A Jog, 1897 (16. évfolyam, 1-52. szám)

1897 / 42. szám - Lehet-e jogi személy igazgatósági tag?

A JOG 167 szerkesztőtől származó, Bécsben 1895. évben nyomtatott röpirat tartalma magában foglalja és megállapítja a btk. 172.§-nak második bekezdésébe ütköző izgatás vétségét és ennek folytán a btk. 61. és 62. $5;. alapján az emiitett nyomtatványt, valamint annak a magyar büntetőtörvénykönyv hatálya alatti területén belül a szerzőnek, terjesztőnek, úgyszintén a nyilvános kiállítónak birtokában levő példányait elkoboztatni és megsemmisíttetni rendeli stb. Indokok: 1896. évi június 28-án a szepesváraljai főszolgabíró beküldte a kir. ügyészséghez a «Zkaza ludu Szlovenszkebo> cimü tót nyelven, Bécsben 1895. évben nyomtatott röpiratnak egy példányát. A röpirat 16 fejezetre oszlik. Címe magyarul annyit tesz, mint a tót nép romlása és címlapján levő jeligéje: Máté 13. A midőn az emberek elaludtak, jött az ellenség és konkolyt vetett. Az [. fejezet elmondja, hogy a magyarok bejövetele előtt a tótok szabadok voltak; dicsőíti Szvatoplukot, fájlalja, hogy a magyarok mindenütt kiszorították a tótokat és erősen megtámadja az izraelitákat, mint a tót paraszt nép megrontóit. A II. fejezetben a magyar szabadságharcról szól és okául annak, hogy a tótok akkor Ausztriával tartottak, Ausztria sokkal emberségesebb voltát mondja; a magyarokat gőgösöknek, erőszakosaknak állítja, kik a tótnak nem engedik azt, a mit maguk követeltek Ausztriától és hatalmi állásuk megerősítésére erőszakoskodnak és a tótra a magyar nyelvet is reáerőszakolják és megeszik a tótnak legjobb kenyerét. A III. fejezetben a magyarokat azzal vádolja, hogy ők az adót felsrófolják és ebből maguknak Budapesten palotákat építenek, a Dunái és Tiszát szabályozzák, vasutakat épitenek, de a tótnak ebből nincs haszna és neki mit sem juttatnak. A IV. fejezet kemény kifakadásokat tartalmaz a zsidók ellen, mondván, hogy <a nemzet gyökere és gyomra a nép, mely mindent táptál, a zsidók pedig a gyomor rákjai.* Az V. fejezet hasonlókép kárhoztatja a hitelintézeteket és az izraelitákat. A VI. tejezet kikel a magyarosítás ellen, állítja, hogy parasztjaink az iskolákban elbutulnak, és a hivatalnokokat és bírákat lelkiismeretleneknek, megvesztegethetőknek mondja, kik nem félnek áz elkövetett rablásaik miatt. A VII. fejezet természetesnek mondja, hogy a tót paraszt gyűlöli a fekete kabátot és kitér neki, akár a farkasnak, mert a hivatalnok és ügyvéd csak kizsákmányolja a paraszt együgyüségét. A VIII. fejezet hamis színben tünteti fel a magyarországi tótok jelenlegi helyzetét és a tót parasztot a marhához hasonlítja, melyet a farkasok: a magyarok és zsidók megtámadnak és a marhát őrző kutyák — a hivatalnokok — nemesek és más mivelt egyének, kikben felébred farkastermészetük és a helyett, hogy a marhát megvédenék, ők is neki esnek és megrongálják a farkasokkal egyetemben. A IX. fejezet a magyar kormányról azt mondja, hogy mit sem törődik a néppel és a tót népnek nem juttat sem műveltséget sem jólétet. A X. fejezet nagyúrnak mondja a magyar kormányt, mely nem oly igazságos, mint az osztrák és a jobbágyság megváltását hamis- j nak állirja, mert a rabszolgaság ma is meg van más formában és azt mondja, hogy a magyar állam a magyarok gőgös, uralkodó hatalmával, nemesi hivatalnokaival, mindenféle adójával és önkényes mindenhatóságával rosszabb csigázója a nemzetnek, mint a milyenek a földesurak valának. A XI. fejezet az állítja, hogy midőn Trencsénmegyében a | papok mértékletességi egyleteket alakítottak, ezeket a kormány betiltotta, mert ha a paraszt nem