A Jog, 1897 (16. évfolyam, 1-52. szám)

1897 / 42. szám - Lehet-e jogi személy igazgatósági tag?

166 A JOG s igy az örökhagyó jogutódai, azaz felperesek, igényeiket, tekintettel arra, hogy az magánjogi anyagi érdekre irányul, csakis a polgári kir. bíróságok előtt érvényesíthetik; miért is keresetöket az összegre való tekintettel helyesen adták be ezen kir. törvényszéknél. Ezen felsoroltak következtében tehát alperesnek kifogásai el voltak vetendök. Nem volt alkalmazható ezen perre vonatkozólag az alperesek áltál hivatkozott s 1883. évi április 10-én kelt 13,299. I. M. sz. rendelet 34. §. sem; mert e szerint csak azon vitás kérdések tartoznak az ezen szakasznál szervezett vegyes bizottság elé, melyek a kir. adományozásból egyházi javadalmat élvező főpapok elhalálozása alkalmából a jövedelmi törzsvagyon és az imigyen visszamaradó tárgyaknak a tömegből való elkülönítése és a hiányzó javadalmi értékeknek ugyancsak a tömegből való kiegészítése céljából tett intézkedések következtében a vallási és közoktatásügyi miniszter és az elhunyt főpap örökösei között felmerülnek; már pedig a kereset tárgyát tekintve, nem ily vitás kérdés eldöntésére irányul. Az a kérdés, hogy felperesek jogelődének s igy jelenlegi felpereseknek lehet-e igényük szemben a kifogásokhoz 37. alatt csatolt okmány tartalmával, az ügy érdeméhez tartozik, stb. A budapesti kir. ítélőtábla (1896. évi október 27. 4,870. sz. a.) az elsőbiróság végzését megváltoztatja és kimondja, hogy a kereseti követelés birói uton nem érvényesíthető, ennek következtében a keresetlevelet felpereseknek visszaadatni rendeli, stb. Indokok: Felperesek keresetöket olyan követelés iránt indították, mely jugelődüket, néhai S. János volt hercegprímást kinevezési okirata, a törvény és gyakorlat alapján pisetumjárandóság címén állítólag illette. Ennek a követelésnek érvényesítése azonban a polgári bíróságok hatósága alá nem tartozik; mert azok a törvények, melyek az esztergomi érsek pisetumjárandóságáról rendelkeznek, jelesül az 1342. évi decretum, az 1439. évi 10., az 1522. évi 19., az 1553. évi 14., az 1554. évi 15., az 1557. évi 18., az 1622. évi 1. decretumok a pisetum járandósággal az esztergomi érseknek azt a kötelezettségét kötik össze, hogy a pénzverésnél megbízottjuk által ellenőrködni, különféle felügyeleti teendőket végezni az arany és ezüstnek a külföldre való kivitelét megakadályozni tartozik. E szerint közhivatali teendők ellátásáért illetvén meg a mindenkora esztergomi érseket a pisetumjárandóság, nyilvánvaló, hogy az ebből származó jogviszony nem magánjogi, hanem közjogi természetű, már pedig polgári bíróságok, hatóságok alá rendszerint csak olyan peres viszonyok tartoznak, melyek magánjagi igényekre, illetőleg kötelezettségekre vonatkoznak és nem létezik olyan törvény, mely a fenforgóhoz hasonló jogviszonyból származtatott igények megbirálását a polgári bíróságok hatáskörébe utalná. Mit sem változtat ezen az a körülmény, hogy a Miksa-féle bányarendtartás behozatala következtében az 1573. év óta tényleg megszűnt az esztergomi érseknek az a kötelezettsége, melynél fogva a pénzverés körül ellenőrködni és felügyeletet gyakorolni tartoznak; mert a pisetumjárandóságra nézve későbbi törvény eltérően nem rendelkezvén, annak jogi természete ugyanaz maradt, és igy az egyházi javadalom alkatrészére át nem változhatott. De ha átváltozott volna is, akkor sem tartoznék az abból származtatott igény megbirálása a polgári bíróságok hatáskörébe. Épen ugy nincs befolyással a hatáskör kérdésének eldöntésére az, hogy a mint felperesek vitatják, a vallás- és közoktatási miniszter a kereseti igényt polgári perutra tartozónak elismerte, mert az a kérdés, hogy az ügy a polgári bíróságok hatósága alá tartozik-e, hivatalból vizsgálandó; ennélfogva a polgári bíróságok hatáskörébe nem tartozó ügyekben az eljárás még akkor sem lenne folytatható, ha az érdekeltek magukat a polgári bíróság hatóságának kifejezetten alávetették volna, stb. A m. kir. Curia: (1897 szept. 