A Jog, 1897 (16. évfolyam, 1-52. szám)

1897 / 39. szám - Ráfizetés az ingyenmunkára

150 A JOG szerint a polgármesteri állásra három egyén pályázott, kiknek | mindegyike birt az 1883. évi I. t.-c. 5. §-ban megszabott minősí­téssel s igy tekintettel arra, hogy az a körülmény, miként az egyik pályázó panaszos B. László a J. N. K. Sz. vármegyénél addig viselt szolgabírói állásra az 1895. év végén tartott általános tisztújító közgyűlésen megválasztva nem lett, s az a további körülmény, hogy az alspáni jelentés szerint ellene mint árvaszéki kiadó ellen hivatali képtelenség miatt fegyelmi eljárás van folyamatban, öt elöljáróvá választhatási képességétől, miután az 1886. évi XXII. t.-c. 75. §-ában elősorolt akadályok fen nem forognak, — meg nem fosztották, ugy hogy a 77. §. azon határozott rendelkezése alap­ján, miként minden állásra legalább három egyén jelölendő, s e szabály alól csak akkor van kivétel, ha három kijelölhető egyén nem jelentkezett, a kellő időben pályázott B. László kijelölendő lett volna. Az árvaszéki ülnöki állásra a kijelölési jegyzőkönyv szerint N. Károly és K. László jelentkeztek. Ennek dacára csupán az előbbi lett jelölve a nélkül, hogy a másik pályázó ellen bár­mily oly indok fölhozva lenne, melynek alapján az kijelölhető ne lett volna. Ezek szerint a panasszal megtámadott polgármesteri és árvaszéki ülnöki választásoknál az 1886. évi XXII. t.-c. 77. §. rendelkezése figyelmen kivül lett hagyva, s igy az ezen választások ellen emelt panasznak helyt kellett adni. 7. sz. Az ipari és gyári alkalmazottaknak betegség esetében való segélyezéséről szóló 1891 : XIV. t.-cikken alapuló jogvitás kér­dések eldöntése a közigazgatási biróság hatáskörébe nem tar­tozik. 117/97. k. sz. () Felsége a Király nevében a m. kir. közigaz­gatási biróság a pozsonyi kerületi betegsegélyző pénztárnak R. József pénztáritag után felmerült kórházi ápolási költségek viselése tárgyában P. szab. kir. város közigazgatási bizottsága által 1897. évi február hó 10-én 32. szám alatt hozott határozat ellen beadott panasziratát, az 1897. évi május hó 5. napján tartott nyilvános ülésében vizsgálat alá vévén a következő végzést hozott: A m. kir. közigazgatási biróság a panaszt hivatalból visszautasítja. Mert: az 1896. évi XXVI. t.-cikknek a közegészségi ügyekről szóló 46 és 47. §§-aiban egyenkint felvannak sorolva azon esetek, melyek végérvényes eldöntése ezen biróság hatáskörébe tartozik. Minthogy ezen törvényszakaszokban az ipari és gyári alkalmazottaknak betegség esetében való segélyezéséről szóló 1891. évi XIV. t.-c. idézve nincsen, az előlhivatkozott törvénycikk 19. §-a szerint pedig ezen biróság hatásköre a jog és törvényhasonlatosság (analógia) elvének alkalmazásával —ki nem terjeszthető, annálfogva a panasz­irafnak hivatalból való visszautasítása mellett kimondani kellett, hogy az 1891. évi XIV. t.-c.-ken alapuló vitás kérdések végérvé­nyes eldöntése ezen biróság hatáskörébe nem tartozik. 8. sz. Községi képviselőtestületi tagok választását a községi iga­zoló választmány és a közigazgatási bizottság hivatalból nem vehetik felülbirálat alá, hanem csak is felebbezés esetében. 50/97. k. sz. Ő Felsége a Király nevében a m. kir. közigaz­gatási biróság Sz. József és társainak a Karcag rendezett tanácsú • városban foganatosított képviselő testületi tagválasztások ügyében Jász-Nagy-Kun-Szolnok vármegye közigazgatási bizottsága által 1898. február hó 10-én 451. sz. a. hozott határozat ellen beadott panaszát az 1897. évi április hó 6-ik napján tartott nyílvános ülés­ben az 1896. évi XXVI. t.