint a positiv törvények szerint az is ki van fejtve, hogy miért történik ez igy és itt mindenütt az én argumentumaim culminalnak első helyen. Közönséges argumentumok, a melyek féltik a birói Ítélkezés pártatlanságát s nem engedik, hogy az ügyfelek közé keveredve, magas piedestalját elhagyja a biró. Közönséges, de nem kicsiny argumentumok. Ugy ám! mondja valaki: ez csak a bünfenyitő ügyekben van igy; a polgári peres eljárás terén azonban épen megfordítva az van mondva, hogy csak az a biró Ítélhet, a ki nyomozott. Ugyvan. Én két következtetést tudok e tényből levonni; az elsőt — azt hiszem —az olvasó is azonnal megkapta, hogy t.i. törvénykezésünkben egyenes ellentét az (van sok), midőn a törvény egy helyt azt mondja, hogy csak az Ítélhet, a ki nyomoz, más helyt ismét azt, hogy az nem Ítélhet, a ki nyomoz. A másik következtetés kissé távolabb fekszik, de ugy hiszem mindenki egyet fog velem érteni, ha e következtetésemet is előadom és ha kijelentem, hogy törvénykezésünkben ezen contradictio egyenesen a polgári magánjogok leszorítását, semmibe vevését jelenti és ez származik határozottan az államnak a társadalom fölötti aránytalan hatalmából. Hát ugyanis hiszi azt valaki, hogy a birói pártatlanságra csak kriminális ügyekben van szükség, a hol a közérdek a felperes ? Hát lehet az, hogy a biró leszálljon piedestáljáról polgári ügyekben is és hogy az egyoldalú érdekek javára vagy terhére okokat keressen, bizonyítékokat gyűjtsön és az ügyfelek közé keveredve, elejtse lépten nyomon azt a pártatlanságot, mely igazi tekintélyének egyedüli forrása, a mikor aztán tekintély helyett marad a birói hatalom egyedüli támaszául a hivatalos erőszak és befolyás ? Ezek a dolgok nem lehetnek és csudálatos! még is igy vannak tényleg kisebb-nagyobb mértékben. Az állam csak hatalmaskodását mutogatja és gyakorolja midőn a nyomozásban rejlő jót igéri polgárjogi ügyekben a közönségnek; de másfelől tényleg törvénykezésünknek igen nagy és folytonos kárára van, midőn a birák pártatlanságát veszélyezteti és a midőn a költségvetés szükmarkosságával akadályozza a birói eljárás alaposságát. Nagy bajok ezek! És szintén ilyen nagy baj az, hogy most már ki is menta divatból az ország számára csinálni a törvényt. Nemhogy az ország közlakosa megértse a mai törvényeket — arról szó sincs! — hanem még a szakértő ügyvéd is csak ugy tudja elolvasni és megérteni a sok idézet miatt, ha egy jogi könyvtár, illetve az összes törvénytár van oldala mellett. Az a végnélküli idézés, kapkodó citálás, nem törvényhozás a közlakosság számára, hanem csak gépies törvénygyártás a birák részére, a kik a nem ügyvéd feleket tárgyaláskor aztán kötelesek kitanítani (Hová lesz a szabály, hogy a törvény nem tudásával nem védheti magát senki ? avagy ma védheti, a mig a biró ki nem tanítja ?!). Újkori törvénykezésünknek legszomorúbb sorsa, hogy az eljárás főszabályként az általános tudatlanságra van fektetve és az ügyvédség birtokában lévő tudás csak ilyen kivételként szerepel, melynek a birói nyomozás mellett, mondani semmi hasznát se veheti. A biró el van térítve hivatásától, midőn pereket kell gyártania és stagnál az ügyvédi hivatás, mig a biró nyomoz és prókátorságra tanítja az ügyfeleket. Nem ez a lényege és iránya sem a birói hivatásnak, sem az ügyvédi hivatásnak! A törvénykezés alapja nem lehet az általános tudatlanság; a törvénykezés alapját azon kijelentés képezi, hogy a törvény nem tudásával senki sem mentheti magát. Az a főszabály, hogy a feleket tanitsa ki a biró — szemfényvesztés, és egészében sohase foganatosítható. Első fő kellék, hogy közérthető törvényeink legyenek; azután, hogy az eljárás rendjén ne jusson cserélt helyzetbe eszköz és cél; legyen a társadalmi érdek védelmének tekintete egyenlő fokú az állami törekvések tekintetével, hogy maga a kiindulási pont már harmonikus alapot képezzen a társadalmi erők és állami hatalom egymáshozi viszonyának természetes és arányos kifejtéséhez. Ezen arány respektálása nélkül mi mindig tudunk ugyan kodifikálni; de nem tudunk soha állandó törvényt csinálni. A polgári törvénykezés terén pedig mindenki előtt bizonyos lehet az elmon-