iszik, a zsidó és ezzel a kormány is vészit. A XII. fejezet rosszaknak nyilvánítja a magyar népiskolákat. A XIII. fejezet az országgyűlés ellen fordul, melyről azt állítja, hogy csak siettette a tótnak Ínségét és a panaszokkal nem foglalkozik. A XIV. fejezet megint a hivatalnokokat támadja meg és illusztrálja, mennyire megvesztegethető minden magyar hivatalnok. Elmondja, hogy a hivatalnokok hatalma olyan, akárcsak a török basáé; a falu nem választhatja szabadon bíráját, csak azt,a kit a szolgabíró akar, a megyei hivatalokban csakúgy hemzseg a sok henyélő, ingyenélő; minden nemes kapott állást, akármennyire is reszket a keze a sok ivástól. A XV. fejezet az országgyűlési képviselők lustaságát festi; szidja a magyar rendszert és azzal végzi, hogy a magyarnak ezen gőgös szelleme, valamint a nemesség szemtelensége szemet szúr már az egész ország népének. Végül a XVI. fejezetben mint egy következtetést levonva, tanácsot ad a tót népnek, nehogy a magyarok teljesen kizsákmányolják; sz;dja megint a zsidókat és felhívja a népet, hogy válaszon bíráknak, jegyzőknek, megyebizottsági tagoknak és országgyűlési képviselőknek csak oly egyéneket, akik majd azt akarják, a mit a tót nép akar, ezek lesznek őszinte intézői és képviselői. Ezen röpirat szerzője ismeretlen maradt és külföldinek mondatott, azok ellen pedig, kiknél az lefoglaltatott, az eljárás jogerősen meg lett szüntetve, mert nem nyert beigazolást, hogy tisztán elolvasáson kivül, tovább terjesztés végett, ismerve a röpirat teljes . tartalmát, átvették és tovább terjesztették volna. Ezen izgatást tartalmazó nyomtatvány elkobzása szükséges lévén, miután a tettes ismeretlen, a mai bűnvádi eljárás és joggyakorlat által elkövetett elveknek megfelelőleg részére hivatalból védő ügyvéd rendeltetett ki. A kinevezett védő ügyvéd első sorban kifogást emelt a kir. törvényszék hatásköre ellen; miután az 1880. évi 37. t.-c. 39. §-a értelmében a nyomtatvány utján elkövetett bűntettekre és vétségekre nézve a sajtóbiróságok és esküdtszékek kizárólag bírnak hatáskörrel és mert az elkobzást is csak azon bíróság mondhatja ki érvényesen, mely magára a bűncselekmény elbírálására hatáskörrel és illetékességgel bir. Az érdemben butáknak és kárhoztatandóknak, de nem izgatást tartalmazóknak mondja a röpiratban foglaltakat. A kir. törvényszék a kifogás elvetésével saját hatáskörét megállapitandónak találta; mert a jelen eljárás tárgya nem más, mint egy izgatást magában foglaló röpirat elkobzásának elrendelése, melyre a kir. törvényszék illetékes és mert a tettes, a szerző ismeretlen lévén, kiről csak annyi állapíttathatott meg, hogy külföldi; kivel szemben eljárni nem lehet, miután a sajtóbiróság és esküdtszék hivatása első sorban az ismert vádlott bűnösségének vagy nem bűnösségének a megállapítása és a büntetés kiszabása, valamint azzal összefüggésben a nyomtatványok elkobzásának elrendelése, ellenben akkor, midőn a tettes ismeretlen és ellene eljárni nem lehet, sajtóbirósági és esküdtszéki tárgyalásnak és eljárásnak helye nincsen; minthogy azonban az izgatást tartalmazó nyomtatvány elkobzása eszközlendő; ez mint különben sem a netáni érdemi eljárásnak praejudikáló eljárás, jelen esetben kétségtelenül a kir. törvényszék hatáskörébe tartozik. Az érdemben, tekintettel arra, hogy a röpirat nemcsak a minden ember által gyakorolhat!) bírálatot és véleménynyilvánítást tartalmazza a közállapotok és visszonyok felett; hanem egyenesen azt célozza, hogy a tót ajkú honpolgárokat az államalkotó magyar nemzet elleni, az állam elleni, a más nemzetiségek elleni, a