-c. 25. §. 4. pontja alapján vizsgálat alá vévén, a következő ítéletet hozott: A m. kir. közigazgatási bíróság a panasznak helyt ad s K. rendezett tanácsú városban az 1896. évi november hó 29-én foganatosított képviselőtestületi tagválasz­tás alkalmával az I. kerületben megválasztott Cs. József (95. h.h.), T. Lőrinc, J. N. István, D. István, T. Imre, D. Imre, Sz. Gáspár, Cs. József és T. Sándor rendes, továbbá S. János, Gy. Sz. Károly és E. János póttagok, — a II. kerületben megválasztott: K. K. Imre, K. Gergely, K. József, Sz. Sándor, K. Mihály, Gy. Sándor, ifj. V. Sándor és J. N. J. rendes, továbbá id. H. lózsef és Sz. György póttagok, — a III. kerületben megválasztott: T. M.Ferenc, és N. Sándor, D. M. József, Gy. József, ifj. H. István, T. N. Imre, K. Gáspár és O. Károly rendes, továbbá T. B. János, ifj. M. András, id. H. István, és G. Sz. Lőrinc póttagok, — a IV. kerületben meg­választott: Cs. István, Ö. József, D. T. Sándor, K. Kálmán, S. Péter, F. Mihály, B. Imre, Gy. Mihály és S. János rendes, továbbá 1 H. Mihály, Sz. Péter, Sz. Sándor és Sz. N. Sándor póttagok, — az V. kerületben megválasztott: A. István, M. Péter, S. K. János, id. H. Pál, T. János, Sz. Imre, H. T. Ferenc, Sz. József tanár, T. Sándor, és Sz. Gáspár rendes, továbbá: L. Imre és O. László pót­tagok, — a VI. kerületben megválasztott: B. Márton, K. Ferenc, N. V. Sándor, K. András, T. Ferenc, L. Sz. János, N. Sándor és V. János 6—6 évre, O. Sándor és M. Zsigmond ügyvéd 3—3 évre rendes, továbbá A. László, Sz. Imre, ifj. O. Mihály és K. Gáspár póttagok választását igazolja. Indokok: Az 1886. évi XXII. t.-c. 49. §. szerint a választási elnök eljárásáról a képviselőtestületet értesiti, s a megválasztott képviselők névjegyzéke azonnal közzé teendő, az 50. §. szerint pedig a községi igazoló választmány csak : a választási eljárás elleni panasz, vagy a megválasztott képviselő | választhatósága ellen tehető észrevételek benyújtása esetén birás- I kodhatik. Miután pedig a 8,170/96. számú két beadvány szerint I csupán az I, 3, 4, 5, 6. kerületekben foganatosított választások ellen lett panasz benyújtva, a sem panaszszal sem észrevétellel meg nem támadott II. kerületbeli választás jogerőre emelkedett s az ott megválasztottak végérvényesen megválasztott képviselő tes­tületi tagok lettek. Ebből folyólag a községi igazoló választmány­nak az ezen Il-ik kerületben foganatosított választást elbírálni nem volt joga, s igy a községi igazoló választmánynak ezen II. kerületbeli választása tárgyában hozott határozata, mint törvény­ellenes, önmagában semmis, azt tehát a közigazgatási bizottság felebbezés folytán sem bírálhatta volna érdemlegesen felül. Tekin­tettel tehát arra, hogy a II. kerületbeli választás ellen az 50. §-ban megszabott határidő alatt a községi igazoló választmányhoz sem panasz, sem észrevétel beadva nem lett, a választás jogerőre emel­kedett, s igy ezen II. kerületre vonatkozólag a panasznak helyt adni s a megválasztottakat igazolni kellett. — Továbbá az 52. §. szerint a községi igazoló választmány határozatai 5 nap alatt a közigazgatási bizottsághoz felebbezhetők, miből szükségképen az következik, hogy a közigazgatási bizottság a községi igazoló vá­lasztmány határozatát csak azon esetben bírálhatja felül, ha vala­melyik érdekelt fél e felebbezési joggal él. Úgyde a községi iga­zoló választmánynak mind a hat kerületre vonatkozó határozata közül csupán a II. és a IV. kerületre vonatkozó határozata lett 3,035/896. sz. a. felebbezve, tehát