28. 4,535. sz. a.). A másodbiróság végzése indokainál fogva helybenhagyatik, stb. Kereskedelmi, csöd- és váltó-ügyekben. Késedelem nem-fix ügyletnél; értesítési kötelesség; értesítés pótlása a kereset által; teljesítés felajánlása a kereset után. A keresk. tv. 354. §-a szerint az a fél, ki a másiknak késedelme folytán kártérítést követelni vagy pedig a szerződéstől elállani kiván, erről a másik felet azonnal értesíteni és ennek, ha ezt az ügylet természete megengedi, az utólagos teljesítésre kellő időt engedni tartozik. A birói gyakorlat megállapította, hogy az azonnal' értesítés elmulasztásának következménye nem jogvesztés, hanem csak az, hogy a késedelmes fél addig, mig az értesítést meg nem kapja, a teljesítést joghatályosan megajánlhatja, ill. a póthatáridőt — melyet az állandó gyakorlat szerint kérnie kell — a későbbi értesítés után is kérheti. A kártérítés iránt indított kereset az értesítés elmulasztása okából el nem utasítható, mert itt az értesítés a kereset kézbesítése által megtörtént; de viszont a kereset által történt értesítés esetében is jogában áll a késedelmes félnek, hogy késedelmét a 354. §. értelmében helyre pótolja, ezt azonban haladéktalanul kell megtennie; a keresetindítás után néhány hónap múlva tartott tárgyaláson nyilvánított teljesítési készség figyelmen kívül hagyatott és felperes kártérítési joga megállapittatott. A kir, Curia felülvizsgálati tanácsa: ... A felebbezési bíróság helyesen minősítette az A) a. szerződést határidőhöz nem kötött olyan vételi ügyletnek, a melyre nézve a felperes jogai érvényesítésénél a K. T. 351. §. nyer alkalmazást. De másfelől a felebbezési bíróság, ennek a törvényszakasznak helytelen értelmezésével mondotta ki Ítéletének indokai szerint azt, hogy a vevő felperes a teljesítéssel késedelemben levő eladó alperesek irányában kártérítési igényt azért nem érvényesíthet, mert ily jognak gyakorlatáról az alpereseket a kereset indítása előtt nem értesítette, maga a kereset pedig az értesítést nem pótolhatja. A K. T. 354. §-a nem értelmezhető akként, hogy a teljesítési határidő után az azonnali értesítésnek elmulasztása a kárköveteléshez való igény elvesztését vonná maga után, mert ez a törvényszakasz a határidőhöz nem kötött ügyleteknél épen ellentétesen a 355. §-nak a fix vételi ügyletekre vonatkozó rendelkezésével, az értesítés elmulasztásához nem köti a jogvesztés hatályát. A K. T. 351. §-ának az állandó birói gyakorlat által megállapított helyes értelmezése szerint az azonnal való értesítés elmulasztásának csak az a következménye, hogy a teljesítésben késedelmes fél mindaddig ragaszkodhatik a teljesítéshez s ezt joghatályosan felajánlhatja, mig a másik fél által arról, hogy a teljesítés helyett kárt követel, nem értesíttetett és a törvény által az utólagos határidőben leendő teljesítés iránt részére biztosított jogot a későbbi értesítés esetében is igénybe veheti. Miután továbbá a törvény az értesítésnek módját elő nem irja s annak joghatályosságát alakszerűséghez nem köti, az értesítés a kárkövetelési igény érvényesítése iránt indított keresettel is történhetik, a mely esetben az értesítést a keresetnek kézbesítése helyettesíti. Ezekhez képest