munkásosztályt a tőkepénzesek,nagybirtokosok és izraeliták elleni, a más felekezetüeket a zsidók és zsidó vallás elleni gyűlöletre izgassa, a mennyiben egyenes felhívást tartalmaz és reábirást céloz arra, hogy a létező állapoton változtatást eszközlendő, még pedig törvénytelen módon, gyűlölet szitásával; ennélfogva kétségtelen, hogy a röpirat a btk. 172. §-nak 2. bekezdésébe ütköző izgatás vétségét megállapító, törvénybe ütköző izgatást tartalmaz. Az előadottak alapján a fentemiitett röpirat bűnjelként őrzött példányának, valamint a magyar büntetőtörvénykönyv hatályának területén kézen forgó példányok elkobzása és megsemmisítése volt elrendelendő és ennek foganatosítása iránt a fentnevezett hatóságok megkeresendők stb. A kassai kir. ítélőtábla (1897. ápril 27. 2,016. sz. a.) Minthogy a btk, 6 . §-ában érintett elkobzás és megsemmisítés kimondásának az az alapfeltétele, hogy a kérdéses nyomtatvány, irat vagy képes ábrázat közzététele vagy terjesztése által, valamely a büntetőtörvénykönyvben meghatározott büntetendő cselekmény követtetett légyen el; tekintve, hogy ennek a föltételnek a megállapítására illetőleg annak a kérdésnek az elbírálására, hogy a kérdéses nyomtatványban büntetendő cselekmény forog-e fenn vagy nem: az 1880: 37. t.-c. 39. §-nak 4. bekezdése szerint érvényben levő 1848. 18. t.-c. 17. §-ának föltétlen és semmiféle kivételt nem engedő rendelkezése szerint egyedül az esküdtszéki sajtóbiróság van hivatva; tekintve tehát, hogy ebben az esetben a kir. törvényszék nyilvánvalóképen törvényes hatósági körét lépte tul akkor, a mikor a kérdéses nyomtatvány tartalmának bírálatába bocsátkozott és a felett itélt, a helyett, hogy ezt a kérdést a fentebb hivatkozott törvény értelmében az illetékes esküdtszéki sajtóbirósághoz utasította volna: ehhez képest a kir. ítélőtábla a kir. törvényszék ítéletét az alapul szolgáló tárgyalással együtt hatósági kör hiányából hivatalból megsemmisíti és a kir. törvényszéket oda utasítja, hogy az összes iratokat az illetékes esküdtszéki sajtóbirósághoz tegye át. A m. kir. Curia (1897. szept. 28. 8,668. sz. a.) A kir. ítélőtáblának végzése megsemmisittetik; a jelen ügy elbírálására a rendes bíróságok hatásköre állapittatik meg és a kir. Ítélőtábla utasittatik, hogy a kir. törvényszék Ítéletét érdemben vizsgálja fölül. Indokok: A sajtóbiróságoknak kivételes, tehát szorosan értelmezendő hatásköre egyedül a felelős személyek vétkességének megállapítására és az azzal válhatlan kapcsolatban álló kérdések elintézésére terjed ki, a btk. 62. §-ának foganatosítását célzó tárgyi (objectiv) eljárás tehát a sajtóbiróság hatáskörébe tartozhatik; hanem egyéb rendelkezés hiányában és a kérdésestörvényszakasz képviselőházi tárgyalásainál kifejezésre jutott szándékhoz képest, a kir. törvényszékek hatáskörébe utasítandó; megjegyezvén, hogy a btk. 62. §-ában foglalt rendelkezésnek pótlólagos (subsidiarius) természetéből önként következik, hogy az arra alapított tárgyi eljárás nem állhat útjában annak, miszerint a később esetleg előállított felelős személyek vétkessége kérdésében az arra hivatott esküdtszéki bíróság ítéljen. Ezek szerint a kir. ítélőtábla lényeges eljárási szabályt sértett meg, midőn ez ügy elbírálását a rendes bíróságok hatásköréből a sajtóbiróság hatáskörébe utasította; minélfogva végzése megsemmisítendő és a rendes bíróságok hatásköre megállapítandó volt. Végül a kir. Ítélőtábla azért volt az ügy érdemének felülvizsgálatára utasítandó, mert a védő a kir. törvényszék ítéletének ama része ellen, melylyel a törvényszék hatásköre megállapittatott,