tekintettel arra, hogy a közigaz­gatási bizottságot a törvény nem ruházza fel azon hatáskörrel, miként a községi igazoló választmány határozatát hivatalból felül­vizsgálja, midőn az igazoló választmánynak az I. III. V. VI. kerü­letben megválasztott képviselőtestületi tagok igazolását kimondó határozata ellen az 52. íj-ban megszabott 5 nap alatt feltbbezés be nem adatott, az jogerőre emelkedett. Ezen indokok alapján a panasznak az I. III. V. VI. kerületekben foganatosított választás igazolására irányuló részében foglalt kérelemhez képest, az ezen kerületben megválasztott rendes és póttagokat igazolni kellett, stb A m. kir. ministeriumok elvi jelentőségű határozatai. Benzin csakis kereskedők által árnsitliaió el. (A m. kir. belügyminister 1897. évi 45. számú határozata.) A községi elöljáróság vizmü engedélyezésire nem illeté­kes s a törvénytelen vizmü épitése, kádár az a községi elöl­járóság előleges tudta mellett épült is, vizrendőri kihágást képez. (A m. kir. földmivelésügyi miniszter 1896. évi 73;337. sz. határozata.) Mezörendöri kihágási ügyekben eljárási költség és tanu­dij, az érdekeltek kifejezett igénye nélkül meg nem allapi'liató. (A m. kir. földmivelésügyi miniszter 1897. évi 23,800 szám alatt kelt határozata.) A mennyiben a halászati jog az 1888. évi XIX. t.-c. 3. §-ában előirt határidő alatt bejelentetik, a bejelentés hatálya még akkor is fenmarad, ha abban a halászati jog oly cimen igényeltetik, amely jogcim a külön bejelentést feleslegessé teszi. (A m. kir. földmivelésügyi minister 1896. évi 61,917. számú határozata.) Házasságnak fontos ok nélkül hivatalos helyiségen kivid való megkötése fór vény be ütközik. Nem-anyakónyvvezető polgári tisztviselő a házasságkö­tésnél való közreműködést saját hivatalos helyiségében teljesiti. (A m. kir. belügyministernek 1897. évi augusztus hó 12-én 59,362. szám alatt kelt határozata.) Kivonat a „Budapesti Közlöny"-böl. Csődök : Fránkel Jenő e. Budapest, kir. tvszék, bej. okt. 23., félsz. nov. 23.. csb. Hajdú Imre, tmgg. dr. Zerkovits Imre. — Krausz Mór e. Losonc, balassagyarmati tvszék, bej. okt. 16.. félsz. okt. 29., csb Köröm László, tmgg. Hudecz Zsigmond. — Horváth Lajos e. Féle«y­háza, kecskeméti tvszék, bej. nov 5., félsz. nov. 26., csb. Kapy Lajos, tmgg. Tóth Endre. — Österreicher Sándor e. Érmihályfalva. nagyváradi tvszék, bej. okt. 6., félsz. nov. 2., csb. Geleta Géza, tmgg^ Makai Pál. — Temesvári Emánuel e. Budapest, ker. és váltótvszék, bej. okt. 19 j félsz. nov. 13., csb. Stájer Gyula, tmgg. dr. Szabolcsi Izidor. — Botos Gy. e. Szatmár, szatmár-németi tvszék, bej. okt. 25., félsz. nov. 7. csb. dr. Dezső Kálmán, tmgg. Magos Menyhért. — Langmasz Izidor e Pészal, nagykikindai tvszék. bej. okt. 23.. félsz. nov. 6., csb. Skoday László, tmgg. dr. Dombosi Mór. — Féder Ármin e. Budapest ker és váltótvszék, bej. okt. 25., félsz. nov. 24. - Hresz Dániel e.'Bábolna komáromi tvszék, bej. okt. 23.. félsz. okt. 80, csb. Skoday László' tmgg. dr. Dombosi Mór. — Zipser Mór e. Ungvár, beregszászi tvs/ék" bej. okt. 18., félsz. nov. 16., csb. Szük Lajos, tmgg. dr. Sajó Elek. Pályazatok: A péceli tvszéknél alj egy z ői áll., okt 3 ­A besztercebányai jbiróságnál járásbiróí áll. okt 4 — A szent­gothárdi jhiróságnál albirói áll. okt. 4. - A perlaki jbiróságnál. M i*Ó2 A ' *' ~~. m'gyar-csékai jbiróságnál járásbirói a l okt. b. - A szerencsi jbiróságnál aljegyzői áll. okt. 8 - Az alibunan jbiróságnál aljegyzői áll. okt. 9. GALLAB RÉSZVÉNYTÁRSASÁG NYOMQÁ JA OUOAPESTE*

Next

/
Oldalképek
Tartalom