a felebbezési biroság tényállása szerint megállapított az a tény,hogy a felperes az alpereseket a kereset indításáig nem értesítette, kárkövetelési jogát a késedelemben levő alperesek irányában nem szüntette meg. I löntő kérdést csak az képez, hogy az alperesek eleget tettek-e a törvény ama feltételeinek, a mel ek mellett késedelmük jogkövetkezményeit elháríthatták. E tekintetben nem alapos az elsőrendű alperes csatlakozási kérelmében felhozott az a panasz, hogy a felperes a K. T. 354. §. rendelkezése ellenére az utólagos teljesítésre határidőt nem engedélyezett, mert e szakasznak abból a rendelkezéséből, hogy ily határidő engedélyezendő, az következik, hogy azt a késedelemben levő fél kérni tartozik s annak meg nem adásából kifogást csak akkor emelhet, ha az megtagadtatott. Az elsőrendű alperes csatlakozási kérelmében azt vitatja, hogy a szállítás teljesítését ugy a kereset indítása előtt, mint a per folyama alatt felajánlotta. A felebbezési bíróság tényállásában azonban ennek a per indítása előtt történt felajánlása nincs megj állapítva, de abból az sem tűnik ki, hogy ezzel az alperes a per I rendén védekezett volna. Az ez irányban már csak a felülvizsgálati I kérelemben felhozott uj állítás pedig a S. E. 197. §. 3-ik bekezdése szerint nem volt figyelembe vehető. Nem lehet ugyan kétség az iránt, hogy abban az esetben, ha a kárkövetelésről való értesítés csak a keresettel történt, a késedelemben levő fél késedelmét esetleg a per folyama alatt is helyre pótolhatja, de másfelől az sem kétséges, hogy a másik fél a késedelem helyrepótlása iránti készséget csak akkor tartozik figyelembe venni, s annak folytán az utólagos teljesítésre határidőt engedélyezni, ha az a keresettel történt értesítésnek vétele után késedelem nélkül lett felajánlva. Miután pedig az ügyiratok szerint a felperesnek jelen keresete az alpereseknek 1895. szeptember hónapban kézbesittetett s az elsőrendű alperes utólagos teljesítési készségét már csak a tárgyalás további folyama alatt az 1896. január 21-én tartott tárgyaláson jelentette ki, ezt a felperes mint elkésettet figyelembe venni nem volt köteles, arra tehát az elsőrendű alperes kifogást a felperes kárkövetelési jogának érvényesítése ellen nem alapithat. Az előadottak szerint tehát alapos a felperesnek panasza s a teljesítésben késedelemben levő alperesek irányában a teljesítés helyett kártérítéshez való joga a K. T. 354. §. alapján a keresettel a K. T. 356. §. 2. p. alapján érvényesített árkülömbözeti összegre nézve megállapítandó volt. Miután azonban a felebbezési bíróság az árkülömbözetre irányuló kárigény tényalapját a kár mennyiségére nézve nem állapította meg s a S. E. 197. §. szerint a felülvizsgálati eljárásban a felebbezési bíróság által megállapított tényállás irányadó: a felebbezési bíróság ítélete a 220 frt árkülömbözeti kárkövetelésre nézve a S. E. 204. §. szerint feloldandó s a felebbezési biróság e tekintetben további eljárásra és ujabb ítéletnek hozatalára utasítandó volt. (1897. január 12-én, 1896. évi I. G. 351. sz.) Sajtó ügyekben. A sajtóbiróságoknak kivételes, tehát szorosan értelmezendő hatásköre egyedül a felelős személyek vétkességének megállapítására és az azzal válhatlan kapcsolatban álló kérdések elintézésére terjed ki, miért is a sajtóvétséget tártalmazó nyomtatványok elkobzását célzó (btk. 62. §.) intézkedések a kir. törvényszékek hatáskörébe tartoznak. A lőcsei kir. törvényszék mintbüntetö biróság(1897. január 25. 272. sz. a.) megállapítja hatáskörét és kimondja, hogy az egy példányban lefoglalt «Zkaza ludu Slovenskebo* cimü, ismeretlen